Friss kommentek

Veszélyes nyitott porttal érkeznek a kínai mobilok

2018. június 26., 16:27 Módosítva: 2018.06.26 18:46
1

Kisebb ázsiai gyártók mobiljaival előfordul, hogy bekapcsolva hagyott fejlesztői beállítással érkeznek meg a vevőkhöz,  ami ajtót nyit az első androidos féreg előtt, és később gondot okozhat a felhasználónak – erre figyelmeztettek kedden a G DATA szakértői. A kiberbiztonsági cég azt nem árulta el, hogy mely gyártók és mely modellek érintettek, csupán arra figyelmeztette a mobilozókat, hogy a fejlesztői beállítások alatt megtalálható USB hibakeresés (debugging) funkciót lehetőleg tartsák kikapcsolva.

Tovább

Nagy változást hoz a Samsung Galaxy S10

2018. június 25., 11:16 Módosítva: 2018.06.25 20:57
0

Egy levédett formaterv arról árulkodik, hogy a Samsung szinte teljesen kávamentes telefont készül piacra dobni, miközben továbbra is ellenáll annak, hogy szenzorszigetet helyezzen el a kijelzőn. A holland MobielKopen nevű portál által felfedezett tervek alapján a dél-koreai óriás telefonját szemből teljesen beborítja a kijelző, és most először a jackdugónak is búcsút mondanak. 

Tovább

Mindent elvernek ezek a kínai mobilok

2018. június 22., 17:16 Módosítva: 2018.06.23 19:48
360
Adott két márka, a OnePlus és a Honor, amelyek startupnak álcázva próbálják meghódítani a piacokat, több-kevesebb sikerrel. Mindegyik mögött óriási elektronikai cégek állnak, a OnePlus a több százmillió másfajta mobilt legyártó BBK Electronics szárnyai alatt növekszik, a Honor pedig a Huawei tulajdona. De ott van még nevető harmadikként a Xiaomi, és vele nehezen tudnak bármit is kezdeni a riválisok.

Most a OnePlus 6 a világ egyik legerősebb telefonja, és még mindig nagyon kedvező az ára, ennyi pénzért a piacvezető márkáktól csak egy tavalyi csúcsmodellt tudnánk szerezni. Az általunk kipróbált OnePlus 6-ot 128 GB tárhellyel és 8 GB RAM-mal látták el, ez a konfiguráció nagyjából 180 ezer forintba kerül, amiből egy Samsung Galaxy S8+ jönne ki, és ennek jóval gyengébb a hardvere. A dél-koreai cég tavalyi csúcsmobilja éppen a másik tesztal–anyunkkal, a Honor 10-zel van egy ligában összteljesítmény alapján, a Huawei által gyártott telefon 64 GB-os tárhellyel 150 ezer forintért kapható. A Xiaomi Mi Mix 2S árban kettejük közé lő, 170 ezer forintért ad verhetetlen erőt.

A Honor 10 a kamerával és a dizájnnal igyekszik megkapaszkodni a csúcskategória alján, a Oneplus az erejével, a Xiaomi Mi Mix 2S viszont egyszerre mindkettővel

Tovább

Idén indul a szupergyors 5G mobilozás, de talán észre sem vesszük

2018. június 22., 11:21 Módosítva: 2018.06.28 13:49
53

A vártnál egy évvel korábban, már 2018-ban elindulnak 5G mobilszolgáltatások az Egyesült Államokban és Dél-Koreában, Európa viszont ebben megint lemarad, akárcsak a 4G bevezetésében, és később zárkózik fel a világ többi részéhez - mondta el az Indexnek Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója, aki 2017-től a cég közép-európai régiójának a vezetője is egyben.

Magyarországon 2020-ban lesz 5G, de a kísérleti szolgáltatások már 2019-ben elindulhatnak

Persze az is lehet, hogy észre sem vesszük majd az 5G érkezését, a távközlési iparág ugyanis olyan ügyesen építi fel a következő generációs hálózatát, hogy az átállás minden eddiginél gördülékenyebb legyen.

Tovább

Az Oppo bemutatta a telefonok Lamborghinijét – és egy Lamborghini telefont

2018. június 20., 14:39 Módosítva: 2019.01.11 11:03
5

Az Oppo a párizsi Louvre-ban mutatta be kedden az első okostelefonját, amit az amerikai és európai piacon is árusítani fog. A kínai cég elsősorban a csúcsminőségű médialejátszóiról ismert, meg a szemérmetlen árcéduláiról. Más termékeikhez hasonlóan az okostelefonjuk sem lesz olcsó.

Tovább

Megjelennek nálunk is az eSIM-kártyák

2018. június 13., 15:59 Módosítva: 2018.06.14 15:33
109

Június 13-tól a magyar ügyfelek részére is elérhetővé válik az első eSIM-képes eszköz, egy Huawei okosóra, derül ki a Magyar Telekom által kiadott közleményből. A mobilcég szerint az új technológia belépést jelent a „dolgok internetébe” (IoT): megnyitja az utat a hálózatba kötött eszközök előtt, amelyek idővel akár kiszoríthatják a piacon ma még meghatározó okostelefonokat.

Tovább

Bivalyerős lesz a Galaxy Note 9

2018. június 13., 12:46 Módosítva: 2018.07.18 21:14
124

Egyik kedvenc techmédia műfajunk az okostelefon-gyártók által szivárogtatott, szakbloggerek által habosított, félinformációkból gyúrt pletykaposztok, amik az általában ősszel esedékes nagy bejelentésekre készítik fel az olvasókat. Minap a leendő iPhone X2Plus Pro fő jellemvonásait boncolgathattuk, most pedig a nagy riválisról, a Samsung zászlóshajójáról (mit zászlóshajó, csillagromboló) futottak be meg nem erősített iparági értesülések.

Tovább

Tripla kamerával jön az iPhone X Plus?

2018. június 11., 18:18 Módosítva: 2018.07.05 16:02
22

Exkluzív információkat közölt a Forbes iPhone-szakírója az Apple idén ősszel várható új telefonjairól. Két készülékkel kapcsolatban jutott nem hivatalos, de megbízható forrásból szivárgó tervrajzokhoz: a leendő "iPhone X Plus" és a "diszkont iPhone X" egyes fontos részleteiről derültek ki most dolgok. (A telefonok végleges nevéről természetesen majd az őszi premieren rántják le a leplet.)

Tovább

Totálkáros lett egy autó egy felrobbanó Samsung telefon miatt

2018. június 11., 12:58 Módosítva: 2018.06.11 18:59
120

Szinte teljesen kiégett egy négyajtós Nissan Maxima Detroitban, a gyanú szerint azért, mert felrobban benne egy Samsung telefon. Az eset május 21-én történt, jelenti a WSOC TV.

Tovább

Megjelent a BlackBerry KEY2

2018. június 8., 11:54 Módosítva: 2018.06.08 16:37
7

A hongkongi TCL bemutatta a BlackBerry KEY2 nevű új mobilját – írja közleményében a cég.

Tovább

Kiszivárgott az első fotó a Pixel 3 XL-ről

2018. június 8., 10:22 Módosítva: 2018.06.08 16:28
0

Az XDA nevű fejlesztői fórumon megjelent egy kép, ami feltehetően a Google ősszel érkező új csúcsmobiljának, a Pixel 3 XL-nek az első kiszivárgó fotója – írja a Techradar.

Tovább

Az Asus Zenfone 5 elsőből lett utolsó

2018. június 6., 10:43 Módosítva: 2018.06.07 08:42
22

Világelsőként mutatta meg az Asus a bevágásos kijelzővel felszerelt mobilját, de mire a boltokba került a Zenfone 5, addigra mindenki másnak is lett ilyen eszköze. A Huawei rögtön háromféle P20-as telefonnal állt elő, a OnePlus és az LG hasonlóképp díszítette a kijelzőjét, így ma már nem olyan nagy szám lekoppintani az iPhone X-et.

Tovább

Megkerestük az Android sztárfotósát

2018. június 5., 16:19 Módosítva: 2018.06.06 12:31
211

Drága telefont csak akkor érdemes venni, ha különösen fontos nekünk a jó beépített kamera, az árnak ugyanis minden esetben tetemes részét adja a profi képrögzítés. Összehasonlító tesztünkben a tripla kamerával felszerelt Huawei P20 Pro, a duálkamerás Samsung Galaxy S9 Plus, a videózással népszerűsített Sony Xperia XZ2, és a HTC U11 Plus vett részt.

