Lerántásért kapott sárgát, majd nem sokkal később Demichelis is besárgult a másik oldalról.
A Juventus és a Barcelona csatlakozott utolsóként a Monacóhoz, az Atleticóhoz, a PSG-hez, a Real Madridhoz, a Bayern Münchenhez, valamint a Portóhoz a negyeddöntőkre. Sorsolás péntek délben, mindenki kaphat mindenkit.
Egy katalán rádiónak azt mondta, Messi játékát nézni tulajdonképpen luxus.
Persze, hogy megint Messitől a jó passz.
Ramos és Blaszczykowski jönnek Mhitarjan és Bender helyére. Nincs több cseréje tehát a németeknek.
A télen érkezett szlovén lövése pont középre ment, Buffonnak ezek nem okoznak gondot.
Valami kis élet kéne az argentin csatár mellé/helyett, mert ő lényegében teljesen eltűnt a védők között. Igaz, nincs is nagyon a Citynél a labda a félidőben.
ő is német kapus, de ebből óriási égés lehetett volna, a tizenhatos mellett bóklászott, mákja volt, hogy a City elrontotta a lövést.
Ter Stegen könnyen ment le a labdáért a távoli kísérletnél.
Pereyra tette ki a szélre Moratának, aki eg védővel a hátán lőtt. A Dortmund-kapus lábbal védett a kontra végén, kicsit elaludt megint a német csapat.
a szünetben: Schmelzer helyett Kirch jött.
Jesús Navas jött a helyére a szünetben. Alighanem jó döntés volt, a franciának kezdett elszállni az agya a félidő végére.
Itt Hartnak volt dolga rögtön a félidő elején.
Morata tört kapura.
Viszont ha találnak kettőt, még lehet dráma. Arról többet lehet vitatkozni holnap az irodában, és jól mutatna a negyeddöntő beharangozójában. Legyen dráma!
Ezért inkább írunk róla. 9-5 a kapura lövések száma, de volt két kapufája is a hazaiaknak, akik 53,7 százalékban birtokolják a labdát. A Citynél viszont ez a feltűnő: hat szabálytalanságért már négy sárgát kaptak, Fernandinho, Kolarov, Silva és Nasri.
Kényelmesen beálltak, de a kontráik veszélyesek. 5-2-re vezetik a kapura lövéseket, miközben a Dortmundnál a labda 63,6 százalékban.
20 gól, 11 assziszt.
És Barcelonában is.
Kapufa lett, centiken múlott, hogy nincs 2-0. Az uruguayi remekül lépett ki, Demichelis csak kísérte a labdát, talán félt, hogy ha elrúgja, a kapufát is eltalálja.
Elég elnöki vacsorát fogyaszt a barátaival, az előbb töltötte fel Facebookjára a fotót.
Viszont utána egyből javított egy blokkal a francia védő. Ha nem is egyből, de felszabadult komoly veszély nélkül a hazai kapu újfent.
Amiért az észrevette, hogy a franciáról még visszapattant a dortmundira, így ő dobhat. Egy gyenge Morata-lövés lett az egész vége.
Igazuk is van a maguk szempontjából, nekik ennél jobb nem is lehetne, hiszen a Dortmundnak két gólt kellene lőnie. Ha az olaszok kényelmesen tartják a labdát, baj nem lehet.
Valamivel 43 km fölött járnak.
Neymarnak pakolt oda hátulról, nem is a labdát nézte. 35 perc alatt négy sárga az angoloknak, érik az a bizonyos negyedik piros...
vagy valami ilyesmit csinált, mert Rakitic gólja után mosolyogni kezdett, aztán a szája elé emelte a sálját és felállt.
Középről, olyan 24 méterről lőtt fölé.
Ezzel viszont indulhatnak sorra a Juventus-kontrák.
Rakitic kapott elképesztően jó labdát Messitől, majd átemelte Harton. A horvát nagyon üresen érkezett a hosszú oldalon, a védők csak Neymarra figyeltek. 1-0.
Kevin Kapl sárga-fekete ananászfrizurája a túloldalon verhetelen. És nem is játszik rosszul.