![Muhari Eszter egyetlen mondata új megvilágításba helyezi Szilágyi Áron vereségét](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57492/574921/57492159_4252503_8ccf2af87b3ef3bb7c2b48045ef7ea6c_wm.jpg)
Munir ugyanis kezdett, nem kellett neki 10 perc, hogy elrontsa az első ziccert, tökéletesen telibe találta a kapust, aki akkor is véd, ha meg sem mozdul. Pedig milyen remekül odatette neki Neymar szögletből
Munir ugyanis kezdett, nem kellett neki 10 perc, hogy elrontsa az első ziccert, tökéletesen telibe találta a kapust, aki akkor is véd, ha meg sem mozdul. Pedig milyen remekül odatette neki Neymar szögletből
Csukafejes Aboubakartól, ezzel vezetnek 1-0-ra a Maccabi ellen.
2-2, ez nem semmi. Volt egy kis les Pjanic beadásánál, de nem a középen érkező De Rossi volt lesen, úgyhogy nem fújtak. Az olasz dupláz, ezzel egyenlít a Roma.
Boateng mellett került helyzetbe, de a lövés nagyon gyengére sikerült
Walcott fejelt az ötösről teljesen üresen, a német őrült nagyot védett, ezzel marad a 0-0. Egyelőre az Arsenal nagyon jól tartja magát.
Megcsúsztatták a szögletet, a chileinek mellre kellett vennie, csak így lőhetett, addigra viszont sok volt előtte a láb, fel kellett emelnie a labdát. Túlzottan megemelte, elég magasra bombázott
Boriszovban. A BATE így rövidíti a nevét
Egy kisebb lökés készítette elő a gólt, viszont De Rossi köténye nagyon szép volt. 2-1.
Egy megcsúsztatott fejes után próbálkozott éles szögből, bele is ért valaki, de elpattogott a kapu előtt
Ziccerben állt a Messit helyettesítő marokkói, Neymar inkább 3 védő közé rakta be Suareznek. El is akadt a lábakban
A chilei sántikál, joggal, de nincs lap
Talán meg is lepték kicsit ezzel a Bayernt, ami nem hozza a szokásos mezőnyfölényét
Sergi Robertót 17 perc után kellett lecserélni, jött a pihentetni kívánt Rakitic. A fiatal jobbhátvéd-középpályás leült a fűre, nem bántotta senki. A Barcából így sérült: S. Roberto, Messi, Iniesta, Rafinha. Túl van már kisebb kihagyáson Bravo kapus, Jordi Alba és Dani Alves is. A Barca amilyen szerencsés volt tavasszal a sérülésekkel, olyan peches most.
Legalábbis 20 perc sem kellett nekik ahhoz, hogy 2-0-ra vezessenek. Chicharito kapott remek labdát, miután két Roma-védő is beragadt, de a ziccert csak másodikra tudta bevágni, elsőre Szczesny még hárított valahogy.
Nem is akárhogy, az algériai játékos sarokkal tette be közelről a több emberen is átjutó beadást.
Az Arsenalnak 34 volt 13,5 perc alatt.
Thiago kapta vissza a labdát egy remek kényszerítő végén, közelről próbált a léc alá bombázni, de a cseh kapus hihetetlen mozdulattal hárított
Munir ugyanis kezdett, nem kellett neki 10 perc, hogy elrontsa az első ziccert, tökéletesen telibe találta a kapust, aki akkor is véd, ha meg sem mozdul. Pedig milyen remekül odatette neki Neymar szögletből
Lapos lövés volt jó 25-ről, egy pillanatra kijött a Dinamo kapusáról, de aztán elhírátották a veszélyt
Özil távoli lövése miatt kellett nyújtózkodnia, szöglet lett, de abból nem lett új veszély
5 percig nem mentek a helyükre, de már ez is megtörtént
Chicharito magabiztosan vágta be.
Itt is a nap első gólja, vezetnek a Lyon ellen. Dzjuba távolról talált be.
Levették a kék gatyát: sárga-kékben kaptak ki 4-1-re Bilbaóban és Vigóban is ebben a szezonban. Most a nadrág is sárga, teljes mustárszín a csapat, a hátukra csorgatva egy kevés ketchuppal - a katalán lobogó piros csíkjaira gondolok.
Illetve lőtt volna, de lekapták a labdát a lábáról. Mintha hazaadás lett volna Cech felé, de sem a bíró, sem a bayernesek nem szóltak miatta
Vacogva ment a középkezdéshez. Neymar hosszú ujjú aláöltözőben és kesztyűben van, neki sincs melege. A hazai BATE az ellenfél, ők nem fáznak.
Az Olympiakosz elleni váratlan, második vereség miatt győzelmi kényszerben játszik az Arsenal, csakhogy az a Bayern jön, amit a 2014-es nyolcaddöntőben nem tudtak legyőzni, sőt, Londonban akkor 2-0-ra kaptak ki.
Mivel az Arsenal még pont nélkül áll, ha most is botlanak, a Dinamo-Olympiakosz meccs győztese nagyot léphet előre, hiszen a csoportkör felénél öt, vagy akár hat ponttal is előzhetné az angolokat.
A portugálok a 18 éves, 7 hónapos és 7 napos Ruben Nevest nevezték meg csapatkapitánynak a Maccabi Tel-Aviv elleni csoportmeccsre. Ez mégy úgy is furcsa, hogy a középpályás fiatal életkora ellenére tavaly már 37 meccset is lejátszott a csapatban.
Rutinhiány ide vagy oda, a Porto lesz az esélyesebb, már csak azért is, mert a Bayern ellen 6-1-re elvesztett negyeddöntő óta nem is kaptak ki.
A csoport másik meccsén a Chelsea-nek úgy kell javítania a Dinamo Kijev ellen idegenben, hogy a kezdés előtt nem ők, hanem az ukránok voltak az esélyesebbek a fogadóirodáknál. A bajnokságban 12. Chelsea a hétvégén nyert az Aston Villa ellen, de előtte sorban három meccsen nem tudtak győzni.
A hétvégén mesternégyest rúgó Neymaron sok múlhat a BATE Boriszov ellen, de a fehérorosz csapat nem jelenthet gondot a katalánoknak. Legutóbb négy éve jártak itt, akkor 5-0-ra nyertek.
A Leverkusen és a Roma között gólgazdag meccs várható: a németek a selejtező rájátszásában 3-0-ra verték a Roma szomszédját, a Laziót, tehát valamennyire felkészültek az olasz fociból, míg a vendégek a legutóbbi négy meccsükön 14 gólt lőttek, náluk sincs tehát gond a támadásokkal.
Az oroszok idegenben verték a Valenciát, majd otthon a Gentet, és ha a Lyon ellen is nyernének, történetük során először kezdenék három győzelemmel a BL-csoportkört, ami jó eséllyel akár már a továbbjutást is jelenthetné számukra. A Lyon a legutóbbi nyolc meccséből csak kettőt nyert meg, nem ők tehát az esélyesek.
A Valencia és a Gent 2005-ben már találkozott, pont akkor, amikor Patrick Kluivert a spanyoloknál játszott. Az Intertotó Kupában tartott meccsen a Valencia nyert 2-0-ra, ám mivel a Valencia-csatárok, Alvaro Negredi és Paco Alcacer csak 1-1 gólt lőttek eddig idén, ez a két gól is komoly vállalás lenne a Valenciától ma.