A Liaoning  kínai repülőgép-hordozó 304 méter hosszú, 67500 tonnás monstrum, a hatótávolsága több mint 7000 kilométer, a 2000 fős legénység mellett 26 vadászrepülő és 12 helikopter tartozik az álladó fegyverzetéhez. Meglehetősen brutális jószág, na. És a világ jelenleg aktív szolgálatot teljesítő 21 repülőhordózó közül messze ennek a legkalandosabb a története.

Liaoning (2017)

Fotó: Wikipedia

Repülőgép-hordozót építeni nem egyszerű dolog, nem is olcsó, az amerikaiak legújabb büszkesége, a USS Gerald Ford például 12,8 milliárd dollárba került. Nincs is túl sok ország, ami ilyesmit megengedhetne magának, részben azért is, mert ha pénz még lenne is, elég kevés helyen van meg a szaktudás és a tapasztalat ilyesfajta hajó építésére. És ahol megvan, ott alaposan megnézik, kinek a megrendelésére gyártanak le egyet a világtengerek királyából (pontosabban királynőjéből, a tengerész hagyomány szerint ugyanis a hajók nőneműek). Kína régóta igyekszik már katonai területen is szuperhatalommá válni, de hát ezt pont azok az országok nem nézik túl jó szemmel, akik repülőgép-hordozót tudnának gyártani - a kínaiaknak így trükkhöz kellett folyamodni, hogy szerezzenek egy ilyen hajót a haditengerészetnek.

Több mint egy évszázadig tartott, mire az ormótlan, kurblival tölthető szívritmus-szabályozóktól eljutottunk a ma forgalmazott, alig látható pacemakerekig. J. A. McWilliam 1899-es tanulmánya volt az első, ami leírta, hogy a szív elektromos stimulációjának hatására a szívkamra izmai összehúzódnak. Az elektromosságot a múlt század húszas éveiben kezdték el emberek újraélesztésére használni, és 1958-ban került sor az első pacemaker-beültetésre.

Az energiaellátás kérdése mindig problémás volt az apró eszközöknél. A tervezőmérnökök használtak elektroncsövet, hálózati áramot, szilícium tranzisztorokat és akkumulátorokat –

Charles Robert Darwint mindenki az evolúcióelmélet atyjaként ismeri – ínyencként kevésbé jegyzi az utókor. Pedig a XIX. század egyik legnagyobb hatású természettudósának nemcsak az élete volt kalandos, hanem az étrendje is:

1996-ban négy nagyvállalat – az Ericsson, az Intel, a Nokia, és később az IBM – eldöntötték, hogy közös, vezeték nélküli adatátviteli szabványt fejlesztenek. Mindegyikük tervezett egy rövid távú rádiófrekvenciás adatátviteli eljárást, de közös platformra volt szükség.

Ezer évvel korábban, 940 és 986 között Dánia – és később Norvégia – királya Harald Gormsson volt. Harald uralkodása alatt egész Skandináviát egyesítette; ő térítette meg a kereszténységre a dánokat is. Más középkori uralkodókhoz hasonlóan Gormssonnak is volt egy gúnyneve: ezt ónorvég nyelven blátǫnn-nak, dánul Blåtandnak írták, de mindegyiknek ugyanaz volt a jelentése: kékfogú. Máig nem tisztázott, hogy honnan kapta a király ezt a csúfnevet, de a történészek szerint az lehetett az oka, hogy őfelségének az egyik foga elrohadt, és emiatt kékes árnyalatot öltött.

Mitsuyasu Maeno

A japán kamikaze pilótákat hajlamosak vagyunk a fanatizmus és a halált megvető bátorság szimbólumaként egyfajta modern szamurájnak tekinteni, aki az életét áldozza a harci dicsőségért. Pedig hát legkésőbb 9/11 óta tudjuk, hogy nem sok hősies vagy tiszteletre méltó van abban, ha valaki direkt nekivezet egy repülőt bárminek. A szamuráj becsületkódex torz értelmezésére épül az utolsó japán kamikaze története is, aki 1976-ban egy milliárdos jakuzavezér villáját támadta meg egy kisrepülőgéppel. Ő belehalt, a maffiafőnöknek semmi baja nem lett.

