A németek háromszoros világbajnok sílövője, Arnd Peiffer kórházba került, mivel nekiütközött egy fának az amerikai Presque Isle-ben rendezett világkupaversenyen.
A papírformának megfelelően a szám kétszeres olimpiai bajnoka, egyúttal címvédő Martina Sablikova nyerte pénteken a nők 5000 méteres versenyét a gyorskorcsolyázók távonkénti világbajnokságán, írta az MTI.
Miklós Edit szombaton hasonlóan jól akar szerepelni a női alpesi sí világkupa-sorozat Crans Montanában sorra kerülő állomásán, mint két éve, amikor ugyanitt ötödik lett lesiklásban, írta az MTI.
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt törölték a síugró világkupa-sorozat férfi egyéni versenyét Oslóban. A viadalt a tervezettnél később kezdték el, majd mindössze két ugrás után leállították az erős szél és a sűrű köd miatt. A szombati csapatversenyen is rosszak voltak a látási viszonyok, azt azonban végül megtartották, s a szlovén válogatott diadalmaskodott. (MTI)
A Heidum Bernadett, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Keszler Andrea összeállítású magyar váltó ezüstérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupa-versenyének vasárnapi napján, írta az MTI.
A svájci Lara Gut nyert, Miklós Edit a pontszerző 29. helyen zárt a nők szuper-óriásműlesikló világkupa-versenyén a németországi Garmisch-Partenkirchenben.
A női lesikló Világkupában a németországi Garmisch Partenkirchenben rendezték a következő versenyt.
A síugrás szinte tinédzsersport, sokan nagyon fiatalon érik el a legjobb eredményeiket, és az az általánosabb, hogy a húszas éveik közepére, végére kiégnek is visszavonulnak. A hamarosan 44 éves japán Kaszai Noriaki azonban rácáfol erre, a mezőny egy részének az apja lehetne, de még mindig a legjobbak között van, már két Guiness-rekordot is tart.
A Lynx nyerte a curling vegyescsapatok országos bajnokságát, amelynek döntőjét vasárnap és hétfőn rendezték Budapesten.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Kamaraerdei Curling Klubban rendezett finálé három mérkőzésen dőlt el. Az elsőt a Wild Catz együttese nyerte, a második és a harmadik meccs pedig a vegyes-párosban kétszeres világbajnok Kiss Zsolttal és Palancsa Dorottyával felálló Lynx sikerével zárult.
A bajnokcsapat ezzel megszerezte a jogot, hogy képviselje Magyarországot az októberi, oroszországi világbajnokságon.
A szombaton 500 méteren ezüstérmes Liu Shaoang negyedikként zárt a férfiak összetett pontversenyében a junior rövidpályás gyorskorcsolyázók Szófiában rendezett világbajnokságán.
A verseny honlapja szerint a 17 éves magyar versenyző a vasárnapi 1000 méteres viadalon bejutott a döntőbe, ott negyedikként végzett, s mivel 1500 méteren - még szombaton - a B finálét megnyerve hetedik lett, indulhatott az 1500 méteres szuperdöntőben az összetett éremért, írta az MTI.
A szokatlan meleg és a kedvezőtlen feltételek miatt törölték az alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapra kiírt versenyét Garmisch-Partenkirchenben és Mariborban. A szezonban nem először marad el síverseny a meleg miatt.
A norvég Anders Fannemel nyerte a síugrók világkupa-sorozatának vasárnapi versenyét Szapporóban.
A francia Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron jégtáncpáros megvédte Európa-bajnoki címét szombaton, Pozsonyban. A legutóbbi világbajnokságon is első francia duó mögött a szlovák fővárosban másodikként az olasz Anna Cappellini, Luca Lanotte kettős végzett, amely a rövidprogram után még az élen állt. A harmadik helyen a Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev orosz duó zárt, írta az MTI.
Liu Shaoang ezüstérmet szerzett a férfiak 500 méteres versenyében a junior rövidpályás gyorskorcsolyázók Szófiában zajló világbajnokságán.
