Hivatalos: Lewis Hamilton elhagyja a Mercedest, és a Ferrarihoz szerződik

GettyImages-1172957972
2024.02.01. 20:04 Módosítva: 2024.02.01. 20:14
Igaznak bizonyultak a csütörtök délelőtt megjelent sajtóhírek: a Formula–1-ben szereplő Mercedes bejelentette, hogy a csapat első számú versenyzője, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a 2024-es idény végén távozik a csapattól. Pár perccel később a Ferrari bejelentette, hogy többéves szerződést kötött a brit pilótával.

A rutinos versenyző az elmúlt napokban állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytatott a maranellói istállóval, és az új szezon kezdete előtt sikerült megegyezniük egymással. A Marca úgy tudja, hogy Hamilton kopogtatott be az olaszoknál, és közölte velük, hogy szeretne a csapat versenyzője lenni, mielőtt visszavonul.

A Mercedes bejelentése után a Ferrari is kiadott egy közleményt, amiben arról számolt be, hogy Hamilton többéves szerződést kötött az istállóval.

Mindez azt is jelenti, hogy Charles Leclerc új csapattársat kap, Carlos Sainz pedig távozik a patinás istállótól. A mostani bejelentés után igazi pilótakeringő kezdődhet az F1-ben, így nem biztos, hogy a spanyol ülés nélkül marad 2025-re.

A 39 éves versenyző tavaly nyáron írt alá új, kétéves szerződést a Mercedesszel 2024-re és 2025-re, de a szerződésében van egy kitétel, miszerint egy szezon után távozhat, ha úgy dönt. A brit sztár pedig úgy határozott, aktiválja azt a bizonyos kilépési záradékot.

Érdekesség, hogy a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur együtt dolgozott Hamiltonnal, amikor a brit közönségkedvenc 2006-ban az ART csapat színeiben megnyerte az F1 előszobájának tekinthető GP2 (mai nevén Formula–2) kategóriát, és azóta is jóban vannak. Nem nehéz összerakni, hogy ki közvetített Hamilton és a Ferrari elnöksége között.

A Mercedesnél mindenkit berendeltek a gyárba csütörtökön napközben, Toto Wolff csapatfőnök és James Allison technikai igazgató személyesen közölte a csapattagokkal, hogy Hamilton 2024 végén távozik a gárdától.

Hamilton sokszor adott hangot elégedetlenségének tavaly, a 2023-as szezon kezdetén konkrétan azt mondta, hogy a Mercedes „rossz úton jár” az új koncepciójával.

A brit ezzel együtt is a harmadik helyen végzett a pilóták pontversenyében a Red Bull párosa, Max Verstappen és Sergio Pérez mögött.

Hamilton 2013-ban szerződött a McLarentől a Mercedeshez, melynél hat egyéni világbajnoki címet nyert, és karrierje eddigi 103 futamgyőzelméből 82-t a Mercedes autójával aratott (első világbajnoki címét még a McLarennel nyerte, 2008-ban).

„Ez volt életem egyik legnehezebb döntése”

Hamilton új csapattársával, a monacói Charles Leclerc-rel nemrég hosszabbított szerződést a Ferrari.

A maranellói istálló január 25-én jelentette be, hogy megállapodott a 26 esztendős versenyzővel, aki így 2024 után is a csapatot erősíti majd.

Leclerc 2016-ban lett a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja, 2017-ben a Formula–2-ben nyújtott kiváló teljesítményének köszönhetően kapott lehetőséget a Saubernél, 2019 óta pedig a főistállót erősíti.

Abban az évben ő lett a Ferrari történetének legfiatalabb futamgyőztese a Belga Nagydíjon aratott sikerével.

AZ OLASZ CSAPAT SZÍNEIBEN EDDIG 103 VERSENYEN ÁLLT RAJTHOZ, ÖTSZÖR NYERT, 30-SZOR VÉGZETT A DOBOGÓN, ÉS 1035 PONTOT GYŰJTÖTT.

Hamilton csütörtök este beszélt először arról, hogy véget vet a Mercedeshez fűződő hosszú együttműködésének:

Csodálatos 11 évet töltöttem ennél a csapatnál, és nagyon büszke vagyok arra, amit együtt elértünk. A Mercedes 13 éves korom óta az életem része. Ez az a hely, ahol felnőttem, így az elhatározás, hogy elhagyom, az egyik legnehezebb döntés volt, amit valaha is meg kellett hoznom. De eljött az idő, hogy megtegyem ezt a lépést, és izgatottan nézek szembe a rám váró kihívásokkal. Örökké hálás leszek a Mercedes-család hihetetlen támogatásáért. 100 százalékig elkötelezett vagyok amellett, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam ebben a szezonban, és emlékezetessé tegyem az utolsó évemet az ezüst nyilaknál.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, nem volt más lehetősége, mint elfogadni Hamilton döntését.

„Ami a csapat–pilóta párosítást illeti, a Lewisszal való kapcsolatunk a legsikeresebb lett, amit a sport valaha látott, és erre büszkén tekinthetünk vissza. Lewis mindig is fontos része lesz a Mercedes motorsport-történelmének. Tudtuk azonban, hogy a partnerségünknek egyszer természetes módon vége szakad, és ez a nap most eljött. Elfogadjuk Lewis döntését, aki új kihívást keres magának.”

Sainz is bejelentette a távozását

Nem sokkal a bejelentések után Sainz is kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben megerősítette, hogy 2024 végén távozik a Ferraritól.

A mai híreket követően a Scuderia Ferrari és az én utam 2024 végén elválnak. Még hosszú szezon áll előttünk, és mint mindig, most is a legjobbamat fogom nyújtani a csapatért és a tifosikért szerte a világon. A jövőmmel kapcsolatos híreket a megfelelő időben hozom nyilvánosságra

– írta.

(Borítókép: Charles Coates / Getty Images)