Mindegyik telefonnal ugyanott készítettünk képeket és videókat, sorban egymás után, és igyekeztünk hétköznapi szituációban dolgozni velük. Természetes környezetben, többnyire alapbeállításokat kapcsoltunk be: 4:3-as képaránynál a legjobb felbontást, ahogy a zsebből előkapott telefonnal fotóznánk átlagos felhasználóként. A videónál előre beállítottuk a legjobb felbontást, képminőséget és rögzítési sebességet.

Tovább

Erőmű Androiddal, ez az Asus ROG Phone

2018. június 4., 14:31 Módosítva: 2018.06.05 10:34
165

Elég komoly hardverrel indította el a tajvani Computex kiállítást az Asus, és egy nagy lépéssel betette a lábát a Republic of Gamers (ROG) márkanévvel a mobilok piacára. A ROG Phone 90 Hz-es képfrissítést biztosít, magyarán másodpercenként 90-szer frissül a kijelző tartalma, és ezáltal szebben jelennek meg rajta az animációk, gördülékenyebb a játékélmény.

Tovább

Ősszel jöhetnek az új Pixel telefonok

2018. május 31., 12:25 Módosítva: 2018.05.31 18:01
12

Iparági források szerint a Google már dolgozik a Pixel okostelefon felturbózott, harmadik generációs verzióján. Az új modellek, a Pixel 3 és a Pixel 3 XL ősztől lesznek megvásárolhatók.

A Pixel 3 XL hatalmas, az egész telefon elejét beterítő (edge-to-edge) képernyőt kap, a kijelző tetején egy kis kivágással. A fejlesztői alkalmazások biztosítják, hogy az Android P operációs rendszerrel a fejlesztők a nagyobb Pixel kis kamerakivágását figyelembe véve tervezhessék meg az alkalmazásaikat.

Tovább

Kímélik a pénztárcát az új Nokiák

2018. május 30., 09:09 Módosítva: 2018.05.30 16:48
5

Az eladott termékek darabszámában már egész jól kezd állni a HMD Global által feltámasztott Nokia, ehhez viszont olcsó telefonok kellenek. A finn cég ezért köszöntötte nagy csinnadrattával a Nokia 5.1, 3.1 és 2.1 típusjelű modelleket amelyek a reményei szerint fenntartják ezen a növekedési pályán. A középkategória új üdvöskéi nagyobb kijelzővel és jobb kamerával érkeztek.  

Tovább

Érkezik a billentyűzetes Blackberry Key2

2018. május 25., 12:24 Módosítva: 2018.05.25 14:50
0

Kedvcsináló videót tett közzé a gyártó TCL a június elején bemutatásra kerülő Blackberry Key2 telefonról. Ebből kiderül, hogy a vállalati felhasználóknak szánt androidos mobilnak dupla hátlapi kamerája lesz, és a nyomógombos billentyűzeten elhelyeztek egy új appindító gombot.  

Tovább

Tudta az Apple, hogy könnyen hajlik az iPhone 6

2018. május 25., 11:05 Módosítva: 2018.07.05 16:02
302

Az Apple saját tesztjei kimutatták, hogy az iPhone 6-os sorozat sokkal könnyebben elhajlik, mint a iPhone 5S-ek - ez derült ki a Moterboard által megszerzett bírósági iratokból. Az érintett készülékek a teljesen hétköznapi használat során elhajlottak, ami az érintőkijelzőt is működésképtelenné tette.

Ez robbantotta ki a bendgate néven elhíresült botrányt, ami már rég lecsendesedett, de a gyártó ellen indított csoportos per máig tart.

Tovább

Júniusban jön a Vivo csupa kijelző mobilja

2018. május 24., 14:11 Módosítva: 2018.05.25 12:03
24

Emlékeznek még a Vivo Apex telefonra, aminek az elején tényleg csak egy kijelző van? A telefont februárban mutatta be a kínai cég, és a külföldi lapok azt írják, hogy a cégtől most elkezdtek meghívókat kiküldeni egy június 12-i bemutatóra Sanghajban. Nagyon úgy néz ki, hogy ott az Apexről lesz szó.

Tovább

Furán indul a Google családi támogatása

2018. május 23., 12:26 Módosítva: 2018.07.27 10:16
2

Egy éve mutatta be a Google a Családi kapcsolat nevű applikációját, amivel a szülők megfigyelhetik és szabályozhatják a gyermekek mobilhasználatát, és a keresőóriás mostanra rájött, hogy nemcsak az Egyesült Államokban élnek gyerekek, hanem máshol is. Ennek a felismerésnek hála a megoldás végre eljutott az Európai Unió területére, és ezáltal Magyarországon elérhetővé vált.

