Hollandiáé a bronz, Németország a világbajnok

2014.06.12. 09:57

Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ferenc pápa köztudottan futballőrült, Twitterén már ő is a vb-re fókuszál.

    Mindenkinek csodálatos világbajnokságot kívánok, játsszák az igaz testvériség szellemében.

  • Persze csak finoman. Az angol csatár azt nyilatkozta, hogy ő nem olyan, mint Cristiano Rolando, aki az Aranylabda bűvöletében él. Rooney megvan egyéni díjak nélkül is, neki sokkal többet jelent, ha egy csapattal sikeres, legyen az az angol válogatott vagy a Manchester United.

  • A vb kabalafigurájául a háromöves tatut választották. Ez a veszély esetén összegömbölyödő emlős a kihalás szélére került, mert élőhelye, a száraz bozótos területe erősen lecsökkent. De a vb-szereplésben sem lesz sok köszönet. Állatvédők attól tartanak, hogy a cuki tatut sokan házikedvencként akarják majd tartani, és beindul értük a hajtóvadászat.

  • Nem támogatta a korhatár bevezetését választott képviselők esetében a FIFA tagsága. A 209 országos szövetség nagy része ellenezte azt is, hogy kikössék, hány cikluson át lehet betölteni egy posztot.

    A javaslatot elsősorban az európai szövetséghez (UEFA) tartozók támogatták, így próbálták volna ellehetetleníteni, hogy Sepp Blatter jövő májusban újra induljon az elnöki címért.

    A 78 éves sportdiplomata 1998 óta vezeti a FIFA-t, és jövőre ötödször is elindult az elnökválasztáson. (MTI)

  • Megrohamozták az argentin válogatott szerdai edzését, a legtöbb szurkoló Messivel akart találkozni, a Barca-sztár oda is adta egyiküknek a mezét. Azt viszont már ő sem bírta röhögés nélkül, amikor egy Ronaldihno-hasonmás hajolt meg előtte.

  • Unokaöccsének keddi halála után is marad Luiz Felipe Scolari a brazil labdarúgó-válogatottnál, és a szövetségi kapitány ott lesz a horvátok elleni meccsen. A szakvezető a csapat szerdai sajtótájékoztatóján jelezte: a játékosok és a munka sok erőt ad neki, hogy eltereljék a figyelmet a gyászról.

    Scolari unokaöccse, a 48 esztendős Tarcisio Joao Schneider kedden hunyt el, amikor autójával ütközött egy teherautóval.

  • A Bild remek infografikájából kiderül, hogy melyik válogatottra mekkora táv vár a vb alatt. Megdöbbentő, de a belgák alig utaznak - rájuk valamivel több, mint egy Budapest-Liverpool távolság vár a csoportkörben, miközben a legtöbbet utazó amerikaiak közel tízszer annyit utaznak majd a három meccsért - az ő távolságuk nagyjából a Budapest-Sydney távnak felel meg.

  • Tudta, hogy eredetileg fehér mezben játszottak a brazilok, és csak az 1950-es, Uruguay elleni elbukott hazai vb után váltottak? Egészen pontosan 1953-ban, amikor a mindössze 19 éves Uruguay-szurkoló, Aldyr Garcia Schlee által tervezett mez nyert több mint 300 mintából. A Brazil Labdarúgó Szövetség hivatalosan azt szerette volna, ha jobban megjelennek a nemzeti színek, a zöld, a sárga, a kék és a fehér a szereléseken, de az elvesztett döntő után tulajdonképpen attól féltek, a fehér mez el van átkozva. Az 1954-es váltás bejött, azóta Brazília ötszörös világbajnok lett és csak egy döntőt vesztett, 1998-ban.

  • A Szerencsejáték Zrt. sportfogadásai várhatóan milliárdos forgalmat bonyolítanak majd hetente a következő egy hónapban - olvasható a Napi Gazdaság csütörtöki számában. Nagyobb sportesemények idején mindig kiemelkedő a sportfogadás iránti érdeklődés, a labdarúgótornák pedig fogadási szempontból egyértelműen a legnépszerűbbek.

    A két évvel ezelőtti foci Európa-bajnokság idején a Tippmixen a szokásos forgalom kétszeresét tapasztalták, az akkori heti árbevételi rekord 1,482 milliárd forint volt. Most a társaság abban bízik, hogy a 2,012 milliárd forintos jelenlegi heti rekord is megdőlhet a világbajnokság alatt.

  • A brazil rendőrség attól tart, hogy erőszakba torkolló tüntetések törhetnek ki Sao Paulóban a labdarúgó világbajnokság nyitómeccse előtt, miután egyes csoportok állítólag megpróbálják megakadályozni, hogy a szurkolók eljussanak a stadionba.

