A válogatott félidőben 0-1-re áll a németekkel szemben.
Thousands of supporters watching the game in Paris. #FRA pic.twitter.com/qyNEruOdJp
— World Cup 2014 (@PostWorldCup) 2014. július 4.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
A nyitónap előtt egy nappal cseréltek, miután a 29 éves Heiner Mora sarokcsontja eltört. Helyére a mindössze 10 válogatottsággal rendelkező Dave Myrie került a keretbe, de szerencséjükre Mora is csak kiegészítő ember volt. Costa Ricára nehéz feladat vár, hiszen Angliával, Uruguay-jal és Olaszországgal vannak egy csoportban.
Sem Danny Welbeck, sem padig Alex Oxlade-Chamberlain nem edzett ma az angolokkal a – helyi idő szerint – délelőtti edzésen, így tovább csökken az esélye annak, hogy bármelyikük pályára lépjen Olaszország ellen szombaton.
Június 28-án, vagyis a nyolcaddöntő első napján kezdődik majd a ramadán, amely 1986 óta először esik egybe a világbajnoksággal. Ez számos játékost, franciákat, elefántcsontpartiakat, svájciakat és bosnyákokat is érint, őket legalábbis mindenképp a legjobb 16 közé várhatjuk. Szerencséjükre Brazília legnagyobb részén csak 11 órát van fent a nap ilyenkor, szemben az európai 17 órával, vagyis valamivel könnyebb lesz tartani a vallásukat, vagyis hogy csak sötétben étkeznek.
Vagy ha volt is, szeretnénk inkább nem tudni róla. Addig is itt ez az instant klasszikus szerzemény, Davi Campa és a Ciro9, főszerepben Ciro Immobile.
A spanyol Marca minden vb és Eb előtt egészen fantasztikus módon készíti el az adott torna interaktív naptárát. Idén sem okoztak csalódást, a végeredmény lenyűgöző. Itt lehet kattintgatni csoportra, napra, stadionra és válogatottra, vagyis tényleg mindenre.
Blatter egészen elképesztő magasságokba emeli magát és saját szervezetét a kongresszus megnyitóján. Sikerült az imént azt mondania, hogy az a víziója, hogy a mostani változó világban a FIFA-nak kell lennie a remény úttörői közül egynek. Majd gyorsan bepromózta a FIFA pénzén, 16 millió dollárból készülő filmet, aminek ő lesz a főszereplője.
Alapos, hiánypótló munka a CNN-től még a múlt hétről, melyből kiderül, hogy a mexikóiak bizony kénytelenek lesznek önmegtartóztatni, a németek persze nyitottak, a bosnyákok pedig csak magukra számíthatnak ilyen téren. Az amerikaiak szövetségi kapitánya, Jürgen Klinsmann liberális nézeteket vall, szinte mindent enged játékosainak, míg a braziloknak állítólag Luiz Felipe Scolari azt is megmondta, milyen pózban és mit lehet csinálni.
Fabio Capello csapata a fél világot átutazta a vb-re, kezdésnek Moszkvából repültek Sao Paulóba, majd onnan kell majd Cuiabába, Rióba és Curitibába repülniük a csoportmeccseikre. Ez pedig nagyon megviselte a játékosokat a csapatorvos Jurij Vaszilkov szerint. Ő már a 2002-es vb-t is végigcsinálta a csapattal, de szerinte ez sokkal rosszabb, már csak azért is, mert észak–déli irányban bármennyit lehet utazni, a gond a kelet–nyugattal van.
Moszkva és Sao Paulo között egyébként 7 óra az időeltolódás.
Az angol fogadóirodák bíznak abban, hogy az ország válogatottja jól teljesít a világbajnokságon. A sportfogadásokkal foglalkozó, angol Betfair vezérigazgatója, Breon Corcoran szerint a csapat eredményes szereplése megnövelheti az érdeklődést és a tétek mértékét, extra bevételhez juttatva az ezzel foglalkozó irodákat. Az angolok aktivitása a sportfogadások terén már eddig is igen magas volt az idei évben, a cég április 30-ig 91 millió font nyereséget könyvelhetett el, ez 24 százalékos növekedést jelent. A világbajnokság alatt pedig további növekedésre számítanak, ez azonban jelentős mértékben függ az angol válogatott teljesítményétől.
Az angol válogatott Uruguay, Olaszország és Costa Rica ellen játszik a továbbjutásért a D csoportban.
Messziről indította beszédét a 64. FIFA-kongresszuson az elnök. Azzal, hogy tegnap este fogadás volt a FIFA-képviselőknek, amin megismerhették a brazil életérzést, jól érezhették magukat. De ma "biznisznap van, dolgozni kell". A futball ugyanis biznisz is lett az utóbbi időben, ami milliárdokat mozgat, "hogy ez jó-e vagy rossz, nehéz eldönteni". De olyan dolgokat lehet vele elérni, ami még a politikusoknak sem sikerül.
Na és a nők! A nők Blatter szerint a világnak ezen a táján kevesebb lehetőséget kapnak, és a futballnak segítenie kell ennek a jelenségnek az enyhítésében.
