Anyádat

Olvasónk reggelente bekapcsolja gépét, és mindig ugyanazt az üzenetet kapja. Lassan a félelem lesz úrrá rajta. Pár nap, és jobban retteg majd a Power-gombtól, mint a nukleáris holokauszttól. Hát mégis, mennyi kegyelemre számíthatunk egy olyan operációs rendszertől, vagy valamelyik alatta futó programtól, amelyik éjszakánként sajátjait irtja?

Miért van USB port a számítógépen? Természetesen azért, hogy az ember rádugja az iPodot és jól feltöltse azt. Vagy rádugjon egy akármit, és akármit csináljon vele. Ennek tükrében mit szóljunk ahhoz a remek, vadonatúj számítógépházhoz, aminek a tervezője olyan ügyesen dizájnolta bele az USB portokat egy mérsékelten elegáns, süllyesztett panelbe, hogy annak a peremétől ne lehessen egy mezei iPod Shuffle-t csatlakoztatni?!

Tudom, ne használjak ilyen egzotikus berendezéseket. Vagy akasszak le valahonnan egy USB-hosszabbító kábelt. Esetleg essek neki vésővel a háznak. Szavazzunk, melyik legyen?

Olvasónk szerint a pdf-printer amúgy remekül működik, amire lehet az a magyarázat, hogy mindkét válasz ugyanoda vezetett, de elképzelhető az is, hogy a kiválasztott Opció 01 a telepítés befejezését, az Opció 02 viszont a világegyetem azonnali, és visszavonhatatlan elpusztítását hozta volna magával. Mázlink volt. Egyébként meg mikor szoknak már le a programok arról, hogy úgy tegyenek, mintha érdekelné őket az emberiség?

A kép olyan ártatlannak tűnik. Változtassuk meg a jelszavunkat, mert pár napon belül elavul. Ez sem olyan vicces, vállalati számítógépeknél márcsak így megy, havonta változtatni kell, mondjuk azt nem értem, hogy miért lesz jobb az operációs rendszernek, ha két jelszót váltogatok, 30 naponként, mindegy. Ami a képen nem látszik: a gép kifagyott. A kolléga épp csak elindította, még esélye sem volt felvenni a harcot a bitekkel, meg registrykkel, login előtt, agyérgörcsön túl, a kapu előtt ácsorogva közölte vele az operációs rendszer, hogy menjen a francba. Persze az újraindítás segített.

A Windows vigyáz a júzerre. Nehogy már valami gyenge láncszem veszélyeztesse az adatok biztonságát! Éppen ezért az operációs rendszer kiiktatta a Microsoft Firewallt, hogy megvédje a számítógépet. Mindez teljesen normális. Mintha az egri védők elvágták volna a kapuőr torkát, hogy biztonságban legyen Dobó, meg a többiek. Persze ha az őr kollaboráns,  jobb is, ha meghal. De ez még durvább: mintha a kapuőr levágta volna saját kollaboráns kezét. Vagy a gyanús kis ujjait. Ne bízz senkiben! Sokan vannak, és bármilyen formát képesek felvenni. Legjobb lenne felrobbantani az egész várat.

Kezdjük vidáman a hétfőt. Egy rakás munkanap van előttünk, kár elrontani a kedvünket valami fajsúlyos problémával, megalapozott anyázással, főleg, ha az olvasóknak hála ilyen gyöngyszemekhez jutunk. Nem arról van szó, amire sokan gondolnak, a Windows nem gondolja, hogy a felhasználónak már beleszólása se lehet a gépen zajló folyamatokba. Csak szörnyen bizonytalan. Az audio cd behelyezése után az operációs rendszer felkínálta a lehetőséget, hogy a júzer válasszon a listából, sőt, biztosította arról, hogy ha akarja, mostantól mindig ugyanúgy jár majd el. Kell ennél több? Amikor megkérdi ismerősétől:

hogy van?

tényleg érdekli? Most őszintén: boldogabb lenne az élete, ha volna választása?

