A fotót Lavezzi töltötte fel instagramjára a belgák ellen megnyert negyeddöntő után azzal az üzenettel, hogy 24 év után végre ismét elődöntősök.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
Ha vasárnap nyerünk, nem ígérhetek semmit, még azt is láthatják, ahogy kijön belőlem a partiállat.
– mondta a 36 éves csatár, aki amúgy nagyon ritkán iszik alkoholt.
Mondjuk azt ígérte, hogy akkor fogja ezt megtenni, ha megnyeri Belgium a vb-t. Úgy látszik, a legjobb nyolcat is nagy sikernek értékelte.
BUZZ : Marouane Fellaini and his new look with JYB Cosmetics ! Cc @fellainiM @BelRedDevils pic.twitter.com/CASM1oMp3g
— E-TV Belgium (@etvonweb) 2014. július 10.
Klose 16 góljával a vb-k legeredményesebb góllövője, de volt olyan jó fej, hogy méltatta a korábbi rekordert, a brazil Ronaldót.
Olaszországban játszom, és bármerre jártam, bárkivel beszéltem, mindig azt mondták, Ronaldo volt a legjobb, aki valaha Olaszországban futballozott. Számomra is ő a legsokoldalúbb játékos. Nyilvánvaló, hogy nagy keserűség volt neki, hogy ott volt a stadionban, és éppen a brazilok elleni meccsen előztem meg. Korábban ő küldött olyan üzenetet, hogy: Klose, üdv a 15-ösök klubjában. Most én küldök: Miroslav Klose a 16-osok klubjában, és mindenkit szeretettel várok.
A rendőrség is megerősítette, hogy a 15 éves Pragya Thapa a brazilok súlyos veresége miatt érzett bánatában akasztotta fel magát. Az egy kelet-nepáli kis faluban lakó lányt édesanyja találta meg szobájában. Thapát a barátai is kicikizték a vereség miatt.
A Vatikán szerint nem valószínű, hogy Ferenc pápa és XVI. Benedek nyugalmazott pápa vasárnap együtt nézné a német-argentin döntőt.
Federico Lombardi szentszéki szóvivő azt mondta, hogy a vb-döntő rendezésének ideje már késeinek számít Ferenc pápa napi munkamentében. A szóvivő, kisebb mosollyal az arcán, kijelentette, hogy XVI. Benedeket nem tartják a sportok mohó rajongójának.
Ferenc pápa mindenesetre már szavát adta, hogy nem fog pápai beavatkozáshoz folyamodni szülőföldje, Argentína érdekében, azt ígérte, nem imádkozik egyik csapatért sem.
A Bajorországban született Benedekről köztudott, hogy inkább intellektuális beállítottságú, semmint a sport iránt érdeklődő személyiség lenne.
Lombardi mindenesetre hozzátette: mindkét pápa, anélkül, hogy bármelyik csapat mellett elkötelezné magát, azt szeretné, hogy a jobb csapat győzzön.
A vb-t is megjárt chilei támadóért 31,8 millió fontot fizetett az angol klub a Barcelonának.
Térdsérülése ellenére csütörtökön már újra társaival edzhetett Mats Hummels, a vb-döntőre készülő német válogatott védője.
A Borussia Dortmund 25 éves futballistája a brazilok ellen 7-1-re megnyert elődöntőben cserét kért a félidőben, most viszont úgy tűnik, újra bevethető lesz. Hummels a portugálok elleni első csoportmérkőzés után is sérüléssel bajlódott, majd a franciákkal szembeni negyeddöntőben győztes góllal tért vissza.
Miután Maxi Rodriguez belőtte a hollandoknak a döntőt érő tizenegyest a párbajban.
Ezeken is a két pályára lépő válogatott neve szerepel majd, ahogy az elődöntősökön.
Sajtóhírek szerint megszületett a megállapodás a Liverpool és az FC Barcelona között, így Luis Suárez, az angol bajnokság legutóbbi idényében ezüstérmes gárda uruguayi futballistája 88 millió euróért a katalán fővárosba igazol.
A goal.com beszámolója szerint szerda éjszaka egyeztek meg a felek a játékos klubcseréjéről, az üzletet akár 24 órán belül hivatalosan is bejelenthetik.
