A Bayern csak a Barcelonát szórta meg ennél is jobban
További Futball cikkek
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
- A címvédő Internazionale hatalmas verést mért riválisára az olasz bajnoki rangadón
Csak a szokásos Pool-negyeddöntő
Abban önmagában azért nincs túl sok meglepő, hogy a világ egyik legjobb keretével bíró Liverpool bejutott a legjobb nyolc közé, igaz, ezúttal ehhez az olasz bajnok legyőzésére volt szükség. A 2019-es győztes „vörösök” a legutóbbi öt idényből negyedszer jutottak be a negyeddöntőbe, 2018-ban döntőztek, tavaly a Real elleni párharc volt a végállomás, és csak az Atlético elleni, ráadásban bukott nyolcaddöntő rontja a sormintát.
Még szokásosabb a Bayern nyolc közé jutása
Na de akkor mit mondjuk a németek teljesítményére? A Bundesliga rekordbajnoka összességében már a 20. alkalommal jutott be a legjobb nyolc közé, amivel vezeti a BL-örökranglistát, megelőzve a 18-cal álló Barcelonát.
Elképesztő Bayern-hengerek, csak a Barca járt rosszabbul a Salzburgnál
A münchenieknek (és úgy általában a németeknek) van egy olyan szokásuk, hogy ha megy a játék, akkor addig ütik a vasat, amíg csak tudják. Ezt a Bayern esetében is sokszor láthattuk, a Salzburg elleni hetes már a hetedik alkalom volt, amikor legalább hétig jutott a csapat, senki másnak nincs négy ilyen összecsapása sem! A legrosszabbul a Barca járt, amikor a lisszaboni nyolcas döntőben nyolcat kapott.
Legalább hét Bayern-gól egy BL-meccsen
- 2009. 3. 10. Bayern München–Sporting CP 7–1
- 2012. 3. 13. Bayern München–Basel 7–0
- 2014. 10. 21. Roma–Bayern München 1–7
- 2015. 3. 11. Bayern München–Sahtar Doneck 7–0
- 2019. 10. 1. Tottenham–Bayern München 2–7
- 2020. 8. 14. Barcelona–Bayern München 2–8
- 2022. 3. 8. Bayern München–Salzburg 7–1
Már a szünetre eldőlt
Az első félidő után 4–0-ra vezetett a Bayern, ez pedig már a negyedik alkalom volt a kieséses szakaszban, amikor a müncheniek a szünetig legalább négyszer betalálnak. Az összes többi csapatnak összesen van négy ilyen meccse!
4 – Der @FCBayern München erzielte zum vierten Mal in einem KO-Spiel in der #UCL vier oder mehr Tore vor der Pause – allen anderen Klubs gelang das zusammen ebenfalls nur viermal. Frühstarter. #FCBSAL pic.twitter.com/lTnIYx8BZj
— OptaFranz (@OptaFranz) March 8, 2022
Közelében sincsenek a münchenieknek a riválisok
A 2019–2020-as idény kezdete óta az együttes már 100 gólnál jár az elitsorozatban, ez 31-gyel több, mint bárki másnak – ahogyan a 26 győzelem is kiemelkedő, itt 22 a második legjobb mutató.
Véget ért a közel 500 napos böjt
Az Inter győztes gólját Lautaro Martínez szerezte, a 61. perc végén 18 méterről bombázott a bal felső sarokba, ezzel pedig hosszú szériája szakadt meg: ezt megelőzően 490 nappal szerzett legutóbb BL-gólt.
A BL-történelem leggyorsabb triplázása
Robert Lewandowski a 23. percre mesterhármasnál járt a Salzburg ellen, ezzel az övé lett minden idők leggyorsabb triplája kezdőként – ezt a csúcsot Marco Simone tartotta 1996-ból, egy Milan–Rosenborg meccsről (24 perc).
23 - Robert Lewandowski a marqué un triplé après 23 minutes de jeu contre Salzbourg ce soir, soit le triplé le plus rapide après le coup d'envoi d'un match dans l'histoire de la Ligue des Champions, dépassant Marco Simone avec Milan contre Rosenborg en 1996 (24). Eclair. pic.twitter.com/fK1BYgs0Cm
— OptaJean (@OptaJean) March 8, 2022
Már Lewandowski az idény legjobbja
A keddi triplával nyolc fellépés után már 12 BL-találatnál jár a 2021–2022-es évadban, amivel élre állt, megelőzve a nyolcaddöntő visszavágójára még váró Sébastien Hallert (7/11). Az Ajax elefántcsontparti támadója karrierje összes BL-meccsén betalált, jövő kedden a Benfica elleni hazai összecsapáson folytathatja a termelést.
Csak CR és Messi Lewandowski előtt
A lengyel csatár a harmadik futballista, aki három különböző BL-idényben is eljutott legalább tíz gólig, aligha meglepetés, hogy ez rajta kívül csak az elmúlt másfél évtized két zsenijének, Cristiano Ronaldónak (7) és Lionel Messinek (5) sikerült.
3 - Cristiano Ronaldo (7) ve Lionel Messi'nin (5) ardından üç Şampiyonlar Ligi sezonunda 10 gol barajına ulaşan üçüncü oyuncu Robert Lewandowski oldu. Elit. pic.twitter.com/yn4tDZlzzP
— OptaCan (@OptaCan) March 8, 2022
Neuer Kahn előtt
A kisebb térdműtétje után visszatérő Manuel Neuer a 104. BL-meccsét játszotta a Bayern színeiben, ezzel megelőzte a klub örökranglistáján a kapusok között Oliver Kahnt (103), és immár ő vezeti a sort. Előbbi 96 gólt kapott, 44 nullázás mellett, utóbbi 102-t, 34 clean sheet mellett.
104 - Manuel Neuer macht heute sein 104. CL-Spiel für den @FCBayern und zieht damit an Oliver Kahn vorbei - kein anderer Torhüter absolvierte für die Bayern so viele #UCL -Spiele. Zurück. #FCBSAL pic.twitter.com/i8AiNIlAEO
— OptaFranz (@OptaFranz) March 8, 2022
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Bayern München (német)–RB Salzburg (osztrák) 7–1 (Lewandowski 12., 21., 23. – az első kettőt 11-esből, Gnabry 31., T. Müller 54., 83., Sané 85. ill. Kjaergaard 70.)
Továbbjutott: a Bayern München, 8–2-es összesítéssel
Liverpool (angol)–Inter (olasz) 0–1 (L. Martínez 62.)
Kiállítva: A. Sánchez (Inter, 63.)
Továbbjutott: a Liverpool, 2–1-es összesítéssel
(Borítókép: Christof Stache / AFP)