Hatalmas csalódás lehet a Samsung új mobilszériája

2023. július 31., 06:23 Módosítva: 2023.08.01 07:47
110

Még egy hete sincs, hogy a dél-koreai Samsung bemutatta legújabb készülékeit, név szerint a Galaxy Fold5-öt és Galaxy Flip5-öt, a Galaxy Watch6-os szériát, valamint a Galaxy Tab S9-es szériát, a pletykák máris a gyártó jövő évi eseményéről, pontosabban a februári Galaxy Unpackedről szólnak, ahol a Galaxy S24-es mobiloké lehet majd a főszerep.

Mint arról az Index is beszámolt, az idei S23-as széria meglepően jól sikerült, a tesztidőszak alatt mind a három készülékbe beleszerettünk, a Galaxy S23-ba és a Galaxy S23 Ultrába különösen. A mobilok túl sokat nem újítottak az elődökhöz képest, javarészt csak finomhangolásokat kaptunk – leszámítva az Ultra főkamerájának megduplázott megapixelszámát – a végeredmény azonban mégis egy rendkívül jól összerakott készülékcsalád lett, melyet szinte lehetetlen nem ajánlani.

Ugyan az amerikai felhasználók számára nem okozott újdonságot, Európában azonban annál nagyobbnak számított még az is, hogy az S23-as mobilok (végre) nem a Samsung saját gyártású Exynos chipjeivel érkeztek a kontinensre, hanem a Qualcomm-féle Snapdragon 8 Gen 2-es lapkákkal, azoknak is kifejezetten a Galaxy telefonokra optimalizált változatával. A chipnek köszönhetően kevésbe melegedtek a készülékek és a teljesítményük is nagyobb lett – most azonban úgy néz ki, hogy visszatérhet a Samsung a „sötét korszakba”.

Tovább

Jól járhatnak, akik idén az olcsóbb iPhone-t választják.

2023. július 30., 08:05 Módosítva: 2023.07.30 16:12
40

Ahogyan azt már megszokhattuk, az Apple számozott iPhone termékcsaládja általában négy készülékből áll. Az iPhone 12-es és 13-as mobilok esetében az alapmodellen felül egy Mini, egy Pro és egy Pro Max készülék egészítette ki a repertoárt, míg az iPhone 14-ek esetében a Mini helyére egy a Pro Maxszal megegyező méretű Plus modell került – ennek ellenére azonban a hangsúly mindig is a drágább készülékekre helyeződött.

Mindez persze nem meglepő, a pro mobilok ugyanis azok a telefonok, amelyekben az Apple hellyel-közzel kompromisszumok nélkül megmutathatja, hogy min dolgoztak az elmúlt egy évben, néha azonban elfeledkeznek az alapmodellekről. Valami ilyesmi történhetett az iPhone 14-es mobilokkal is, a nagyobb modellt és az eltérő színvariációkat leszámítva az ugyanis szinte egy az egyben megegyezik az előző szériával.

Ez a felhasználóknak is feltűnt, így a kereslet is kifejezetten alacsony lett az iPhone 14 és iPhone 14 Plus után – vélhetően ez volt az a löket, amely helyretérítette az Apple-t, a legfrissebb pletykák szerint ugyanis idén nemcsak a Pro, hanem az alapmodellek is alapos ráncfelvarráson esnek át; még az is megeshet, hogy ár-érték arányban jobb készülékek lesznek – de erről majd később.

Tovább

Lelepleződhetett az iPhone 15 legjobban várt újítása

2023. július 29., 11:07 Módosítva: 2023.07.29 19:32
55

Napról napra közelebb kerülünk az Apple következő, vélhetően szeptemberi bemutatójához, amelynek középpontjában egyértelműen az iPhone 15-ös készülékek állnak. Ahogy a telefonokkal kapcsolatban sok mindent, úgy azt is tudni lehet, hogy megjelenéskor az iOS 17 fut majd rajtuk – a szoftvert azonban az Apple már hetek óta tesztelteti a felhasználókkal annak érdekében, hogy szeptemberre a lehető legstabilabb verzióval állhassanak elő.

Azonban ennek is megvan a hátránya, a bétaverziók kiadásával ugyanis néha olyan információk is kiszivárognak, amelyek még a be nem jelentett készülékekre vonatkoznak. Az iOS 11 például az iPhone X-szel debütáló, újratervezett kezdőoldalt leplezte le idő előtt, most pedig az iOS 17 kódsoraiból sikerült olyan információkat kinyerni, amelyek a legújabb iPhone-okra, pontosabban a két drágább modellre, az iPhone 15 Próra és az iPhone 15 Pro Maxra vonatkozhatnak.

A „bűnös” az iOS 17 negyedik fejlesztői bétaverziója volt, amelynek kódjai alátámasztják azokat a korábban már felröppenő pletykákat, hogy az Apple kivégzi az iPhone-ok egyik legikonikusabb hardveres elemét, a némító gombot, helyére pedig programozható felületet helyeznek – hasonlót ahhoz, mint amit az Apple Watch Ultrában találhatunk – írja az Apple Insider.

Tovább

Félig fényképezőgépet csinált legújabb telefonjából a Xiaomi

2023. július 28., 06:18 Módosítva: 2023.07.29 06:00
70

Bár kevesen tudják, a Xiaomi 13-as készülékcsaládja nem csak abból a három készülékből (Xiaomi 13 Lite, Xiaomi 13, Xiaomi 13 Pro) áll, melyet a 2023-as barcelonai MWC-n mutatott be a kínai gyártó, a fogat része ugyanis még az idehaza kevésbé ismert Xiaomi 13 Ultra is, mely a generáció legjeinek legje – ez a Xiaomi minden hájjal megkent telefonja, mely Magyarországon egyáltalán nem került forgalomba.