Szerencsés esetben minden hétre jut egy BKV-s post. Múlt héten a jegyautomata coming outjának voltunk szemtanúi, most meg egy olvasónknak hála az információs panel leplezte le magát. Pedig milyen nagyszerű volt abban a hitben élni, hogy csak az előttünk terpeszkedő számítógépben van Windows, mi? Hát nem. Mindenhol ott van. Mindennek a kezdete és a vége, az ablakos bitek mindent behálóznak, számítógéptől ATM-eken át a Nemzetközi Űrállomásig, ahová ember eljutott, oda a Microsoft operációs rendszere is betette a lábát. Rövidre zárva ezt azt jelenti, hogy ahol ember van, ott fagyás is van. A Moszkva téri metróállomás információs panelje is feladta a küzdelmet, és ahelyett, hogy közérdekű, de unalmas információkat pakolgatott volna ki magára, inkább az izgalmas Gyorsabban rakom ki a hibaüzeneteket, mint ahogy te azokat becsuknád-játékba kezdett. Egyébként a szerelvények irányításában is részt vesznek számítógépek, szóval akinek kedves az élete, menjen gyalog.

Messzemenőkig megértjük egyik olvasónk dühét. Szegény csak nyomtatni akart. Hát bűn ez? Bántani kell ezért? Akasszuk talán fel? A probléma ott kezdődött, hogy gps-készüléket vett az apjának, és elhatározta, hogy kinyomtatja mellé a csak digitális formában mellékelt leírást is. Most nem kezdünk el rugózni azon, hogy miért kell 108 oldalon keresztül részletezni egy olyan készülék leírását (vajon hányan olvassák azt el?), ami alapvetően csak annyit tud, hogy „menjen balra”, pedig uborkaszezonban még ezen is idegeskednénk. De a történet ennél erősebb. Olvasónk elindította a nyomtatást, aztán elment a dolgait intézni (óriási hiba!), majd 15 perc múlva visszatért, és döbbenten látta, hogy a gép még csak az 50. oldalnál tart. Aztán még jobban meglepődött, amikor azt látta, hogy az első oldal mögött 78 további oldal bújik meg: odáig jutott a nyomtató, mielőtt a Windows a frissítések telepítése miatt újraindította volna a gépet. A rendszer aztán érzékelte, hogy valami félbemaradt, de nem a 79. oldallal folytatta a nyomtatást, hanem az elsővel.

De nem is az a fontos, hogy a gép képtelen feldolgozni egy egyszerű ilyen feladatot (de!), hanem hogy pofátlanság engedély nélkül újraindulni, mert mégiscsak egy gépről van szó, aki buta, többnyire csúnya és furcsán búg.

Olvasónkkal történt a felháborító eset. Informatikusként dolgozik, rendszerek karbantartását is vállalja. Épp egyik régi ügyfelét kereste fel, ahol kiderült, hogy a HP Business InkJet 1100 nyomtató pár napja nem hajlandó végezni a dolgát. A sárga és a cián patron visszajelző ledje világított, ami azt jelenti, hogy ez a két szín fogyott ki/őrült meg. Informatikusunk megnézte a festékeket, ellenőrizte, nincs-e beszáradás, de nem talált semmit. Aztán megnézte a HP gyári szoftverét, ami közölte a hiba okát:

The Yellow ink cartridge has expired

Szóval lejárt a szavatossága. Ellenőrzés után kiderült, hogy a szoftver nem tévedett, a patronokra írt dátum stimmelt, pontosabban elmúlt. Ezzel nem is lenne semmi probléma, ha egy nappal a minőségét megőrzi határidő előtt nem működtek volna tökéletesen a patronok, ráadásul a HP-nek ugyan mi köze van ahhoz, hogy ki milyen minőségű patronokkal akarja elrontani a vállalati dokumentumok amúgy varázslatos vizualitását? Ráadásul nemcsak azt a két patront kellett elkárolni, amiben még 85 százalékos volt a festékmennyiség, hanem az előre megvásárolt háromdarabos készletből is mehetett a kukába kettő. 

Megint telefon, kaland velük az élet. Szóval van az érdekszférában (volt, mert ellopták) a Motorola, amiben lehetetlen volt beállítani a legalapvetőbb funkciókat, és itt van a kezemben a Samsung SGH-X660, amit már nem tudok őszintén utálni, pedig néha szeretném. Nem mintha sokat tenne a jó viszonyért, de már régóta együtt vagyunk, pár hónap alatt megszoktam az apró hülyeségeit, most már talán hiányolnám is őket, és bár a mai napig földhöz vágom néha, nincs már bennem az az őszinte lelkesedés, mint régen. Csak úgy elejtem.