    A Reuters hírügynökség szerdán rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, számos tüntetői csoport arra szólította fel híveit, hogy vonuljanak az Arena Corinthians stadion elé a Brazília-Horvátország mérkőzés előtt. Egyes tüntetők pedig arra készülnek, hogy lezárják a stadionhoz vezető legfőbb közlekedési útvonalat, a Radial Leste nevű sugárutat. (MTI)

  • 22 órakor Brazília-Horvátország, ezzel indul a 20. világbajnokság.

  • A Marca.com szerint ők tízen a legjobb hátvédek, ám egyikük, Cuadrado első osztályú szélsőhátvéd, középpályás vagy akár csatár is. Kiváló futballista, a Fiorentinában játszik, 26 éves. A tornán futhat be igazán.

  • Nem jött rendbe a bokasérülése, így nem vesz részt a csütörtökön kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokságon Ivan Mocinic, a horvátok középpályása. Amint azt Niko Kovac szövetségi kapitány szerdán elmondta: Mocinicnak még két-három hét szükséges a teljes felépüléshez, ám a csapat érdeke mindenek fellett áll, ezért a játékost hazaküldték. A horvátok a sérülésről szóló igazolásokat már megküldték a nemzetközi szövetségnek, és remélik, hogy Mocinic helyére benevezhetik Milan Badeljt. Horvátország csütörtökön a házigazda brazilok ellen kezdi a vb-t, majd a kameruni és a mexikói együttessel találkozik még a csoportkörben - jelentette az MTI.

  • Négy évvel meghosszabbította a brazíliai világbajnokság után lejáró szerződését Marc Wilmots, a belga válogatott szövetségi kapitánya. A 45 éves szakember és a belga szövetség között már április közepe óta megvolt az egyezség, de a tréner csak azután írta alá a szerződését, hogy a szakmai stáb összes tagja szignálta a sajátját. Wilmots 2012 óta irányítja a belga válogatottat, amely az algériai, az orosz és a dél-koreai csapattal találkozik a csütörtökön kezdődő vb csoportszakaszában - írja az MTI.

  • Fabio Cannavaro szerint Sergio Ramos lehetne az utódja, 8 év után újra egy védő kaphatná az Aranylabdát, állítja az olasz, aki 2006-ban nyerte el a díjat.

    Ők ketten két évet együtt futballoztak a Real Madridban, és Cannavaro úgy gondolja, hogy a BL-elődöntőn szerzett góljai, pláne a döntőn fejelt gólja miatt már esélyes, már csak egy jó vb-szereplés hiányzik a spanyolnak.

  • Na nem a futballt, szerencsére, épp ma hosszabbított a Juvéval két évre, viszont a válogatottban nem játszik többet.

    "Úgy tervezem, hogy a világbajnokság után búcsúzom a válogatottól. Benne vagyok már a korban, ideje átadni a helyet a fiataloknak, haszontalan lenne tovább folytatni" - mondta szerdán sajtótájékoztatón a 34 éves irányító. (MTI)

  • Rocco Siffredi, a híres pornósztár ezzel a szöveggel lelkesíti hazája, Olaszország futballválogatottját:

    "Srácok! Sok-sok ezer orgazmusom volt már, de van egy, amit soha nem fogok elfelejteni. Amit veletek együtt éltem át. Emlékeztek? Amikor megnyertük a világbajnokságot 2006-ban! Ezért a kollektív orgazmusért lemondok a saját orgazmusaimról, amíg a válogatottunk Brazíliában lesz, nem szexelek! Ezt vállalom az olasz győzelemért. Kemény idők állnak előttem, nagyon kemények, de támogassatok, ne hagyjatok magamra, írjatok nekem meg ilyesmi. Tőletek pedig, akik 23-man ott vagytok Brazíliában, azt kérem, elégítsetek ki! Legalább ti!"

    Rocco Siffredi megdöbbentő vb-fogadalma!
  • Spanyol-holland este 9-kor, mint 2010-ben. És csak gyorsan fussuk át, milyen meccsek lesznek az első négy napban, holnaptól, azaz csütörtöktől vasárnapig. (Itt az első 10 meccsnél tovább is böngészheti a műsort.)

    Csütörtök06.12. 22:00 BrazíliaHorvátország    Sao Paulo A csoport
    Péntek06.13. 18:00 MexikóKamerun    Natal A csoport
    21:00 SpanyolországHollandia    Salvador B csoport
    Szombat06.14. 00:00 ChileAusztrália    Cuiabá B csoport
    18:00 KolumbiaGörögország    Belo Horizonte C csoport
    21:00 UruguayCosta Rica    Fortaleza D csoport
    Vasárnap06.15. 00:00 AngliaOlaszország    Manaus D csoport
    03:00 ElefántcsontpartJapán    Recife C csoport
    18:00 SvájcEcuador    Brasília E csoport
    21:00 FranciaországHonduras   Porto Alegre E csoport
  • Hernan Crespo három vb-n játszott Argentinával, de egyszer sem nyert, de azt mondja, Messiék most megszerezhetik a világkupát. Viszont, jobb, ha résen lesznek.

    "Ha Brazíliában nyernénk, az gyönyörű lenne, de jobb, ha helikoptereket tartunk a közelben, és azonnal lelépünk, különben kinyírnak minket" - viccelt egy tévéshow-ban a 35 gólos exválogatott csatár.

  • A FIFA hivatalos intrója a mérkőzések előtt.

    2014 WC™ - Official TV Opening
  • A brazil válogatott középhátvédje semmi mást nem tart elfogadhatónak otthoni világbajnokságukon. "Második, harmadik hely kizárt. Azért dolgozunk, hogy nyerjünk. Nehéz lesz, de történelmet írhatunk" - nyilatkozta.

    Brazília brazil földön még nem nyert vb-t, hiába lett eddig rekordot jelentő ötször első. Ráadásul az 1950-ben, a Maracanában szenvedett vb-döntő kudarc máig fáj az országnak.

  • Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) minimálisan mérsékelte a Manchester City és Paris Saint-Germain büntetését, amelyet a pénzügyi fair play megsértése miatt rótt ki a két klubra. Az UEFA eredetileg 60 millió euróra büntette mindkét érintetett, valamint azzal is sújtotta őket, hogy a Bajnokok Ligája következő idényében 25 helyett csak 21 játékost nevezhetnek - értesült az MTI.

    Ez eddig ugye rendben is, biztosan kevesebbet kell befizetniük.

    De nem, hanem: Az UEFA korábbi döntése szerint a 21 futballista közül nyolcnak kellett volna saját nevelésűnek lennie, ugyanakkor a nemzetközi játékos-szakszervezet, a FIFPro közbejárására ezt a számot ötre csökkentette.

    De azért, ugye: Története során az UEFA még soha nem szabott ki ilyen súlyos pénzbüntetést. A szövetség ugyanakkor jelezte, hogy ha a két klub a következő két évben maradéktalanul betartja a pénzügyi szabályokat, 40 millió eurót visszakap.

    Mindkét, arab milliárdos kezében lévő klubcsapat legalább 10-10 játékost ad a világbajnokságra.

  • Legalábbis a pénztárból, hivatalosan, ugyanis:

    "Egy nappal a nyitómérkőzés előtt még tizenöt találkozóra kaphatók jegyek a brazíliai labdarúgó-világbajnokságra. A belépők jelentős része - 2,9 millió darab - már elkelt, ugyanakkor több, a végső győzelemre is esélyesnek tartott válogatott összecsapására is van még jegy. Így az Olaszország-Uruguay, a Németország-Ghána, valamint a Svájc-Franciaország mérkőzésekre is válthatnak belépőt a szurkolók. Amennyiben az összes jegyet sikerül értékesíteniük a szervezőknek, mintegy 3,1 millió néző követheti a helyszínen a világbajnokság 64 mérkőzését" - írja az MTI.

  • Minden csapatnak a világ legmenőbb divattervezői készítettek formaruhát a világbajnokságra. Itt nézegethet öltönynyakkendős futballistákat.

  • A Marca vicces képen rajzolta meg a világbajnokságon szereplő mind a 736 futballista karikatúráját. Itt lehet nézegetni őket.

  • Pedro bebőrözte barcás csapattársát a spanyol válogatott edzésén.

    Iniesta Pedro kötény
  • A Marcán több, mint 150 ezer drukker állította össze, hogy küldené pályára a válogatottat, ha ő lenne Vicente del Bosque szövetségi kapitány. Íme:

  • "Jó lenne Neymar ellen játszani a döntőben, de ha velük nem lehet, akkor mindegy, kivel" - idézte az argentint a Marca.com.

    Neymar persze Brazíliát jelentené ellenfélnek, és mivel Messi nyerni akar, ha sikerülne neki, a sokk nagyobb lenne, mint a legutóbbi brazíliai világbajnokságon, 1950-ben, amikor a házigazda Uruguaytól kapott ki a fináléban.

  • A portugál viszatért a válogatottba a csapat utolsó felkészülési meccsén, magyar idő szerint szerda hajnalban 5-1-re verték Írországot. A szupersztár gólt nem lőtt, de jól játszott, és elégedett az állapotával. "99,9 százalékos vagyok" - nyilatkozta.