Mindettől függetlenül a telefon létezik, az elmúlt hetekben pedig lehetőségünk volt közelebbről is megnézni. Első pillantásra a Xiaomi 13 Ultra – azonfelül, hogy hatalmas kameraszigettel rendelkezik – semmi eget rengető újdonságot nem hoz a mobilok piacára, a hozzá készült úgynevezett Photography Kittel azonban már egy kifejezetten érdekes készülék válik belőle.

A mobil hatalmas, rendkívül magas minőségű dobozban érkezik, melyet az 1500 eurós indulóárért cserében el is várhatunk. Benne minden kiegészítőt megtalálunk: tokot, USB-A – USB-C adatkábelt, 90 wattos hálózati adaptert, valamint a kötelező iratokat, mindezek mellett azonban még egy fóliát is kapunk a telefonnal, ami már előre a kijelzőre van illesztve.

Tovább

Befutott az iOS 17 első publikus béta-változata

2023. július 13., 21:34 Módosítva: 2023.07.14 06:25
1

Kicsivel több mint egy hónappal azután, hogy az Apple hivatalosan is bemutatta az iOS 17-et, a napokban elérhetővé vált az új szoftververzió publikus béta-változata is, melyet már nem csak az alkalmazásfejlesztők számára ajánl az Apple.

A lényeg ettől függetlenül persze nem változik: a szoftver jelenleg még nem stabil, annak telepítése a mindennapok során használt készülékekre nem ajánlott – az alkalmazások ugyanis bármikor összeomolhatnak, és az üzemidő is rosszabb lehet az optimalizálatlanság miatt.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, az iOS 17 számos területen hoz újításokat, a korábban pletykált fejlesztések közül azonban több is kimaradt az idén ősszel megjelenő szoftververzióból. Az Apple többek között frissítette a Telefon, az Üzenetek és a FaceTime appokat is, valamint a zárképernyő is kapott újdonságokat. Arról, hogy pontosan milyen funkciók érkeznek az iPhone-okra az új verzióval, ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Tovább

Ezekre a Samsung telefonokra érkezik meg az Android 14

2023. július 13., 11:53 Módosítva: 2023.07.13 16:41
13

Néhány évvel ezelőtt a Samsung is csatlakozott azon telefongyártók közé, amelyek elkötelezték magukat a rendszeres és hosszú távú szoftveres támogatás mellett.

Az Android 13-ra épülő OneUI 5.0 már a tavalyi év végén megérkezett a készülékek többségére, februárban pedig a OneUI 5.1 még több újdonságot hozott a támogatott készülékekre.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a Google már javában az Android 14-en dolgozik – az elmúlt hónapokban pedig szerencsére a Samsung sem tétlenkedett. A napokban befutott ugyanis a OneUI 6.0 első bétaverziója a Galaxy S23-as készülékekre, emellett azonban a lista is bővült, hogy mely készülékek kapják meg a frissítést.

Tovább

Olyat csinált a Honor, ami még a legmenőbb telefongyártóknak sem sikerült

2023. július 11., 20:18 Módosítva: 2023.07.14 10:44
61

Egy évet sem tölthetett el a rivaldafényben a Honor 70, a kínai gyártó számozott szériájának tavaly ősszel bemutatott modellje, július 6-án máris trónbitorlást követett el a Honor 90, mely egy eggyel magasabb szintre emelte mindazt, amit az elődben már megszerethettünk – úgy, hogy az ajánlott fogyasztói ár még kedvezőbb is lett.

Mint arról már beszámoltunk, a 90 számos területen újított. Finomodott a készülék kialakítása, de jobb specifikációkkal vértezték fel a kijelzőt, nőtt a teljesítmény, és a kamerák is javultak. Ennek függvényében papíron egy hibátlan generációs frissítésnek érkezik a Honor új készüléke – de ez vajon a valóságban is így van? Tesztcikkünkből kiderül.

A kínai gyártók többsége az elmúlt években azzal kampányolt, hogy az Apple-lel és a Samsunggal ellentétben ők minden kiegészítőt csomagolnak készülékeik mellé, így a felhasználónak semmivel sem kell foglalkoznia, a telefon dobozában ugyanis nemcsak töltőadapter, hanem még tok és fólia is lesz. Ilyen márka volt a Honor is, a Magic5 Pro például még így érkezett, a Honor 90 azonban megtörte ezt a szokást – tokot és töltőadaptert sem találunk a dobozban.

Tovább

Veszélyes alkalmazásokat találtak a Google Playben, másfél millió felhasználót vertek át

2023. július 8., 17:41 Módosítva: 2023.07.09 06:06
19
Kiberbiztonsági szakértők két rosszindulatú fájlkezelő alkalmazást fedeztek fel a Google Playen, amelyeket együttesen több mint 1,5 milliószor töltöttek le.

Az alkalmazások – melyek ugyanattól a fejlesztőtől származnak – a felhasználó bármilyen beavatkozása nélkül elindulhattak, hogy érzékeny adatokat lopjanak, és küldjenek el kínai szerverekre. A legrosszabb, hogy bár az appokat korában jelentették a Google-nek, azok még napokig elérhetők voltak – mostanra azonban eltávolították őket a Play Áruházból.

