Anyádat

Hát nincs is annál cikibb, mint amikor csak azért vagyunk ott, hogy tudjuk a választ arra a kurva kérdésre, az egész létünk, életünk, születésünk értelme egyetlen pontban sűrűsödik összes, az ómega seggébe harap az alfa, mi meg ott állunk megszégyenülten, az eső homlokunkra nyalta hajunkat, a madarak leszarnak, a nagyérdemű döbbenten néz, a lábfejünket kikezdte egy hód. A többség riadtan ugrik fel álmából, de a Súgó az nem, szegény bennragad a pillanatban, amiből nincs az a Hibaelhárító, ami kihúzná. Egyszerűen fogalma sincs, hogyan tovább, tesz még egy tétova kísérletet, hátha a júzer végig sem olvassa a szöveget, de pechje volt, d_zs elolvasta, és elküldte nekünk az igazságot: a Súgó egyszerűen nem tudja hogyan tovább. Nincs az a kattintás, ami ilyenkor segít.

Szóval az ember kibontja az iPod Touch dobozát, nézegeti, tapogatja, örül neki, még egy kicsit halogatja még, hogy valóban beüzemelje, és kockáztassa ezzel az irigykedő pillantásokat a metrón, meg hogy az összes kollégája rájárjon, aztán csak rádugja a pécére.

Hopp, van már 1.1.2-es firmware, frissítsek-e, kérdi az iTunes egy újratelepítés után, mert alapban valamiért nem tetszett a lejátszónak. Frissíts öcsém, mi bajunk lehet, mondom én.

Unknown Error, mondja erre ő. Jó, akkor állítsd vissza az 1.1.1-et. Oké, már csinálom is... Unknown Error. Akkor próbáljunk meg újra frissíteni. Unknown Error. Windows-újraindítás, semmi. Se kép, se hang, enyém a Kárpát-medence leghitechebb levélnehezéke.

Irány az Apple support-oldala, semmi segítség vagy ötlet. Kézikönyv a dobozban, semmi. Lássuk a fórumokat. Első tanács, reseteljem a lejátszót. A fórumon panaszkodónak segített, nálam Unknown Error. Telepítsem újra az iTunest. Unknown Error. Próbáljam meg a visszaállítást egy másik gépen, Unknown Error. Ráolvasás-kézrátétel-újraindítás-újratelepítés-resetelés, Unknown Error.

Mi van, ha az Apple ezzel akarja elvenni a kedvem attól, hogy megforduljon a fejemben a lejátszó feltörésének a gondolata? Ha a hivatalos frissítésnél ez van, mi lehet a hackelésnél ugye...

És abban a pillanatban, hogy eddig eljutottam a gondolatmenetben egy fél délutánnyi tortúra után, és a fórumolvasgatás közben nagyjából tizenhetedszer böktem rá a Recovery gombra, a cucc mindegy varázsütésre megjavult, és azóta is tökéletesen megy. És mindenki azt kérdezi, hogy miért nem hackeltem még fel.

Olvasónk olyan szépen összefoglalta kedvenc szoftveréhez fűződő intim viszonyát, hogy azt lényegében változtatás nélkül lehozzuk.

Szeretem a Total Commandert. Mindenre jó. Mindent megcsinál. Töröl, szinkronizál, FTP-zik, másol. Régóta dolgozom vele. Ehh... dolgozunk EGYÜTT. Közösen. Már ismerjük egymás gondolatait is. Igen, ő is az enyémet. Kijelölöm, mit akarok másolni. De ő tudja, hogy mást is akarok. Nem kell azt kijelölni, majd ő tudja. Félszavakból is... Előbb átmásolja, amit kijelöltem, mert ugye az biztosan fontos nekem, mi másért jelöltem volna ki. Másolja....10%....50%....90%....99%....kész? Dehogy! Ha végez vele, nem hagyja abba. Folytatja azzal, amit még amúgy is másolnék, csak épp elfelejtettem kijelölni. 101%....105%.....ki tudja hol a vége? Hiszen a jövő héten is fogok majd másolni valamit. Miért ne csinálná meg most azonnal? Tudod...amit ma megtehetsz....

Hogy az eset mennyire komoly, jól mutatja egy másik olvasónk esete, akinek meg egyenesen 329 százalékosan sikerült a másolás. Soha rosszabb napot!

A hibajelenségek közül azok a legszórakoztatóbbak, amik minden előzmény nélkül jelennek meg, minden következmény nélkül távoznak, és létezésüknek csak saját létezésük ad értelmet. l'art pour l'art. Olvasónk gépén hónapok óta stabilan működött a szoftver, aztán váratlanul feldobta ezt a hibaüzenetet. Kattintás az Yesre, és minden ment tovább, mint a karikacsapás, és talán sosem derül ki, mi történt volna, ha olvasónk a Nóra kattint.

A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették. Tényleg, nem olyan nagy eset.

Időutazós hetünk búcsúdarabja ez, az 1601-ben konfigurált pécé és a hideg pizza után itt a Panda Internet Security 2007, ami idestova 37,879 évvel ezelőtt lejárt. Mivel a céget 1990-ben alapította egy Mikel Urizarbarrena nevű fickó a spanyolországi Durangóban, az állítás nyilvánvaló hazugág, amiért követeljük a bűnösök felkutatását, és határidőnapló-általi likvidálását. Egyébként lejárt it-biztonsági szoftverrel élni olyan, mint csalódott skorpiókat rakni az alsógatyánkba.

Nem, nem, nem. 1634 perc az semmilyen számrendszerben nincs 40 és 70 perc között. De akkor sem kapunk ilyen eredményt, ha összeadjuk, kivonjuk, elosztjuk vagy összeszorozzuk egymással a két számot. És még ha sikerülne is olyan algoritmust találnunk, ami kiadná a keresett számot, akkor sem tarjuk elfogadhatónak, hogy 27 óra múlva érkezzen meg a pizza. Az ilyen kaja csak úgy jó, ha megrendelés után legfeljebb egy órán belül megérkezik, ha se sütőbe, se mikróba nem kell rakni, ha a dobozt felnyitva megcsapja az orrunkat az olasz fűszerek illata, ha a kiemelt szeletbe nyúlós karokkal kapaszkodik az olvadt sajt, ha a kolbászból kifolyt zsír lecsöppen, nem leesik a tésztáról. Indiai kajákkal elnézőbb az ember, de nem tudok úgy megéhezni, hogy azt 40 óra múlva akarjam csak csillapítani.

Megtörjük az időutazós hetet, hogy egy aktualitásnak adjuk át a helyet. Bréking van, ilyenkor nem lehet előre kitalált sémákhoz alkalmazkodni, de ígérjük, holnap folytatjuk.

Most viszont itt a myVIP üzenete, egészen pontosan egy biztosítós oldalé a közösségi szájton keresztül, ami úgy került a címzetthez, hogy az nem tagja semmilyen csoportnak, ráadásul tavasz óta nem is járt az oldalon. Az írás a tipikus behízelgős stílust veszi elő, mint régi ismerőst üdvözöl a levél, de a legdurvább az egészben mégis a megszólítás:

Helló-halló!

Ezért azonnal botozás járna, alig kevésbé felkavaró, mint az elektrokalandorok, vagy a szegasztok. De ha ezen túljut a júzer, akkor se spameljük már szegényt, függetlenül attól, hogy mi is örülünk az író sikerének. A levélből ugyanis kiderül, hogy jövőre 25 ezer forintot spórol meg a biztosítóváltással, amiért már önmagában megérte felkelni.

Időutazós hetet tartunk, mindjárt egy erős darabbal kezdünk.

Olvasónk nem az a megfutamodós fajta. Levelében úgy fogalmazott, hogy végleg felidegesítette a Vista, ennek ellenére nem törölte le azt a merevlemezről, nem dobta a háttértárolót ideges mágnesek közé, nem öntötte le benzinnel, majd gyújtotta fel a gépet, nem: egyszerűen csak elindította a rendszer visszaállítása-funkciót. Hát tessék:



Fogalmunk sincs, milyen adatokat tárolhatott négyszáz évvel ezelőtt a gépen a júzer, aki megesküdött, hogy a rendszeridőt jól állította be. 1601 január elseje egyébként dögunalmas nap volt, leszámítva, hogy elkezdődött a 17. század. Február nyolcadikán már érdemesebb volt felkelni, ezen a napon lázadt fel I. Erzsébet ellen Robert Devereux, Essex grófja, pedig korábban viharos szerelem jellemezte kapcsolatukat.

