Elértük az elsődleges célunk, a legjobb négy között vagyunk. De ennél most már többet akarunk. Élveztük. amit vasárnap tettünk, de már arra gondulunk, mi jön. Készülünk. Többet futottunk, mint szoktunk. Nem volt annyi helyzetünk, mint korábban. Én is mást játszottam, mint amit megszoktam. Többet futottam a szokásosnál. Amikor hozzám nálam volt a labda, kicsit fáradt is volta, de csapatként küzdöttünk.
– mondta Messi a belgák elleni meccs után.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
Argentínát lázban tartja a kérdés, mi lesz Angel di Mariával. De igazából lázban tartja a németeket is, hogy játszhat-e a szélső, aki a BL-döntőben is meccset befolyásoló erő volt.
Andres Ventura, a válogatott szóvivője azt mondta: 60-80 százalékos intezitással edzett a játékos, de jóslatokba nem mert bocsátkozni, hogy ott lehet-e a kezdőben, vagy csak a hajrára fog beszállni.
Di Mariának beszakadt a combizma, 20 percet bírt a belgák ellen, a hollandok elleni elődöntőt pedig kihagyta.
Állítólag a L'Oreal máris bontotta a szerződését a szurkolók közül kiszúrt 17 éves belga lánnyal, mert Axelle Despiegelaere egy véres képet posztolt a Twittere, egy kivégzett gazella mellett térdepel, és azt írta, még a nyolcaddöntő előtt, hogy amerikaikra fog vadászni.
@Loreal @LOrealParisUSA what do you think of this post by your new model Axelle Despiegelaere? pic.twitter.com/Xn4lZrckLs
— Aly Weisman (@AlyWeisman) 2014. július 10.
Pénteken délután közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a Ferencvárosi Torna Club és Leonardo, így a brazil labdarúgó már nem a klub játékosa, írta a fradi.hu
Vasárnap a riói stadionban játsszák majd a világbajnoki döntöt, de a németek nem tudnak már addig ott edzeni, a heves esőzések miatt nem mehetnek a pályára, így a Vasco de Gama stadionjában készülnek majd a döntőre.
A német válogatott 10 ezer euróval támogatta egy brazil őslakos indiántörzs kórházépítését.
Außerdem bekommen die Pataxó-Indianer 10.000€ für einen dringend benötigten Krankenwagen. #GER pic.twitter.com/3jtqQYh9AU
— ZDF Sport (@ZDFsport) July 11, 2014
Mivel minden, a labdarúgáshoz kötödő tevékenységtől és helyszíntől eltiltotta a FIFA Luis Suárezt, ezért a Barcelona nem mutathatja be stadionjában, a Camp Nouban az uruguayi támadót. De akkor hol zajlik majd a jövő héten a bemutatása? Vélhetően majd a város egyik terén alakítanak ki erre területet, bár a Guardian ötlete a legjobb, akik azt javasolják, ugorjon ki gumikötélen egy alacsonyan lebegő helikopterből, amivel 1 centire megközelíti a Camp Nou gyepét, ami szurkolókkal teli várná.
12 millió fontot kínált Enner Valenciáért, a Pachuca ecuadori csatáráért, aki három gólt is lőtt a világbajnokságon. Valencia csak januárban került a mexikói csapathoz, amely kevesebb mint 3 millió fontot fizetett érte az Emelecnek. Akkoriban a Valencia is nagyon figyelte, ám végül nem a spanyol csapathoz került a játékos.
Victor Fernandezt nevezték ki a spanyol élvonalba feljutott Deportivo La Coruna új vezetőedzőjének. Az 53 éves szakember egyéves szerződést kötött a galíciai klubbal, amely egy szezon másodosztály után játszhat ismét az első osztályban. A csapat eddigi edzőjét, Fernando Vazquezt a feljutást jelentő második hely megszerzése ellenére menesztették, miután bírálta a klub átigazolási politikáját.
Fernandez 1995-ben Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert a Zaragozával, de irányította a spanyol Real Betist, a belga Gentet és a portugál FC Portót is. Az utóbbi néhány évben televíziós szakértőként dolgozott.
Zinedine Zidane-t a Real Madrid egy másik legendája, Fernando Hierro váltja Carlo Ancelotti mellett a segédedzői poszton. A korábbi spanyol válogatott védő 11 éve után tér vissza a klubhoz, melynél 2003-ban szerződést bontottak vele, csakúgy mint Vicente del Bosque vezetőedzővel.
