Bale tört át két védő között az alapvonal mellett, beadta középre, kapura lövésnek nem volt jó, Benzemának viszont hosszú volt. Ha kicsit meg tudja csavarni, becsoroghatott volna, de így nincs nyugalma a vendégeknek.
A németek olyat küzdöttek a BL-negyeddöntő visszavágóján, amilyet szinte nem is lehet, de hiába nyertek 2-0-ra a Real Madrid ellen, ez kevés volt a továbbjutáshoz. A Chelsea ugyanennyire nyert Londonban, nekik ennyi kellett, a PSG elbukott. Két elődöntős már megvan a BL-ben.
máris.
A Realnak egyetlen kapuralövése volt az első félidőben: Di Maria elrontott büntetője. Jön Ronaldo?
Szinte egyszerre fújták le. Mindkét pályán 1-1 gólra apadt a vendégek előnye, elképesztő izgalmak várhatók.
Cristiano ugrált nagyon a kispadnál, próbálta kicsit lelkesíteni a társakat, akik valóban elképzelés nélkül játszanak. Klopp viszont imádja a meccset, széles vigyorral nézi a pálya mellett.
Londonban, de volt közben egy újabb Schürrle-lehetőség is, ez a lövés azonban nem sikerült, túlzottan külsővel találta el és nagyon elcsavarta középről.
Elszabadul a pokol Dortmundban, őrjöngenek a Signal Iduna Parkban. Lewandowki lövése még kijött a kapufáról, de a labda pont Reus elé pattant, aki bevágta a léc alá.
Az egész támadás egyébként Illarramendi eladott labdájával indult, a fiatal középpályás nagyon bizonytalanul játszik.
Nem tudja kihozni a Real a labdát, eléggé tanácstalannak tűnnek. Lewandowski pedig megmutatja, miért akarta annyira a Bayern - elképesztően küzd a labdáért, zavar, megy előre, és ha megszerzi, meg is tudja tartani elöl.
Megint Schürrle - ennyivel jobban megy neki, ha a szélen játszhat, és nem hamis 9-est kell, mint Párizsban - volt megint a tizenhatoson belül, elesett, de nem jött tizenegyes.
Egy beívelés után jött közelről a fejes, bravúros mozdulattal ütötte fölé a spanyol.
Willian fejéről csúszott tovább a német elé, aki középen teljesen üresen maradt, 11 méterről lőtte ki a bal alsót. 1-0, már csak egy kell a Chelsea-nek a továbbjutáshoz.
Pedig nem volt lesen, úgy lépett ki a védők közül. Azonban elhagyta a labdát, azt akarta valahogy összekotorni, majd nagy esés lett a vége.
Feljöttek a hazaiak, az elmúlt 10 percben egy szabadrúgás kivételével nem nagyon volt veszélyes lehetősége a PSG-nek, de ne feledjük, ők állnak jobban.
Sergio Ramos mellett lépett el Lewandowski, a lengyel a védő nyakát ragadta, aki alkarral visszacsapott a csatárnak. Lewa látványosan feldobta magát a tizenhatoson belül, de kifelé járt a szabadrúgás, mégis Ramos kapott sárgát...
Remek keresztlabdát kapott két védő közé, de nem jól vette át. Ha sikerül levennie, ziccerben lett volna Casillas előtt, de így megúszta a Real. Legalábbis ezt, van azonban miért izgulniuk, mert nagyon nyom a Dortmund.
Pepe hibázott óriásit, haza akart a fejelni, de még a tizenhatosig sem ment el a labda. Casillas hiába jött, a szélső elvitte mellette, majd Ramos mellett a kapuba gurított. 1-0 a Dortmundnak, összesítésben 1-3.
a hárított büntető után, hangosak a szurkolók, megy előre a csapat, Mhitarjan pedig óriási ziccert ront. Lewandowski harcolt meg egy labdért, majd Reus passzolt középre, az örmény viszont 6-7 méterről elvétette a kaput. Casillas verve volt, csak be kellett volna tenni a jobb kapufa mellé.
Schürrle jön be Hazard helyére, a fiatal belga nem tudja folytatni a szélen.
Cristiano Ronaldo hiányában Di Maria rúgta, de nagyon rosszul, a német kapus érezte, hogy balra kell vetődnie, és simán kiütötte.
Kezezés miatt rúghat a Real, Coentrao beadásába Piszczek fordult bele.
Sokáig várt a hazaadott labdával, Eto'o meg is támadta - túl erőszakos volt a csatár és le is fújták megmozdulását.
Pedig jól lépett ki Terry és Cahill között. Aztán a sípszó után berúgta a kapuba a labdát, a hazaiak nagyon szerettek volna sárgát neki, de ők is tudták, hogy meddő a próbálkozás.
Oscar fektetett el két védőt, majd passzolt a kameruninak, de kivágták előle szögletre. Ivanovics fejelhetett, de nem lett veszély a szituációból.
de a Madrid őrzi a labdát, lassan mennek előre, egyáltalán nem akarnak komolyan kitámadni, hogy véletlenül se maradjon elöl túl sok emberük. A felállt védelemmel pedig nem sokat tudott kezdeni eddig a BVB.
Óriási füttykoncert fogadja, ami részben annak is szól, nem nagyon támad le a Dortmund.
statpakk a londoni meccshez:
Londonban még világosban kezdenek az időeltolódás miatt. Ha másodpercekkel is, de Dortmundban kezdtek előbb.
A PSG az elmúlt négy BL-meccsén három tizenegyest hozott össze, Eden Hazard is így egyenlített Párizsban múlt héten.
párharcokban, ahol megnyerték az első meccsen az európai kupákban. Háromgólos előnyről pedig még sosem buktak el, itt 8/8 a mutató.
A hazaiaknak Branislav Ivanovicsnak és John Obi Mikelnek kell vigyáznia, hogy ne kapjon sárgát, míg a vendégeknél jóval hosszabb a lista: Edinson Cavani, Alex, Thiago Motta, Blaise Matuidi és Adrien Rabiot.
gólnál járnak az idei BL-szezonban, amivel elsők a csapatok között. A jelenlegi lebonyolítási rendszerben, ahol 13 mérkőzés a maximum egy csapat számára, 35 a legtöbb gól egy csapattól - ők és a Barcelona is ennyit szerzett a 2011-12-es idényben.
Cristiano Ronaldónak pedig mindössze egyetlen gól kell a rekordhoz - jelenleg 14 gólnál jár, ha eléri a 15-öt, megdönti Lionel Messi 2011-12-ben felállított csúcsát. Ma csak a cserepadon kezd, ha nem lesz nagy veszély, vélhetően nem játszik sokat, így kérdés, hogy mikor lesz meg a rekordja, ha egyáltalán meglesz.