És ha hamarosan felfedeznének valamilyen földön kívüli életet, akkor azokat is be kell vonniuk a futballba!
Nem viccelünk, tényleg ezekről beszélt az elnök mintegy 25 percen át.
Katar, lemondás, visszalépés, korrupciós vád szóba nem került.
Utána jött a brazil szövetség elnöke, aki 3 percet beszélt, és a lényege az volt: "Köszöntöm önöket Brazíliában, a 20. világbajnokság helyszínen!"
Castro - Do The Dance számába szállt be Asamoah Gyan, a ghánai válogatott csatára, aki az el-Ain csapatában játszik az Egyesült Arab Emírségekben. Mást nem is tennénk hozzá, jó szórakozást!
Készüljön fel időben a hagyományos brazil hangszer, a caxirola hangjára, amiket már jó előre kitiltottak a stadionokból. Ne legyen kétségünk, így is tele lesznek velük. Kevésbé idegesítő a hangjuk, de legalább könnyebb bedobni őket a pályára.
A Chilei Labdarúgó Szövetség jelezte a FIFA-nak, hogy új szállodába szeretnének költözni, mert ahol most laknak, nem elég jók a légkondik, és az internet sem elég gyors. Mindkettő nagyon fontos lesz majd a spanyolok, a hollandok és Ausztrália ellen.
A kínai szurkolók egész extrém lépésre szánták el magukat, ugyanis 50 dollárért (nagyjából 11 ezer forint) vesznek hamis orvosi igazolásokat, hogy ne kelljen munkába menniük, és nézhessék a vb-meccseket. Kína legtöbb részén éjfélkor, hajnali 3-kor és 6-kor kezdődnek a meccsek, így pont az alvásidőbe esnek, ezért döntöttek így.
Az olcsó, gyenge igazolások persze akár 16 centért is kaphatók, de az olyanok, amin még kórházi pecsétek és hihetően hamis aláírások is vannak, 50 dollárba is kerülhetnek.
Több németországi egyetem együttműködésének eredményeként az intézmények kiokoskodták, hogy Spanyolország megvédi világbajnoki címét Brazíliában. A döntőben ráadásul a németeket verik!
A négy között búcsúztatják a brazilokat, míg a németek az argentinokat. A spanyolok a 8 között Anglián lépnek túl.
Eron Morais de Melo, egy 32 éves brazil fogtechnikus Batman-jelmezben tüntet a brazíliai világbajnokság ellen. Így fejezi ki elkeseredettségét amiatt, hogy stadionokra költi az ország a pénzt, nem az oktatásra és az éhezőkre. Melo saját kézzel készítette jelmezét, és azért választotta pont Batmant, mert ő az elnyomás elleni harc szimbóluma.
Roy Hodgson, az angolok szövetségi kapitánya fergegetes ötlettel állt elő, hogy növelje játékosai önbizalmát a tizenegyespárbajra készülve - szépen, fokozatosan engedi őket a mélyvízbe, nehogy túlizgulják magukat, így először kapus nélkül rúgatja őket, nehogy valami baj legyen. Persze kis nehezítés így is van, mert Hogdson előre megmondja nekik, a kapu melyik részét kell eltalálniuk.
Az angolok eddig háromból három büntetőpárbajt buktak el a vb-k alatt, így van is miért aggódniuk. José Mourinho persze már erre is megmondta a tutit tegnap, miszerint ha készült rá, ha nem, ha kielemezte az ellenfél kapusát, ha nem, akkor is a véletlen dolga és Isten kezében van büntető.
A két bayernes után nem sokkal Andrea Pirlo is új szerződést írt alá, ő két évet marad még a Juventus középpályáján.
Nigel de John, Robin van Persie, Wesley Sneijder és Arjen Robben rendezett egy kis szabadrúgás-parádét a hollandok edzésén. Az alábbi videóból két dolog derül ki - biztos, hogy nem De Jong rúgja majd a szabadokat a hollandoknál, bár ő is lőhetné, illetve hogy meglehetősen sebezhetők szabadrúgásokkal, mert nem sok védést láthatunk.
1,6 millió eurót kellett visszafizetnie Iker Casillasnak, a Real Madrid kapusának a spanyol adóhatóságok felé. A hírek szerint saját képének felhasználása miatt került bajba, de az egyszeri befizetéssel saját, és cége, az Ikerca ügyei is rendbe kerültek.
Hosszabbított a német bajnok és kupagyőztes Bayern Münchennel Philipp Lahm és Thomas Müller is, jelentette be a csapat a honlapján. Előbbi 2018-ig, utóbbi pedig 2019-ig írt alá új szerződést, bár Müllert a Manchester United is nagyon nézegette - eddig.
Nem csak az olaszoknál van kérdés elöl, hanem az angoloknál is. Prandelli ugye azon gondolkodik, hogy nem Mario Balotelli, hanem Ciro Immobile kezd majd Anglia ellen, ahol viszont Roy Hogdsonnak nem gondolkodnivalója, hanem gondja akadt - Danny Welbeck összeszedett egy apróbb combsérülést, ami miatt lehet, hogy a mindössze 19 éves Raheem Sterling kezd majd Olaszország ellen.