Olvasónk egy nap úgy döntött, leszedi a Windows asztali kereső (WDS) 3.1-et, mert nem kellett neki. Uninstall, gondolta, de a folyamat közepén kapott egy figyelmeztetést, pontosabban egy kérdést a szoftvertől, csakhogy nem látszott annak a vége.



Bár nem valószínű, de akár így is véget érhet a mondat:

Ha ezek a programok a Windows asztali kereső 3.01 programtól függenek, elképzelhető, hogy nem működnek majd megfelelően annak eltávolítása... után, téged meg megkeresünk a haverjaimmal, és addig ütünk, amíg bitenként vissza nem pakolsz a nyomorult gépedre.

Nyilvánvaló a szándék: annyira megijeszteni a felhasználót, hogy az elálljon tervétől, és a szoftver életben maradjon. A WDS úgy részesítette előnyben a robotika harmadik törvényét, hogy közben nem sértette meg a másodikat: küzdött az életéért, miközben látszólag nem szegült ellen a parancsnak. Pechére olvasónk nem ijedt meg az üzenettől, úgyhogy a WDS megdöglött.

Volt nekem egy nagynéném Párizs mellett, pontosan nem is nagynéni volt, mert nagyszülői szinten volt csak a rokoni szál, nagyon nagynéni, vagy valami ilyesmi lehetett. Legalább ötven éve élt már Franciaországban, amikor meglátogattuk meseszerű kis házikójában, amit úgy benőttek a fák, hogy az ablakon kinézve egy dzsungelben éreztük magunkat. A háttérben ment a tévé, tour de france, nem figyeltünk oda rá, de nem is zavart senkit, amíg árokba nem zuhant az egyik biciklista. A tévéstábok rohantak a baleset helyszínére, a riporter zaklatottan ismertette a történteket, az okokat, a sérüléseket, a várható felépülést, persze mindezt franciául, egy büdös szót nem értettünk belőle. Megkértük hát a nagyon nagynénit, hogy fordítson, aki el is kezdte magyarázni, hogy a biciklista megcsúszott, lezuhant a szakadékba, a sérülései pedig... na, és itt átváltott franciára, és úgy folytatta a hallottak fordítását. Jeleztük neki, hogy ezt már megint nem értjük, akkor nekifutott még egyszer, de az izgalmas részek annyira felzaklatták, hogy újra átváltott franciára. Aztán harmadszor meg negyedszer is. Sosem tudjuk meg, mi történt a biciklistával.

A Sygate Personal Firewall is zaklatott lehet, vagy csak hülye:

A játékprogramokban a legváratlanabb helyeken tudnak feltűnni az ellenfelek. Aymé faljárója például semmi azokhoz a katonákhoz képest, akik valamilyen szoftverhiba miatt kiesnek a tükörből, de örök tanulság, hogy ezek a figurák halottan sokkal viccesebbek. Ilyenkor különösebb töprengés nélkül hajlamosak belesüllyedni a földbe, van, hogy a karjuk mozog ide-oda, de a legjobb amikor másfél méterre a talajtól lebegnek, mint például most, a Medal of honor című, egyébként egészen kiváló játékban. Kell-e ennél szebb metafora arra, hogy ő már a mennyben van?

Ezek után mondja valaki, hogy a gépek csak nyomorult vasdarabok, a programok meg szánalmas bitsorok, amik mit sem sejtenek az életről, a halálról, a felkelő napról, a szitakötő táncának mulandó szépségéről. Jobb, ha tudomásul vesszük, hogy a Hangerőszabályozó kisalkalmazás váratlanul elpusztult, és ha a kisalkalmazás szó hallatán valakinek lelkiismeret-furdalása támad, akkor rátalált a helyes útra: egy egyszeri, megismételhetetlen entitás tűnt el örökre.



Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című művével egy részletével búcsúzunk az Uhu Linuxba halt programtól

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.

Általában amúgy nincs bajunk az Apple-termékekkel. Hisszük, hogy jobbá teszik az életet, hogy a világbékéhez, a kifogyhatatlan energiához és az örök boldogsághoz egy Macintoshon át vezet az út. A hazai garanciális ügyintézés is sokat javult az utóbbi pár hónapban, de ha valamit nem szerelni, hanem cserélni kell, akkor viszont nem a világbéke, hanem a kilógó belekkel tarkított Armegeddon jut a felhasználó eszébe.

A látszat ellenére az Outlook nem szól be, nem gúnyolódik, csak szörnyen bizonytalan. Találkoztam pár hónapja egy professzorral, aki azzal adott nyomatékot minden állításának, hogy a mondatok végén elharapott egy ugyét. Nem várt megerősítést, nem gondolta, hogy eldöntöm az állításban rejlő kérdést: „és akkor találkoztam az amerikai kollégákkal, (ugye?)”, egyszerűen csak professzor, azok meg ilyenek.

 
Az Outlook, vagy az érdekeit védő böngésző nem professzor, így megerősítést vár akkor is, amikor látszólag biztosan állít valamit. De most mi van akkor, ha én arra bökök, hogy nem? Megadóan bevallja, hogy mégis ő az alapértelmezett hírolvasó ügyfélprogram, miközben nem is?

Az üzenet arra mindenképp jó, hogy belássuk, az Outlook nem a sátán szüleménye, csak egy megrettent gyermek, aki ritkán meri meghozni a jó döntést.

Olvasónk esete tökéletes példája annak, hogy mitől szar a számítástechnika. Mondom ezért az Anyádat népének, hogy lázadjunk az effajta agresszió ellen, és az igét terjesztve mindenhol mondjuk el: ne már! Történet egy nap, hogy telepíteni kellett a Messenger új verzióját, mert a Microsoft nem hagyta, hogy ne: megírtuk már. Ment is minden rendben a bejelentkezésig, amikor is a program közölte, hogy a tűzfal akadályozhatja a belépést (nem volt tűzfal), meg hogy:



Nyilván az a hülye, akinek ebből nem ugrik be, hogy mit akar a program. Olvasónk nem adta fel, segítségül hívta a Google-t, és rá is jött a megoldásra: rosszul volt beállítva a rendszeridő, ezért nem lehetett belépni.

Egy kérdés: MIÉRT NEM LEHETETT AZT ÍRNI, HOGY ROSSZUL VAN BEÁLLÍTVA A RENDSZERIDŐ?!?

Egyébként a helyes értékek megadásával a probléma megszűnt, a világ boldog, madarak szállnak az égen, a gigantikus részecskegyorsító levendulát szed, mert kedveli az illatát.

Kisebb megszakításokkal megjelenése óta használom a Windows Vistát, és ahogy telnek a napok, egyre jobban gyűlölöm. Többször vettem ki a táskámból a laptopomat teljesen felhevülve és szinte teljesen lemerülve, mert a Vista elfelejtette standby módra állítani magát. Hosszú percekig teker, hallom a merevlemez halk percegését. Az oprendszer egészen biztosan tud arról, hogy lecsuktam a gép fedelét, hiszen felnyitáskor a bejelentkező menü fogad. Mégsem kapcsolja ki magát.

Ha szinte üres, az a baj, ha a használt teli, az is baj. Hát neked semmi sem jó, te átkozott?

A törlés veszélyes parancs, már a számítástechnika-tanárom is megmondta tíz évvel ezelőtt (ja nem, ő a másolást gyanúsítgatta). Nemcsak veszélyes, nehéz is: ugyan, ki mondta, hogy könnyű lekaparni 20 megabájtot a lemezről? Számoljunk csak utána, 160 millió bit, Jackie Chanbe oltott Wankel-motor legyen az, aki olyan pörgősen kapkodja a kezét, hogy még az évtized vége előtt teljesítené a feladatot. A Windows mindenesetre nem ébreszt hiú reményeket, még akkor sem, ha a shift+del 10 másodperc alatt elvégezte azt, amihez az rendszernek amúgy egy órára lenne szüksége. Persze az csak egy törlés, nem uninstall!

