Az egész szezon ment a kukába, de a fair play mentheti helyzetet

DBOGI20190511144
2020.04.16. 14:21
  • A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) vezetősége múlt szerdán összehívta a nagy klubok képviselőit, a liga elnökét, és egyeztetett velük a bajnokság lezárásáról, amelyet a koronavírus-járvány terjedése váltott ki.
  • Csütörtökön az MKSZ elnöksége döntött a szezon törléséről: nem lesz bajnok, nem lesznek kiesők, a nemzetközi kupasorozatba pedig a tavalyi szereplőket delegálják.
  • Tudatták, nincs jó megoldás, tudják, hogy sérelmet okoznak, de ezt kellett tenniük. Így legalább a csapatoknak nem kell kéthavi bért kifizetniük.
  • A legérzékenyebben a női bajnokságban második helyen álló Siófokot érintette a döntés, mert elveszett a biztosnak látszó BL-pozíció. Egy fix hely van, a másikra pályázni kell, de ezt rendszerint az európai szövetség meg szokta adni Magyarországnak.
  • A férfiaknál a harmadik helyen álló Gyöngyös előbb felháborodott a zárás miatt, a Csurgó nagyvonalú EHF-kupa-visszalépése után azonban elbizonytalanodott, annyira nem is szeretné a nemzetközi kupát.
  • Összességében jellemző a kisebb csapatokra, nem tudják, mit hoz a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyzet. 

Európában legelőször Dánia jelentette be, hogy a járvány miatt lezártnak nyilvánítja az idei kézilabda-bajnokságot, de a franciák sem vártak sokáig, ők is jelezték ezután, hogy befejezettnek tekintik a csonka szezont. A magyar szövetség is ezt tette, azzal a különbséggel, hogy a dánoknál és a franciáknál a klubok megtarthatták a jelenlegi helyezésüket, kieső nincs, feljutó viszont van.

Az MKSZ egyhangú elnökségi döntése értelmében azonban itthon nincs bajnok, nincs kieső, nincs feljutó sem, mintha az idei bajnokság meg sem történt volna. A férfiaknál a Gyöngyös jelenlegi legjobb helyezése, a harmadik hely is megy a kukába, míg a női bajnokságban a második helyen álló Siófok döbbent meg, és ezt meg is írták honlapjukon a döntés után.

Maradjunk is a női ligánál, vagyis a világ legerősebb bajnokságánál.

A bajnokság eredetileg tervezett 26 fordulójából 18 ment le, mégsem maradhatott meg a jelenlegi állapot. A döntés azt a Siófokot érintette a legérzékenyebben, amely a Fraditól elvett három pontot, és megverte a Győrt. A két BL-csapattal szemben öt pontot szerzett. A legjobbak ellen megszerezhető nyolc pontból ötöt elvitt, míg a Fradi csak egyet.

A törlés a Fradinak jól jött, mert így újra indulhat a Bajnokok Ligájában, bár Elek Gábor edző nem feltétlenül készült a jövő évi BL-re. Az új, Németországból és Hollandiából érkező igazolásokat könnyebben tudta volna kisebb nyomás alatt beépíteni. A játékosok a kevésbé megterhelő EHF-kupából sikerélménnyel érkezhettek volna az olimpiai selejtezőre, amelynek Győr a helyszíne.

Racionális érv azonban, hogy a válogatott gerincét alkotó Ferencvárosnak a Bajnokok Ligájában a helye. Nem mi mondjuk ezt, hanem a női szakágért felelős alelnök, az egykor olimpiai ezüstérmes kapus, Pálinger Katalin, akinek volt egy ilyen mondata.

A női szakág felelőseként azt nézem, hogy jövőre mi minden vár a válogatottra, bevallom, az olimpiai kvalifikáció szempontjából hasznos, hogy a keret jelentős részét adó Ferencváros játékosai esetleg edződhetnek a legrangosabb kupában.