A két alkalmazást a Pradeo mobilbiztonsági megoldásokkal foglalkozó vállalat viselkedéselemző motorja fedezte fel. 

Ezeket a felhasználói adatokat továbbították illetéktelenül 

Az alkalmazásleírásban az szerepelt, hogy az appok semmilyen személyes adatot nem gyűjtenek, a Pradeo azonban ehhez képest egy egész listányit gyűjtött azokról a dolgokról, melyeket az alkalmazások a háttérben kiszivárogtattak – írja a Bleeping Computer. Ilyen volt például:

  • A felhasználók névjegyzéke, a csatlakoztatott e-mail-fiókok és közösségi oldalak
  • Az alkalmazásokon belül kezelt vagy visszanyert képek, hang- és videófelvételek
  • Valós idejű felhasználói helymeghatározás
  • Hálózati szolgáltató neve
  • Az operációs rendszer verziószáma
  • A készülék márkája és modellje
Tovább

Újabb részletek derültek ki az iPhone 15-ről

2023. július 8., 15:44 Módosítva: 2023.07.08 20:07
17
Kicsivel több mint két hónap múlva, szeptemberben leplezi le az iPhone 15-ös készülékeket az Apple, szám szerint négyet, az iPhone 15-öt, az iPhone 15 Plust, az iPhone 15 Prót és az iPhone 15 Pro Maxot.

Mint arról az Index is beszámolt, az iPhone 15 a jelenleg ismert információk alapján egy kifejezetten nagy frissítés lesz.

bár az alapmodellek csak egy kisebb ráncfelvarráson esnek majd át, a Pro modelleket azonban teljesen újratervezi az Apple.

A legfontosabb újítások közé a több mint tíz éve használt Lightning csatlakozó USB-C-re való cserélése, a titánház és a lekerekített, minden eddiginél vékonyabb kávával szerelt kijelző tartozik majd.

Ezt egészíti ki a Pro Max modell esetében majd egy akár hatszoros optikai közelítésre képes periszkópos telefotó-kamera, melynek köszönhetően a hátlapi kamerasziget még a jelenlegi, iPhone 14-es modellekénél is nagyobb lesz. A megjelenéshez közeledve emellett pedig napról napra további újdonságok is kiszivárognak, most például az, hogy milyen színekben lesz elérhető az új készülék.

Tovább

Vagyonokat érő kincs lapulhat a fiókjában

2023. július 2., 13:36 Módosítva: 2023.07.03 14:16

Az elmúlt tíz évben hatalmas növekedést könyvelhetett el a mobilpiac, az eladások megsokszorozódtak, a gyártók pedig évente új készülékeket adnak ki, ezzel azt sugallva, hogy a korábbi tulajdonképpen már semmit sem ér. Éppen ennek köszönhető az, hogy a Föld lakossága elképesztő ütemben cseréli mobiltelenfonját – arra azonban csak nagyon kevesen gondolnak, hogy vajon mi lesz a régi készülékek sorsa.

A GSMA által elvégzett legfrissebb felmérés szerint megközelítőleg mintegy ötmilliárd, évek óta nem használt okostelefon hever ebben a pillanatban is a felhasználók fiókjaiban. A GSM Association (röviden GSMA) egy nonprofit iparági szervezet, amely a mobilhálózat-üzemeltetők érdekeit képviseli világszerte. Több mint 750 mobilszolgáltató teljes jogú és további 400 vállalat társult tagja a GSMA-nak, ebből kifolyólag kifejezetten nagy hatást tudnak gyakorolni a piacra, amivel maguk is tisztában vannak.

A szövetség a hét elején jelentette be, hogy egytucatnyi szolgáltatóval összefogva kidolgoztak egy olyan tervet, ami megoldás lehet a használaton kívüli és újrahasznosításra nem kerülő mobiltelefonok számának csökkentésére. Elmondásuk szerint minderre azért van szükség, mert a telefonok belsejéből 50 ezer tonna rezet, 500 tonna ezüstöt és 100 tonna aranyat tudnának kinyerni; emellett pedig tízmillió elektromos jármű akkumulátorának építéséhez elegendő kobaltot szereznének a művelettel.

Tovább

Kicsi a bors, de erős! Zseniális lett az Asus új telefonja

2023. június 29., 15:30 Módosítva: 2023.06.30 11:26
41

A globális megjelenéssel egy időben hazánkba is megérkezett az Asus Zenfone 10, a tajvani vállalat legújabb mobilja, amely új szintre emeli mindazt, amit az előd felépített. A Zenfone 10 külsőleg nem sokat változott – meglátásunk szerint erre nem is feltétlenül volt szükség – a belső azonban lényeges fejlesztéseken esett át, ami talán még fontosabb is, mint a külcsín. Nézzük, mit tud az Asus legújabb mobilja, a kompakt telefonok új királya!

A Zenfone 10 egy kifejezetten kicsi, szürke dobozban érkezik, ennek ellenére a Samsung és az Apple készülékeivel szemben minden tartozékot megtalálunk benne. A telefon mellett kapunk egy 30 wattos hálózati adaptert, USB-C töltőkábelt, sőt mi több, egy fekete védőtokot is, így kiegészítőkre nem kell költenünk.

