Az amerikai versenyző a sikánban mérte el a tempót, és megforgott. Nem sokon múlt, hogy Cunodát kiüsse a versenyből, így csak a saját kerekeit nullázta le az amerikai.
A nyári szünet ezúttal nem a Magyar Nagydíj után érkezik, még van hátra egy versenyhétvége. A száguldó cirkusz a jövő hétvégén Belgiumba látogat, a történelmi Spa-Francorchamps pályán jön a nyári pihenő előtti utolsó verseny.
Idén a kilencedik, sorozatban pedig a hetedik futamgyőzelmét szerezte Verstappen. Lando Norris a második, a kilencedik helyről rajtoló Pérez pedig a harmadik helyet szerezte meg.
Az amerikai versenyző a sikánban mérte el a tempót, és megforgott. Nem sokon múlt, hogy Cunodát kiüsse a versenyből, így csak a saját kerekeit nullázta le az amerikai.
Péreznek elfogyott a tempója, már két másodpercet kapott Norristól. Úgy tűnik, a fiatal brit megmenekült, és ha a maradék körökben nem hibázik, másodikként intik le a 38. Magyar Nagydíjon. Ami a McLarennel óriási teljesítmény lenne.
Körökön át fárasztotta Sainzot Russell, aztán a célegyenesben simán meg is előzte. Nemcsak a DRS miatt, hanem Sainz már az utolsó kanyarból való kigyorsítás során hibázott. Russell ezzel a hetedik, de előtte Leclerc van, akinek van egy 5 másodperces büntetése, mert gyorsan hajtott a bokszban.
Tehát ha Russell 5 másodpercen belül ér Leclerchez képest, a hatodik helyen zárhatja a Magyar Nagydíjat. A 18. pozícióból rajtolva azért az nem rossz teljesítmény.
Korábban körönként fél másodpercet hozott Norrison, az utóbbi három körben azonban minimálisan került közelebb a brithez.
Bő négy másodperc Lando Norris előnye Sergio Pérezhez képest. Folymatosan lassulnak a McLarenek, miközben Pérez egyre közelebb ér. Csoda kell ahhoz, hogy Norris megőrizze a második helyét.
Hamilton a célegyenesben könnyedén lépett át Piastrin, ezzel feljött a negyedik helyre. Az élen – ki nem találják – Verstappen, a második helyen Norris, mögötte Pérez, majd Hamilton.
A hétszeres világbajnok az újonc ausztrál mögött autózik az ötödik helyen, hamarosan DRS-távon belül lesz. Közben Norris is elkezdhet aggódni, mert Pérez is folyamatosan lopja a távot, 6 és fél másodperccel van mögötte.
El sem tudom képzelni, Verstappen mennyire unhatja magát egy ilyen versenyen. A bokszkiállása előtt megint közel fél perc előnye volt a második helyen autózó Norrishoz képest, nem kell túl sok mindenen aggódnia.
Túl nagy sebességgel érkezett meg a bokszba Leclerc, hiába fékezte állóra a kerekeit, nem tudott a limit alá menni a bokszban, így a versenybírák 5 másodperces büntetéssel sújtották.
Az 1-es kanyarban Pérez kívülről kezdte meg az előzést, aztán a 2-es kanyarban rutinból be is fejezte. Ezzel a mexikói feljött a negyedik helyre.
A harmadik helyre jött vissza a bokszból Lando Norris. Előtte 32 másodperccel Hamilton, akinek még mindenképp ki kell mennie egy új szett gumiért.
Piastrit a harmadik helyről hozta a McLaren, jött Pérez is, idei rekordkiállással – 1,9 másodperc alatt lerendezték a kerékcserét a Red Bullnál. Pérezzel megpróbálnak Hamilton elé vágni, ami sikerrel járhat, mert a brit arról panaszkodott a rádión, hogy elfogytak a hátsó kerekei.
Norris 15 másodperccel Verstappen mögött a második, Piastri pedig 7 másodperccel lemaradva Norristól a harmadik. Elképesztő verseny ez a McLareneknek, a fejlesztések, amiket Silverstone-ba hoztak, nagyon jól működnek. Pedig az év korábbi részében pocsék volt az autók teljesítménye.
Pérez a 38. körben utolérte Hamiltont, hamarosan parázs csata jöhet kettejük között.
Összesen hárman vannak, akik nem kemény keveréken versenyeznek jelenleg, Pérez, Russell és Ricciardo a közepes abroncsokon mennek. Az első tíz sorrendje a 35. körben – legalább másfél másodperc a különbség a pilóták között:
A mexikói a 3-as kanyarban előzte meg Russellt, aki nem adta könnyen a pozíciót. A harcos pillanatok után Russell a boksz felé vette az irányt, ahol a 30 körös kemény keverékek helyett közepeseket kapott. A 14. helyre ért vissza a pályára.
A célegyenes végén Pérez bevetődött Sainz mellé a belső ívre, és megelőzte a spanyolt. Ezzel a mexikói feljött a hatodik helyre. Előtte lőtávon belül Russell autózik.
Pérez a hús a Ferrarik szendvicsében. A Red Bull szerelői ezúttal sem hibáztak, a mexikói pedig Sainz és Leclerc közé ért vissza a pályára.
A Red Bull szerelői a szokásukhoz híven precíz munkát végeztek, a gyors kerékcserét követően az élre állt vissza Verstappen.
Az első tízben a csapattársak párosával állnak. Red Bull, McLaren, Mercedes, Ferrari és Aston Martin a sorrend.
A két Red Bullon és Russellen kívül már mindenki túl van a kötelező kerékcserén. Verstappen az élen, mögötte 22 másodperccel Pérez autózik. Russell a hatodik, de ne felejdük, hogy az utolsó előtti sorból rajtolt.
9,4 másodpercen át tartott a kerékcsere Leclerc-nek, miután a bal hátsó kerékpisztoly nem működött megfelelően, és a tartalék után kellett nyúlnia a szerelőnek. Előtte Sainznál nem volt gond a technikával, ez az elrontott kiállás viszont úgy kellett a Ferrarinak, mint mókusnak az erdőtűz.
Azok után, hogy az élről rajtolva az első kör végén már a negyedik helyre csúszott vissza a hétszeres világbajnok, megtartotta a pozícióját. A 16. kör végén érkezett a bokszba kereket cserélni, ahonnan a csapattársa mögé érkezett vissza a hetedik helyre. Kicentizte a Mercedes, mert nem sokon múlt, hogy a nagy visszatérő Daniel Ricciardo megelőzze a britet.
A rettenetes időmérőt futó George Russell a 18. helyről rajtolt a kemény keverékeken, már a kilencedik helyen áll – igaz, néhányan a bokszba hajtottak előle.
Jó kérdés, hogy ki milyen stratégiát követ, de az első hét versenyző több másodperc lemaradással követi egymást. Pérez az, aki kicsit közelebb van Sainzhoz, de a DRS-t még ő sem használhatja.
Közben Piastrinak rádión jelezték, hogy nem kell tartalékolnia, nyomhatja ahogyan akarja, a bokszkiállás miatt fontos minél több előnyt kiépítenie.
A mezőny végéről Albon, Stroll, Bottas és Cunoda is kiálltak. Az élen Verstappen 3 másodperccel Piastri előtt, Norris pedig 2 másodperccel van lemaradva a csapattársától.
A rajtnál beragadó kínai versenyző 5 másodperces büntetést kapott, miután a két Alpine kiesésében vastagon benne volt a hibája.