A keret összértéke: 558,78 millió euró
Nehéz nem szurkolni egy kicsit a lipcsei gárdának, hiszen Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik személyében három magyar válogatott futballista is tagja a keretnek – igaz, utóbbi egyelőre sérülések miatt nem léphetett pályára, a lábadozó középpályás az egyéni edzéseket már megkezdhette, de a keddi, budapesti összecsapáson még nem játszhat.
A tavaly nyáron Timo Wernert Londonba eladó együttes újabb fontos láncszemet veszít, idén nyáron a Bayern Münchenhez igazol a 60 millió euróra taksált, ezzel a keret legértékesebb játékosaként nyilvántartott Dayot Upamecano.
Az elmúlt három forduló sikereivel együtt is öt pont az együttes hátránya az éllovas Bayern Münchennel szemben, a 18 kapott gól az egész Bundesliga legjobb mutatója, viszont a támadójáték hagy kivetnivalót maga után, hiszen a 37 találat sem kiemelkedő, és senki sem jutott el még öt gólig sem a bajnokságban. Minden sorozatot figyelembe véve a balhátvéd Angelino (8 gól, 11 gólpassz) és Yussuf Poulsen (9+6) termeli a legtöbb kanadai pontot, de azért itt még bőven van előrelépési lehetőség.
A Bajnokok Ligájában kifejezetten nehéz csoportba kerültek a lipcseiek, hiszen az Istanbul Basaksehir mellett a PSG és a Manchester United is ide került, négy kör után pedig mindkét esélyes ellen volt egy zakója – az angliai 5–0-s kifejezetten csúnyán festett, de a párizsi 1–0 is elég volt ahhoz, hogy az egymás elleni összevetésben ne előzhessék meg végül a Lipcsében 2–1-re kikapó PSG-t. A törökök 92. perces legyőzése (4–3) után így is Gulácsiék kezébe került a továbbjutás esélye, ehhez „csupán” győzni kellett a manchesteriek ellen. A 80. percben még 3–0-ra álló klub a végén kis híján megégett, de a magyar kapus nagy védésének is köszönhetően a győzelem azért meglett, ezzel együtt pedig a továbbjutás is (3–2).
A lipcseiek a kevés igazán nagy lehetőségükkel nem tudtak élni, a Liverpool viszont a két bődületes „hazai” hibát is kegyetlenül büntette, így gyakorlatilag eldöntötték a továbbjutás kérdését.
A 93. percben jött el talán a legnagyobb lipcsei helyzet, Hvang lépett ki egy indítással, elemelte Alisson mellett, de a kapu előtt is elment keresztbe a labda.
El is kezdtük.
Nem töri magát a Liverpool, az RB Leipzignek meg nincs sok ötlete.
Megszerezte a harmadikat is, 4–1-re vezet a PSG.
A kontrából sem lett veszély.
Próbálkozik most a Lipcse, jönnek sorra a beadások, de egészen pocsék megoldásokkal zárják le a támadásokat, most Klostermannak volt szerencséje, hogy ekkora a stadionunk.
Henderson rántotta le a kilépni készülő Hvangot, ez is sárga.
Újabb labdát tört el helyzetben, ez majdnem bedobás lett.
Angelino beadását a jobb oldali középpályásig fejelték, de ő a jobb alsó mellé lőtt.
Mindent elkövetett érte, de csak kiharcolta a sárgáját.
De nincs tizenegyes, nem is raklamál.
Kean is betalált, már 1–3. Itt meg egy les, Orbán négy társával együtt volt előrébb, így lendült a zászló.
Kabak vágta fel Poulsent, ez is sárga.
Mbappé újabb gólt szerzett, vezetnek a párizsiak Barcelonában.
Neki eddig még nem volt a németek közül.
Ezúttal sincs veszély. Orbán révén viszont közben már két magyar is a pályán.
Megnézték, nem volt tizenegyes.
Most Olmo került helyzetbe, lövése a védőkről szögletre pattant. A sarokrúgás után kezezést reklamálnak a németek.
Angelino indult meg a bal oldalon, Alexander-Arnold szorításában végül az oldalhálóba lőtt.
Az MU után a Liverpool ellen is összehozott egy gólt.
🥴 Marcel Sabitzer vs English opposition this season #UCL:
— WhoScored.com (@WhoScored) February 16, 2021
Error leading to goal vs Man Utd
Error leading to goal vs Liverpool
MÁR KETTŐ! Jones rúgta előre a labdát, Mukiele óriásit hibázik, így Mané gyalogolhat be, és a jobb alsóba lőtt. Gulácsinak nem volt esélye. 0–2
VEZET A LIVERPOOL! Sabitzer adta el a labdát, Szalah indult meg vele, majd 11 méterről, higgadtan a jobbra vetődő Gulácsi mellett a bal alsóba lőtt. 0–1