Mitsuyasu Maeno eredetileg drámai színésznek készült, Amerikában, a University of Californián tanult színészetet. Miután hazatért Japánba, elég negatív kanyarokat vett az élete, volt két, gyors válásba torkolló házassága, egy öngyilkossági kísérletig fokozódó depressziója, és egy nem túl sikeres színészi karrierje, ami a szoftpornó irányába csúszott félre a színpad helyett. A hetvenes évek elején hozzácsapódott egy ultranacionalista japán szervezethez, ami a kormány megdöntésén, és a világháború előtti császári rendszer visszaállításán fáradozott (oké, valójában inkább csak fantáziált, mint hogy bármi érdemlegeset is tett volna). Itt került kapcsolatba Yoshio Kodamával, a hírhedt jakuzavezérrel, a mozgalom egyik vezetőjével és bőkezű támogatójával.

Szegény ortodox zsidóknak nincs könnyű dolguk New Yorkban. Nem elég, hogy folyton javítgatniuk kell a sábesz szigorú előírásainak kijátszására fél Manhattant körbekerítő drótjukat, még a legnagyobb zsidó város csapvizét se ihatják csak úgy. A New York-i víz ugyanis nem kóser (és amúgy nem is vegán): apró rákok találhatók benne, amelyek az egészségnek nem ártanak, a vallási előírások betartásának viszont nagyon is.

A város szűretlen vízében Copepodák, vagyis evezőlábú rákok élnek, márpedig a zsidó vallási törvények tiltják az uszony és pikkelyek nélküli vízi állatok fogyasztását. A csapvízben lakó rákok 2004-es felfedezése után azonban kisebb belső viszály alakult ki a helyi ortodox zsidó közösségen belül.

Az SR–71 Blackbird a világ leggyorsabb repülőgépe. Az amerikai hadsereg évtizedeken át rendszerben tartotta, de a hidegháború után leszerelte őket. Valószínű, hogy az elmúlt ötven évben felállított repülési rekordjait senki és semmi nem fogja megdönteni.

Ha azt nézzük, hogy a 31 rendszerbe állított gépből 12 lezuhant, mondhatjuk, hogy a Blackbird nem volt egy életbiztosítás. Ugyan ki utazna olyan légitársasággal, aminek minden harmadik gépe a földbe csapódik? De a Blackbird-balesetek közül csak egy volt halálos kimenetelű – és valóságos csoda, hogy ugyanennek a balesetnek a pilótája szinte karcolás nélkül megúszta a balesetet.

A túlzásba vitt napozást követő leégés és hámlás nem egészen annak a jele, hogy az UV-sugárzás károsította és elpusztította a bőrsejteket. Valójában a bőrsejtekben lévő DNS szenved el olyan komoly sérüléseket, hogy a bőrsejtek inkább öngyilkosságot követnek el, hogy megelőzzék a rák kialakulását.

Van, aki már egy nehezebb marhaszelet elfogyasztása után is azonnal csörgeti az emésztésserkentő tabletta dobozát, vagy éppen hasfájást kap a nem laktózmentes tejektől. Az ő emésztésük sokkal kifinomultabb és kényesebb, mint Michel Lotitóé, aki élete során több mint kilenctonnányi fémet evett meg.

Kinek ne lenne olyan rokona vagy ismerőse, akinek a romantikus partnere egy összeférhetetlen, ellenszenves, beképzelt, agresszív, önelégült és irritáló majom (nem feltétlenül így egyszerre), aki érzelmileg teljesen tönkreteszi a szerencsétlen másikat, de az nemhogy elküldené a sunyiba, hanem állhatatosan rajong érte? Ugye, hogy mindenkinek. 

Miközben azon töprengünk, hogy vajon szegény miért vonzódik ehhez a gyökérhez, jusson eszünkbe, hogy ez a viselkedés többnyire öntudatlan, mivel az agyi öröm- és jutalomközpontok stimulációja idézi elő. És – milyen érdekes! – ugyanez a dinamika teszi sikeressé az online társkeresőt, a Tindert is. Meg az iPhone-t és az összes kaszinót.