Csaknem tízezren nézték meg a francia válogatott első nyilvános edzését Brazíliában. Didier Deschamps 22 játékosnak tartott másfél órás tréninget, a kisebb sérüléssel bajlódó Mathieu Debuchy külön készült. A franciák legalább négy nyilvános edzést terveznek, mivel a szakvezetés nagy hangsúlyt szeretne fektetni arra, hogy a csapat jó hangulatban készüljön, okulva a legutóbbi vb-n történtekből. Négy éve, Dél-Afrikában a játékosok szembekerültek Raymond Domenech szövetségi kapitánnyal, végig feszült hangulat uralkodott a válogatott háza táján, ami csúfos búcsúhoz vezetett.
A franciák szálláshelyén, Ribeirao Pretóban a helyi lakosok ingyen tekinthetik meg a tréningeket. Az online rendelhető belépők közül az első 5000 darab kevesebb mint félóra alatt elfogyott, végül 9500-an voltak kíváncsiak a franciákra. "Ez a mi vb-nk is, még ha egyetlen játékosunk sem szerepel a tornán, és én egyetlen franciát sem ismerek. De ki tudja, talán ők lesznek a világbajnokok" - mondta az egyik helyi lakos.
Colin Droniou fotója alapján van még mit dolgozni az olasz-angol meccs helyszínén, bár szombat éjfélig még van idő. A helyszínen dolgozó újságírók szerint egyébként pont a túlzott műtrágyázás tette tönkre a füvet.
Kolumbiában jobban érdekli az embereket a foci, mint Brazíliában, az amerikaiak viszont tesznek rá, derül ki a YouGov és a The Upshot 19 országban végzett felméréséből, de ennél fontosabb, hogy mindössze három ország szerint nem Brazília nyer - az argentinok, a spanyolok és az amerikaiak is magukat várják az első helyre. Ha a szimpátiaszavazást nézzük, Brazília biztos befutó, vagyis nagyjából ők is azt hozták ki, mint az Ipsos.
Most zajlik Brazíliában a FIFA kongresszusa, ahol magyar idő szerint 14.45-kor tart majd beszédet Sepp Blatter, a mostani elnök. A nemzetközi sajtó szerint akkor dől el, pontosabban akkor árulja el a 78 éves svájci, hogy jelölteti-e magát egy újabb elnöki ciklusra korábbi ígéretei ellenére.
Sérülése után továbbra sem épült fel még teljesen, ezért komoly veszélyben van Yaya Tourénak, az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott egyik legjobbjának szereplése csapata első világbajnoki mérkőzésén. Az angol bajnok Manchester City középpályása - akit tavaly az afrikai kontinens legjobbjának választottak - április közepén szenvedett combsérülést, de utána is játszott még a Premier League-ben. Májusban aztán Katarban megoperálták, csak késve utazhatott el a válogatott amerikai edzőtáborába, s egyetlen felkészülési mérkőzésen sem lépett pályára.
Sabri Lamouchi szövetségi kapitány kedden arról beszélt, hogy az orvosi stáb tagjai versenyt futnak az idővel, annak érdekében, hogy a 31 éves futballista pályára léphessen a Japán elleni összecsapáson, ám azt még nem lehet megmondani, hogy sikerrel járnak-e. Az elefántcsontparti válogatott Japán mellett Kolumbia és Görögország csapataival szerepel egy csoportban.
Ha az uruguayi szövetségi kapitányon, Oscar Tabarezen múlna, már a vb első meccsén pályára küldené a térdműtét után lábadozó Luis Suarezt, ennél azonban sokkal bonyolultabb a helyzet.
„Nagyon jól reagál a terhelésre, és a hozzáállása nem is lehetne jobb. Mindent kiad magából. Mivel nem határoztunk meg időpontot a visszatérésére, ezért nem tudom, hogy az első, a második, vagy a harmadik csoportmeccsre áll majd készen" - mondta a szövetségi kapitány a csapat első, Belo Horizonte-i edzése után.
Annyit lehet tudni, hogy hétfőn még a többiektől külön edzett a Liverpool gólkirály csatára, kedden ugyanez volt a helyzet, ennek ellenére kétszeres, időnkét háromszoros edzésmunkát végez. Az uruguayiaknak az a szerencséjük, hogy Costa Ricával kezdenek, azt még nélküle is tudják hozni, aztán már Anglia és Olaszország lesz az ellenfél.
Csodás dolgokat hoz egy FIFA-kongresszus, például sehol máshol nem fordulhat elő, hogy a FIFA elnöke, Sepp Blatter nekiálljon táncolni Fernanda Lima mellett. Kihagyhatatlan, egyben hiánypótló videó!
Megsérült a horvátoknál Ivan Mocinic, a Rijeka 21 éves középpályása, aki helyett a Hamburg 25 éves játékosa, Milan Badelj csatlakozhat a kerethez, de csak akkor, ha a FIFA rábólint a módosításra. Badelj az engedély esetén is legkorábban pénteken érhet Brazíliába, így a csütörtöki, Brazília elleni nyitómeccsen csak 22-en lesznek a horvátok.