Hierro 1989 és 2003 között 601-szer játszott a Realban, 127 gólt szerzett, illetve többek között három Bajnokok Ligáját nyert a csapattal. A Realt májusban BL-sikerre vezető olasz Ancelotti eddigi segítője, Zinedine Zidane a Real második együttesének a vezetőedzői posztját kapta meg.
A brit William Hill fogadóirodánál már több mint 200 millió font (78 milliárd forint) értékben tettek meg téteket a világbajnokságra. A cég közleménye szerint ez a duplája annak, amelyet négy éve kockáztattak a szurkolók a dél-afrikai torna mérkőzésein.
A legtöbb fogadást - összesen 5,5 millió fonttal - az Anglia-Uruguay csoportmérkőzésen tették meg a játékosok, akik többségükben brit győzelemre fogadtak. Arról nem közölt információkat a fogadóiroda, hogy mekkora nyereséget ért el.
Két angol lap is arról ír, hogy Muhamed Besic angol csapathoz szerződik, ám a Daily Mail és a Mirror nem ért egyet a végállomásban. Előbbi szerint 24 órán belül az Evertonba kerülhet a Ferencváros bosnyák középpályása, míg utóbbi hasonló áron, de a West Ham Unitednek adná el még a héten.
José Mourinho szerint nem Lionel Messi, a négyszeres aranylabdás minden idők legjobb játékosa.
Nem kell vb-t nyernie ahhoz, hogy ennek az évtizednek a legjobbja legyen. De számomra nem ő minden idők legjobbja
– értékelt röviden a Chelsea vezetőedzője.
Az El Confidencial szerint visszautasította a Real Madrid szerződéshosszabbítási ajánlatát Sami Khedira, a német válogatott középpályása, így tovább nőtt az esélye annak, hogy az Arsenalba igazoljon még a nyáron. Ezt az is alátámasztja, hogy a hírek szerint Toni Kroos már a spanyoloknál folytatja ősszel, ő pedig hasonló poszton játszik, mint Khedira, de állítólag Luiz Gustavót és Ramirest is figyeli a Real.
Khedira szerződése egyébként 2015-ben jár le, ezért ha nem hosszabbít, még az idén meg kell tőle szabadulniuk, ha pénzt is szeretnének kapni érte.
Morning ride. http://t.co/IwAvmwGnbM pic.twitter.com/Ez5erovgHk
— Cristiano Ronaldo (@Cristiano) July 11, 2014
Csak egy díj számít, a világbajnoki cím, semmi más
Thomas Müller megmutatta az egész világnak, hogy nemcsak gólszerzésben, hanem meccs utáni ünneplésben is világklasszis. Vigyázat, nagyon erős tartalom következik!
Ma este lesz hivatalos a FIFA jelöltjeinek listája, akik megnyerhetik a vb Aranylabdáját, vagyis a torna legjobb játékosának adott díjat. Négy éve Diego Forlán, előtte Zinedine Zidane, 2002-ben pedig Oliver Kahn volt a legjobb. Önöknél ki nyerne idén?
Egy meccs maradt el az Európa Liga első selejtezős köréből, éppen a Diósgyőr leendő ellenfelének a visszavágója. A bolgár Liteksz és a moldáv Veris találkozója az özönvízszerű eső miatt halasztódott péntek estére, egészen pontosan 19:45-re. Az első meccs 0-0 lett.
#GER #ARG ... #Vorfreude #wirfuer4 pic.twitter.com/EwYEyfKZvL
— stern-stun.de (@stern_stun_de) July 11, 2014
Az algériai Dzsamel Hajmudi lesz a Brazília–Hollandia meccs játékvezetője. Munkáját egy algériai és egy marokkói asszisztens segíti. Hajmudi az első afrikai bíró, aki vb-bronzmérkőzést kapott.
Aurelio de Laurentiis, a Napoli elnöke szerint 100 millió euró a csapat argentin csatárának, Gonzalo Higuaín kivásárlási ára, így aki vinni akarja, ennyit kell fizetnie érte. De Laurentiis a Barcelonára is utalt, mint lehetséges vevőre, de ezek szerint nem nagyon volt ideje sporthíreket olvasni, hiszen Luis Suárez mellé nem nagyon kéne a Barcelonába az argentin is.