Nincs pár jó szinonimátok arra, hogy bámulatos? Hasznukat venném most."  (Dick Gordon, az Apollo–12 pilótája)

Ha több évtizeddel ezelőtti szuperhősfilmekre gondolunk, szinte mindenkinek Adam West legendás Batman-sorozata ugrik be – még akkor is, ha csak a főcímdalt tudnák idézni belőle, miszerint nananananananana, Batmaaaan. A tévésorozat 1966 márciusában indult, de három évvel később meg is szűnt, miután bezuhant a nézettsége. Ma már inkább börleszknek hat – még akkor is, ha nem ismerjük a mai, speciális effektekben gazdag Marvel-képregényfilmeket.

Joggal gondolhatnánk, hogy a kor technikai színvonalán eleve nem lehetett rendes képregényfilmet forgatni. Pedig

1956. szeptember 21-én a Grumman nevű cég az F-11 Tiger nevű új harcigépét tesztelte New York állam partjainál. Ez volt a vállalat első szuperszonikus vadászgépe, amely 843 mérföld/óra sebesség elérésére volt képes.

Bár valószínűleg sokat azt gondolják, hogy zöldséggel van dolguk, az olívabogyó valójában gyümölcs, amit az olajfáról szüretelnek. A zöld és a fekete olíva esetében ugyanarról a növényről van szó, csak az érés különböző pillanataiban szedik le, ez okozza a színkülönbséget.

A futball szó eredetének megállapításához nem kell nyelvészprofesszornak lenni: a focit az angolok találták ki, foot = láb, ball = labda, készen is vagyunk. A szót szinte egy az egyben vette át a többi nyelv, szinte kivétel nélkül, lásd például a spanyol fútbolt, vagy a német fussballt. Egy látványos kivétel van, ráadásul az angol nyelven belül: az amerikai angol nem azt a játékot hívja futballnak, mint mindenki más, a hagyományos focira azt mondják, soccer. Ez aztán egy csomó hülye helyzethez vezet, például ha egy amerikai filmben azt mondják, focimeccs, vagy focista, nem mindig egyértelmű mire gondolnak; egészen mást jelent az amerikai focista, és az amerikaifocista; és egy NFL-be készülő fekete bőrű brit srácra például simán lehet azt mondani, hogy afroeurópai amerikaifocista.

De honnan ered az egész kavarás ősforrása, a futball-soccer különbség?

A fényképezés történetében elég sok technikai és tartalmi elsőséget tartanak számon a kutatók. Jól ismerjük például a világtörténelem első fényképét (Niepce 1826-ban készített képe egy ablakból táruló kilátást örökített meg), sokan láthatták már az első fotót, amin embert örökítettek meg (Louis Daguerre 1838-ban készült dagerrotípiáján többek között egy párizsi férfi alakja vehető ki, amint épp cipőjét pucoltatja), mint ahogy tudjuk, hogy kikről készült az első portré: 1839-ben John Johnsonról, John William Draperről és Robert Corneliusról egész bizonyos, hogy készült dagerrotípia, Cornelius fényképét pedig máig őrzi a Kongresszusi Könyvtár.

A Convair repülőgépgyártó vállalat az 1950-es években kezdte el fejleszteni az SM-65 Atlas típusú hordozórakétát, amivel az első amerikai űrhajóst is Föld körüli pályára állították. Az Egyesült Államok rengeteget költött fegyverkezésre és űrkutatásra a hidegháború alatt, de ebből rengeteg, a civil életben is használt műszaki megoldás született. Ilyen volt a WD-40, a mindenki által ismert, kenőanyagként és víztaszítóként egyaránt használható spray is.

A Mercury-Atlas 2 felbocsájtása 1961 februárjában

Régi problémára találtak választ a németek a második világháborúban: lehetségessé vált úgy lőni a fedezék mögül, hogy a lövész ki se dugja a fejét. Ez volt a krummlauf, a kanyarban lövő puska. Igaz, voltak már elnagyolt megoldások a fedezék mögül lövöldözésre, mint az első világháborúban, Gallipolinál megszerkesztett periszkópos puska, de egyik se vehette fel a versenyt a nácik görbe csövű csodafegyverével, a módosított Sturmgewehr 44-essel.