Csodálatos pillanat, nemzetközi vonallal gazdagodott az Anyádat blog élete. Mondanám, hogy senki ne kérdezze miért, de tudom a választ: olvasónk feliratkozott az Albán Politikatudományi Társaság hírlevelére, mert munkája miatt több kelet-európai politikai forrással kell kapcsolatban állnia. Regisztráció után jött a megerősítő mail, linkre katt, aztán bejött ez az oldal. Bú-bú.



Persze erre is van megoldás.

Olvasónk belépett a rendszerébe, és meglepetten tapasztalta, hogy a Finder ikonja leesett a dockról, egyenesen az asztalra.



Akik nem ismerik a Mac OS X-et: a Finder a rendszer alapja, fájlkezelője, mindene, az eset meg ahhoz hasonlatos, mintha a nappalinkba érve a szoba közepén találnánk összehajtogatva a függönyt: szokatlan. Ennél durvább, hogy a vándorlással működni is megszűnt a program, hiába akart olvasónk átváltani a Finderre, nem jelent meg az ikon az alma-tab-billentyűkombinációra, márpedig elég nehéz olyan helyzetet teremteni, hogy a Finder ikonja ne legyen a listán. Az ugyanis mindig ott van. Egy logout-login segített a problémán.

Mindenkinek megvan az öreg Gyurcsók, ahogy belenéz a kamerába, ingatja a fejét, húzza a semmit, és közben kigyógyítja a tévé előtt ücsörgő kisnyugdíjasból a realitásérzék utolsó darabkáit? Belemászok a fejébe! Most már jobb? Most már jobb? Hát persze, hogy!

Na, a vén sámán semmi a Skype-hoz képest. A szoftvernek feltűnt, hogy probléma van a hívott személy hangkártyájával. Egy hétköznapi bitsor, egy átlagos kis programocska azonnal feladná a küzdelmet, de a Skype nem, ő megpróbálja kijavítani a hibát. Belenyúlok az áramkörökbe! Most már jobb? Most már jobb? Hát persze, hogy!

A gondot az jelentette, hogy valamelyik támogatott formátum megfektette a Windows Media Playert. A szoftver jó fej módon megpróbálta értelmezni a jelenséget, sőt, külső források bevonásával egészen annak kezeléséig merészkedett, de azért még közölte a júzerrel a szomorú hírt: amit most lát, az egy katasztrofális hiba. Persze a kifejezés ismert, számtalanszor előfordul, de attól még nem lesz kevésbé röhejes, hogy egy programhibára az amúgy csak tízezres emberáldozatokkal járó eseményeknek fenntartott kifejezést használja a szoftver. Aztán persze ő nyílván egészen máshogy éli meg, mint mi.

Biztonság, meg adatvédelem, mi? Packázunk a bankokkal? Fittyet hányunk az előírásokra? Aztán meg vagyunk lepődve, hogy reklamál a gép? Hát miért kellet felkiáltójelet írni a jelszóba? Minek csesztetni a rendszert? Ja, hogy csak így lehet valóban biztonságos jelszava az embernek? Az mindegy. Tessék szépen a betűknél meg számoknál maradni, azok szépek, egyszerűek, még ha könnyebb is megfejteni őket.

Én lennék az utolsó, aki megszól egy idegent azért, mert megtanul magyarul. Jó eséllyel még a háta mögött se röhögném ki. Mivel azonban a Nero - az eredetileg rendkívül egyszerűen használható, júzerbarát program, ami az évek alatt egyre furább és nagyobb lett – valamiért a mai napig hajlandó cd-nek nevezni egy dvd-t (2007, bluray, hd, jónapot!), nem tudom nem észrevenni, hogy azt mondja: a Lemez formálása sikeresen volt. És nem is cédére ír.

