Pintér Attila szövetségi kapitány jobban van, írja közleményében az MLSZ, a szombaton kórházba szállított edző azonban továbbra is ott kell, hogy maradjon.
Hamarosan hazaengedik, és otthon folytathatja a felépülést. A kapitánynak ugyanakkor továbbra is nyugalomra és pihenésre van szüksége a mielőbbi gyógyuláshoz.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
További egy évvel, 2016-ig szerződést hosszabbított Walter Mazzarri vezetőedzővel az Internazionale labdarúgóklub.
"Ő az egyik biztos pont a terveinkben, és biztos vagyok benne, hogy a szükséges nyugalomban remek munkát fog végezni"
közölte szerdán Erick Thohir, a 18-szoros olasz bajnokcsapat indonéz tulajdonosa.
Az 52 éves Mazzarri tavaly a Napolitól szerződött az Interhez, amely ötödik lett a legutóbbi kiírásban, így ősszel elindulhat az Európa Ligában.
Senki nem mondhatja, hogy Didier Deschamps csapata nem készül minden eshetőségre a németek elleni negyeddöntő előtt, Cabaye, Pogba és Giroud például a kapu mögüli gólszerzést is gyakorolta. Nem egyszerűen picivel az alapvonal mögül akartak betalálni, hanem bőven méterekkel a kapu háta mögül.
Amilyen őrült az idei vb, még akár az is lehet, hogy ezen múlik majd a továbbjutás Müllerék ellen.
Szerdán tartotta a ghánai fővárosban, Accrában vb-értékelő sajtótájékoztatóját a helyi labdarúgó szövetség. A szövetségi kapitány James Kwesi Appiah elismerte, hogy az elődöntős célkitűzésekhez képest csalódás volt a szereplésük, de nagyon sok pozitívumot látott a csapat játékában, amire lehet építeni.
Amikor arról kérdezték, hogy személy szerint milyen szerepe volt a szégyenletes szereplésben, gyorsan új kérdést kért a moderátor, de egyből beleszaladtak abba, hogy hányan és kik fognak lemondani a szövetségből. Persze egyik kérdésre sem adtak választ, megy minden tovább, Kwesi Appiah pedig megtarthajta állását a csapat élén.
Tim Howard, az amerikaiak kapusa, aki a belgák elleni nyolcaddöntőben 16 védésével a mezőny legjobbja volt, gyerekkora óta Tourette-szindrómával küzd, amely motoros és vokális tic-ekben mutatkozik meg.
Howard saját bevallása szerint az utóbbi években könnyebben birkózik meg ezekkel, amikor nem a közelében zajlik a játék, akkor nem foglalkozik vele, amikor viszont helyzetben kell mentenie, nem jelentkeznek a tünetek. „Sosem szaladt ki egyetlen csúnya szó sem a számon, de a rángatózás egyre erősödik, ahogy egy fontos meccs közeledik, és minél fontosabb, annál erősebben jelentkeznek.
Viszont amikor védenem kell, akkor sosem. Nem tudom, hogy csinálom, még az orvosaim sem tudják. Talán ilyenkor erősebb a koncentrációm, mint a Tourette-szindróma” - mondta a Washington Postnak a magyar felmenőkkel is bíró kapus.
Argentína 5-3-2-t játszik négy kiváló támadójátékossal és két remek szélső védővel, akik rengeteget futnak fel. Viszont hiányzik az egyensúly abból a csapatból... Nagyjából össze is állt a fejemben, mit kell csinálnunk, mi lehet a jó ellenük. Már azon agyalok, hogy ők mit találhatnak ki ellenünk. Nagyon izgalmas lesz.
Ezt mondta Marc Wilmost, a belgák szövetségi kapitánya az Argentína elleni negyeddöntő előtt pár órával azután, hogy legyőzték az Egyesült Államok válogatottját a nyolcaddöntőben. Nincs megállás a vb-n.
Ma este sporttörténelmi esemény lesz Gibraltáron, a Victoria Stadiumban. Az ország egyszeres bajnoka, a Lincoln Red Imps FC a feröer-szigeteki HB Tórshavn ellen játssza a Bajnokok Ligája selejtezőjének első körét. A helyi lapok szerint felfokozott érdeklődés várja a meccset, és könnyen lehet, hogy megtelik az ország legnagyobb sportlétesítménye is. Ebben az esetben 5000 néző szurkolhat majd itt.