Van viszont egy képessége a telefonnak, ami fölött képtelen vagyok napirendre térni. Ugye azért vettem ezt a modellt, mert nekem csak telefonálásra, meg üzenetküldésre kell a telefon, ez meg alig tud többet, de azért van benne kamera, miért is ne lenne. A kialakítása júzerbarát, csak szétnyitom a készüléket, megnyomom a funkciógombot az oldalán, aztán már készülnek is a képek. Nem ez a baj. Hanem az, hogy készülnek akkor is, amikor be van csukva. Megvan ennek az értelme, ilyenkor a felhasználó magáról tud készíteni felvételeket, hiszen csukott állapotban a külső kijelző és a kamera egy oldalra kerül, és milyen jól látjuk magunkat az 5x5-ös felbontású, egyszínű oled-kijelzőn. Sajnos ezt a gombot nem lehet kikapcsolni, nincs olyan beállítás, amivel arra kényszeríthetném a telefont, hogy csukott állapotban ne vegye figyelembe a kamerabillentyű parancsait. A billentyűzár statáriális bevezetése az egyetlen megoldás, az viszont egy rakás kellemetlenséggel jár.

Ja, nem mondtam el, hogy miért jelent ez problémát: mert a kis hülye folyton fényképezget a zsebemben. Rosszul lépek, megfeszül a gomb, elindul a kamera, és hallom a blende nyitását utánzó hangot. Ha ezt kikapcsolom, nem hallok semmit, akkor viszont percek alatt szétfényképezi a zsebemet a Samsung, aztán olvasgathatom, ahogy panaszkodik a memória méretére, hasonlókra. Szóval marad a hang, így viszont a legkellemetlenebb pillanatokban ad ki olyan hangokat a zsebem, mintha titkosügynök lennék, akinek apró manóhadsereg bújt el a nadrágjában, hogy fényképeket készítsen az ellenséges főhadiszállásról.



Aztán lehet, hogy csak öntudatra ébredt a készülék, művészi hajlamok, önmegvalósítás, ilyesmi. Mert ugyan ki tudná megkapóbban lefotózni belülről a zsebemen, mint az Samsung SGH-X660?

Szerintem az XP-nek fáj, amikor frissítik. Olyasmi lehet ez az operációs rendszernek, mint egy durva sarokreszelés a nagymamának. Vagy mint egy kemény masszírozás: emlékszem, amikor egy wellnes-szállóban készültem a kezelésre, és mint a legtöbb férfi, arra számítottam, hogy egy csinos ázsiai lány jön be, de legalábbis egy magyar, aztán egy 190 centis, 120 kilós gorilla lépett a szobába. Jóságos gorilla, de volt egy pillanat, amikor biztos voltam benne, hogy elvesztem az eszméletemet. Óriási kezeivel átnyomta az alkarcsontomat a bordáimon, hogy aztán a csigolyák között bukkanjon fel újra a huncut testrész. Ilyenkor az ember csendben nyög, mindenféle artikulálatlan hang hagyja el a torkát, szégyenlősen panaszkodik, mert fáj.



Amikor frissítjük a Windowst, az operációs rendszer frissebb, modernebb, biztonságosabb lesz, viszont a művelet végén egy rakás hibaüzenet szokott felugrani, sokszor olyan, aminek köze nincs a valósághoz. Olvasónk rendszere például arra panaszkodott, hogy teljesítményimpulzus jelentkezett a hubon. Ízlelgessük egy kicsit ezt a szót: teljesítményimpulzus. Mintha Mr. Spock jelent volna meg a nappalinkban, kinézett volna az ablakunk előtt lebegő Vor’cha klingon űrhajóra, majd a védőpajzs fodrozódását szemlélve kimérten közölte volna: teljesítményimpulzus.

De nemcsak ezért érdekes üzenet ez, az sem lényegtelen, hogy olvasónk esküszik rá, a világon semmilyen usb-s eszköz nem volt a gépére dugva. Megmondtuk: csak panaszkodik a Windows, mert fáj neki.

