A Maccabi nehéz lesz, de a két montenegróit verni kell
További Futball cikkek
- Beszólt a világbajnok mészáros a koreainak, erre az szögletből betekerte a labdát a kapuba
- Több mint 60 topligás mérkőzés várja a futball szerelmeseit az év legjobban várt időszakában
- Megvan az NB II-ben sereghajtó Budapest Honvéd új edzője
- Közeli családtagot is elítéltek a világbajnok futballista elrablásának ügyében
- Az NB II-es Csákvár egyedül a Barcelonával lenne hajlandó tárgyalni a támadójáról
A Videoton és a Honvéd Montenegróba utazik, de az lenne a bravúr, ha kiesnének. A Debrecen egy körrel késöbb csatlakozik az Európa Liga selejtezőjébe, a norvég bajnokság jelenleg első helyén álló, Kovács Péterrel felálló Strömsgodsetet kapta. Ezzel együtt sem esélytelen.
A Maccabi Tel-Avivot még Izrael állam megalapítása előtt, 1906-ban hozták létre. Idén huszadszor lett bajnok, hazája legsikeresebb és legnépszerűbb klubja úgy is, hogy az elmúlt 17 évben csak most lett harmadszor végzett az élen, nem is akármilyen fölénnyel. A 12 csapatos bajnokság alapszakaszát is már 10 pontos előnnyel zárta a Maccabi Haifa előtt, majd az első hat részvételével rendezett rájátszásban erre még rátett három pontot és már fordulókkal a vége előtt megnyerte a bajnokságot.
Az, hogy milyen különbség lehet a két csapat között némileg szemlélteti a transfermarkt internetes oldal, miszerint az izraeli klub játékosai 17, a Győré 10 millió eurót érnek. Természetesen az majd a pályán dől el, hogy az összes spanyol utánpótlás válogatottban megforduló, az Espanyolban, majd az Almeríában is megforduló Carlos Garcia valóban ér-e 1,75 millió eurót, vagy 14-szeres svéd válogatott, Rade Prica, valóban olyan veszélyes csatár-e, ahogy a helyi sajtó ír róla. Azt beszélik, még sosem fordult meg ilyen nagyszerű futballista a Maccabiban.
De a válogatottban is többen kapnak lehetőséget, az oroszokkal és a portugálokkal partiban álló keretből négyen – a védő Eytan Tibi és a középpályás Gal Alberman, a Palermóban is megforduló Eran Zahavi és Sheran Yeini – rendszeres kerettag. Érdemes lesz odafigyelni Eliran Atarra is, a csatár 25 bajnoki meccsen 22 gólt lőtt. Valamint a már 84 válogatott meccsnél tartó nigériai kapusra, Vincent Enyeamára is, aki 27 bajnokin csak 24 gólt kapott, 11-szer egyet sem.
Bár Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője azt mondta, nincsenek információik a csapat erősségét illetően, ám Paulo Sousa filozófiáját ismerik, ez pedig talán megkönnyíti a felkészülést. "Paulo Sousa érkezésével biztos, hogy fog változni a játékoskeretük és a játékfelfogásuk is. Masszív csapat, amely játssza a futballt. Nem lehet más a célunk, mint a két mérkőzés alapján olyan eredményt elérni, hogy mi jussunk tovább" - idézte a magyar klub honlapja Pintér Attila vezetőedzőt.
Közös kirándulásra készül a Videoton és a Budapest Honvéd. A cél Montenegro és az egymástól 50 kilométerre fekvő Podgorica és Nikszics városka. Bár a délszláv csapatok ellen sohasem könnyű, de az előjelek azt sugallják, nem kell félnie nagyon egyik magyar csapatnak sem. Montenegróban érdekesen alakultak a dolgok a bajnokság befejezésével. A kupagyőztes Buducsnoszt Podgorica és a negyedik helyen végzett Grbalj ugyanis nem kapta meg az UEFA-tól a licencet, így jutott ki Európába csak a bajnokság hatodik helyén végzett Mladoszt Podgrocia, a Videoton leendő ellenfele 26 ponttal lemaradva a bajnok Szutjeszkától végzett a középmezőnyben.
Az 1950-ben – Mladoszt Titográd néven – alapított egyesület a jugoszláv időkben a másod-, és harmadligában sínylődött. A montenegrói bajnokság 2006-os alapítása után 2007-ben ki is esett és csak 2011-ben került vissza. Érdekes találkozás lesz a legutóbbi szezon leggólerősebb játékosának, Marko Scsepanovicsnak a Videoton elleni meccs, hiszen, 2010-ben még az NB II.-es Barcsban, majd a Pécsi MFC futballozott.
