Hamilton hősiesen veszítette el a győzelmet Verstappen ellen Austinban

2022-10-23T192622Z 1490715964 UP1EIAN1HZXYT RTRMADP 3 MOTOR-F1-U
2022.10.23. 22:50
Max Verstappen végül az Amerikai Nagydíjat is behúzta, ezzel a Red Bull lett a világbajnok 2022-ben a konstruktőröknél. A második helyen hősies küzdelemben Lewis Hamilton futott be, a harmadik Charles Leclerc lett.

Az Amerikai Nagydíj hétvégéje igazi sztárparádét sorakoztatott volt az austini Texasban. A versenypályán és a csapatoknál Brad Pitt is tiszteletét tette, és az sem titok, hogy legújabb filmje az F1 tematikájában készül, amelyben a híres színész nemcsak produceri, de főszereplőként is megcsillogtatja legendás tehetségét. Ráadásul a tervek szerint Hamilton lesz Pitt társproducere a hollywoodi produkcióban.

Száraz körülmények között a Ferrari uralta a szombati kvalifikációt, a rajtrács azonban csak a rajtbüntetések után lett fix, Charles Leclerc hiába szerezte meg a második helyet, motorerőforrás-csere miatt csak a 12. helyről indulhatott. Verstappen a második helyre jött fel, Hamilton pedig a harmadik pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását.

Íme a büntetések utáni módosult rajtrács:

A Red Bull alapítójától, Dietrich Mateschicztől búcsúzik Austinban az F1 mezőnye. Az energiaitalosok atyja hosszú betegség után, 78 esztendős korában elhunyt, a teljes sportvilág Dietrich munkássága előtt tiszteleg ezen a hétvégén. A Red Bull célkitűzése az volt, hogy tulajdonosuk előtt tisztelegve az ötödik konstruktőri világbajnoki címüket itt ünnepeljék. Ehhez elég volt, ha Verstappen vagy Pérez nyer, vagy a páros a 34. helyen végez.

A mezőny vasárnap 30 fok körüli hőmérsékletben és jelentős széllökések közepette rajtolt el az amerikai versenypályán. Az esőre is volt esély, azonban annyira minimális, hogy mindenki a száraz pályás stratégiákra helyezte a hangsúlyt. A Pirelli, az F1 hivatalos gumiszállítója a két kiállást jósolta legideálisabbnak az 56 körös austini száguldásra.

Carlos Sainz győzelmi esélyei rögtön az első kanyar után elszálltak, miután Verstappen lerajtolta a spanyolt, ráadásul Russell hátulról megtolta a Ferrari autóját, amelynek következtében Sainz deffektet kapott és a mezőny végére esett vissza. A Ferrari úgy döntött, hogy a spanyol már nem folytathatja a futamot.

A rajt abszolút nyertese Sebastian Vettel volt, aki pár kanyar után a 10. helyről az előkelő ötödik helyre jött fel. Leclerc is nagyot húzott, a 12. helyről pár kör után már a hetedik pozícióban autózott a monacói. Eközben Verstappen jól menedzselte a tempót az élen, de a két Mercedes is látótávolságon belül követte a kétszeres világbajnokot Hamilton, Russell sorrendben.

George Russell sokáig nem érezhette biztosnak a pódium harmadik fokát, ugyanis Sergio Pérez DRS-távolságon belülre közelítette meg a fiatal brit pilótát. A kerékcserék is lassan megkezdődtek. Hamilton a 13. körben kemény keverékű abroncsokra váltott. A 14. körben jött Verstappen és Russell is – aki büntetést kapott Sainz kilökéséért. Sergio Pérezé volt ekkor a vezetés, aki lila szektorokat autózva a bokszkiállás után akarta átugrani a két Mercedest. Mindenki a kemény keverékekre tette le a voksát, így a Pirelli közepes és lágy keverékekből álló stratégiai javaslatát a csapatok nem preferálták.

Valtteri Bottas a 19. körben kicsúszott és a kavicságyba sodródott, Safety Car-szakasz vette kezdetét.

Ez többek számára hatalmas lehetőség volt, Leclerc azonnal a bokszba hajtott kerékcserére, a monacói így újra meccsben találta magát a futamgyőzelemért. A kiállások utáni sorrend: Verstappen, Hamilton, Pérez, Leclerc, Russell, Vettel, Stroll, Gasly, Alonso és Norris volt az első tíz.

A 22. körben ismét szabad volt a verseny! Verstappen jól indított, megtartotta az első helyét.

PILLANATOKKAL KÉSŐBB Hatalmas baleset történt, Fernando Alonso és Lance Stroll rommá törte az autóját! A safety car és az orvosi autó azonnal a pályára hajtott.

A baleset egyértelműen Stroll felelőssége volt, Alonso ugyanis konkrét előzési pozícióban volt az egyenesben, amikor a kanadai az előzés pillanatában hirtelen balra húzta a kormányt, így Alonso hátulról ráfutott az Aston Martinra. Szerencsére mindkét pilóta sértetlenül megúszta az esetet.

A 26. körben ismét aktív volt a verseny. Pár kör után Leclerc már nyomás alá tudta helyezni a harmadik helyen autózó Pérezt. A 30. körben a monacói rendkívül mély féktávot véve zseniális előzést hajtott végre, így már a dobogót érő harmadik helyen volt. Lewis Hamilton teljesítménye abszolút bizakodásra adott okot, a hétszeres világbajnok folyamatosan 1-2 másodpercen belül tartotta a Mercedest a második helyen, Leclerc ennek ellenére már látótávolságon belül volt Hamiltonhoz képest. 

Hamilton a 35. körben a bokszba hajtott, a hétszeres bajnok ismét új szett kemény keverékekre váltott.

Verstappen a 36. körben reagált, azonban a Red Bull csúnyán elrontotta a bajnok kerékcseréjét, ami a vezető pozíciójába is került.

Így a bokszkiállások után Lewis Hamilton vette át a virtuális vezetést, mögé Leclerc jött fel, utána következett csak Verstappen.

A holland csak ennyit fűzött hozzá:

Gyönyörű…"

Verstappen versenymérnöke viszont biztatta a kétszeres világbajnokot:

Szegd le a fejed, és kapd el őket!"

Verstappen erőt vett magán, és a 39. körben már hatalmas csata zajlott a korábbi két vb-aspiráns között. A hollandnak sikerült megelőznie Leclerc-t, de a monacói visszaelőzte őt, a következő előzésre a ferrarisnak azonban már nem maradt válasza. Max Verstappen feljött a második helyre és Lewis Hamilton után indult.

Lewis Hamilton bravúros teljesítményt nyújtott, nem adta olcsón az első helyet. Az 50. körben viszont Verstappen hatalmas tempóelőnnyel közeledett a hétszeres világbajnokra és védhetetlenül átvette az első helyet Hamiltontól.

A brit körökön keresztül próbálta visszaelőzni a gumijaival küszködő hollandot, de végül hibázott, kikerült DRS-távolságból, ezt követően pedig már esélytelen volt Verstappennel szemben.

Max Verstappen végül Austint is behúzta, ezzel a Red Bull lett a világbajnok 2022-ben a konstruktőröknél. A második helyen hősies küzdelemben Lewis Hamilton futott be, a harmadik Charles Leclerc lett.

Futam utáni interjúk

Max Verstappen:

Nagyon kemény volt a mai, hibáztunk is a kerékcserén, így harcolnom kellett utána a győzelemért elég keményen. Ezt a sikert egyértelműen Dietrichnek ajánljuk, rengeteget tett a sportért, értem, a Red Bullért… Örülök, hogy itt biztosítottuk be a konstruktőri világbajnoki címet, nagy nap ez a mai."

Lewis Hamilton:

Először is nagyon köszönöm a szurkolóknak ezt az energiát, fantasztikusak. A csapat csodálatos munkát végzett, fejlesztéseket is hoztunk ide és végre beváltak. Nagyon jó volt a stratégiánk, de minden tisztelem ma a Red Bullé. Jó érzés volt vezetni a futamot, egész évben ezért dolgoztunk, de még hátravan három verseny, nem adjuk fel, továbbra is nyomjuk a gázt."

Charles Leclerc:

Elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, mivel a a 12. helyről rajtoltam, és a harmadik helyen végeztem. Viszont, ha a versenyt összegészében nézzük, megvolt a tempóm a győzelemhez is. Kemény verseny volt, jókat csatáztam Maxszal és Pérezzel is, tovább kell dolgoznunk a következő versenyekre."

Nincs megállás, jövő héten már Sergio Pérez hazai versenye következik, a Mexikói Nagydíj!

Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők):

  •  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:42:11.687 óra
  •  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 5.023 másodperc hátrány
  •  3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 7.501 mp h.
  •  4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 8.293 mp h.
  •  5. George Russell (brit, Mercedes) 44.815 mp h.
  •  6. Lando Norris (brit, McLaren) 53.785 mp h.
  •  7. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 55.078 mp h.
  •  8. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1:05.354 perc h.
  •  9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:05.834 p h.
  • 10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:10.919 p h.

leggyorsabb kör: 1:38.788 perc (Russell, 56. kör)

pole-pozíció: Sainz

A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 3 van hátra):

versenyzők:

  •  1. Verstappen 391 pont – már világbajnok
  •  2. Leclerc 267
  •  3. Pérez 265
  •  4. Russell 218
  •  5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 202
  •  6. Hamilton 198
  •  7. Norris 109
  •  8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 78
  •  9. Alonso 71
  • 10. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 46
  • 11. Vettel 36
  • 12. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 29
  • 13. Magnussen 24
  • 14. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 23
  • 15. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 23
  • 16. Mick Schumacher (német, Haas) 12
  • 17. Cunoda 12
  • 18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 6
  • 19. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4
  • 20. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 2
  • 21. Nyck De Vries (holland, Williams) 2

csapatok:

  •  1. Red Bull 656 pont – már világbajnok
  •  2. Ferrari 469
  •  3. Mercedes 416
  •  4. Alpine 149
  •  5. McLaren 138
  •  6. Alfa Romeo 52
  •  7. Aston Martin 49
  •  8. Haas 36
  •  9. Alpha Tauri 35
  • 10. Williams 8

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Mike Segar/Reuters)