A 27 éves Suárez esetleges barcelonai bemutatkozására azonban még jó ideig várni kell, ugyanis a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) október 26-áig minden nemű futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta, mivel a brazíliai világbajnokságon az olaszok elleni csoportmeccsen megharapta Giorgio Chiellinit, a Juventus védőjét.(MTI)
Aláírta szerződését az Atlético Madridnál Mario Madzukic, aki a Bayern Münchent hagyta el a spanyol futballklubért.
A 28 éves Mandzukic négy évre kötelezte el magát a bajnok és Bajnokok Ligája-döntős Atléticóhoz, amelynek sajtóértesülések szerint 22 millió eurójába (mintegy 6,8 milliárd forintot) kerül az 52-szeres horvát válogatott csatár.
„Győztes típus, aki tökéletesen alkalmas arra, hogy trófeákat nyerjen" – méltatta az új szerzeményt a klub honlapján José Luis Pérez Caminero, az Atlético sportigazgatója. (MTI)
Ha a német válogatott a brazíliai világbajnokság vasárnapi fináléjában legyőzi az argentinokat, Berlinben a Brandenburgi kapunál ünnepel majd együtt szurkolókkal.
A Német Labdarúgó Szövetség csütörtöki közleményéből kiderül, hogy a főváros mellett Frankfurt is jelentkezett a csapat keddi fogadására, végül a szervezet és a játékosok döntöttek előbbi helyszín mellett. Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere elmondta, a partit csak győzelem esetén rendezik meg. (MTI)
Az 1994-es világbajnok brazil válogatott tagja, jelenlegi parlamenti képviselő szerint a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) elnökének és alelnökének is börtönben lenne a helye, mert Jose Maria Marin, a CBF elnöke, valamint helyettese, Marco Polo del Nero a felelős a vb elődöntőjében a németektől elszenvedett 7-1-es vereségért.
Romario azt írta, a brazil futball válságos állapotban van, amelyet elsősorban a szövetségben zajló korrupció és a szervezet nem megfelelő irányítása idézett elő. "Labdarúgásunk az elmúlt években egyre rosszabb lett, mert olyan vezetők irányítják, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan kell bánni a labdával" - fejtette ki álláspontját a 48 esztendős politikus, aki szerint nem a játékosokat és Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitányt terheli a felelősség a csúfos, történelmi vereség miatt. "A vezetők a VIP-lelátón ücsörögnek és élvezik a milliókat, amelyek a bankszámlájukra vándorolnak" - tette hozzá Romario, aki tavaly októberben a vb megrendezésének költségei miatt már kritizálta a CBF vezetőit, s a nemzetközi szövetséghez (FIFA) is volt néhány keresetlen szava: Joseph Blatter elnököt tolvajnak, Jerome Valcke főtitkárt pedig zsarolónak titulálta.
Az adidas két évig fejlesztette a Brazucát, sosem találná ki, hol gyártják a vb-labdát. Az abcnews csinált erről egy 4 perces videót.
A Kolumbiai Labdarúgó Szövetség ígéretet tett Juan Zunigának, hogy megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket a válogatott játékos védelmében.
A 28 éves jobbhátvéd a negyeddöntőben súlyos sérülést okozott Neymarnak, ezután számos fenyegetést kapott közösségi oldalakon, a Twitteren a lakcímét is nyilvánosságra hozták. A főleg brazil szurkolóktól származó üzenetek miatt ígérte meg a kolumbiai szövetség, hogy hazájában és Olaszországban egyaránt gondoskodik a Napoli légiósának és hozzátartozóinak biztonságáról.
Zuniga mellett, aki az eset után bocsánatot kért, a Napoli is kiállt: "Nem érdemli meg a rosszindulatú kritikákat, amiket a szerencsétlen, de nem rosszindulatú mozdulatáért kapott" - állt a nápolyi klub közleményében.
A Bild is érzi a felfokozott várakozást, és 50 szurkolónak ők adják meg az esélyt, kiviszik őket a vasárnapi, argentinok elleni döntőre.