Mint írtuk, az elődhöz képest a készülék dizájnja nem sokat változott, az alapok maradtak a régiek, csupán apró finomhangolásokat vehetünk észre például a hátlapon fellelhető mintázatok és márkajelzések szemügyre vétele során. A Zenfone 10 ebből a szempontból már letisztultabb, a hátlapon csak egy Asus Zenfone feliratot, illetve a tajvani vállalat új logóját találjuk. 146,5 × 68,1 × 9,4 milliméteres dimenzióinak köszönhetően a mobil továbbra is rendkívül kicsi a mai sztenderdekhez viszonyítva, vastagsága azonban papíron meghökkentő lehet.

Tovább

Hamarosan már nem lesz gond, ha elfelejtette iPhone-ja jelkódját

2023. június 17., 13:20 Módosítva: 2023.06.18 06:21

Közel két hete, hogy a 2023-as WWDC-n az Apple leleplezte az iOS 17-et, mely a vártakkal ellentétben kifejezetten kicsi frissítés lett, a béta-időszak megkezdésével azonban egyre több kisebb, ám annál hasznosabb funkciót fedeznek fel a tesztelők.

Ilyen például a kissé áttervezett Apple Music alkalmazás vagy az, hogy az iPhone-ok most már az e-mailen keresztül érkező verifikációs kódokat is képesek automatikusan észlelni és beillesztésre ajánlani.

Az egyik leghasznosabb „apró” újítás azonban egyértelműen az lesz, aminek köszönhetően egy jelkódváltoztatás után még 72 óráig visszaállíthatja a korábbi belépőjét, amennyiben elfelejtette volna az újat – nem is gondolná ugyanis, hogy hányan zárják ki magukat iPhone-jukból jelkódváltás után.

Tovább

Kiszivárgott képeken láthatjuk a Samsung új csúcstelefonját

2023. június 17., 10:23 Módosítva: 2023.06.17 18:08

Ugyan a hivatalos bemutató több, mint egy hónap múlva lesz, az interneten már most elkezdtek felbukkanni olyan hivatalosnak tűnő renderképek, amelyeken a Samsung következő csúcskategóriás mobilját, a Galaxy Z Fold5-öt láthatjuk.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, mindeddig nem lehetett sokat tudni a Samsung új generációs hajlítható mobiljáról, biztosra csak annyit lehetett venni, hogy abban a Qualcomm-féle Snapdragon 8 gen 2-es chip fog majd ketyegni – a Galaxy S23-as mobilokhoz hasonlóan emelt órajellel.

A kiszivárgott képeken most azonban szinte teljes pompájában vehetjük szemügyre az új készüléket, melynek legnagyobb újdonsága a formaterv megváltoztatása lesz – öt generáció után a Samsungnak ugyanis látszólag sikerült előrukkolnia egy olyan zsanérral, amely a konkurencia készülékeihez hasonlóan hézagmentesen képes összezárni a kijelző két felét.

Tovább

Kukázta az egyik legnépszerűbb iPhone-t az Apple

2023. június 6., 14:20 Módosítva: 2023.06.07 08:57
102

Több mint két órán keresztül zúdította a rajongókra június 5-én este az újdonságait az Apple, melyekből volt bőven – a 2023-as WWDC-n ugyanis, ahogy az várható volt, bemutatkozott a vállalat összes nagyobb operációs rendszerének következő verziója. Az est sztárja azonban mégis a Vision Pro volt, melyről ide kattintva olvashat részletesebben.

Az elmúlt hetekben, hónapokban számtalan pletyka és információ volt olvasható az új rendszerekkel, legfőképp az iOS 17-tel kapcsolatban. Az év elején még úgy tűnt, hogy egy rendkívül kicsi, legfőképp a stabilitásra és a teljesítményre koncentráló frissítést kapunk, az idő múlásával azonban egyre inkább úgy látszott, hogy az Apple az egyik (ha nem a legnagyobb) frissítésnek szánja az új iOS-t.

A valóság valahol a két véglet között találkozott. Az új frissítés számos újítást tartalmaz, az olyan nagy változtatások, mint például a korábban pletykált, újratervezett Vezérlőközpont azonban teljesen kimaradtak az iOS 17-ből – mutatjuk, mire számíthat az, aki szeptemberben a publikus megjelenéskor az új rendszerre frissíti iPhone-ját, iPadjét vagy éppen Macjét.

Tovább

Örülhetnek az androidosok, régóta várt app vált számukra is elérhetővé

2023. június 1., 06:09 Módosítva: 2023.06.02 06:14

Androidon is elérhetővé vált az Apple által fejlesztett Apple Music Classical nevezetű alkalmazás, mely még márciusban jelent meg iPhone-okra.

Az alkalmazásban jelenleg több mint 5 millió klasszikus zeneszám érhető el, valamint több mint 20 000 zeneszerző és 115 000 egyedi mű, mellyel a Classical az eddigi legnagyobb online klasszikus zenei tárházává nőtte ki magát.

Mindez annak köszönhető, hogy az Apple 2021-ben felvásárolta a Primephonic nevezetű klasszikus zenei streamingszolgáltatást, melynek tárházát már saját szolgáltatásukban élesztették újra.

Tovább

Közel félmilliárd telefont fertőztek meg ezek a vírusos alkalmazások

2023. május 31., 12:40 Módosítva: 2023.06.01 12:23

Egy új, hirdetési SDK-ként terjesztett androidos kártevőt fedeztek fel több alkalmazásban is, melyeket a Google Play áruházból korábban együttesen több mint 400 milliószor töltöttek le.

A kémprogramot a Dr. Web biztonsági kutatói fedezték fel, SpinOK néven nyomon követték, majd arra a következtetésre jutottak, hogy az SDK a felhasználó készülékein tárolt személyes adatokat ellophatja és egy távoli szerverre küldheti. A vírusirtó cég szerint a SpinOK látszólag törvényes viselkedést mutat, „napi jutalmakhoz” vezető minijátékokat használ a felhasználók érdeklődésének felkeltésére.

A felszínen a SpinOK modul célja, hogy minijátékokkal, állítólagos nyereményekkel és jutalomsorsolásokkal fenntartsák a felhasználók érdeklődését az alkalmazás iránt, hogy az minél hosszabb ideig a készülékeken maradhasson

– magyarázza a Doctor Web jelentése.

A háttérben azonban a trójai SDK ellenőrzi az Android-eszköz szenzoradatait, majd csatlakozik egy távoli kiszolgálóhoz, hogy letöltse a megnyitott URL-ek listáját, amelyeket a korábban említett minijátékok megjelenítéséhez használnak, írja a Bleeping Computer nevű szaklap.

Tovább

Új androidos vírus ütötte fel a fejét, több tízezer készülék lehet fertőzött

2023. május 27., 15:18 Módosítva: 2023.05.28 18:11
94

Hiába dolgoznak napról napra azért a különböző, szoftverbiztonsággal foglalkozó cégek, hogy a felhasználók számára a lehető legbiztonságosabb környezetet teremthessék meg, néha még ők sem tudnak elég gyorsak lenni. Ilyenkor történik az, hogy ugyan kiszúrnak egy-egy esetlegesen fertőzöttnek vélt alkalmazást, azt azonban már nem tudják időben megakadályozni, hogy az emberek letöltsék azokat.

Nemrégiben 16 darab ilyen appot töröltek, melyek közül a legkárosabb egy DXClean nevű alkalmazás volt, mely rendszertisztító és optimalizáló alkalmazásnak adta ki magát, azt ígérve, hogy felderíti, mi okozza a felhasználó telefonjának lassulását, miközben pontosan az app volt az oka mindennek.

Ezzel szemben korábban egy olyan szoftverről számoltunk be, mely többek között hozzáfért a felhasználó telefonbeszélgetéseihez, SMS-eihez, és a hívásnaplóra is rálátott, így ezeket felhasználva a rosszakarók bármikor megzsarolhatták az érintetteket. Szerencsére a most felsorolt alkalmazásokat már eltávolították az androidos alkalmazásboltokból, most azonban egy újabb fertőzött app ütötte fel a fejét.

Tovább

Minden eddiginél nagyobb iPhone-t dobhat piacra az Apple

2023. május 25., 14:07 Módosítva: 2023.05.26 08:57

Még hónapok választanak el minket az iPhone 15-ös mobilcsalád feltételezhetően szeptemberre időzített megjelenésétől, a legfrissebb szivárogtatások azonban már nem is az idei, hanem a jövő évi mobilokról szólnak – a napokban ugyanis befutottak az első információk az iPhone 16-ról.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az iPhone 15 a jelenleg ismert információk alapján egy kifejezetten nagy frissítés lesz. Igaz, az alapmodellek csak egy kisebb ráncfelvarráson esnek majd át, a Pro modelleket azonban teljesen újratervezi az Apple. A legfontosabb újítások közé a több mint tíz éve használt Lightning csatlakozó USB-C-re való cserélése, a titánház, és a lekerekített, minden eddiginél vékonyabb kávával szerelt kijelző tartozik majd.

Ezt egészíti ki a Pro Max modell esetében majd egy akár hatszoros optikai közelítésre képes periszkópos telefotókamera, melynek köszönhetően a hátlapi kamerasziget még a jelenlegi, iPhone 14-es modellekénél is nagyobb lesz – kérdés azonban, hogy ha ennyi minden változik idén, mi marad jövőre? A szivárogtatók szerint szerencsére egészen sok minden.

Tovább

Egy az egyben kiszivárgott a következő csúcskategóriás telefon

2023. május 24., 07:22 Módosítva: 2023.05.24 18:42

Alig két hete, hogy a Google leleplezte pénztárcabarát telefonját, a Pixel 7a-t, máris következő készülékükről olvasni pletykákat – sőt mit több, látni videókat, melyeken teljesen egészében megtekinthető a telefon. Természetesen a Pixel 8 Próról van szó, a keresőóriás következő csúcskategóriás mobiljáról, mely a jelenlegi információk alapján valamikor ősszel fog megjelenni, így kifejezetten furcsa lehet, hogy már most kiszivárgott a telefon.

screenshot
Fotó: @Neil_Sarg / Twitter

A Google azonban mindig is arról volt ismert, hogy bizonyos esetekben hetekkel-hónapokkal a hivatalos bemutató előtt megmutatják új készülékeiket. 2019-ben a Pixel 4 dizájnját például már júniusban leleplezték, szimplán csak azért, mert elkezdett néhány pletyka terjedni annak kinézetéről – illetve azt is szerették volna megelőzni, hogy azzal gyanúsítsák őket, hogy telefonjuk hátlapi kameraszigete az iPhone 11-es széria másolása lenne, akkoriban ugyanis még nem volt teljesen tiszta, hogy az Apple hogyan is fogja kivitelezni az azóta ikonikussá vált háromkamerás megoldását.

A Pixel 8 Pro alapjaiban véve ugyanazt a dizájnvonalat fogja továbbvinni, melyet a Pixel 6-tal indított el a Google, a videó alapján azonban több finomhangolást és egy felettébb különleges új szenzort is találhatunk a készülék hátlapján.