Súlyos büntetést kapott az argentin futballszövetség, mert nem a FIFA előirásai szerint cselekedett. Egészen pontosan azért kell fizetni, mert a legutóbbi négy meccsén egyetlen argentin játékos sem jelent meg a meccs utáni sajtótájékoztatón, holott ezt a FIFA marketingszabályzata előírja.
Tegnap megvették, reggelre már pózol is a korábbi Barcelona-játékos.
Morning all - and no, you weren't dreaming, this really did happen last night... #SanchezSigns pic.twitter.com/EXGEzQbigl
— Arsenal FC (@Arsenal) July 11, 2014
Paul Pogba, a francia válogatott középpályása bukkant fent Londonban, így természetesen egyből mindenki azon kezdett el csámcsogni, hogy a Chelsea-hez igazol a Juventusból, ám ha ez így is lesz, arra még biztosan várni kell egy kicsit, hiszen a két csapat egyelőre semmiről nem egyezett meg. Ám José Mourinho kész akár 70 millió eurót is áldozni a játékosra, de a Manchester City is beszállhat a versenybe, amennyiben Yaya Touré valóban távozik tőlük a nyáron.
Nagyon rövid időre ugyan, de felbukkant egy kép Mario Balotelli Instagramján, melyen egy méretes shotgunnal pózol, amivel a kamerára célzott. A kép alatt kedves, vidám hangulatú szöveggel üzent mindenkinek, aki nem kedveli őt:
Nagy csók minden utálkozónak
Az olasz válogatott csatára kapott hideget-meleget a világbajnokság után, ahol már a csoportkörben kiestek, többek között a lemondott szövetségi kapitány, Cesare Prandelli és Daniele de Rossi is kiosztotta.
A Levante alelnöke, Tomás Pérez erősítette meg a Teletica Deportesnek, hogy Keylor Navas, a vb-n kiválóan védő Costa Rica-i kapus valóban a Bayern Münchenhez igazol, ahol a német válogatott kapusával, Manuel Neuerrel kell majd megküzdenie a kezdő helyért.
A Bayern a játékos kivásárlási árát, 10 millió eurót fizet a kapusért, amiből 2 millió - az eddigi szerződése értelmében - a játékosé lesz. Navas már a negyedik játékos, akit idén nyáron leigazol a Bayern, miután korábban Robert Lewandowski, Juan Bernat és Sebastian Rode is hozzájuk került.
A Match Hospitalityt, a FIFA egyik fő partnerét vezető Ray Whelan megszökött a letartóztatás elől, miután jegyüzérkedés gyanújába került, árulta el a brazil rendőrség, emiatt a Fabio Barucke rendőrfőnök szerint hivatalosan is szökevénynek számít.
Whelan és 11 társa ellen még csütörtökön adtak ki elfogató parancsot, amiért illegális jegyeladással nagyjából 90 millió dollárt kerestek. A 64 éves Whelant hétfőn már őrizetbe vették, de kihallgatása után elengedték. Az akkori letartóztatás után a Match Hospitality tagadta, hogy Whelan bármilyen illegális tevékenységet folytatott volna.
Ray Whelan ráadásul úgy szökött meg, hogy korábban minden FIFA-igazolványát és útlevelét is leadta. A hotelt, ahol tartózkodott, egy szolgálati kijáraton át hagyta el ügyvédje kíséretében.
Továbbra is bizonytalan Ángel di María játéka a vasárnapi döntőben, az viszont az argentinok számára bíztató jel, hogy csütörtökön már a csapattal edzett a szélső. A hírek szerint viszont még korai lenne a kezdőbe várni a Belgium elleni negyeddöntőben megsérült játékost, aki a legnagyobb valószínűséggel a cserék között kap majd lehetőséget, és esetleg beállhat a mérkőzés alatt, ha szükség lesz rá.
Németország-Argentína: 2,27 - 3,2 - 348
Teljesen várható, hogy így állapították meg a németek hetese után.
A bronzmeccs esélyeit már inkább meglepőbben látják, hiszen ezt a brazil válogatottat nem lesz egyszerű összeszedni.
Brazília - Hollandia: 2,16 - 3,71 - 3,21
(Az oddsok az Oddsportal pillanatnyi állapotát mutatják 15 vezető fogadóiroda átlaga alapján.)