Suárezt a FIFA kilenc mérkőzésre és a futballal kapcsolatos minden tevékenységtől négy hónapra tiltotta el, továbbá 100 ezer svájci frank (25,2 millió forint) bírság megfizetésére kötelezte, mert az olaszok elleni csoportmeccsen megharapta Giorgio Chiellini vállát. Mivel a játékvezető nem látta az esetet, nem állította ki az uruguayi játékost, akinek csapata a Suárez által beívelt szögletből szerezte meg az 1-0-s győzelmet. Mint utóbb kiderült, ez továbbjutást érő gól volt, amely egyben Olaszország vb-búcsúját is jelentette.
Suárez leigazolásáról közben éppen tárgyal a Barcelona és mostani klubja, a Liverpool.
Németország:
Süddeutsche Zeitung:
"A lehető legnagyobb kontraszt. A brazilok felett aratott szédületes német diadalnak éppen az ellentéte volt az argentinok büntetőpárbajban kivívott továbbjutása az ultradefenzív hollandok ellen. Mindkét csapat nélkülözte a futball lényegét jelentő ötletességet, Messi és társai azonban így is bíznak a vb-címben."
Frankfurter Allgemeine Zeitung:
"Argentína felkérte egy tangóra Németországot. A dél-amerikaiak unalmas 120 perc után, 11-esekkel verték a hollandokat, a meccs hőse a két büntetőt hárító Romero volt. Kínosan sokáig tartott Sao Paulóban, míg eldőlt, hogy a német válogatott kivel találkozik vasárnap."
Bild:
"Egész Brazília velünk van. Sok szerencsét az ezüstéremhez, argentinok! Messiéknek ennyi nem lesz elég Rióban. Míg a németek szenzációs focival varázsolták el a világot, Hollandia és Argentína szörnyű 120 percet produkált. Gála helyett szenvedés volt, minden pillanatban lehetett érezni a kudarctól való félelmet. Az embernek az volt az érzése, hogy egyik csapat sem akart igazán bejutni a döntőbe - hogy ne blamálja magát ott a németek ellen."
Anglia:
Sun:
"Máris ki lehet írni a kupára, hogy +Németország+. Ha ugyanis az argentinok nem mutatnak drasztikus javulást, akkor csak egy csapat nyerhet a vasárnapi döntőben."
Times:
"Szegény brazil szurkolók már csak abban bízhatnak, hogy a németek megkímélik őket attól a látványtól, hogy az argentinok a magasba emelik a kupát."
Spanyolország:
El País:
"Nem Messi vagy Robben lett a legjobb, hanem Mascherano. A döntőbe jutással az argentinok megmentették Latin-Amerika becsületét."
El Mundo:
"Romero megajándékozta Messit egy vb-döntővel. Monacói klubjában csak cserekapus, de a világbajnokságon hős lett."
Marca:
"A legsúlyosabb büntetés Brazíliának: ősi riválisukat kell nézniük a döntőben. Az argentinok minimális rizikót vállalva jutottak tovább, játékukat - akárcsak a hollandokét - a gyávaság jellemezte. A szerdai meccs szánalmas és elődöntőhöz méltatlan volt."
A négy évvel ezelőtti finálét túlszárnyalva rekordnézettséget hozott Hollandiában az argentinok elleni vesztes elődöntő. A 17 milliós országban 9,4 millióan nézték a televízióban, amint Arjen Robbenék büntetőpárbajban alulmaradnak.
Az eddigi nézettségi rekordot a 2010-es spanyolok elleni - szintén vesztes - vb-döntő tartotta Hollandiában, melyet 8,5 millión követtek.
A vasárnapi döntő főszereplői.
2014 World Cup Final: #GER vs #ARG 13th July 2014, Estádio Maracanã. pic.twitter.com/F4euIxQQkM
— Squawka Football (@Squawka) 2014. július 10.
Már csak formalitások hiányoznak ahhoz, hogy Alvaro Morata, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid csatára az olasz bajnok Juventushoz igazoljon - jelentette csütörtökön egybehangzóan a spanyol és az olasz sajtó. A Tuttosport című torinói lap szerint a 21 éves támadó szerződtetését a következő napokban hivatalosan is bejelentik majd, a spanyol Marca és As pedig úgy tudja, a Juve 22 millió eurót (6,8 milliárd forint) fizet a futballistáért, akivel négy évre szóló megállapodást köt. A Real Madrid ugyanakkor fenntartja magának azt a jogot, hogy 30 millió euró (9,3 milliárd forint) ellenében visszavásárolja a játékost.