Tovább

Tényleg ez lenne az egyik legjobb kamerával szerelt telefon?

2023. május 16., 21:42 Módosítva: 2023.05.17 11:00

A hazai piacra is bevarázsolta magát a 2023-as barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC) bemutatott Honor Magic5 Pro, a kínai gyártó új, csúcskategóriás telefonja. A készülék számos tekintetben hasonlít az elődre, a legzavaróbb gyerekbetegségeket azonban sikerült kinőnie – nézzük, mit tud az új készülék, amely heteken keresztül a DXOMARK szerint a legjobb kamerával szerelt mobil volt.

A Magic5 Pro egy kifejezetten testes dobozban érkezik, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az Apple és a Samsung készülékeivel ellentétben számos kiegészítőt is kapunk a telefon mellé. A csomagban a készülék mellett találunk egy 100 wattos adaptert, egy USB-A–USB-C adatkábelt, egy átlátszó szilikontokot, illetve egy SIM-tűt, így hiányt semmiből sem szenvedhetünk.

Kézbe fogva a Magic5 Prót egyből érződik, hogy egy jól összeszerelt, prémiumkategóriás mobillal van dolgunk, mely felépítésében meglepően hasonlít a Huawei-féle P60 Próhoz, a keret azonban itt már szögletesre lett formázva, és a hátlapi kamerasziget is teljesen máshogy néz ki. Apropó, hátlap: a készüléket a nálunk járt zöld variáns esetében egy matt felületi üvegréteg borítja, melynek tapintása kifejezetten érdekes – sajnos azonban ennek köszönhetően rendkívül csúszós is lett, így a mellékelt szilikontokot mindenképp érdemes lesz felpattintani.

Tovább

Nagy a gond a Google egyik alkalmazásával

2023. május 16., 14:00 Módosítva: 2023.05.17 11:48

Sokkal több kárt, mintsem javítást hozott a Pixel telefonokra a Google alkalmazás legutóbbi frissítése, a keresőóriás alkalmazása ugyanis brutálisan elkezdte meríteni a telefonokat. Emellett pedig fel is forrósította azokat, így a rendszernek a teljesítményből is vissza kellett vennie.

Egy, a 9to5 Google-nek adott közleményében a Google megerősítette a probléma jelenlétét és azt is elmondták, hogy már gőzerővel dolgoznak a hiba kijavításán, mely szerveroldalon fog történni. Így a felhasználóknak még csak egy újabb frissítést sem kell letölteniük, a változtatások automatikusan, maguktól életbe lépnek.

A természetellenes merülést elsősorban a Google által forgalmazott Pixel mobilok tulajdonosai kezdték észlelni, a későbbiekben azonban a különböző fórumokon más androidos telefonokat használók is panaszkodni kezdtek.

Tovább

Azonnal törölje ezeket az alkalmazásokat!

2023. május 14., 06:49 Módosítva: 2023.05.16 06:17

A világ legnépszerűbb játékához, a Minecrafthoz hasonló, úgynevezett AdWare-rel fertőzött alkalmazást töröltek a Google Play kínálatából, a probléma azonban az, hogy az eltávolítás előtt ezeket több mint 35 milliószor letöltötték már – így a felhasználók készülékein továbbra is ott lehetnek, bizonyos esetekben pedig kémprogramként is működhetnek.

Több mint harminc, a Minecrafthoz hasonló telefonos játékot távolíttatott el a McAfee antivíruscég a Google Play alkalmazásáruházból, írja a Bleeping Computers. A szaklap szerint az AdWare-rel fertőzött alkalmazások olyan hirdetéseket futtathatnak a felhasználó telefonján,

amely sokszorosára növelheti a mobiladat-forgalmat, növelheti az energiafogyasztást, valamint túlterhelheti a rendszerchipet is,

ami a készülék túlmelegedéséhez vezethet. Ugyan a jelenlegi esetben nem bizonyított, de a korábbi példák azt mutatják, hogy az ilyen alkalmazások kémprogramként is működhetnek, így a lehető leghamarabb érdemes eltávolítani azokat készülékéről. 

Tovább

Komoly riválist kapott az iPhone

2023. május 12., 06:40 Módosítva: 2023.05.12 15:06

Hosszú várakozás és megannyi szivárogtatás után szerda este a Pixel Fold mellett a Google bemutatta a közép-felsőkategóriás mobilok új királyát, a Pixel 7a-t – mely az elődhöz képest jobb kijelzővel, jobb kamerákkal és erősebb chippel szeretné levenni a felhasználókat a lábukról.

A Pixel 7a-t szintén a  2023-as Google I/O-n leplezte le az amerikai vállalat, a specifikációkat elnézve pedig

nem túlzás ezt a készüléket a középkategóriás mobilok új királyának nevezni.

A 499 dolláros, azaz körülbelül nettó 170 ezer forintos indulóár miatt a mobil olyan telefonokkal versenyzik, mint a 2022-es iPhone SE , a Samsung Galaxy A54 , vagy a  Xiaomi Redmi Note 12 Pro .

A Pixel 7a egy 6,1 hüvelykes, Full HD felbontású, 90 hertzes képfrissítésre képes OLED-panelt kapott, melyet a Corning-féle Gorilla Glass 3 véd. Ezek mellett a mobil fémből készült keretet és kamerasávot, valamint műanyag hátlapot kapott, mely egy keveset elvesz a prémiumérzetből, az IP67-es por- és vízállósági tanúsítvány azonban sokakat kárpótolhat.