Kedves gyerekek, ki akarja tudni, hogy milyen operációs rendszer fut a BKV nyomogatható zöld automatáin? A papírpénzekkel időnként hadilábon álló, de a jegypénztárosoknál sokkal  kedvesebb gépeket bizony Windows hajtja, az XP Home Edition méghozzá. Ezt onnan lehet tudni, hogy néha lefagy, és újraindítja magát, ilyenkor meg előmászik a kezelőfelület mögött bújkáló rosszcsont. Szemfüles olvasónk nemcsak látta, de dokumentálta is az újjászületés csodálatos pillanatát. A legenda szerint a wannabe utas túlságosan gyorsan dobálta be a pénzérméket, amitől az automata megijedt, és újraindította magát.

Gondolják a MikTeX UpDatE WiZArD az egyetlen program, ami önellentmondásos hibaüzenetekkel kommunikál? Nem. Épp leveleket söpörtem és fölös programokat zártam be, amikor a következő ablak ugrott elő a semmiből:

Három éve használok Mac OS X-t, de eddig még nem találkoztunk. Mint kiderült, a Conflict Resolver a .Mac Sync Service része. Ez egy nagyrészt háttérben futó program, ami a rendszer összes szinkronizációs feladatáért felel, legyen az gépek, programok, vagy mobiltelefonok között.

Az ablakkal való találkozás előtt úgy két órával szinkronizáltam telefont és gépet, gond nélkül. És bár enyém a Világ Leglassabb Számítógépe, a várakozástól kitépett hajszálak borítják, ez még nekem is új dimenzió reakcióidőben.

Mindenesetre örülök, hogy megismerkedtünk, én és a Conflict Resolver. Lehet hogy egyszerűen zavarta, hogy három éve dolgozunk együtt, és még sose volt módunk találkozni. Ha találkoznak sajátjukkal, integessenek neki!

Oké tudjuk. Régi üzenet. Viszont annyira régi, hogy az már klasszikus. Ráadásul a mai napig bír ilyeneket üzengetni a gép, a mai napig nem jutott eszébe senkinek valahogy szinkronba hoznia a problémát és a megoldást. Olvasónk usb-s eszközét néha nem ismeri fel a gép, ami már önmagában is, ugye, de a szokásos, nincs billentyűzet, kérem nyomjon F1-et a folytatáshoz-hibaüzenet valami olyan tömören, lényegretörően fejezi ki az alapvető számítástechnikai problémákat, hogy nevezhetnénk eszenciának is akár.

Nem mintha a szoftverek hibaüzenetei sokat segítenének az átlagjúzereken. Ha baj van, többnyire olyan dolgokra hivatkozik a gép, aminek még csak a létezéséről sem tudott a felhasználó, aki nem rendszergazdaként, hanem mondjuk agysebészként helyezkedett el, az ilyenkor megvonja a vállát, rosszabb esetben szétveri a saját fejét. Na de mi van akkor, amikor a hibaüzenet nem érthetetlen, hanem értelmetlen? Például amikor arról próbál minket meggyőzni a szoftver, hogy a feladatot nem tudja befejezni, mert a feladatot sikeresen befejezte. Több megoldás is elképzelhető: a legvalószínűbb, hogy a gép egyszerűen hülyére veszi az embert, és ilyenkor kellemes bizsergés fut át az áramkörein, röhög. Az is lehet, hogy a processzor megvilágosodott, tudja, hogy nincs kezdet, nincs vég, nem létezik befejezett feladat, feladat sincs, senki se sincs. A problémát mindenesetre nehéz lesz így megoldani. Persze probléma sincs.

Nincs annál idegesítőbb, mint amikor a gép valamilyen csalással, vagy elképesztő hülyeséggel nyer, amikor nem azért bukunk el a játék végén, mert az áramkörök ravaszabbak, fürgébbek voltak nálunk, hanem mert a programozók elszúrtak valamit, vagy dikert hülyére írták a szoftvert. Nekem már attól ökölbe szorul a gyomrom, amikor a lövöldözős játék főgonosza csak annyiban különbözik társaitól, hogy hatszor kell felrobbantani gránáttal, nyolcszor kell fejbe lőni közvetlen közelről, pedig ő is ember, csak nagyon bátor. Ez a buta kategória. Idegesítő, de van rosszabb is: amikor a júzer mindent jól csinál, mégis veszít. Olvasónk a freeonlinegames.comon találta a DirtBike Championship nevű játékot, aminek második pályáján képtelen volt túljutni, pedig mindig megnyerte a futamot. A szoftver mégis a gépi játékost hozta ki győztesnek, ami különösen mocskos korrupciót feltételez, a felek nyílván háttéralkut kötöttek. A játékos azzal vigasztalhatja magát, hogy egy kalapács-fejsze-ütvefúró kombóval szemben tehetetlen a gép, meg a szoftver is.


update: kiderült, hol van a kutya elásva. Ha a motoros átugrat a zászló felett, a gép nem veszi észre, hogy beérkezett. Úgyhogy le kell lassítani, és szépen átrobogni a célvonalon. Különben is, nem kifutópálya ez, minek kell össze-vissza repkedni?

