Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Davis-kupa: botrányok után, Fucsovics nélkül a csehek ellen

20921188 43d783368c640f996d603814ce88185e o
2018.09.14. 11:44

Péntektől vasárnapig játssza – egészen biztosan idei utolsó – Davis-kupa-meccsét a magyar férfi teniszválogatott, amelyen Csehország lesz az ellenfél. A tavalyi, oroszok elleni bravúr, majd a Belgium elleni helytállás (a páros, illetve Piros Zsombor egyesben legyőzte az előző évi döntőst) megalapozta, hogy mieink jövőre is a világ legjobbjai között szerepeljenek. Aztán a nyár felborított mindent.

Kezdődött azzal, hogy már júniusban (a nyilvánosság elé csak hónapokkal később került) a legjobb magyar játékosunk, Fucsovics Márton és a magyar szövetség között vita robbant ki, amely odáig fajult, hogy az egy év alatt száz helyet javító teniszező – aki 2010 óta 49 meccset játszott Magyarországért – lemondta a válogatottságot.

Aztán augusztusban robbant a másik bomba. A versenyeket szervező Nemzetközi Tenisz Szövetség a sok kritika ellenére is, egyetlen tollvonással (cserébe dollármilliókért) átírta a Davis-kupa szabályzatát. Teljesen új rendszer írt ki, így gyakorlatilag a magyar-cseh meccs már pont nem a világcsoportról szól, ugyanakkor van tétje így is.

Az új rendszer

2019-ben már nem 16 csapatos, egyeneses kieséses rendszer lesz a régi szabályoknak megfelelően (a különböző zónákból feljutókkal, osztályozókkal), hanem 24 csapat vág neki februárban a jövő évi tornának. A 24 fős mezőny a következőképp alakul ki

A 12 kiemelt csapat

  • Az idei Davis-kupa negyeddöntőjének a négy vesztese: Olaszország, Németország, Kazahsztán, Belgium
  • A mostani hétvégén rendezendő világcsoport-rájátszás nyolc győztese, így a magyar-cseh meccs győztese is.

A 12 nem kiemelt csapat

  • A jelenlegi világranglistán az euró-afrikai zónába tartozó 6 legjobb válogatott
  • A jelenlegi világranglistán az amerikai és az ázsiai-óceániai zónába tartozó 3-3 legjobb válogatott.

Ha kikapunk a csehektől, akkor visszaeshetünk a rangsorban, de nem kiemelt csapatként még bőven ott lehetünk a jövő évi legjobb 24-ben. Jelenleg 12 európai csapat van előttünk, de közülük az olaszok, a németek, a belgák már ott vannak a kiemeltek között.

A világcsoport elődöntőjét játszó francia, spanyol, horvát csapattal nem kell számolnunk (ők 2019-ben majd később csatlakoznak be). A britek a világcsoport rájátszásában a üzbégeket fogadják, nagy meglepetés lenne a vereségük, ahogy a svájciaké a ránk még veszélyes svédekkel szemben, és az otthon játszó szerbeké Indiával szemben. Így bármi történhet, szinte biztos, hogy benne leszünk a 12 nem kiemelt ország között.

A 2019-es tornán egy meccsen dől el a 24-ből a továbbjutás, a 12 csapathoz csatlakozik az idei négy elődöntős majd (a már említettek mellett még az Egyesült Államok), valamint két szabadkártyás nemzet, amelynek kritériuma, hogy a top 50-ben legyen a Davis-kupa világranglistán és legyen top 10-es játékosa (ilyen lehet pillanatnyilag Argentína, Bulgária, Ausztria, Dél-Afrika)

A 18 csapatot hat darab hármas csoportba osszák, ahonnan a csoportgyőztesek és a két legjobb második jut a nyolcba, ahonnan már egyenes kiesés, jön és valamikor az év végén Madridban, vagy Lille-ben játsszák a döntőt.

Nyolc év után Fucsovics nélkül

Fucsovics tehát 2010 után nem tudja segíteni a csapatot, így a csehek esélye azért alaposan megnőtt. A helyzet azonban lehetőséget ad két nagyon tehetséges fiatal magyar játékos, Valkusz Máté és Piros Zsombor nemzetközi rutinszerzésére.

A 20 éves Valkusz fokozatosan tör fel a világranglistán, januárban még csak 848. volt, most pedig karriercsúcsnak számító 271. helyen áll. Idén 13 tornán versenyzett, 5 Future-t megnyert, legutóbb két hete, Székesfehérváron lett első. Challengeren kétszer is eljutott a főtábláig, augusztus közepén Olaszországban a selejtezőből indulva, az egykor világranglista-33. olasz Paolo Lorenzitől kapott csak ki.

A másik egyesünket Piros Zsombor – aki Fucsovicsék távollétében úgy érzi, ez életük lehetősége – fogja játszani, aki még csak 19 éves, és a 419. helyen áll. 2017 junior Australian Open győztese eddig még veretlen a Davis-kupában, igaz egy meccse volt csak, de azon legyőzte a belga Julien Cagninát.

Piros is már 150 helyet lépett előre idén. Az idei budapesti ATP 250-esen szabadkártyával indulva nagynevű Mihail Juzsnyij győzte le az első körben. Hatszor eljutott Challenger-főtáblára, a budapesti Future-versenyt nyerte meg idén június közepén.

Sajnos Fucsovics elmúlt évekbeli társa, Balázs Attila nem tudta vállalni a szereplést sérülés miatt. Köves Gábor szövetségi kapitány szerint még kérdéses, hogy a csapat további két tagja, Borsos Gábor és Nagy Péter szerepet kap-e a hétvégi mérkőzésen. Nagy Péter (páros világranglistán a 422.) és Borsos Gábor (280.).

A csehek legjobbja a 25 éves Jiri Vesely, aki a 91. a világranglistán, Lukas Rosol a 185. helyen áll. Párosban náluk a legjobb Roman Jebavy a 47., míg Adam Pavlasek a 856. A csehekkel három meccsünk volt eddig, Csehországként egyszer, 1996-ben Plzenben kaptunk ki 5-0-ra. Csehszlovákiát egyszer megvertük (1976), egyszer viszont kikaptunk (1975).

A Davis-kupa-meccseket a budapesti Lurdy-ház parkolójában felállított ideiglenes pályán játsszák péntektől. Az első napon a két egyes 15 órától, szombaton a páros 16 órától, vasárnap az egyes 13 órától kezdődik majd salakos pályán.

A mérkőzések sorrendje:

Péntek, 15 órától:

  • Piros Zsombor–Jiry Vesely
  • Valkusz Máté–Lukas Rosol

Szombat, 16 órától:

  • Borsos Gábor, Nagy Péter – Roman Jebavy, Adam Pavlasek

Vasárnap: 13 órától

  • Valkusz Máté–Jiry Vesely
  • Piros Zsombor–Lukas Rosol

Borítókép: Novák Eszter.