Tovább

Bemutatták az eddigi legérdekesebb hajlítható telefont

2023. május 11., 10:43 Módosítva: 2023.05.11 18:22
Szó szerint éveken át tartó pletykák és szivárogtatások után a Google magyarországi idő szerint szerda este végre bemutatta a Pixel Foldot, a vállalat első összecsukható, hajlítható telefonját. Az 1799 dolláros (kb. 611 ezer forintos) készülék egyértelműen a Samsung Galaxy Z Fold 4-gyel szeretne szembeszállni, melyet a specifikációk alapján bátran meg is tehet. Mutatjuk, mivel is kecsegtet a Pixel Fold.

Bár ez a Google első próbálkozása az összecsukható telefonok terén, hamar egyértelművé vált, hogy a Samsunggal ellentétben az amerikai gyártó semmiképp sem egy prototípust ad a vásárlók kezébe, hanem egy kifejezetten kiforrott, jól összerakott készüléket. A Pixel Fold kialakítása esztétikus, összecsukva pedig az egyik legvékonyabb hajlítható telefon, így a Google azokat a sztereotípiákat is szeretné el hessegetni, miszerint a hajlítható készülékek nem alkalmasak a mindennapi használatra.

A Pixel Fold kifejezetten kompakt méretekkel rendelkezik, az előlapot egy 5,8 hüvelykes kijelző borítja, míg kinyitva a készüléket egy 7,6 hüvelykes panel fogadja a felhasználókat, hogy még több terük legyen bizonyos alkalmazások futtatására.

Tovább

A legújabb iPhone-t is lealázza a Huawei zászlóshajója

2023. május 9., 16:20 Módosítva: 2023.05.10 12:23
1205

Hamarosan a hazai piacra is megérkezik a kínai Huawei új csúcskategóriás készüléke, a P60 Pro, amely a méltán híres P-széria új tagja. Mint arról korábban az Index is beszámolt, a kínai cég meglehetősen nehéz időknek nézett elébe 2020 környékén, a kiszabott szankciók miatt ugyanis egy ideig úgy látszott, teljesen befellegzett a Huaweinek.

Mint az mostanra világossá vált, ez nem így történt, a kínai gyártónak sikerült megoldást találnia a problémákra – azóta mobiljaikat GMS, azaz Google-szolgáltatások nélkül kínálják, így a legaktuálisabb Android-verzió mellett olyan applikációkat sem találunk a telefonokon, mint a Gmail vagy a YouTube. Ez elsőre ijesztően hangozhat, a Huawei azonban számos megoldást kínál a hiányosságok enyhítésére; a nálunk járt P60 Pro például néhány bökkenő ellenére meglepően jól szuperált a mindennapok során; a kérdés csak az, hogy ki az, aki egy közel félmilliós telefon megvásárlása után még kompromisszumokat szeretne kötni.

A készülék a már-már Huawei-védjeggyé vált szokásos fehér dobozban érkezik, amelynek méreteiből egyből arra következtethetünk, hogy kiegészítőkből nem lesz hiány – és nincs is. A dobozban a készülék mellett találunk egy átlátszó szilikontokot, egy SIM-tűt, egy USB-A–USB-C-csatlakozókkal rendelkező adatkábelt, illetve egy 88 wattos adaptert, amely két bemeneti nyílással is rendelkezik, azaz USB-A-s és USB-C-s kábellel is használhatjuk – azonban csak külön-külön, két készüléket nem tudunk vele egyszerre tölteni.

Tovább

Hamarabb befuthatnak a Samsung új csúcskészülékei, mint gondolná

2023. május 4., 16:09 Módosítva: 2023.05.04 18:48

Még három hónapja sincs, hogy a boltok polcaira kerültek a Galaxy S23-as mobilok, a legfrissebb pletykák mégis a Samsung új csúcskészülékeiről szólnak. Igaz, a középpontban ezúttal nem az S24-es készülékek állnak, hanem a dél-koreai gyártó hajlítható kijelzővel szerelt mobiljai, amelyeket néhány éve már rendszerint a nyári hónapokban – általában augusztusban – mutatnak be, idén azonban ez másképp lehet.

A legfrissebb értesülések szerint a gyártó előrébb hozhatja a Fold5 és Flip5 telefonok megjelenését, és már júliusban bemutatnák. Ez elsőre logikátlannak tűnhet, jobban átnézve azonban a konkurens gyártók bejelentéseit hamar értelmet nyerhet a Samsung lépése. Mint arról korábban már az Index is beszámolt, a Google május 10-én rendezi meg Google I/O-ra keresztelt éves konferenciáját, amelynek keretén belül két új telefont is bemutathatnak.

Az egyik a már többszörösen kiszivárgott, jóárasított Pixel 7a lesz, a második pedig a gyártó első hajlítható telefonja – amelyről már szintén mindent tudni lehet –, a Pixel Fold. Annak ellenére hogy utóbbi teljesen új versenyző lesz a hajlítható mobilok egyre kiforrottabb piacán, a konkurens gyártóknak van félnivalójuk a Pixel Foldtól, az ugyanis a kiszivárgott marketinganyagok alapján az egyik legjobban összerakott foldable lesz, a Google árazási stratégiáját ismerve pedig simán benne van a pakliban, hogy indulóára alacsonyabb lesz, mint a Galaxy Fold5-é.