Tudjuk, tudjuk, mindent számítógépek irányítanak, hogy is lehetne másként, de egy olyan őskövületről, mint a honfoglalók korában született képújságról valahogy máig nem tud beugrani a számítástechnika, a szájberkorszak, meg egyáltalán semmi, ami 1985 óta létezik. Egy windowsos hibaüzenet szerencsére rádöbbent mindenkit arra, ami a napnál is világosabb, hogy tudniillik egy pc számítógép dolgozik a háttérben. Meg a képnek hála az sem titok többé, hogy 2007 áprilisának közepén kockázatos lehetett rágcsálóként a balatonfüredi csapadékelvezetőkben élni.

Olvasónk gyomra ökölbe szorult. Az egész azzal kezdődött, hogy megmagyarázhatatlan módon eltűntek a fotói az iPodjáról, ami már önmagában felkavaró tud lenni. Nem baj, pár órát kibír a felvételek nélkül, gondolta felelőtlenül, majd ráköti a lejátszót a gépre, aztán elővarázsolja a fájlokat. Nem így történt. Sőt, rosszabb lett: az iTunes azóta nem hajlandó szinkronizálni a képeket, mert nem találja a szükséges állományokat, talán azokat, amiket lelopott a cica az iPodról. Ördögi kör.

Biztos nekem túlzottak az elvárásaim. Megveszem az új mobiltelefont, és olyan képességeket kérek rajta számon, amire a tíz évvel ezelőtti készülékem is képes volt. Persze, van benne kamera, lejátssza az mp3-akat, színes a menü, nagy a kijelző, nem lóg belőle antenna, van benne bluetooth, ezekből minden másodikat használom is hetente egyszer. Üzeneteket viszont gyakrabban küldök. Mert én olyan vagyok. Éppen ezért rohadtul zavar, hogy a Motorola V3-as telefonban nem tudom beállítani, hogy minden sms után kapjak jelentést, hanem egyenként kell beállítani, küldés előtt. Pedig én szeretem tudni, hogy a címzett megkapta-e az sms-t, viszont nem szeretek kattintgatni. Persze az is lehet, hogy a Motorola, vagy a szolgáltató, aki a menübe is belenyúlt, vicces kedvében volt, és jól eldugta a funkció ki- és bekapcsolóját, de én nem rejtvényt akarok fejteni, csak telefonálni szeretnék, meg üzeneteket küldeni. Miért olyan nehéz megérteni, hogy az emberek elsősorban az alapfunkciókat akarják használni? Bár szerintem ez inkább egy összeesküvés része, ami arra kényszeríti az embert, hogy folyton új telefont vásároljon, hátha a kamera, meg a beépített fogkefe mellett az alapfunkciók is benne lesznek a következő modellben.

Az egyik legtermékenyebb anyázónknak hála jutottunk a következő jelenséghez. Magyarázni alig kell, magáért beszél.

A rendszer indítás után egy hibaüzenet fogadta a júzert, majd az igenre kattintva jött a második:



Mivel az Anyádat olvasóinál csak Herkules vakmerőbb, és Woody Allen optimistább, most az OK-ra kattintott a felhasználó. Jó döntés volt. Az ablakok eltűntek, és azóta sem derült ki, kik voltak ezek, és milyen szándékkal érkeztek a bolygónkra.

Emlékszem, mekkora élmény volt, amikor először találkoztam 52-szeres cd-íróval. Otthon 16-szoros volt, és majdnem kiestem a székből, amikor a haverom átugrott a szobájába kiírni valami kétszáz megabájtosat, de két perc múlva már a kezemben is volt a lemez. Aztán jöttek a dvd-k, és véget ért a varázslat. Ezek az írok ugyan fürgébbek voltak, de nem annyival, amennyivel több adatot kellett felírniuk. Újra jött az öt-tíz perces várakozás.