Itt a tiltott tárgyak listája. Szobafestők menjenek csak haza, mielőtt a szentélybe mennek.
Mist, alles verboten... Dabei hatte ich erwogen, eine Leiter und einige Stuehle mitzubringen...#maracana #WM2014 pic.twitter.com/6y3reI7AZV
— Christian Spreitz (@c_spreitz) 2014. július 1.
Belgium 2-1 USA: the internet reacts as USA are knocked out of the World Cup http://t.co/yIbkG0dMcR pic.twitter.com/zDA5J4Ifab
— Guardian sport (@guardian_sport) July 2, 2014
A francia válogatott kapusa, Hugo Lloris azt mondta, mindenképp felhívja Franck Riberyt a meccs előtt, és biztos benne, hogy csapattársa fog értékes információkat adni neki. Ribery hátsérülése nem jött rendbe, nem nevezik be a tornára.
"A németek olyanok, mint a gépek. Az összes csapatból talán rájuk jellemző leginkább az egységesség" - nyilatkozott a Tottenham kapusa.
"Hogy lenne bennünk félelem? Mi franciák vagyunk, nem ismerjük, mi az" - ezek már Paul Pogba szavai voltak.
Minden francia játékos 93 ezer eurót kap, ha bejutnak az elődöntőbe.
A korábbi kolumbiai válogatott játékos, Faustino Asprilla szerint a jelenlegi csapatnak jó esélye van arra, hogy a házigazda Brazília elleni negyeddöntőből továbbjusson a labdarúgó-világbajnokságon.
"Brazília nem játszik jól, de mégiscsak Brazília. Ötszörös világbajnok, és ráadásul most otthon van. Nehéz lesz, de a színvonal, amelyen eddig a kolumbiai csapat teljesített, további álmodozásra ad alapot."
Mondta Robben a címben szereplő állítást a Voetbal Internationalnek. Annyit tett még hozzá, hogy mindig harcolnak, ezentúl is így lesz. Eszükbe sem jutott öt perccel a vége előtt, hogy feladják Mexikóval szemben.
Az 1938-as franciaországi labdarúgó-világbajnokság óta nem volt annyi hosszabbítás a nyolcaddöntőben, mint most a brazíliai tornán. A nyolc meccsből ötször túlóráztak a csapatok. A teljes egyenes kieséses szakaszt tekintve az 1990-es vb-n volt a legtöbb hosszabbítás, szám szerint nyolc.
A hosszabbításban eldőlt mérkőzések a nyolcaddöntőben:
1938: 5
2014: 5
1990: 4
2002: 3
1994: 2
1998: 2
2006: 2
2010: 2
1986: 1
1934: 1
A német szövetségi kapitány, Joachim Löw nem hátrál meg. Vagy belebukik, vagy mindenki őt fogja éltetni azért, hogy Philipp Lahm középpályás marad. Most éppen a Zeitnak adott interjújában jelentette ezt ki határozottan.
Iszonyú sokan megtámadták emiatt, de ő nem tágít. Egyedül talán Franz Beckenbauer van vele azonos hullámhosszon - vele nyertek utoljára vb-t -, szerinte is jó helyen van a Bayern középpályása, aki nem mellékesen a csapatkapitány is.
Lahm jobbhátvéd is lehetne, és mivel a védelemben vannak a legnagyobb bajok, ezért látná őt ott szívesen mindenki.
A kolumbiai James Rodriguezért 50 millió eurót sem sajnálna Florentino Perez. A játékosnak 2018-ig van szerződése a Monacóval - 35 milliót fizettek a Portónak érte -, a spanyol lapok szerint az elnök fogja vezetni a tárgyalásokat, és a puhatolózás már meg is kezdődött.
Sebastien Rieder megunta a gigadugót Sao Paolóban, egyszerűbb volt neki helikoptertaxival menni. 300 frankból ki is jött a fuvar.