A Gazzetta dello Sport mindemellett arról is beszámolt, hogy a világbajnokságon a francia válogatottal negyeddöntős Patrice Evra Juventusba igazolása gyakorlatilag megtörtént, a 33 éves balhátvéd érkezése napokon belül hivatalossá válik. Sajtóinformációk szerint a torinói klub a Hellas Verona argentin támadóját, Juan Iturbét is meg akarja szerezni.
"A világbajnokság eddigi mérkőzéseit szinte kivétel nélkül megnéztem a tévében, bár az éjszakába nyúló hosszabbításos meccsek végén olykor majdnem leragadt a szemem. Volt néhány élvezhetetlen meccs. Kifejezetten élveztem a holland-spanyol mérkőzést, a büntetőpárbajjal zárult Hollandia-Costa Rica negyeddöntőt, és persze a Brazília-Németország elődöntőt is. A kolumbiaiak is tetszettek. Az eseménydús meccsek maradtak meg a legjobban bennem, ahol sok volt a gól és nagy az izgalom, ahol hosszabbítani kellett, vagy még a ráadás 30 perce sem volt elegendő" - mondta a 61-szeres válogatott Dzsudzsák Balázs a Telekom sporthírszolgálatnak.
Arra törekszik, hogy a következő idényben a legjobb formáját hozza. Ajánlatai vannak, de a menedzserére bízza azok elbírálását.
Brazília 7-1-gyel esett ki az elődöntőbenj, a szövetségi kapitány azt mondja, vállalja a felelősséget és a lelkiismerete tiszta.
"A mi vébénk szombatig, a bronzmeccsig tart, utána derül ki, mi lesz velem. Akkor beszélek a szövetséggel, azután várható döntés."
Albert Flóriánnak, az egyetlen magyar aranylabdás futballistának a nevét viseli az a vasúti étkezőkocsi, amelyet ünnepélyes keretek között avattak fel csütörtökön a Nyugati pályaudvar királyi vágányán. A kívülről a Ferencváros és az egyetemes labdarúgás kiemelkedő képviselőjének portréjával és nevével díszített kocsiban kapott helyet az a tárlat, amelynek képanyagában a többszörös világválogatott játékosnak, a Nemzet Sportolójának a pályafutása követhető nyomon.
Az ünnepi esemény alkalmából a legértékesebb Albert-relikviák közül az 1967-ben kiérdemelt Aranylabdát és az FTC-vel 1965-ben nyert Vásárvárosok Kupáját is kiállították.
Legutóbb az 1986-os mexikói világbajnokságon osztottak ki a játékvezetők olyan kevés sárga lapot, mint a Brazíliában zajló vb-n. Az idei tornán tíz játékos kapott piros lapot, sárgát pedig 172. Négy éve, Dél-Afrikában 245, előzőleg Németországban pedig - rekordot jelentő - 307 sárga lapos figyelmeztetés történt.(MTI)
A németek családi napot tarthattak a házigazda brazilok megsemmisítése után. Boateng például így kapcsolódott ki Sherinnel.
Family day with my kids and my fiancee Sherin #family pic.twitter.com/hkxvZQeAms
— Jerome Boateng (@JB17Official) 2014. július 9.
De így utólag is érdemes megnézni, hogy nézett ki a szerdai elődöntő két kapitánya, amikor még nem a kispadon ült.
Back in time: Sabella v Van Gaal pic.twitter.com/1Yvr3g4qP9
— GeniusFootball (@GeniusFootball) 2014. július 9.
Hugo Lloris, a francia válogatott első számú kapusa öt évre szóló új szerződést írt alá eddigi csapatával, Tottenham Hotspurrel.
A 27 éves kapus 2012-ben 8 millió fontért igazolt Londonba az Olympique Lyontól. Lloris azért kötelezte el magát újra, mert a Daniel Levy elnökkel folytatott beszélgetései meggyőzték arról, hogy a Tottenhamnek komoly céljai vannak. A Hotspur a legutóbbi szezont a hatodik helyen zárta a Premier League-ben, így a 2014/2015-ös idényben az Európa Ligában szerepelhet.
Mascherano a 11-esek előtt szugerálta Romerót, sikerrel: a kapus két 11-est is kivédett, Argentína vasárnap döntőt játszik.