Szervác, Imola
12 °C
16 °C

Rasmussen pert indított az őt elbocsátó kéziszövetséggel szemben

2020.04.14. 14:49

Kim Rasmussen, a magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitánya beperli a Magyar Kézilabda Szövetséget (MKSZ). A dán szakember az M4 Sport érdeklődésére azt mondta, az MKSZ megpróbál kibúvót keresni a szerződése felmondása kapcsán, ezért bíróságra viszi az ügyet.

"Nem akartam ezt tenni, de ezt az egy járható utat hagyták nekem"

- sajnálkozott. A szövetségnél nem voltak vele elég türelmesek, így pedig nem tudta befejezni a megkezdett munkát.

"Elsősorban jogilag számítottam volna nagyobb támogatásra, ugyanis amit a nemzetközi szövetség (IHF) és Haszan Musztafa elnök tett velem, az nem történhetett volna meg. Az ellenem hozott intézkedések sehol nincsenek benne a szabálykönyvben" - utalt a 47 éves dán edző a decemberi világbajnokságra.

Akkor a románoktól elszenvedett egygólos vereség után azt indulatosan mondta, a játékvezetők és a zsűri személyes támadást intézett ellene, kijelentése miatt pedig a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottsága felfüggesztette, az etikai bizottság kezébe utalva az ügyet.

Rasmussent később - már a magyarországi menesztése után - másfélmillió forintra büntették és visszamenőleges hatállyal két hónapra eltiltották, utóbbi így már le is járt.

"Elvittem a balhét, soha senki ilyen magas pénzbüntetést nem kapott még, de már továbbléptem. Ezt az egész drámát meg lehetett volna előzni"

- mondta a korábbi szövetségi kapitány, aki elárulta, közel áll egy európai klubcsapattal a megegyezéshez, így hamarosan ismét visszatér a pálya mellé és újra vezetőedző lesz.

Az MKSZ-től Pálinger Katalin alelnök a sportcsatornának úgy nyilatkozott, furcsállja a korábbi kapitány szavait, ugyanis az ő hibájából állt elő az a helyzet, ami miatt a szövetség lépéskényszerbe került.

"A négyéves ciklus legfontosabb tornája előtt álltunk, hiszen akkor még úgy volt, márciusban olimpiai selejtezőt vívunk" - emlékezett vissza Rasmussen januári menesztésére Pálinger. Bár felvet kérdéseket, hogy jogilag támadható lett volna-e az IHF döntése, a tény, hogy a szervezet legmagasabb döntéshozó szerve, a végrehajtó bizottság határozott a dán edzőről, elég hangsúlyos. Pálinger szerint nem volt más választása a szövetségnek, csak a menesztés.

Mivel azonban a selejtezőt nem rendezték meg, Rasmussen felfüggesztése pedig lejárt, új helyzet keletkezett.

Pálinger a perről elmondta, nem szeretne jogászkodni, de a szerződés nem tartalmazta, mi a helyzet akkor, ha egy edzőt felfüggesztenek, így nem tud a válogatott rendelkezésére állni.

"Próbáltunk kompromisszumos megoldást találni, Kim azonban egyből ügyvédekkel akart tárgyalni, így nem is tudtunk beszélni a részletekről."

Az MKSZ elnöksége januárban a Győrt irányító Danyi Gábort és a Ferencvárost edző Elek Gábort kérte meg, hogy készítse fel az együttest az olimpiai selejtezőre, amelyet végül a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak.