Lemondott Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya
További Sport cikkek
-
A Volánbusz ingyenes autóbuszjáratokat indít a Formula–1-es Magyar Nagydíj miatt
- Először szólalt meg Ralf Schumacher a coming out óta
- A magyar rögbiválogatott visszavágott Romániának, és történelmi győzelmet aratott
- Utolsó helyről rajtolva fantasztikus magyar Európa-bajnoki arany született Budapesten
- Vasárnapra is megtartotta lendületét Zandvoortban a brit F4 magyar versenyzője
„A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről" - írta Kiss László, a magyar úszóválogatott kapitánya.
Kiss Lászlót a hatvanas években csoportos nemi erőszak miatt jogerősen elítélték. A jelenleg 75 éves szakember 21 évesen, a Ferencváros úszójaként két másik társával követte el tettét .
Kiss szerint „1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés". Két napja a Népszabadságnak még azt mondta, méltatlan lenne 55 év után, ha magyarázkodni kezdene.
Bizonyítana
A csütörtöki lemondásához még hozzáfűzte: „az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtettem a szükséges lépéseket”. Azt állítja, a cselekményt nem követte el, írja az MTI.
"Szembesülnöm kellett azonban azzal, hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket. Jelenleg nem vizsgálom, hogy kinek és miért állhatott érdekében személyem ilyen fokú lejáratása és a korabeli híradásokban már közzétett esemény ismételt felelevenítése."
Kijelentette, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követte el.
A tényt, hogy börtönben volt, eddig is elismerte, beismerő vallomást nem tett, erre utalt most ezzel a mondatával.
"Ugyanaz az ember vagyok, mint aki egy héttel vagy 50 évvel ezelőtt voltam! Világéletemben tisztességesen, a munkámért és ezáltal a magyar sportért éltem"
Kisst annak idején a válogatott edzése után vitték el a rendőrök, a csapat egy magyar-olasz San Remo-i versenyre készült. Kiss pillangózóként részt vett az 1960-as olimpián. Jogerősen 3 év börtönre ítélték, ebből 20 hónapot töltött le Nagyfán. Az 1963-as magyar bajnokságon már részt vett.
1965-ben már edzősködött, nőkkel foglalkozott. Egerszegi Krisztinával öt olimpiai bajnoki aranyérmet nyert 1988 és 1996 között, 2000-ben a mellúszó Kovács Ágit segítette olimpiai elsőséghez.
![06](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1147/11478/114784/11478451_3fa5c2f05e6d974d37da0c5ccc088149_wm.jpg)
2000 óta kapitány, az olimpia után mindenképp bejelentette volna visszavonulását. Utóda várhatóan Hargitay András lesz, bár korábban Gyárfás elnök arra is törekedett, hogy Darnyi Tamást rábeszélje erre a posztra.
A kapitányt, aki nem sokkal korábban százhalombattai alpolgármesterségéről is lemondott, szerdán még megvédte az úszószövetség vezetősége és az edzőbizottság. Kiss nem ment el a város képviselő-testületének rendkívüli ülésére, írásban mondott le. Az ülésen a város polgármestere elmondta, hogy a lemondást elfogadta.
Hogy az edzőbizottság tagjai kiálltak mellette, nem csoda, hiszen nem kizárólag kollégájuk, hanem a többségnek a mentora is volt. Az azonban kiderült, hogy a szövetség elnöksége szerdán nem tárgyalta az ügyet, hanem Gyárfás Tamás elnök egy informális vezetőséggel tárgyalt róla.
Lemondások hónapjai
Kiss januárban egyszer már lemondott, amikor Hosszú Katinka széttépte a szövetségtől kapott szerződését, vele viszont nem állt szóba, amikor közeledett felé, és egyeztetni akarta vele a programját. A szövetség viszont visszahelyezte állásába.
Orbán Viktor miniszterelnök is felhívta Kisst januári lemondása után, és neki is szerepe volt abban, hogy végül folytatta. Április hetedikéig.
A kapitány egyébként már a londoni olimpia után menni akart, volt olyan hír is, hogy a 2013-as barcelonai vb-t még megvárja, és majd utána távozik.
Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke Triesztbe, a férfi vízilabda olimpiai selejtező színhelyére utazott, ahol a nemzetközi és az európai szövetség vezetőivel folytat megbeszéléseket. Az elnök nem kíván Kiss csütörtöki lemondásáról véleményt mondani mindaddig, amíg nem beszélt vele, az ügy súlya pedig túlmutat egy telefonos egyeztetésen - ezt közleményben tudatta.
A szövetség szeretne hitelt adni Kissnek, hogy koncepciós per áldozata, ugyanakkor a kapitány a kialakult helyzetben levette a terhet a vállakról azzal, hogy csütörtökön lemondott.
A MÚSZ állította, hogy bár a szavazás előtt érvek nem hangoztak el, mindkét testület - vezetőség és edzőbizottság - állásfoglalásában meghatározó volt, hogy Kiss csodálatos eredményekkel gazdagította a magyar sportot, örömet szerezve az egész országnak.
Így robbant ki a Kiss-botrány
- Kedd reggel a Privátkopó.hu írta meg, hogy az úszókapitány két másik társával együtt csoportos nemi erőszakot követett el 1961-ben.
- Kiss még aznap reagált a Népszabadságnak, azt mondta, hogy „beszélhetnék arról, hogy 1962-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható. Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem is fogok túllépni rajtuk."
- Szerda reggel újabb cikk jelent meg, ez alapján Kiss nem töltötte le 1962-ben kiszabott teljes börtönbüntetését, nem három évet, hanem csak húsz hónapot ült. 1963-ban már versenyen vett részt.
- Az úszószövetség szerdán rendkívüli ülést tartott az ügyben, ahol a szövetség vezetése és az edzőbizottság megerősítette Kisst a posztján.
- Gyárfás Tamás, az úszószövetség vezetője szerda este azt nyilatkozta: van-e erkölcsi alapjuk arra, miután 55 évig bizalmat adtak neki, most elítéljék? Szerinte ennyi idő után így dönteni abszurd volna.
- Közben az is kiderült, hogy a korabeli sajtó beszámolt Kissék börtönbüntetéséről, az AP hírügynökség jelentése alapján több külföldi lap is lehozta a hírt.
- Csütörtök reggel több szponzor is kitartott az úszószövetség mellett, azzal indokoltak, hogy ők a szövetséget támogatják, nem Kiss Lászlót. Egyedüliként a KÉSZ Csoport jelentette be délután, hogy nem tudnak azonosulni a továbbiakban a MÚSZ-szal, ezért nem támogatják tovább őket.
- Délután Kiss lemondott százhalombattai alpolgármesteri posztjáról. Egyelőre Százhalombatta díszpolgára marad, a városi uszoda pedig továbbra is a nevét viseli.
- Nem sokkal később Kiss bejelentette a lemondását az úszókapitányi posztról