Tovább

Kiszivárogtak az utolsó részletek, ilyen lesz a következő iPhone

2023. május 2., 06:10 Módosítva: 2023.05.02 15:38

Az elmúlt hónapokban szinte nem telt el olyan hét, hogy ne szivárogtak volna ki új információk a következő iPhone-nal kapcsolatban, mely természetesen elkerülhetetlen, az Apple okostelefonjai iránt ugyanis hatalmas az érdeklődés.

Az első információk egyike az volt, hogy az új készülékek elhagyják a több mint tíz éven át használt Lightning csatlakozót, és az EU-s szabályozásoknak megfelelve USB-C-vel szereli őket az Apple, azóta azonban annyi új szivárogtatás látott napvilágot, hogy aki nem követte napról napra az eseményeket, teljesen elveszhetett közöttük. Az alábbi cikkben összefoglaljuk, mit lehet jelenleg tudni az Apple következő csúcskategóriás készülékeiről, amelyekről a részletek alapján már valósághű renderek is készültek.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, az Apple idén is négy készüléket fog bemutatni, melyek név szerint az iPhone 15, iPhone 15 Plus, iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max neveket viselik majd. Előbbi kettő kevésbé izgalmas a számunkra, azok ugyanis – a jelenlegi információk szerint – egy az egyben úgy fognak kinézni, mint az iPhone 14-es mobilok, melyek egy az egyben olyanok voltak, mint az iPhone 13-as készülékek, annyi változtatást azonban bevállalt az Apple, hogy az alapmodelleket is Dynamic Islanddel, a tabletta alakú kamerakivágással szerelje.

Tovább

Ez lesz a Google következő nagy dobása

2023. április 29., 06:19 Módosítva: 2023.04.29 12:16

Az androidos szférában már korántsem számít újdonságnak egy új hajlítható mobil bemutatása, az elmúlt években ugyanis a legnagyobb gyártók már mind bemutatták saját próbálkozásaikat, melyek modelltől függően kisebb-nagyobb sikereket arattak.

Láthattuk már, hogy mire képes a dél-koreai Samsung a Fold és Flip mobilokkal, a Honor a Magic V termékcsaláddal, az Oppo a Find N2-vel és a Huawei a Mate X készülékekkel, vagy éppen a P50 Pockettel. Egy androidos óriás azonban ezidáig kimaradt a buliból, mely nem más, mint maga a Google, akik az elmúlt években csak „hagyományos” mobilokat dobtak piacra – ez azonban már nem sokáig lesz így.

A pletykák szerint ugyanis a keresőóriás a napra pontosan két hét múlva esedékes Google I/O-n leplezheti le első hajlítható kijelzővel szerelt mobilját, mely a Pixel Fold névre hallgathat majd, a korábbi Pixel mobilokból kiindulva pedig szinte biztosan egy kifejezetten érdekes mobillal lesz dolgunk. Nézzük, mit kínálhat a felhasználók számára a Google egyik legambiciózusabb projektje.

Tovább

A középkategóriába is berobbant a 200 megapixeles kamera

2023. április 16., 19:24 Módosítva: 2023.04.17 09:24

A barcelonai 2023-as MWC és a Xiaomi 13-as széria bejelentése után nem pihent meg a kínai vállalat, alig egy hónappal később, egy márciusi esemény során ugyanis idehaza is bemutatták a Redmi Note 12-es sorozatot, amely nem kettő, nem három, hanem egyenesen négy új készülékből áll, ezzel a középkategória egy egészen széles skáláját lefedve.

Míg a Xiaomi Redmi Note 12 inkább az alsó középkategóriát képviseli, addig a Redmi Note 12 Pro+ már a felső középkategóriára hajaz, köszönhetően az olyan extráknak, mint például a 200 megapixeles hátlapi kamera, a 120 wattos gyorstöltés vagy a 120 hertzes képfrissítés – de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, mit tudnak az új készülékek!

Mint említettük, a Xiaomi négy új modellt leplezett le budapesti eseményén, ezek közül a szerkesztőségünkben három járt: a Redmi Note 12 5G, a Redmi Note 12 Pro és a Redmi Note 12 Pro+, tehát a széria belépőszintű modelljét, a Redmi Note 12-t nem tudtuk megnézni, az igazi érdekességeket azonban egyébként is a Pro modellek rejtik.

Tovább

Nagy a baj a Samsungnál

2023. április 16., 14:33 Módosítva: 2023.04.17 12:22

Több mint két hónapja már, hogy a Samsung piacra dobta a 2023-as csúcskategóriás készülékcsaládját, mely a Galaxy S23, Galaxy S23+ és a Galaxy S23 Ultra mobilokból állt. A három készüléket korábban mi magunk is szemügyre vettük, és bár a tesztidőszak alatt semmi furcsaságot nem tapasztaltunk a telefonok kamerájával kapcsolatban, most mégis úgy tűnik, hogy nincs minden rendben.

Ahogy az lenni szokott, az internet népe ezúttal is a Redditen gyűlt össze, ahol egy fórumon belül többen is jelezték, hogy S23-as készülékeikkel nem tudnak teljesen éles képeket készíteni, akárhogyan próbálkoznak ugyanis, a végeredmény a kép valamely szegmensében mindenképp foltos vagy elmosódott lesz.

Az elkészült képeket elnézve nem szoftveres, hanem hardveres hibáról van szó, ami a lehető legrosszabb forgatókönyv, ezt ugyanis csak a teljes készülék (de minimum a kameramodul) cseréjével lehet orvosolni – egy szoftverfrissítés semmin sem segít majd.

Tovább