Képernyőfotó 2018-05-23 - 11.44.29.png
Tovább

Minden kiszivárgott a HTC U12-ről

2018. május 22., 10:01 Módosítva: 2018.05.23 00:03
48

Véletlenül minden lényeges információ kikerült a HTC weboldalára a hamarosan megjelenő U12 Plus készülékről, ám ez csak megerősítette a korábban kiszivárgott tudnivalókat. Egyedül az ára volt kérdéses eddig, most viszont egyértelművé vált, hogy a HTC U12 a legdrágább mobilokkal akar versenyre kelni, nagyjából 920 dollárba fog kerülni az 5888 kínai jüanból átváltott ár alapján.  

Tovább

1,2 millió forint a napelemes iPhone

2018. május 17., 10:39 Módosítva: 2018.05.17 15:49
99

Végre kapható a tavaly novemberben bejelentett iPhone X Tesla, ami nem más, mint az Apple aktuális csúcskategóriás okostelefonjának oroszok által feltuningolt változata. A különleges készülékhez meglehetősen borsos, 4500 dolláros (kb 1,2 millió forintos) áron lehet hozzájutni, írja az Apple Insider.

Hogy mi is ez a Tesla? A Caviar nevű orosz cég fogta az Apple telefonját és készített hozzá egy napelemes hátlapot, némi szénszálas műanyag és arany(ozott) díszítés hozzáadásával. A futurisztikusnak mondott ütésálló tok, amit Elon Musk ihletett (innen a Tesla név), a Caviar szerint a luxus telefonos kiegészítők egy egészen új kategóriáját képviseli.

Fotó: Caviar

A tokba épített napelem a telefon beépített akkumulátorát tölti gombnyomásra. A gyártó nem külön, hanem az iPhone X-nel egybeépítve árulja a napelemes tokot, amivel gyakorlatilag megkétszereződik a készülék vastagsága. A módosítás állítólag nincs hatással a telefon por- és vízállóságára. A 64 GB-os verziót 4555 dollárért, a 256 GB-os verziót 4805 dollárért (illetve ennek megfelelő rubelért) árulja a Caviar.

A meglehetősen túlárazottnak tűnő termék iránt akkora az érdeklődés, hogy az eredeti 99-esre tervezett széria helyett 999 darab egyedileg számozott példányt gyártanak belőle. Az első darabot Elon Musknak dedikálták, és belegravírozták a híressé vált mottót is: "Made on Earth by Humans" – ami az űrbe kilőtt Tesla egyik áramköri lapjára volt írva.

Fotó: Caviar

Arról, hogy Elon Musk elfogadta-e a neki felajánlott első iPhone X Tesla telefont, nem érkezett eddig hír, mindenesetre nem lenne csoda, ha gyanakodva fogadna el egy orosz cég által megbuherált iPhone-t.

Tovább

Óriási kijelzőt kapott a OnePlus 6

2018. május 16., 19:35 Módosítva: 2018.06.20 12:22
194

Továbbfejlesztett kamerával, hatalmas kijelzővel és igen erős hardverrel mutatkozott be hivatalosan a OnePlus 6 szerdán, Londonban. A telefonnak lenyűgözően vékony a kávája, és van rajta egy bevágás, hogy a szelfikamera és a hangszóró a lehető legkisebb helyet vegye el a kijelzőből. Megmaradt a jack aljzat, az értesítéseket elnémító csúszka azonban átkerült az eszköz jobb oldalára.

Tovább

Áll a BKK Futár app, a Google ronthatta el

2018. május 16., 10:43 Módosítva: 2018.05.16 18:11
22

A reggeli csúcsforgalomban a 22-es buszra várva meglepő is frusztráló kép fogadott a BKK Futár appban, ott ahol a térképnek, és a várható buszoknak kéne megjelenni:

Erről villámgyorsan kiderült, hogy kimondottan a Huawei készülékeit érinti a hiba, köztük a vadonatúj P20-as sorozatot, valamint a kínai gyártó almárkája, a Honor mobiljait. Külföldi fórumokon is írnak ilyen hibáról, és ebből kiderült, hogy nem a BKK a hibás, hanem a Google.

