Egyre nagyobb a holland nyomás, Gakpo távoli bal szélről érkező beadását De Vrij csúsztatta meg remek ütemben, Dibusz nagyot védett. A kipattanó Simons elé került, lőtt volna egyből, de jól zárt a magyar védelem, vége lett a támadásnak.
Varga ugrott volna ki, de figyelt De Vrij, és lefutotta a magyar támadót, majd elpöckölte előle a labdát. Szoboszlai és Sallai harcos volt, próbált labdát szerezni, de sokpasszos játékkal kijátszották őket a hollandok. Kicsivel később Szoboszlai került a földre a felezővonalon, Dumfries volt túl erőszakos, de a szabadrúgással nem tudtak mit kezdeni a magyarok.
Van de Ven összefejelt Sallaival, a Tottenham védője szorosan fogja a magyar támadót, most ez lett a vége, de néhány másodperc után mindketten folytatták a játékot. Rögtön utána dolga akadt Dibusznek, Reijnders előtt adódott szabad terület, jó 20 méterről, középről lőtt is, de a magyar kapus védett, szögletre ütötte a labdát.
A sarokrúgást Gakpo végezte el, Dibusz a mezőnybe ütötte, a kipattanót Timbers lőtte rá, de nem talált kaput.
Megint hosszú másodpercekig csak a hollandoknál volt a labda, de leginkább a felezővonal környékén passzolgattak, előrébb annál nem jutottak. Majd a jobb szélen próbálkoztak, Zirkzee és Gakpo játszott össze, szép is volt a kényszerítő, de aztán közbelépett Fiola és Orbán.
Fütyül a magyar publikum, sárga lapot reklamál, mivel Sallait ugyan még saját térfelén, de egyértelműen buktatták – egészen pontosan Timbers. Fahndrich játékvezető sípja viszont néma maradt, mehet tovább a játék.
Újra nyugodt mederben folyik a mérkőzés, passzolgattak a hollandok, majd Dumfries próbált meg a jobb szélen meglódulni, és beadni a labdát, de nem járt sikerrel – magabiztos lábakon áll a magyar védelem. Később újra Dumfries elé került a labda, Nagy Zsoltot majdnem megverte, de az utolsó pillanatban szerelt a magyar védő, szöglet Hollandiának.
A sarokrúgást kifejelték a magyarok, de visszakerült Simons elé, aki megint beadott a jobb szélről, Dibusz érkezett, és lehúzta a labdát.
Végre egy kis hangulat költözött a Puskás Arénába, Varga szerzett remekül labdát középen, kijátszotta Nagy Zsoltnak, ő középre adott volna, de Van Dijk szögletre fejelte a labdát. Szoboszlai sarokrúgása veszélytelen volt, a kifejelt labdát Bolla tűzte kapura távolról, ebbe is beleértek, újabb szöglet – csak a másik oldalról.
Ezt is Szoboszlai végezte el, okosan laposan középre gurított Sallainak, aki egyből lőtt, de csak a bal kapufát találta el. Ez már helyzet volt a javából.
Reijnders ugrott ki a bal szélen, faképnél hagyta Bollát, középre is adott volna, de Dibusz jól lépett ki kapujából, takarta a területet, és hárított. A kipattanóval még Simons próbálkozott volna középen, de ő sem járt sikerrel.
Most unta meg a svájci játékvezető az apró magyar szabálytalanságokat, Varga rúgott oda a felezővonalon Timbernek, villant a figyelmeztetés a támadónak.
Zirkzee tartott bemutatót, látványos mozdulatokkal küldött el három magyar védőt, csak nyomozni lehetett a labdát, de ezt követően a kiugratása Gakpónak pontatlan volt, szóval sokra nem ment vele. Visszaszerezték a labdát a hollandok, Van de Ven próbált betörni a bal oldalról, de figyelt Bolla.
Megint Nikitscher volt szabálytalan, most Gakpo ellen a bal szélen. A svájci bíró lefújta, veszélyes helyről szabadrúgást ítélt a hollandoknak. A pontrúgást Simons kanyarította be, tisztázott a magyar védelem, a kipattanót Zirkzee és Timbers próbálta összeszedni, de Nagy Zsolt közbeszólt.
Niktischer rúgott oda Gravenberchnek közel a felezővonalhoz, megállítva ezzel a holland támadást. A vendégek megint nekiálltak nyugodtan passzolgatni, van Dijk irányított hátulról, de érdemi fejlődés nem történt. Majd ezt megunták a hollandok, Gakpónak ment volna a hosszú indítás a bal szélen, de tényleg nagyon hosszú volt, nem tudott vele mint kezdeni a Liverpool klasszisa.
