További Futball cikkek
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
Még kedden közölt hosszú budapesti tényfeltáró cikket a londoni The Daily Telegraph arról, hogy Puskás Ferenc még mindig nem kapta meg azt a 22,5 millió forintot, amelyet az augusztusi gála után ajánlottak fel számára a szervezők, illetve magánvagyonából Demján Sándor, aki Magyarországra hozta Puskás utolsó klubcsapatát, a Real Madridot. Csupán 2,5 millió forint jutott el eddig Puskáshoz, írta a lap. A Telegraph úgy tudja, a spanyol együttes 892 ezer fontnak (320 millió forintnak) megfelelő összeget kapott, Puskásnak azonban, aki a lap szerint Alzheimer-kórban szenved és napi 24 órás felügyeletre szorul, 7 ezer font (2,5 millió forint) jutott kezelési költségei fedezésére, jóllehet a meccs elsődleges célja a gyógykezelés finanszírozásának elősegítése lett volna.
Már csak az összeg kérdéses
A lap megszólaltatta Puskás feleségét, aki azt mondta, már nagyon megbánta, hogy létrejött az augusztusi gálamérkőzés.
A legnagyobb konzervatív londoni napilap szerdai kiadásának Sepp Blatter FIFA-elnök egyik, név nélkül nyilatkozó, de közelinek nevezett munkatársa kijelentette: már határozat született a Puskásnak nyújtandó adományról, az egyetlen eldöntendő kérdés ennek összege.
A The Daily Telegraph szerint a mérkőzés bevételéből egy jótékonysági alapot kellett volna létrehozni, amely állta volna Puskás Ferenc orvosi költségeit a Real Madrid volt sztárjának élete végéig.
A Realnal is furcsállják
A brit lap szerdai kiadásának José Luis Lopez Serrano, a Real Madrid külkapcsolatokért felelős igazgatója azt mondta: személyesen néz utána, mi a helyzet "a nem létező alappal". Serrano elmondása szerint a mérkőzés előtt lezajlott egy találkozó a szervezők, a magyar szövetség, Puskás felesége és Florentino Perez, a Real elnöke között.
A külügyi igazgató szerint ezen a megbeszélésen egyezség született arról, hogy ha a Real eljön Budapestre, egy alapot kell létrehozni. "Azt hittem, hogy e megállapodásnak eleget tettek" - mondta Serrano, aki a lap szerint azonban most már tudja, hogy Puskás feleségét a magyar szervezők a meccs óta meg sem keresték.
Puskás felesége kapzsi
A mérkőzést szervező Trendsport Kft. vezetője, Erdős László a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott, mesterséges balhénak nevezte a lap cikkét. A húszmillió forint folyósítása az alapítvány bejegyzésére vár, még aznap átutalják az összeget. Erdős a sportlapnak azt mondta, senki nem akarja elvenni a pénzt Puskástól, de ezt a felesége és a lánya nem látja be. Erdős azt is mondta, most már kapzsinak tartja az egykori világklasszis feleségét.
Minden eladó
Szerdán az egyik legnagyobb londoni aukciós ház, a Bonhams bejelentette, hogy Puskás személyes sportemlékeiből nagyszabású árverést rendez november 2-án. A kalapács alá kerülő tárgyak mindegyike személyesen Puskás Ferenctől érkezett a céghez, és az árverés bevételei is őt illetik majd.
A cég szerdán kiadott előzetes katalógusa szerint száznál több cikkre lehet majd licitálni, egyebek mellett az 1954-es világbajnokságon nyert ezüstéremre, amelynek becsült leütési ára 3-5 ezer font (1-1,8 millió forint), Puskás Aranycipőjére, amelytől a Bonhams 1000-1500 fontot vár, a Pelé által Puskás 75. születésnapjára küldött brazil válogatott mez, a brazil futball-legenda kézzel ráírt jókívánságaival, és az a futballcipő, amelyet a magyar játékos az 1952-es helsinki olimpia megnyert döntőjén viselt.