Aki döntött, vállalja a következményeket, legyen férfi, legyen felelős állampolgár, legyen Bruce Willis. Az nem úgy megy, hogy felrakunk mindenféle bizbaszt, aztán ha úgy tartja kedvünk, lekaparjuk a gépről. Főleg nem az Office 2007-et. Olvasónk valamiért azt gondolta, minden további nélkül eltávolíthatja majd az 530 megabájtos szoftvercsomagot, ha kevés lesz a hely a merevlemezen, de nem, a Microsoft óriása Dugovics Tituszként magával rántana még néhány programot, egymagában nem hajlandó lemászni a toronyból. Persze a lomtár ürítése segíthet a problémán, de úgy sokkal kevésbé vicces a történet.

Olvasónk megpróbált lekaparni a gépéről egy szoftvert, még a CCleanert is bevetette, az dobta ki a lent olvasható hibaüzenetet. Ennek vagy nincs semmi értelme, vagy van, de az még rosszabb: ebben az esetben a szoftver törli azokat a fájlokat, amik körülbelül index.datok, így veszélyben az iren.bat és az összes hasonló. Egyébként meg ez egy hülyeség.

Az Adobe Reader jobb! Az Adobe Reader bármire képes. Az Adobe Reader megtisztítja a folyókat, kikékíti az eget, trágyázza a földeket. Az Adobe Readerrel semmi sem lehetetlen. Válassza az Adobe Readert, és garantáltan sikeres lesz az élete. Az Adobe Readerrel mindig 119 százalékos teljesítményre lesz képes, az Adobe Readerrel úgy fogja érezni, Ön 178,9 százalékban önmaga!

Olvasónk örömmel értesített minket arról, hogy sikeresen felrakta Ubuntu-klón Linuxát, de szüksége volt egy windowsos szoftverre, ezért telepítette a Wine-t is. Rákattintott a programra, erre megkapta a  hibaüzenetet: a végrehajtás nem sikerült, ami siker. Hát, nem lehet mondani, hogy túlságosan magasra helyezte a lécet, de legalább mindig sikerélménye lesz a programnak. Akar a fene depressziós bitekkel élni.

Olvasónk problémája korántsem tipikus, sőt, talán csak ő szenved tőle az egész galaxisban, ennek ellenére érdemes megemlékezni róla, mert mindig jobban viseljük a saját nyomorunkat, ha látjuk: másoknak még rosszabb, ráadásul a legdurvább tragédiák is mind jelentéktelen véletlenek furcsa sorából állnak össze. Nem állítjuk, hogy olvasónk gépe rövidesen féregjárattá alakul, hogy beszippantsa a Földet, majd azt a másfél fényév magas csigalények országába hajítja, de teljes bizonyossággal nem tudjuk kijelenteni ennek ellenkezőjét sem.

Hősünk gépében egy Ati Radeon 9500-as dolgozik, többnyire megbízhatóan. Extrém terhelés alatt (például egy böngésző futtatása közben) azonban hajlamos eldobni az agyát a grafikus mag hardveres gyorsítása. Olvasónknak van egy DB Solo nevű, java-ban írt alkalmazása is, általában ezzel sincsenek gondok. Nagy ritkán azonban épp fut a DB Solo, amikor meghal a grafikus mag, ilyenkor jelentkezik a képen is látható izé: se felirat, se szöveg, se semmi, ráadásul az eset bármikor reprodukálható. Persze addig jár a korsó a kútra, amíg, szóval az Anyádat szerint jobb lesz ezzel vigyázni.

Olvasónk szerint a Windows hibaüzenetei kiváló reklámfelületek lehetnének, hiszen naponta több millióan látják őket. Erre tessék, a Microsoft elébe megy az anekdotáknak, és elrontja a poént: Csehországban egy hibaüzenet látható a Vista hirdetésén.



Közelebb lépve aztán látszik, hogy a szöveg a következő:

Error. The installation was completed successfully

Ez akár jó poén is lehetne, de olvasóinknak hála tudjuk, hogy a Windows valóban képes ilyesmiket üzengetni, szóval most akkor kavarja a Microsoft, vagy nem kavarja?