"Úgy készülünk a montenegrói csapat ellen, mintha a világ legjobb együttese lenne az ellenfelünk. A podgoricai csapat részletes feltérképezését most kezdjük el, hiszen most vált ismertté az, hogy ellenük kezdjük az Európa Ligát" - nyilatkozta a Videoton honlapján José Gomes, a gárda vezetőedzője.
A Honvéd továbbjutása sem egy vállalhatatlan feladat, a Cselik Nikszics eddigi 56 éves története során, a 2012–2013-as idényben játszott először az első osztályban, igaz rögtön a dobogó jött össze. A klub a hatvanas években, majd 1997-ben és 1999-ben is megnyerte a montenegrói szövetségi kupát, majd tavaly a független Montenegró kupasorozatát is. Nehéz lenne ismert játékost találni a keretben, sokkal érdekesebb az a történet, amely tavaly történt meg a Cselikkel. A Metalurh Donyeck elleni EL-meccsükre ugyanis busszal keltek útra és mivel Moldáviába vízum híján nem tudtak belépni, így 70 órát töltöttek a járműben, mikor letudták a 2143 kilométeres távot. Az már nem is meglepetés, hogy egy 7-0-s vereség lett a kaland vége.
"Ugyanaz a helyzet, mint tavaly az albán Flamurtari ellen. Akkor sem tudtunk semmit az ellenfelünkről, videofelvételt is nehéz lesz szerezni róluk. Most annyival könnyebb a helyzetünk, hogy a délszláv játékosaink a sorsolás utáni pillanatokban a legfontosabb tudnivalókat egyből elkezdték sorolni leendő ellenfelünkről" - idézte a kispesti klub honlapja Kemenes Szabolcs csapatkapitányt. A kapus hozzátette, már az első mérkőzésen szeretnének jó eredményt elérni.
Amennyiben a Videoton és a Honvéd is továbblép a következő körben az előbbi a szlovák Senicával folytatja, míg a fővárosi klub a máltai Hibernians és a szerb Vojvodina győztesével, nem kell jóstehetség, hogy az utóbbi a valószínűbb.
Nem volt szerencséje a csak második körben bekapcsolódó Debrecennek, amely a norvég Strömsgodsettel, a magyar válogatott csatár, Kovács Péter csapatával kezd majd július 18-án. Már az előnyt jelent a norvégoknak, hogy náluk a bajnokság jelenleg is zajlik, ráadásul a 106 évvel ezelőtt alapított Strömsgodset 13 forduló után vezeti a bajnokságot, bár a hétvégén kikapott a Rosenborgtól, így is előtte tudott maradni.
Az Oslótól 40 kilométerre fekvő Drammen városka csapata 1970-ben nyerte eddigi egyetlen bajnoki címét, a hetvenes években négyszer is eljutott az európai kupákba, de az első kört egyszer sem élte túl, egyszer a Liverpooltól kapott ki 11-0-ra. Ötszörös kupagyőztes, legutóbb 2010-ben nyert. Több szezont húzott le a másodosztályban miután az anyagi összeomlástól is sikerült megmenteni az egyesületet, 2007 óta viszont állandó résztvevő és évről évre jobb. Tavaly a második helyével harcolta ki az EL-szereplést, idén pedig 13 bajnokijából kilencet megnyert.
A keretben három ghánai futballista, valamint több afrikai országból származó, de már honosított játékos szerepel. Közülük Adama Valentin Diomandé lőtte idén eddig a legtöbb gólt, ötnél jár, míg honfitársunk, Kovács Péter 12 meccsen háromszor talált be. Két játékosuk – a szomáliai születésű Abdisalam Ibrahim és a ghánai Razak Nuhu – a Manchester City akadémiáján nevelkedett és jelenleg kölcsönben szerepel a klubnál
"Nem volt nagy szerencsénk a sorsoláskor, mert igencsak erős ellenféllel kell megmérkőznünk a nemzetközi kupában. Nagyon pontosan fel akarjuk őket térképezni, várhatóan meg tudjuk nézni egy mérkőzésüket a közeljövőben. A párharcból természetesen szeretnénk továbbjutni, még ha ez nem is lesz könnyű dolog" - mondta Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője.