Ha a világbajnokságok nyitóünnepségét fölösleges és idegesítő események tartja, akkor ne is olvasson tovább. Az történt, hogy a brazil Estadao szerzett néhány fotót a megnyitó próbájáról, ami a brazil-horvát-meccset vezeti fel.
Nem tart majd sokáig a ceremónia, a tervek szerint huszonöt perces lesz a műsor a Sao Pauló-i stadionban, amit a csúszások miatt az első mérkőzésen tesztelnek majd először élesben.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
Neuer - Lahm, Boateng, Hummels, Höwedes - Schweinsteiger, Khedira - Müller, Kroos, Özil - Klose
Julio Cesar, Maicon, David Luiz, Dante, Marcelo; Luiz Gustavo, Fernandinho; Oscar, Bernard, Hulk; Fred
Egy orosz pap, Alekszandr Shumszkij arról írt az egyik orosz keresztény portálon, hogy a világbajnokságon a játékosok rikító színű cipői tulajdonképpen nem mások, mint a homoszexualitás gyűlöletes szimbólumai és ezzel az orosz játékosok a meleg szivárványt promotálták Brazíliában.
„A rózsaszín és kék cipők helyett nyugodtan viselhetnének női bugyikat és melltartót is akár. A globalizáció liberális ideológiája nyilvánvalóan hadba szállt a kereszténység ellen a labdarúgásban. Ebben biztos vagyok. Éppen ezért örülök, hogy az orosz játékosok megbuktak a vb-n Isten akaratából és nem vesznek részt ebben a homoszexuális förtelemben” – vélekedett Sumszkij.
Az orosz válogatott már a csoportkörben búcsúzott.
A német Kicker szerint a Bayern München 10 milló euróért megvenné a Levantéból Keylor Navast, a Costa Rica-i kapust, ennyi ugyanis a kivásárlási ára a spanyol csapatnál. A német csapat azt tervezi, hogy Tom Starke helyett ő lenne Neuer állandó cseréje.
Ám ez azért lenne kissé meglepő, mert Navast a kispadon hagyni pedig vétek lenne – pusztán cserének vélhetően ő sem menne el Münchenbe, Manuel Neuer viszont lényegében kitehetetlen a kapuból.
Két évre szóló szerződést írt alá kedden a török Galatasaray labdarúgócsapatával Cesare Prandelli, az olasz válogatott volt szövetségi kapitánya. Az isztambuli klub múlt csütörtökön jelentette be, hogy tárgyal az 56 éves szakemberrel, s már aznap megszületett az egyezség.
Prandelli négy évig volt olasz szövetségi kapitány, a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert együttesével. Tisztségéről a múlt héten mondott le, mivel a válogatott meglepetésre nem jutott tovább a csoportkörből a brazíliai világbajnokságon.
Prandelli honfitársának, Roberto Mancininek a helyét veszi át, ő a Galatasarayjal második lett a török bajnokságban, megnyerte a Török Kupát és nyolcaddöntőbe jutott a Bajnokok Ligájában, ennek ellenére közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal.
Paul Breitner keményen nekiment Mesut Özilnek.
"Ha Löwnek van esze, nem teszi be a csapatba, mert vele csak többen vagyunk. Ha nem akar tíz emberrel játszani, akkor mást küld ki a pályára. A többiek, mind a kilencen harcolnak, körömszakadtáig küzdenek, ő meg sétálgat, így nem lehet világbajnokságot nyerni. Ha kihagyja, az a kulcs az aranyhoz."
És ezzel állítólag nekik van most a legjobb esélyük, hogy megszerezzék az argentin támadót, akit a Manchester United szintén vinne. Di María a hollandok elleni szerdai elődöntőben biztosan nem játszik majd, combizomsérülést szedett össze a negyeddöntőben.
Már a csoportkörben is volt olyan válogatott, ami közel tízezer kilométert cikázott Brazíliában a meccsei miatt, most képzeljék el, mennyit utaztak az elődöntőbe jutott válogatottak. Az alábbi gif segít átérezni a dolgot.
Nicht schlecht: Das Schland-Mobil! RT @MuellerFCB82 ...geil gemacht. ☺️ #Muenchen #ger #brager #wm2014 pic.twitter.com/gOEPUxvroC
— Sportschau (@sportschau) July 8, 2014
Avó, estás sempre no meu coração. Descanse em paz, beijos de todos os netos. pic.twitter.com/rwa8qBPJPu
— Cristiano Ronaldo (@Cristiano) July 8, 2014
"Játékosként vb-t nyerni a legnagyobb dolog. Ezt már gyerekként megálmodja az ember, és ez az álom nem halványul el."
Az amerikaiak kapusa tizenötször védett a belgák elleni nyolcaddöntőben, otthon hős lett, egy rakás mém készült a teljesítményéről. Howardnak most volt ideje végignézni ezeket, Facebookján azt írta, akad néhány nagyon vicces, az embereknek viszont túl sok a szabadidejük.
Arsene Wenger is on his way back from Brazil to seal a move for Alexis Sanchez #afc http://t.co/neWcFHEMnf pic.twitter.com/Jy8qx3YH9x
— The Sun - Football (@TheSunFootball) July 8, 2014
A kameruni válogatott alig akart elindulni a vb-re, mert nem kapták meg időben a bónuszpénzt, azóta már bundázással is megvádolták őket, úgyhogy a klubok is úgy érezték, itt az ideje kiállni a pénzükért.
A hírek szerint sztrájkra készülnek, lehet, hogy egyetlen csapat sem lép majd pályára a bajnokság első fordulójában, ha nem kapják meg a vb-részvételért járó pénz nekik járó részét. Állítólag a szövetség korábban azt ígérte, a FIFA-tól kapott bónusz harminc százalékát osztja szét.
Úgy tűnik, hogy albán (és koszovói) szurkolók egy csoportja még mindig nem tette túl magát azon, hogy Adnan Januzaj, a Manchester United szélsője a belga válogatottat választotta tavasszal, és nem Koszovót, ahonnan családja származik.
A szerb Press Online cikke szerint a vb-n egy meccsen lehetőséget kapó játékost aztán fenyegették meg, hogy bejelentette, Koszovóba látogatna a vb után.
Ezt állítja a spanyol AS, amely szerint a Benficában védő szlovén Jan Oblak lesz Thibaut Courtois utódja a spanyol bajnoknál. A belga kapus így minden bizonnyal visszatér a Chelsea-hez.
Az Atléticótól korábban már egy másik játékos is távozott José Mourinhóékhoz – Diego Costa utódja a Bayern München horvát csatára, Maio Mandzukic lehet. A csapat korábban a Manchester City támadóját, Álvaro Negredót is figyelte, de nem akart érte 30 millió eurót adni, Mandzukicot a hírek szerint pedig csupán 20 millió körüli összegért megszerezhetik. Oblak ára 16 millió lehet a spanyolok szerint.
Az angol bajnok Manchester Cityben folytatja Willy Caballero, a Málagától hatmillió font körüli összegért érkező argentin kapus hároméves szerződést kötött a klubbal, írja az MTI.
"Pályafutásom legszebb pillanatait Manuel Pellegrini irányítása alatt éltem át, nagy dolgokat vittünk véghez a Málagával" - nyilatkozta a 32 éves kapus, aki a spanyol kiscsapattal bajnoki negyedik, majd Bajnokok Ligája-negyeddöntős volt a chilei tréner keze alatt.
A 98-szoros német válogatott Michael Ballack szerint a házigazdák elleni ma esti elődöntőre készülő honfitársai elsősorban a csapategységnek köszönhetően esélyesei a világbajnokságnak. "Az összes többi elődöntős a nagy egyéniségeire hagyatkozott eddig, gondolok itt Neymarra, Lionel Messire és Arjen Robbenre, a németek azonban igazi csapatot alkotnak". (MTI)
Az orosz válogatott vb-s leégését még mindig emésztik az orosz szurkolók, szerdán egy kisebb csoportjuk a futballszövetség székházát dobálta meg óvszerekkel, hogy így tüntessenek Fabio Capello és az őt támogató futballvezetők ellen, jelentette az ITAR-TASS orosz hírügynökség.
Az oroszok nem jutottak tovább a csoportjukból, Belgium és Algéria előzte meg őket, ám a szövetség úgy tervezi, hogy továbbra is Capellóval dolgoznak együtt. A következő vb Oroszországban lesz.
Vagy legalábbis igyekszik elfelejteni. A Real-sztár megint nyaralásáról posztolt instagramján, barátnőjével, Irina Shaykkel szelfizett egyet a strandon.
Persze csak viccből, a két realos egymás ellen meccsel a vb-n kedd este, Marcelo a brazil válogatottban, Özil pedig a németben fog pályára lépni.
"Alig várom, hogy újra találkozzunk, az én hajam még mindig a régi, tied viszont változott" - írta a brazil twitterén Özil új frizurájáról.
Kifejezetten az elődöntőre készített Brazucával játszik Brazília és Németország, valamint Hollandia és Argentína a döntőbe jutásért. Az elődöntős Brazuca megegyezik a korábbi meccslabdával, annyi az eltérés, hogy a részt vevő csapatok neve, a helyszín és a dátum is szerepel a labdán.
A Barcelona és a Manchester United is leigazolná még a nyáron a német válogatott dortmundi védőjét, Mats Hummelst. Louis van Gaal csapata állítólag 20 millió fontot adna érte, de lehet, hogy ez az összeg nőni fog a Barcelona érdeklődésével.
Ezt az Atlético Madriddal spanyol bajnokságot nyert Diego Simeone mondta, aki a kilencvenes években az argentin válogatott állandó tagja volt.
A szakember Goal.com-nak írt helyzetelemzése szerint Messiéknek akkor van igazán esélyük a világbajnoki címre, ha a döntőben a brazilokkal játszanak.
A kolumbiai Zuniga hátba térdelte Neymart, akinek eltört a csigolyája, és már nem játszhat a vb-n, a brazilok pedig még mindig a történtek miatt háborognak. Most a németek elleni elődöntőre eltiltott Thiago Silva ment neki a kolumbiai futballistának.
"Ez egy gyáva szerelés volt. Az ember csak akkor emeli így fel a térdét, ha valami célja van vele. Ez nem egy meccsközben megszokott helyzet volt" - mondta a csapatkapitány.
A világbajnokság egyik nagy újdonsága a gólvonal-technológia mellett az eltűnős spray, amit a bírók nagy élvezettel használnak, hogy kimérjék a sorfal távolságát egy szabadrúgásnál.
Ősztől a Bajnokok Ligája-mérkőzéseken is használhatjak majd a bírók, ezt az eszköz feltalálója, Heine Allegmagne állította az ITV-nek. A vb-re egyébként 320 flakonnyi sorfaltávoltartót kapott a FIFA.
A holland sajtó, köztük a De Telegraaf is arról ír, hogy sokkal gyorsabban halad a vártnál Nigel de Jong felépülése, ezért csak minimális esély ugyan, de van rá, hogy játsszon az Argentína elleni elődöntőben szerdán.
A középpályás a Mexikó elleni nyolcaddöntőben sérült meg, akkor kéthetes felépülési időt jósoltak neki, de a legutóbbi edzésen már jól mozgott, így van remény a játékára. Ha holnapig teljesen rendben jön, ő lehet Lionel Messi első számú őrzője.
A németek elleni kedd esti elődöntőn a brazil szurkolók állítólag ezzel fejezik majd ki együttérzésüket a csigolyatörést szenvedett csatár felé.
— #SomosTodosNeymar (@todosneymar) 2014. július 7.
James Rodriguez lefotózta magát a Bogotában ünneplő tömeggel.
Gracias a todos , me siento muy orgulloso de ser COLOMBIANO. pic.twitter.com/yMr3Xq25Ul
— James Rodríguez (@jamesdrodriguez) 2014. július 6.
Ő sem tudta kihagyni a Tour de France harmadik szakaszát, találkozott is a portugál világbajnokkal, Rui Costával (nem a futballista Rui Costával.)
Jose Mourinho, Tour de France'da pic.twitter.com/eZatu2jmDN
— De Marke (@demarkesports) 2014. július 7.