Na de a Nero! Az a saját útját járja. Ránéz a meghajtóra, és kiböki: nem tudja majd teljes sebességgel írni a lemezt. Az elérhető 2,1 terabájtos másodpercenkénti sebesség helyett csak 5,5 MB/-s-re lesz képes, szóval nem 425 dvd-t ír meg másodpercenként, hanem eggyel végez 854 másodperc alatt. Nem baj, csak rendben kerüljenek rá az adatok!

Az biztos, hogy a grafikus kártyák meghajtóprogramjai nem nyernék meg a Vistával legkompatibilisebb szoftverek éves versenyét. Sokan a mai napig azért nem mernek váltani, mert nem készültek rendes driverek a Geforce-okhoz, meg Radeonokhoz, de akar olyan is, aki bevállalja a nagy lépést.

Az Nvidia telepítőjét viszont nem olyan könnyű átverni. Ahelyett, hogy kompatibilitási problémákra hivatkozna, közli, hogy a Vista nem Windows. Hátha meggyőz valakit. Hátha a vásárló a kereskedőt kezdi el ütni, hogy neki csak egy Windowsra volt szüksége, erre odaadták neki ezt a Vistát. Ha valakinek mégis sikerül a legújabb driver telepítése, akkor meg lassabb lesz a Far Cry Vista alatt, mintha XP-n futtatnánk. Az élet kegyetlen.

Olvasónk Vistán kapta a hibaüzenetet, még ha az ablakról sokaknak a Windows 2000 is jut eszébe. Ízlések és témák…

Nagyon el vagyunk kényelmesedve. Csak bedugjuk az eszközt, azt működik, mi? Feltelepítjük a drivert, és egyből szkennelünk, igaz? Ideje móresre tanítani a júzert, és a HP nem szarozik: aki csúcstechnikát akar, fizessen nagyravágyásáért. Ezen nincs mit szépíteni: a szoftver működéséhez újra kell telepíteni a Windowst. Erős Dugovics Titusz-attitűd, némi elírással párosítva.

Érdekes, hogy eddig alig érkeztek játékokat fikázó olvasói levelek, az elmúlt napokban viszont több is jött. Itt van egy mindjárt, ami bizonyítja, hogy a gépnek lelke van. Olvasónk elindította a szoftvert, de az elfelejtett játékost adni. Persze a mesterséges intelligencia buta, így ottfelejtette az árnyékot, de játszani így sem lehetett vele, esélytelen volt megverni a számítógépes játékost. A gép fondorlattal legyőzte az embert.

Ma még csak 640x480-ban, holnap meg atomháborút indítanak a civilizációnk ellen. Mi szóltunk.

Hétfőn érkezett a szerkesztőségbe, és nagyon kíváncsiak voltunk rá, mégis a Zune dolga lenne legyőzni az iPodot, ráadásul Magyarországon még alig lehet kapni, szóval újdonság, bréking, izgalom. A részletes teszt majd később következik, azt viszont nem tudjuk szó nélkül hagyni, hogy mostanáig képtelenek voltunk telepíteni a lejátszó nyomorúságos szoftverét. Sok energiát nem öltünk bele, kétszer próbálkoztunk, de egy akadály is sok lett volna, pont eggyel több az elviselhetőnél. Van két laptop, márkás fajták, tehát rendesen össze vannak rakva, és soha semmilyen probléma nem szokott jelentkezi használatuk közben. Van rajtuk jogtiszta, angol nyelvű SP2-es Windows XP, meg egy rakás Microsoft-program. Erre a Zune szoftvere mindkét gépen ugyanazt műveli: a telepítés végén egy hibaüzenet kíséretében kilép. Húzzuk alá: nem a grafikus magok órajelét akartam megpiszkálni, annyi volt a tervem, hogy felrakom a zenelejátszó szoftverét!

És teljesen mindegy, hogy a problémát meg lehet oldani. Nem érdekel. Lényegtelen, hogy mi van fent az interneten, őszintén szólva teszek rá, hogy mennyi idő alatt lehet megtalálni a Google segítségével a megoldást. Ez egy 65 ezer forintos lejátszó, ami forgalomba került, amire a Microsoft azt mondta: kész van, vegyék a júzerek, bárki. Hát rohadtul nincs kész.