A legutóbb a Fulhamnél szerencsét próbáló és a csapattal kieső Felix Magath is beállt a sorba és nekiment Joachim Löwnek.
"Höwedes nem balhátvéd. Egyszerűen nincs a játékra pozitív befolyással, pedig a posztján vannak olyan játékosok, akik erre képesek lennének. Rossz döntés őt abban a pozícióban játszatni."
A Lahm-ügyről is markáns véleményt alkotott. "Az egy dolog, hogy a játékos mit akar, az edzőnek kell eldönteni, mire képes, hol tud a csapatnak leginkább hasznára válni. Balhátvédben is többet nyerne vele a csapat, mint a középpályán."
Korábban a komplett sajtó bírálta Lahm szerepeltetése miatt a kapitányt, Ballack az elmúlt évek leggyengébb meccsének nevezte az Algéria ellenit.
Amióta a jelenlegi rendszerben bonyolítják le a labdarúgó-világbajnokságokat, először jutott be valamennyi csoportgyőztes csapat a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc mezőnye kedd este a H csoportban első belgák sikerével lett teljes, akik az Egyesült Államok válogatottját verték 2-1-re. Négy évvel ezelőtt éppen az amerikai együttes volt az egyetlen, amely csoportgyőztes létére búcsúzott a nyolcaddöntőben (Ghána ellen).
A statisztikába csak az utóbbi nyolc vb számít bele, mivel 1986 előtt egy 12 csapatos második csoportkört rendeztek nyolcad- és negyeddöntő helyett.
Vb-csoportgyőztesek a negyeddöntőben:
2014: 8-ból 8
2010: 8-ból 7 (kiesett: Egyesült Államok)
2006: 8-ból 6 (kiesett: Svájc, Spanyolország)
2002: 8-ból 4 (kiesett: Dánia, Svédország, Mexikó, Japán)
1998: 8-ból 6 (kiesett: Nigéria, Románia)
1994: 6-ból 4 (kiesett: Nigéria, Mexikó)
1990: 6-ból 4 (kiesett: Brazília, Spanyolország)
1986: 6-ból 3 (kiesett: Szovjetunió, Dánia, Marokkó)
Huszonnyolc évvel az emlékezetes Isten keze után ezúttal Isten kapufájáról ír az argentin sajtó, miután a válogatott a brazíliai labdarúgó-világbajnokság keddi nyolcaddöntőjének hajrájában csak nagy szerencsével menekült meg az egyenlítő góltól Svájc ellen. Az Olé című újság nevezte el így a Sao Pauló-i stadion egyik kapujának bal oldali kapufáját, amely útját állta a labdának Blerim Dzemaili fejese után, visszapattant a svájci játékoshoz, majd róla az alapvonalon túlra.
Az Olé honlapján a videó mellett fényképeket is bemutat a jelenetről, s az egyikre egy montázsban Ferenc pápa képét is odaszerkesztette a kapufa elé. A katolikus egyházfő argentin, és köztudottan nagy futballdrukker, a csapat vb-főhadiszállását egy óriási plakát is díszíti, amely a válogatott és a pápa találkozóját örökíti meg.
Después del gol agónico, la Selección se descontroló en el fondo. En nuestro banco rezaban ▶ http://t.co/rwKIsdKiGL pic.twitter.com/tuVHWgQ9xO
— Diario Olé (@DiarioOle) July 1, 2014
Die Heldentaten von US-Keeper Tim #Howard sind nach #BELUSA ein großes Thema im Netz. #WM2014 http://t.co/bPcufl50hV pic.twitter.com/5wsOS6RM4y
— ZDF Sport (@ZDFsport) July 2, 2014
Európa képviselteti magát a legtöbb, négy csapattal a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében. Brazíliában a hat európai nyolcaddöntős közül csak kettő - Svájc és Görögország válogatottja - búcsúzott.
Az előző, 2010-es dél-afrikai tornán három európai válogatott jutott be a nyolc közé, a kontinens legjobb vb-je az 1982-es spanyolországi volt, ahol tíz európai együttes szerepelt a legjobb 12 között.
Pontosabban Fellainit.
He is there pic.twitter.com/QeU2653aBG
— GeniusFootball (@GeniusFootball) 2014. július 1.