A Sturmgewehr 44 - Forrás: histografy.pl

A német Rheinmetall cég már a második világháború előtt titokban szabadalmaztatta a görbe csövű (krummlauf) puskát, azazhogy inkább a puskára szerelhető görbe csőtoldatot. Akkor nem kellett senkinek, de később a háborúban kiderült, hogy a katonák nagyon jó hasznát vehetik.

A probléma, amivel főleg a harckocsizók néztek szembe, az volt, hogy a harckocsi közvetlen közelébe kerülő ellenséges katonákra nem tudtak rendesen lőni a beépített fegyverek holttere miatt, idézi fel a Rubikon történelmi magazin egy régi, 1997-es száma. Ilyenkor jól jött volna a görbe csövű fegyver, mert azzal lelőhető az is, aki a holttérben kúszik a tank felé, kezében kézigránáttal.

Ha a kapucinus majmok életvezetési szokásait és célirányos intelligenciáját vizsgáljuk, azt a következtetést vonhatjuk le a számukra fontos dolgokról, mint Ganxsta Zoltán zeneszerző: hogy a világon a legfontosabb dolog a pina meg a pénz meg az élet. Persze, a rapper nem tudományos kutató, de a kapucinus majmokról nekik sincs kevésbé lesújtó véleményük.

A hal nem olcsó mulatság. A jó hal: luxus. Persze, a karácsonyi szezonban könnyen kifoghatunk egy leárazott, az ehetetlenség és az élet-halál mezsgyéjén ingadozó pontyot egy bevásárlóközpont akváriumából, de a jó minőségű hal mindig drága volt és mindig drága lesz. Már azért mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha egy vadon élő szivárványos pisztrángot szeretnénk megenni, de a legmenőbb díszhalakhoz képest ez is diszkontárban van.

Az ég kék, a fű zöld, a világűr fekete. Ezek olyan egyértelmű tények, hogy eszünkbe se jut megkérdőjelezni őket. Pedig gyakran a legegyszerűbbnek tűnő kérdéseket a legnehezebb megválaszolni. Azon például neves tudósok egész sora törte a fejét, hogy mégis miért koromsötét az űr, miközben telis-tele van fénylő csillaggal.

A hidegháború nem az a korszak volt, amikor a pénzügyi racionalitás mentén zajlott a fegyverkezés. Az Egyesült Államok is temérdek pénzt költött kísérleti repülőgépekre, űreszközökre, hajtóművekre és fegyverekre, a Szovjetunió meg egyenesen annyit, hogy végül részben ez okozta az összeomlását. A nem jól elköltött rubelek egyik ékes példája volt

Ada Lovelace a neves angol költő, George Byron lánya volt, és a nők 19. századi esélyegyenlőségét elnézve nem lenne meglepő, ha ez lenne az egyetlen dolog, amiről ismert. Pedig nagyon nem ez a helyzet: szokás őt ugyanis a világ első programozójaként emlegetni.

A lemezeladási és netes lejátszási statisztikákat évtizedek óta nyomon követő Billboard listavezető dala ezen a héten a nemrég agyonlőtt XXXTentacion slágere, a Sad, amihez most jelent meg vadonatúj videoklip. A második helyezett Cardi B, Bad Bunny és J Balvin közös száma, az I Like It. A klipje egy hónapja jelent meg, de már 180 millióan nézték meg.

Biztosan ön is kapta már azon magát, hogy a rég elmúlt gyerekkoron mereng, és hogy akkoriban mindenre milyen sokat kellett várni, bezzeg most úgy repül az idő, hogy követni se győzi. Ez az érzés nem puszta nosztalgikus kesergés: idősebben kimutathatóan gyorsabbnak érzékeljük az idő múlását.

A durián egy Délkelet-Ázsiában honos gyümölcs, Thaiföld és Malajzia a fő termesztői. Nagyjából úgy néz ki, mint egy tüskés görögdinnye, a húsa krémes állagú, fura, édeskés ízű, az illata pedig, nos, ha finomkodni szeretnénk, azt írnánk, intenzíven kellemetlen. De hát miért is akarnánk finomkodni, nem illat ez, hanem szag, mintha rothadó hagymát kevernénk terpentinnel és emberi ürülékkel. Anthony Bourdain, a nemrég elhunyt sztárszakács úgy jellemezte, olyan, mintha smárolnál a halott nagymamáddal. A YouTube tele van duriánt először kóstoló vagy megszagoló emberek videóival (ha szeret embertársai szenvedésén röhögni, erre tessék), Délkelet-Ázsia nagyvárosaiban kategorikusan ki van tiltva a nyilvános helyekről és a tömegközlekedésről, Kínában a szupermarketekben előre csomagolva árulják, de a szag azon is átüt, méghozzá méterekre. Egy szó, mint száz: ez a cucc tényleg irtózatosan, leírhatatlanul, elviselhetetlenül, pusztítóan büdös.