Elmondom azt is, mi van a hibaüzenethez tartozó képen: két boldog ember, ők iPodot, vagy valamilyen más zenelejátszót használnak, aminek annyira örülnek, hogy parkokban szeretkeznek. A fájdalmában üvöltő figura most vette meg a Zune-t, és máris összeomlott fejben.

update: a harmadik, ugyanolyan verziójú Windows-t futtató számítógépre váratlanul sikerült feltelepíteni a szoftvert. Akinek baja van installálás közben, elég ha eladja számítógépét, és vesz egy másikat. Vagy egy harmadikat.

Olvasónk olyan, mint bárki más: szenved a dvd-írással, kisebb-nagyobb problémák folyton jelentkeztek. Gyakran előfordul, hogy a Nero képtelen megegyezni az optikai meghajtóval, aminek többnyire hibásan megírt lemez lesz az eredménye. Ilyenkor a szoftver újabb verziójának a letöltése megvásárlása segíthet. Lelkes olvasónk is hasonlóval próbálkozott, de a 7-esnél újabb Nero telepítése közben mindig ugyanazt a hibaüzenetet kapta. Nem az a kérdés, hogy létezik-e a héjkezelő, hanem hogy hol lakik, és hogy milyen aljas terveket szövöget az emberiség ellen.

Elképesztő mennyiségű anyázás érkezik a szerkesztőségbe, amit ezúton is köszönünk, ahogy tudjuk, kirakjuk őket. Van azonban egy üzenet, ami mindenkit felkavar, amiből naponta több is érkezik. Az egy dolog, hogy a Windows időnként értelmezhetetlen, vagy megmagyarázhatatlan hibaüzenetekkel teszi tönkre a júzer napját, de abban, hogy Nincs mit tenni, van valami sztoikus nyugalom, belenyugvás, valami mélyen emberi. Ha elképzelünk egy arcot is az üzenet mögé, lehetetlen nem szeretni a Microsoft operációs rendszerét, sőt, az empatikusabb felhasználók legszívesebben megvigasztalnák szegényt.

Aki még nem találkozott az olvasónk által beküldött jelenséggel, nem is tudja, milyen az élet valójában. Mint a száguldó autóból kihajolni menet közben, vagy bedugni a fejünket a krokodil szájába, olyan, amikor a Windows végtelen ciklusban kezdi el feldobni hibaüzeneteit. Ha a júzer elég gyors, fürgébben kapcsolja ki az ablakokat, mint ahogy azok megjelennek, így mindig csak egy hibaüzenet lesz a képernyőn. Hangsúlyozzuk, ez nem hiba, ez fícsör. A Windows egyik rejtett játékáról van szó, ami legalább annyira népszerű, mint a pasziánsz, vagy az aknakereső.

A Windows olyan, mint egy fátyolos arab nő: titokzatos. Nem ront ajtóstul a házba, nem vágja az arcunkba: tessék, ez vagyok én, inkább csak sejtelmes jelzéseket küld. Az igazi férfi nem próbálja megfejteni a rejtélyt: élvezi azt. Ahogy olvasónk is. Esze ágában sincs kutakodni, keresni az okokat, pedig gépe minden induláskor, lezáráskor a képen is látható informatív ablakkal fogadja. Az okok fürkészése helyett inkább kattint az okéra, ctrl-alt-del, aztán indulhat a nap.

Tizenkét éve informatikusként dolgozó olvasónk az összeomlás szélén áll. Frissen vásárolt Dell Latitude D520-asának felbontásával nem elégedett ? 1024x768-at tud ? de elfogadja. Nem baj, majd ráköti a 75 kilós, 21 colos Compaq P1100-asra, gondolta, amikor megvette. Egyetlen lépést sem hagyott ki: telepített, frissített, cserélt, újraindított, de a laptop a külső monitort sem volt hajlandó 1024x768-nál nagyobb felbontáson meghajtani. Dühösen leszedett mindent, majd újraindította a gépet csökkentett módban, mire a Windows 1600x1200-as felbontásban jelentkezett be. Csökkentett módban! Driverek nélkül! Olvasónk újra lelkes volt, bízott, visszarakta a drivereket, újraindította a gépet, de megint csak a szomorú 1024x768 maradt. Most tanácstalan. 12 éves szakmai múlttal sincs ötlete. A szervizeknek sincs ötletük. A Dellnek sincs ötlete. Az olvasó szerint laptop az ablakon kivágáshoz ilyen közel még nem volt.