A Bild vezető híre: Löw Brazíliából a Boszporuszhoz menne.
A török szövetség elnöke kijelentette, hogy a német tradíciót követve egy német kapitánnyal szeretnék fellendíteni a futballválogatottat.
Derwall, Feldkamp, Heldt, Saftig, Vollmann és Skibbe már dolgozott az országban, Löw lehet a következő. Akár négymillió eurót is hajlandóak fizetni.
Az amerikai Julian Green szerezte a Belgium-Egyesült Államok nyolcaddöntő hosszabbításában. Ezzel a Bayern vezeti is ezt a rangsort, hiszen a német Müller négy gólja mellett Shaqirinek (Svájc) és Robbennek (Hollandia) is van három-három, Madzukicnak (Horvátország) kettő, míg Götzének egy.
A Barcelona játékosai 10, a Manchester United játékosai 8 találatig jutottak eddig. Di Maria pontos lövésével a Real Madrid ötnél tart.
Akinek a Rolling Stones 70 éves sztárja drukkol, az kiesik.
A brazilok most azt kérik tömegesen, hogy Jagger drukkoljon inkább a hollandoknak vagy az argentinoknak.
Rekordmennyiségű gólt szereznek a cserejátékosok a brazíliai vb-n. A Belgium-Egyesült Államok nyolcaddöntőben kedden Romelo Lukaku, illetve Julian Green is betalált, ez volt a 27. és 28. gól a vb-n, amelyet a kispadon kezdett futballista ért el. Ezzel a torna máris túlszárnyalta az eddig csúcstartó 2006-os világbajnokságot, ahol 23-szor voltak eredményesek a cserék. A legjobb kispad ebből a szempontból a hollandoké és a belgáké, mindkét válogatottban négy gólt szereztek a cserejátékosok. A holland Memphis Depay ráadásul azzal büszkélkedhet, hogy kétszer is a meccs közben beállva talált a kapuba.
A világbajnokság miatt júniusban csökkent a makaói kaszinók bevétele, amire öt éve nem akadt példa. A szerencsejáték-felügyeleti és koordinációs iroda statisztikái szerint a kaszinók bevétele júniusban 3,7 százalékkal elmaradt az előző havitól, így 3,4 milliárd dollárt tett ki. A havi visszaesés azért látványos, mert a bevételek a gazdasági válság kitörése után, 2009 júniusától kezdve minden hónapban növekedést mutattak.
A makaói kaszinók bevétele
2013: 20 százalékos növekedés, a 45 milliárd dollár
Egy világklasszis csatár, mint Robben kihasználja az olyan helyzeteket. Ha ilyen lehetőséget kapsz, hálásnak kell lenned érte, és el kell fogadnod. A tapasztalt támadók csak az ilyen lehetőségekre várnak.
A német exkapus Kahn szerint Robben csak abban hibázott, hogy magyarázkodni kezdett.
Eddig átlagosan közel 52 ezren látták a helyszínen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit. A nyolcaddöntőkkel 56-nál tart a meccsek száma, ezeken összesen 2 911 381 néző volt a 12 vb-stadionban, ez pontosan 51 989-es átlagot jelent. Az abszolút nézőrekordot az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokság tartja 69 ezres átlaggal.
A qz.com aprólékos kutatással feltárta, hogy azok a csapatok, amelyek tiltották játékosaiknak a szexet a világbajnokság alatt, azok kiestek, míg amelyek engedték, vígan továbbmentek. A kutatás eredményét csak némileg rontja, hogy ez nem feltétlenül van így, nem szignifikáns, és a vb előrehaladtával azok is ki fognak esni, akiknél szabad volt a szex. Ez egy ilyen játék.
Szabad a szex és továbbment: Németország, Egyesült Államok, Hollandia
Tilos a szex: Oroszország, Bosznia, Chile, Mexikó
A többieknél nem ismert a policy, illetve nem egyértelmű.
Amiről eddig csak pletykáltak, bejelentették: a spanyolok honosított csatára elhagyja az Atleticót és a Chelsea-hez igazol. A vételár: 38 millió euró.
Fernando Torres nem biztos, hogy örül ennek a hírnek.