A duriánfa gyümölcséből (j) főzött sör az ausztrál kézműves sörök fesztiválján a Melbourne-i Kiállítási Csarnokban 2018. május 18-án.

Fotó: David Crosling / MTI

A tudomány pedig ilyenkor önfeláldozó módon felteszi a kérdést: ugyan mi van benne, amitől ilyen, és ez miért jó neki?

Julius Streicher náci főújságíró-propagandistának fájdalmas halála volt. A nürnbergi perben ítélték kötél általi halálra, de elsőre nem sikerült az akasztás. A kötél nem törte el a férfi nyakát, ehelyett a kivégzés résztvevői azt látták, hogy kapálózik, és levegőért próbál kapkodni. A hóhér, az amerikai John C. Woods ekkor eltűnt az akasztottat takaró fekete lepel mögött, hogy megoldja a helyzetet. „Nem voltam olyan hangulatban, hogy megkérdezzem, mit csinált – írta a kivégzésről tudósító egyik újságíró. – De szerintem megfogta a himbálózó testet, és a föld felé rántotta". 

Julius Streicher

Fotó: Imagno / Getty Images Hungary

Ki kell mondani: Woods béna hóhér volt. Tíz náci bűnöst végzett ki, közülük a korabeli jelentések szerint legalább háromnál gondok akadtak. Mint ahogy a hóhérkarrierjében másik húsznál is. De őt ez nem nagyon érdekelte. „Úgy tekintek erre az akasztós melóra, hogy valakinek meg kell csinálnia" – mondta az újságíróknak.

Itt a nyár, locsolják az utakat, párolog a szépen feketéllő beton – mintha csak egy amerikai film forgatásán járnánk, leszámítva a magyar panorámát. De miért vizezik a filmekben az utcákat?

A filmművészetben az esőnek fontos szerepe van. A Blade Runner film noir melankóliájához rengeteget tett hozzá az állandóan ömlő eső. A Tarkovszkij-filmekben a víz a megtisztulás szimbóluma. Vagy ott A nagy kékség, ahol a tenger a világgal való szakítás megtestesítője. És a hollywoodi filmekben is vizesek az utcák – igaz, ott nem feltétlenül művészeti, hanem gyakorlati szempontok miatt.

Fotó: Ladd Company / Northfoto

A vezető operatőrök gyakran fellocsoltatják az utcákat a felvételek előtt, ha éjszakai, szabad téren játszódó felvételeket készítenek. Ennek több oka is van:

A mosogatógép az emberiség legnagyszerűbb találmányai közül való, jelentőségében a robbanómotorral belső égésű motorral, az öblítős vécével és az internettel lehet egy lapon említeni – ebben valószínűleg egyetért mindenki, aki valaha használta. Ahogy valószínűleg azt is mindenki tapasztalta már, hogy a műanyag edények, evőeszközök mintha lassabban száradnának meg benne, mint gyakorlatilag bármi más. A jelenség nem függ se a mérettől, se a formától: egy műanyag tál vagy akár egy egyszerű spatula még akkor is vizes marad a mosogatás után, amikor a fém evőeszközök, az üvegpoharak, a kerámiatányérok vagy a teflonbevonatú serpenyő már rég száraz. Valaminek tehát magában a plasztik anyagban kell lennie, ami miatt nem szeret gyorsan száradni.

Amikor 2001. szeptember 11-én két repülőgép csapódott a New York-i World Trade Center ikertornyaiba, majd egy a Pentagon épületébe, az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrortámadása miatt az ország fölötti teljes kereskedelmi légi forgalmat leállították. A tilalom alatt egyetlen gépet engedtek mégis felszállni, ez a kivétel viszont megmentette egy kígyómarástól haldokló ember életét.