A bal szélen fejlődött most a magyar támadás, első alkalommal a mérkőzésen, majd középen Schäfer elé került, aki hatalmas magabiztosságról tett tanúbizonyságot, jó 30 méterről lőtt, de labdája bőven elkerülte a kaput. Mellé, fölé.
Sallai buktatta Timbert a felezővonalon, a holland fájdalmas arccal terült a földre, de nem kapott szabadrúgást. Ment tovább a vendég támadás, Simons kapta volna a jobb szélen, de nem tudta átvenni, a labda lába alatt elcsúszva hagyta el a játékteret.
Több mint egy percig csak a hollandok birtokolták a labdát, de alig lépték át saját térfelüket. Végül Nikitscher és Sallai közös erővel próbált labdához jutni, de Timber és van de Van figyelt – maradt a vendégeknél a labda.
A svájci játékvezető sípjába fújt, útjára indult a labda, a játékot a holland csapat kezdte. A magyar válogatott hazai, meggypiros dresszében, a holland pedig sötétkék-narancssárga felszerelésében játszik.
Nézzük, mire megy Marco Rossi csapata a világsztárokkal tűzdelt Hollandia ellen. Hajrá, magyarok!
Felcsendült a magyar szurkolók kedvenc meccs előtti „himnusza”, egy emberként énekelte szokásokhoz híven a Puskás Aréna népe a Nélküledet. Jönnek a csapatok, aztán az igazi himnuszok, utána pedig a mérkőzés!
A szövetség tájékoztatása szerint telt ház lesz a Puskás Arénában, egyelőre viszont akadnak foghíjas nézősorok. De ez legyen a legnagyobb baj!
Marco Rossi és Ronald Koeman szövetségi kapitányok alábbi összeállításban küldik pályára a csapatokat.
A Puskás Arénában ezúttal is telt ház, remek hangulat fogadja a játékosokat.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés előtt arra számít, hogy a vendégek fognak dominálni, de ha lehetőségünk adódik, azokat villámgyorsan ki kell használni. Emellett szó esett arról is, hogy még az eddigieknél is szigorúbb szabályokat hozott a szakember Telkiben, hogy egy pillanatra se vesszen el a koncentráció – mivel nagyon nehéz meccsek állnak válogatottunk előtt. Részletek itt!
Ronald Koeman holland szövetségi kapitány szerint nem szabad azt hinnie csapatának, hogy könnyű mérkőzésre számíthat a magyar labdarúgó-válogatott ellen. A tréner arra is kitért, hogy ha a magyarok a németek elleni összecsapáshoz hasonlóan játszanak, az számukra még nagyon kecsegtető is lehet. Minden további részlet a holland kapitány sajtótájékoztatójáról alább!
Néhány perc maradt hátra a mérkőzésig, addig szavazzon, Ön szerint hogyan fog szerepelni válogatottunk a Nemzetek Ligája hátralévő mérkőzésein!
Az előrejelzések alapján nem tartogat esőt, csapadékot az este, a magyar szurkolók ennek értelmében maximum a sörben ázhatnak el a következő órákban – reményeink szerint gólöröm közben. A hőmérséklet tiszta égbolt mellett 13-17 Celsius fok között alakul a mérkőzés ideje alatt.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!
Akármennyire meglepő lehet elsőre, a legutóbbi kilenc egymás elleni mérkőzést bizony a hollandok nyerték, méghozzá nem is minimális különbséggel. Az örökmérleg ugyan öt magyar és tíz holland győzelmet számlál két döntetlen mellett, de a legutóbbi magyar sikerig egészen 1984 októberéig kell visszautaznunk az időben. Akkor a rotterdami vb-selejtezőn győztünk. De ha megnézzük az utóbbi évek mérkőzéseit, finoman szólva is holland dominanciát hozott a párharc.
Érdekesség, hogy napra pontosan 11 évvel ezelőtt találkoztunk legutóbb a hollandokkal.
Egyelőre rúgott gól nélkül, egy vereséggel és egy döntetlennel áll a magyar csapat a Nemzetek Ligája A divíziójában, mivel a szeptemberi két meccsen kiütéses vereséget szenvedett Németországban, majd hazai pályán 0–0-ra végzett Boszniával. A csoportot jelenleg a németek vezetik, Hollandia a második, Bosznia a harmadik, a magyar válogatott pedig rosszabb gólkülönbsége miatt az utolsó helyen tanyázik.
A csoport állása:
Néhány percen belül pályára lép a magyar labdarúgó-válogatott, a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában Hollandia lesz az ellenfél a Puskás Arénában. Nagyon nehéz meccsre számíthat válogatottunk, tartson velünk, és kövesse az eseményeket percről percre! Azonnal kezdünk.