Tovább

Kiszivárgott az első kép a Samsung Note 9-ről

2018. május 11., 09:32 Módosítva: 2018.05.11 19:34
11

Megjelent az első kiszivárgott kép a Samsung várhatóan augusztusban érkező csúcstelefonjáról, a Galaxy Note 9-ről – írja a BGR.

Tovább

Extra opció lett a UPC-nél a korlátlan mobilnet

2018. május 10., 13:10 Módosítva: 2018.05.10 19:48
3

Mindig is a korlátlanságáról volt híres a UPC Mobil netszolgáltatása, ez viszont most ki-be kapcsolgatható opcióvá vált a szolgáltató csütörtökön bemutatott új díjcsomagjaiban.

Bár a Vodafone felvásárolta a UPC hazai leányvállalatát, az ügylet versenyhatósági vizsgálatának lezárásáig a két cégnek egymástól függetlenül, egymás versenytársaként kell végrehajtania a meglévő üzleti terveit. Robert Redeleanu, a UPC Magyarország vezérigazgatója annyit mondott a cég csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a fejlesztések folytatódnak, és a két cég jól kiegészíti majd egymást.

Tovább

Nyomott áron kapnak iPhone X-et a képviselők

2018. május 10., 07:19 Módosítva: 2018.05.10 17:16
1068
Pár száz forintos ajánlatok, olcsóbb iPhone, garantált letöltési sebesség – ezek járnak a képviselőknek a közbeszerzéssel intézett parlamenti mobilflottában.

Több képviselő vadiúj iPhone X-szel és annak dobozával együtt ült be a parlament alakuló ülésére. Mint kiderült, egy bruttó 660 millió forintos közbeszerzés keretében jutottak hozzá a csúcskategóriás mobilokhoz.

Tovább

A Vodafone mindenestül megveszi a UPC-t

2018. május 9., 09:10 Módosítva: 2018.05.10 08:51
3579

A Vodafone a világ legnagyobb mobilcége, világszerte több mint félmilliárd ügyféllel, és most megveszi a közel 30 millió ügyfelet kiszolgáló Liberty Global több leányvállalatát, például azt, amit mi UPC néven ismerünk. Az üzlet értéke 18,4 milliárd euró (23 milliárd dollár), és ezért a pénzért a Vodafone a német, magyar, romániai és cseh leányvállalatot szerzi meg, a brit és az ír cégek maradnak a Libertynél – írta meg kedden a Financial Times. Az értesülést a Vodafone is megerősítette szerda reggel. A tárgyalások évek óta folynak, csak a két cég eddig nem tudott megegyezni az árban.

A Wall Street Journal úgy tudja, hogy a Liberty Global 10,6 milliárd euró készpénzt kap a cégeiért. Az üzleti lap viszont azt is megjegyzi, hogy a felvásárlás hosszadalmas versenyhatósági vizsgálatot fog eredményezni. Az üzleti lap szerint valamikor 2019 második felében várható az ügylet lezárása, a Vodafone arra számít, hogy jövő év közepéig lezárul a vizsgálat. 

Tovább

Erősödik a Nokia, de Kína a tökeit szorongatja

2018. május 6., 11:45 Módosítva: 2018.05.07 10:39
200

A Nokiának jó esélye van arra, hogy felkapaszkodjon a nagyobb mobilgyártók közé. Bár a dobogós hely nagyjából esélytelen, a most tesztelt 7 Plus modellben minden megvan ahhoz, hogy a futottak még kategóriában erősebb pozíciót vívjon ki a finn márkatulajdonos HMD Global. Egyedül az okozhat némi nehézséget, hogy Kína kezében - ezen belül is leginkább a Xiaominál - hasonlóan erős eszközök vannak, és nem félnek használni.

Tovább

Huawei P20 és P20 Lite, a buta névrokonok

2018. május 5., 08:59 Módosítva: 2018.05.06 11:53
55

A lenyűgöző képességű, kiválóan fényképező Huawei P20 Pro bemutatója után pár héttel megérkezett hozzánk a telefon két olcsóbb és gyengébb változata, a P20 és a P20 Lite. A sima P20 még bőven a Pro modell csúcskategóriás párjának mondható, nagyjából úgy, ahogyan az iPhone különböző méretű modelljei kiegészítik egymást. A Lite viszont csak a nevet és a formát örökölte, tudásban nagyon elmarad a többitől.

Tovább