Darázs István, a hazai szövetség (MOKSZ) gyorskorcsolya ágazati igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a 17 éves magyar versenyző az elődöntőben 40.892 másodperces idővel új junior világcsúcsot állított fel, a fináléban azonban kínai riválisa a harmadik körben megelőzte.
A német Viktoria Rebensburg nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombaton rendezett óriás-műlesikló versenyét a szlovéniai Mariborban.
A győztes német 32 századmásodperccel volt gyorsabb, mint a hazai környezetben versenyző Ana Drev, a harmadik helyezett liechtensteini Tina Weirathernél pedig 34 századdal síelt jobb időt. Rebensburg két héttel ezelőtt Flachauban is győzött, és akkor is Drev lett a második. Mostani sikerével az összetett pontversenyben a harmadik, a szakági vk-rangsorban pedig a második helyre lépett előre, írta az MTI.
A német Viktoria Rebensburg nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombaton rendezett óriás-műlesikló versenyét a szlovéniai Mariborban.
Egy hétköznapon nem csak egy BL-meccsért tud megmozdulni negyvenezer ember: Ausztriában a sí is akkora buli, mint egy nagy meccs, főleg, ha éjszaka van. A schladmingi The Nightrace megvadítja az embereket, megnéztük, hogyan.
Gyarmati Panka csütörtökön világkupa-győzelmet szerzett snowboardban a slope style szakágban. Ez a siker a Nemzetközi Síszövetség (FIS, Federation Internationale de Ski) figyelmét is felkeltette, írta a Magyar Snowboard Szövetség.
Folytatja pályafutását Aksel Lund Svindal norvég alpesi síző, aki pályafutása során harmadszor szenvedett súlyos sérülést.
A csehországi Nové Mestóban vasárnap a váltóversenyekkel zárult a sífutó-világkupa. A norvégok simán nyertek a nőknél is, de az utolsó körben nem a is dobogóért folyó harc okozott izgalmakat. Két versenyző eltévesztette az elvileg eltéveszthetetlent.
Az antholzi biatlon-világkupa férfi váltója szoros versenyt hozott, az oroszok egy másodperccel előzték meg a második németeket, akik egy lekörözött japán versenyzőt okolnak a vereségért.
Gael Monfils mindig is a tenisz akrobatája és bohóca volt, a francia most az Australian Openen is megpróbálkozott egy lehetetlen ütéssel.
Az amerikai Lindsey Vonn nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Cortina d'Ampezzóban rendezett vasárnapi szuper-óriásműlesikló versenyét, amelyen Miklós Edit 27. lett, így négy pontot szerzett, írta az MTI.
Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók Szocsiban zajló Európa-bajnokságán. Majd a magyar férfi váltó tagjaként szintén ezüstérmet nyert a zárónapon.
Már négy súlyos bukást láthatott az idei kitzbüheli viágkupán a közönség, a horrorversenyen vasárnap az olimpiai bajnok Giuliano Razzoli esett hatalmasat. Szlalomban nem sokkal a start után elvesztette az irányítást, feltehetően a térde sérült, helikopterrel kellett kórházba szállítani.
A norvég négyes nyerte a síugrók világkupa-sorozatának szombati csapatversenyét a lengyelországi Zakopanéban.
Az alpesisí-világkupa állomásai közül a kitzbüheli lesiklópályát, a Streifot tartják az egyik legkeményebbnek, nem véletlenül, tele van nagyon meredek részekkel és veszélyes ugratókkal, nem egyszerű teljesíteni. Most az egyik legjobb lesiklónak, Aksel Lund Svindalnak sem sikerült, óriásit bukott.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók a szezonban eddig remekül versenyeznek, világkupa-győzelmet is hoztak már, és most a szocsi Európa-bajnokságon is jól szerepelnek. Ugyan elsősorban a férfi váltótól várnak sokat, de egyéniben is jönnek a jó eredmények, 1500 méteren Liu Shaolin Sándor ezüstérmet szerzett.
A női lesikló világkupában Cortina d' Ampezzóban rendezték a következő futamot, és Miklós Edit ahogy Zauchenseeben is, újra a 13-as rajtszámot kapta.