A lengyelek sokkal többet birtokolják a labdát, a gyorsaságukkal és a bal szélen vezetett akcióikkal nehezen birkózik meg a Videoton.
Az első félidőben a magyar bajnoknak is voltak helyzetei, de Gyurcsó elcsúszott, illetve hosszan szöktette magát.
Nem verhetetlen a lengyel csapat, a Videotonnak már egy gól is sokat jelentene a visszavágóra, hogy maradjon esély a továbbjutásra.
A Lech Poznannál van többet a labda, a lengyelek sokkal pontosabbak és gyorsabak. A Videoton előre játéka nagyon nem azt sejteti, hogy lehet egyenlíteni.
De Danilovics most figyelt és fogta biztosan.
az első félidőben, Tralka lelátóra szálló lövésével.
És már csak 3-2-re vezet az Odd. Az utolsó 10 meccsét megnyerő, a Debrecent kiverő Rosenborg viszont 2-0-ra veri a Steauát Bukarestben. Az MTK-t búcsúztató Vojvodina 0-1-re áll a cseh bajnok, a Viktoria Plzen otthonában.
Simon Ádám követte el, Buric nagy nyújtózással érte el.
De 10 méterről, jobbról nagyon csúnyán mellé rúgta.
Hogy a Lech a bal oldalon nagyon erős, szinte csak ott vezetik a támadásaikat. Nekünk gyakorlatilag nincs szélsőjátékunk. A csatárok közül Soumah aktív, de rengeteg hibával. Burcsa Győző kedvence, Ivanovszki gyakorlatilag észrevehetetlen. Így viszont nagyon nehéz támadásokat építeni.
De a lengyel kapus szögletre tolta, nem volt rossz lövés.
Milsami Orhei (moldovai) - Saint-Etienne (francia) 1-1
A 16-ost ritkán érintik.
De most nem kellett védeni, Pawlowski lőtte mellé.
Douglas bal oldali beadásába Linetty tette bele jól a lábát és a hosszú sarokba pörgette.
De sajnos ő nem Nikolics Nemanja, belebotladozott a labdába, így oda a lehetőség.
És ennek a hazai szurkolók is tanújelét adják, egy hatalmas zászló hirdeti ezt az egyik kapu mögött.
Mi szerezhettünk volna gólt, egy lecsorgó labdát Soumah tett rá, de Buric magabiztosan védett.
Soumah csúszott el a lövés pillanatában, de így is védőről pattant ki.
A skót Douglas rúgja, nem jól. Majd egy távoli lövést fog biztosan, szép vetődéssel Danilovics.
Simon Ádám rúgott oda Lovrencsicsnek, de nincs nagy baj.
A Videoton szabadrúgásával kezdődött.
A 28. percben a norvég Odd már 3-0-ra vezet. Erre azért kevesen tippeltek volna.
Görög vert meg nagyon dánt. A PAOK 5-0-ra győzte le a koppenhágai csapatot. Az Ajax minimális 1-0-s sikert ért el a cseh Jablonec ellen. Idegenben nyert Nikolics csapata, a Legia, a magyar csatár most nem szerzett gólt. A Molde, a Slovan Liberec, az FK Krasznodar és a Sparta Praha is otthon nyert. Utóbbi úgy, hogy 0-1-ről fordított 3-1-re a svájci Thun ellen
Sparta Praha (cseh)–Thun (svájci) 3–1
Zorja Luhanszk (ukrán)–Legia Warszawa (lengyel) 0–1
Slovan Liberec (cseh)–Hajduk Split (horvát) 1–0
Ajax (holland)–Jablonec (cseh) 1–0
Molde (norvég)–Standard Liege (belga) 2–0
PAOK (görög)–Bröndby (dán) 5–0
FK Krasznodar (orosz)–HJK (finn) 5-1
Már a második percben gólt kapott Norvégiában, az Odd Grenland otthonában.
Még közel húsz perc van hátra a meccsből, de az orosz csapat már két 11-essel és egy öngóllal 5-1-re vezet finn riválisával szemben.
A Legiában, de nem az ő, hanem Michal Kucharchzyk góljával vezet a varsói csapat Kijevben a Zorha Luhanszk ellen.
16 csapat már főtáblás, a 22 selejtezős továbbjutó mellé jön a BL playoffkörének 10 kiesője, így alakul ki a 48 fős csoportkör.
Holman Dávid és Kádár Tamás a cserepadon a Lech Poznannál. A Videotonnál Feczesin, Rudolf el sem utazott Lengyelországba.
És sehol sem az esélyesebb nyert. A fehéroroszországi Minszkben a Dinamo 2-0-ra legyőzte Ausztria büszkeségét, a Red Bull Salzburgot. Azerbajdzsán tovább menetel, a Gabala 0-0-t játszott a görög Panathianikosszal. Romániában az Astra Ploiesti 3-2-re győzte le a holland AZ Alkmaart. Érdekesség, hogy az Astra a 13. percben már 0-2-re állt, és innen sikerült fordítani.
Astra Giurgiu (román)-AZ Alkmaar (holland) 3-2 (3-2)
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Red Bull Salzburg (osztrák) 2-0 (0-0)
Qabala (azeri)-Panathinaikosz (görög) 0-0
Szurkolói összecsapások után több mint 60 embert vettek őrizetbe az ukrán Zorja Luhanszk és Nikolics Nemanja csapata, a lengyel Legia Warszawa csütörtöki Európa Liga-selejtezője előtt Kijevben, írja az MTI.
A rendőrség bejelentése szerint a drukkerek füstbombákat, petárdákat és egyéb pirotechnikai eszközöket bevetve csaptak össze, egy kávézó berendezésében komoly károkat okoztak.
Szerda este egy kijevi szigeten már történt rendbontás, akkor kilenc szurkolót tartóztattak le. Kijevben 1500 rendőr áll készenlétben, hogy fenntartsa a rendet.