Megszólalt az ügyben az Európa-bajnok szélső, Kirsner Erika, aki a váci klubvezető és egyben a szövetség elnökségi tagja. Mivel Pálinger várandós, ezért ő lesz a szakág irányítója. Kirsner még konkrétabb volt a Digisport reggeli műsorában: „Azt is kellett nézni, hogy a Fradi adja a válogatott nyolcvan százalékát” - mondta.  Amikor Kirsner a Facebookon megmagyarázta a szavait, és elnézést kért a félreérthető fogalmazásért még zavarosabb lett a kép. „A magánvéleményemet mondtam el, nem az MKSZ döntési szempontjait”.

A Fradi ügyvezető alelnöke, Nyiri Zoltán egyébként korábban azt mondta, hogy lehetett volna még várni a bajnokság lefújásával, és játszani, hiszen az olimpiát elhalasztották. Az is érthető, hogy a ferencvárosiak Nyiri nyilatkozata óta nem ismertették a véleményüket. Bár nekik sem a legjobb, hogy ilyen helyzetbe kerültek, mert érzik, akaratlanul is a kedvezményezettjei lettek egy döntésnek.

A júliusi folytatást az torpedózhatta meg, hogy a lejáró szerződések június 30-án érnek véget, és például a holland Sneldernek úgy kellene a Fradit képviselni, hogy tudja, ő már valójában a Siófok játékosa. A világbajnok spanyol Maquedának pedig úgy kellene szegedi mezbe bújnia, hogy ő már a nagy rivális Veszprém átlövője.

A bajnokság berekesztése mellett ez egy nyomós érv volt, a helyezésekkel való lezárás és a sorrend nélküli lezárás között viszont óriási különbség van.

Megkérdeztük a szövetséget, hogy mi szólt az ellen a lezárás ellen, ami azt jelentette volna, hogy az első két helyezett megtarthatja volna a helyét férfi és női vonalon egyaránt, de bajnokot nem hirdetnek. A többi helyezés pedig valójában a nemzetközi kupaindulás szempontjából indifferens, mert a második sorozatra nevezhetnek. Ezt a választ kaptuk:

Ilyen javaslat - miszerint az első két hely mindkét bajnokságban változatlan marad, nem hirdetnek bajnokot, és emellett befejezettnek nyilvánítják a bajnokságot - nem érkezett, noha az MKSZ többször egyeztetett az NB I.-es klubokat tömörítő Ligával és az Amatőr Tanáccsal, a Liga pedig begyűjtötte valamennyi klub véleményét.

A bajnokságok befejezettnek nyilvánításáról szóló döntést követően a következő döntési kérdés az volt, hogy hirdessen-e eredményt a szövetség, vagy ne hirdessen. Ha 1., 2. helyen minden változatlan, akkor azzal eredményt hirdet az MKSZ. Ez esetben a 3., 4., 5., 6. stb. helyezéseket is kell hirdetni, hiszen olyan 14 csapatos bajnokság nincsen, amelynek van 1. és 2. helyezettje, de semmilyen más helyezettje nincs.

Az elnökség az eredmény nélküli befejezetté nyilvánítás mellett döntött, mivel a csapatok által lejátszott mérkőzések száma eltérő volt és számos összevetésben (pl. Szeged-Veszprém a férfiaknál, Békéscsaba-Fehérvár a nőknél /bennmaradás-kiesés/ stb.) nem került sor két egymás elleni mérkőzésre, ami ellehetetleníti az összevetést, hiszen így a vesztett pontok számolása sem ad egységes eredményt. A vesztett pontok száma alapján a Veszprémet lehetett volna kihirdetni bajnoknak, a Szeged azonban ebben a szezonban hazai pályán még nem játszhatott a Veszprém ellen, azonos pontszám kapcsán a jobb gólkülönbséggel a Szeged lehetett volna bajnok az amúgy 100 %-os Veszprém előtt - ezek mind-mind igazságtalan opciók.

Az Elnökség egységes, minden bajnokságot és versenyt érintő döntést kívánt hozni. Csak az NB I-es, NB I/B-s és NB II-es felnőtt bajnokságokban ez 219 csapatot érint, amelyek közül van néhány, amelynek ez a döntés nyilván érdeksérelmet okoz, ezzel az Elnökség tisztában volt, ám ennyi csapatnál is a legkevesebb klub számára okozott kár elvét kívánta követni.

