Az UEFA bundával gyanúsítja a Honvédot
További Futball cikkek
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a konferencialiga-győztes csapat élére
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bundázás gyanúja miatt vizsgálja a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga selejtezős párharc július 30-i, első, isztambuli mérkőzését (5-1), a mérkőzés kapcsán a magyar klub került gyanúba (a párharc visszavágója 1-1 volt Budapesten, a törökök 6-2-vel jutottak tovább).
Az UEFA szerdai hivatalos közleményében összesen öt, az európai szövetség szerint a bundabotrányban érintett klubot nevezett meg: a . Budapest Honvéd mellett az albán KF Tiranát és KS Vllazniát, a lett FC Dinaburgot és a szlovén NK IB Ljubljanát.
Gianni Infantino, az európai szövetség főtitkára közleményben tudatta, a szövetség a felvetődött 40 mérkőzésből szerdán saját ellenőrzésében (tehát a bochumi államügyészség nyomozásától függetlenül) csak hetet vizsgált részletesebben, három játékvezető érintettségét is nyomozzák, valamint egy UEFA-hoz közeli személlyel szemben is eljárás indult.
A vizsgált meccsek
Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló:július 21.: Stabaek (norvég)-KF Tirana (albán) 4-0
Európa Liga-selejtező, 2. forduló:
július 16.: Bnei Yehuda (izraeli)-FC Dinaburg (lett) 4-0
július 16.: Rapid Wien (osztrák)-KS Vllaznia (albán) 5-0
július 23.: FC Dinaburg-Bnei Yehuda 0-1
július 23.: KS Vllaznia-Rapid Vienna 0-3
Európa Liga-selejtező, 3. forduló:
július 30.: Fenerbahce (török)-Budapest Honvéd 5-1
augusztus 6.: NK Ljubljana (szlovén)-Metallurg Donyeck (ukrán) 0-3
A közlemény egyébként cáfolja, hogy az UEFA tagjai érintettek lennének a vesztegetési botrányban, az európai szövetség együttműködik a német hatóságokkal, a német rendőrségtől már bekérték az információkat.
Michel Platini, az UEFA elnöke azt mondta, hogy azokat az információkat, amelyek az elmúlt napokban a sajtóban napvilágot láttak, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja. Az európai szövetség az esetet nemzetközi bűnügyként kezeli, - Platini megfogalmazásában - a világ labdarúgása rendkívül veszélyes, "rákos sejtburjánzásnak" fogja fel a történteket. Az UEFA illetékesei összefogást sürgetnek, zéró toleranciát hirdetnek, amelyben a magyar szövetség maximálisan együtt kíván működni a szervezettel.
A klub biztos benne, hogy nem érintett
A Honvéd hivatalos honlapján közleményben jelentette ki, hogy minden, a Budapest Honvéddal kapcsolatos értesülést meg kell vizsgálni, és akár más klubban, akár a Budapest Honvédban játszó játékos felelőssége felmerül, a játékos ellen a legszigorúbban kell eljárni. A klub ugyanakkor biztos benne, hogy a Honvédnak az üggyel kapcsolatban semmilyen érintettsége nincs, nem is lehet. Ugyanakkor minden klubnál - beleértve a Budapest Honvédot is - megfordulhattak olyan játékosok, akik önző anyagi érdekből hajlandók klubjukat, csapattársaikat, szurkolóikat elárulni.Az európai bundabotrányt a múlt pénteken robbantotta ki a bochumi államügyészség, amely kilenc érintett országról, köztük Magyarországról tett bejelentést, 13 NB I.-es mérkőzésre terelődött a megvesztegetés gyanúja.