A döntés miatt a siófoki játékosok értetlenkedtek, leginkább a nem fair és az igazságtalan kifejezések hangzottak el részükről. Fodor János tulajdonos azonban sokáig a háttérben maradt, pedig neki ugyanolyan nagy álma volt a BL-szereplés, mint a játékosoknak. Fodor aztán szerdán letudta annyival: rossz és téves döntés született, összetört az álom, és több havi verejtékes munkát nulláztak le. 

Fodor amúgy a Siófok Kézilabda és Tenisz Club elnöke – ez a csapat hivatalosan bejegyzett neve, nem elírás. A tavalyi teniszháború idején a fideszes Szűcs Lajos mellett érvelt, valamint Mészáros Lőrincnek adta el korábban a helyi rádióját, és a tao-rendszer egyik nagy nyertese a klubja.

A siófoki kézilabdacsapat tavaly megnyerte az EHF-kupát, de így sem kapott szabad kártyát a BL-re, a likviditási problémája pedig nem volt titok. Olyannyira nem, hogy felszámolási eljárást indítottak ellene a kifizetetlen játékosok. Volt olyan köztük, aki a decemberi vb-ről nem is akart visszatérni a városba, amíg nem kap fizetést. Aztán a Siófok ölébe pottyant egy több száz milliós összeg tavaly november végén, amiből rendezni tudta a számlát, és minden mehetett tovább. Hogy ezt a pénzt Fodor honnan kapta, arról mindenkinek csak feltételezése van.

Egy ilyen csapat fenntartása nem olcsó, a siófoki önkormányzat a tavaly októberi választások előtti utolsó ülésén talán nem véletlenül szavazott meg 50 milliót. Hogy ez mekkora tétel, arról sokat elárul, hogy az EHF-kupában érdekelt magyar csapatok ugyanennyi kapnak az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt-től. A BL-ben indulók azonban ennek ötszörösét, 250 milliót.

Ha nagyon sarkítani akarunk, ezzel a döntéssel 200 milliót húztak ki Fodor zsebéből.

Az európai szövetségtől (EHF), a jogdíjakból a BL-szerepléssel közel ennyit tudott volna szerezni a klub, ha ügyes, és persze ott a presztízs, hogy a semmiből BL-csapat lett a városban. Az pedig nem kérdés, mennyivel egyszerűbb nagy neveket igazolni, ha a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek.

Az erősítés azonban már így is elkezdődött, mert a Siófok eközben a válogatott két érdi játékosával - az Érd anyagilag meggyengült, az új polgármester másra költ, a játékosok szétszéledtek -, Tóth Gabriellával és Kis Nikolett-tel megegyezett, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Siófoknak lett öt-hat magyar játékosa. (A tao célja az utánpótlás-nevelés lenne, nevelni viszont nem sikerült az elmúlt öt évben.) Azt egyelőre nem tudjuk, hogy még kikkel akarja a keretét még erősebbé tenni a Siófok, de Fodor egy tavalyi interjúban azt mondta, hogy ő a magyar kézilabdát akarja szolgálni. 

Persze a koronavírus-járványt követő gazdasági bizonytalanság a női vonalon hamarosan érződni fog, mert kevésbé tőkeerősek a csapatok, és nemzetközi szinten is éreztethetik hatásukat. Hollandia ugyan a női szakág világbajnoka, de még komolyan vehető bajnoksága sincs, míg a vb-második Spanyolországnak nincs képviselője a BL-főtáblán. Garantálhatóak a visszalépések, már csak azért is, mert a román bajnoknál is folyamatosak az anyagi gondok, és sokszor a montenegrói kirakatcsapat, a Buducsnoszt ereje is a gazdasági erő függvénye.

Könnyen előfordulhat, hogy a tizenhatos főtábla feltöltésénél a Siófok is szóba jöhet.

Bár az igazán érdekes helyzet akkor állna elő, ha a Fradi sportszerűen felajánlaná az indulás jogát a lenullázott szezonban a pályán jobb eredményeket elérő Siófoknak. Arra vajon milyen válasz jönne?

(Borítókép: A siófoki csapat ünnepel miután megnyerték a női EHF Kupa döntőjét a Team Esbjerg elleni visszavágó mérkőzésen 26:21-re 2019. május 11-én. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)