A francia gótikus építészet legnagyszerűbb alkotása a Notre-Dame, és fennállása nyolcszáz évében jó párszor előfordult, hogy kisebb-nagyobb kár érte a lenyűgöző és gigantikus katedrálist.

A most látott pompás épület eleve egy korábban lerombolt templom helyére került, amely túl szűknek bizonyult Párizs egyre csak növekvő lakosságának, ezért döntött úgy Maurice de Sully püspök 1160-ban, hogy új épületet emel gótikus stílusban. Az építkezés nagyjából százötven évig tartott, és egyes források szerint már ez alatt volt egy tűzeset, de ennek a nyomait nem tudták kimutatni.

Néha szándékosan változtattak ezt-azt az épületen, például a színezett ablaküvegeket praktikus okokból átlátszóra cserélték, hogy több fény jusson a templomba. Ezt később visszaállították, mert a színes ablak hangulatosabb.

Magától értetődő dolog, hogy ha az ember felveszi a telefont, úgy fog beleköszönni, hogy halló - vagy legalábbis nem fog meglepődni, ha a vonal másik végéről ezt a szót hallja. Magyar füllel még logikusnak is tűnik, hogy hallózunk,  mert hát benne van, hogy hall, meg hasonlít arra, hogy hallom, de valójában egészen máshonnan eredeztethető, az elterjedését pedig Thomas Edisonnak kell megköszönni.

A II. világháborúban, majd a hidegháború évei alatt a különlegestől a bizarrig terjedő skálán nagyjából minden fokozatba eső hadigépet kifejlesztettek és megépítettek a front egyik vagy másik oldalán álló erők. Az 1950-es évek elején megalkotott Atomic Annie, hivatalos nevén az M65-ös atomágyú a bizarr véglethez esik közelebb, és nem csak azért, mert a feljegyzések szerint csak egyetlenegyszer használták.

A műanyag szatyrok a tengerek szennyezettségének és a világ pusztulásának egyértelmű szimbólumai lettek, sokan inkább ezért vászonszatyrokkal járnak, hogy ezzel is tegyenek valamit a bolygónk megmentéséért. Most azonban úgy néz ki, hogy aki fejvesztve szórta ki a műanyagszatyrait, és lelkesen vásárolgatja a szövettáskákat, az nem hogy megmenti, de talán még nagyobb veszélybe sodorja a Földet. 

A 17-19. századi Angliában sok mindentől félhettek joggal az emberek, de a szenzációéhes sajtó által tüzelt legnagyobb tömeghisztériát az élve eltemettetés réme váltotta ki. Az újságírók keselyűként vetették rá magukat a ritka esetekre, amikor a sírba helyezett személy egyszer csak felébredt, és halálra rémülve próbált kiszabadulni a koporsóból. A hírek olvastán az emberekben kialakult az a tévképzet, hogy ez egészen gyakori esemény, ezért számos morbid óvintézkedést tettek ennek megelőzésére. A halottasházakat részben azért hozták létre, hogy napokig figyelhessék a hullát, hátha felébred. (A másik ok sem kevésbé bizarr: a halottasházban várták meg, hogy elhunyt már bomlani kezdjen, amikor eltemetik, mert így már nem vonzotta a friss halottra vadászó hullarablókat.)

A legtöbben nem úgy tekintenek az élelmiszerboltokra, mint a köztünk élő világtörténelem méltán elismert szegleteire, még ha úgy is tűnik néha, hogy a vizes zsemle még a Krisztus előtti korból maradhatott ott. Pedig könnyen lehet, hogy a legutóbbi horvátországi nyaralásán egy olyan üzletben válogatta a szuvenírnek szánt kekszet, amit az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított.

Arthur John Priest 1887-ben született Southamptonban, és ott is halt meg ötven évvel később, 1937-ben. A kettő között túlélte a Titanic katasztrófáját, ami általában párját ritkító esemény egy ember életében – de addigra ő már túl volt pár hajóbaleseten, és még később is több másik hajó elsüllyedését vészelte át élve. Akkoriban, a 20. század elején viszonylag gyakorinak számítottak a hajóbalesetek, az már kevésbé, hogy egyetlen ember ennyit át- és túl is éljen belőlük. Nem csoda, hogy ezek után meg is kapta az elsüllyeszthetetlen fűtő becenevet.

Priest élete nagy részében fűtőként dolgozott. Egy hajófűtő élete még akkor se volt játék és mese, amikor éppen nem süllyedt el a munkahelyük: naphosszat a hajó gyomrában, izzasztó hőségben rakodták a szenet, a Titanicon például a több mint 150 fős fűtőcsapat etette a világ akkori legnagyobb hajójának 29 kazánját. A munka a nyers izomerő mellett ügyességet is igényelt, mert a szénhordóknak figyelniük kellett arra, hogy a hajó végig egyensúlyban maradjon, míg a szenet lapátolóknak a megfelelő adagolásra kellett ügyelniük, hogy pont a kívánt sebességet tudják tartani.

A gyerekek kólaivása, noha vannak szülők, akik berzenkednek tőle, általánosnak tekinthető. Persze sokan tisztában vannak ma már azzal, hogy a cukros üdítőitalok elhízást, fogszuvasodást okozhatnak, a kólában lévő koffeintől pedig talán este későig virgonckodik a gyerek. Mégsem gondolja senki, hogy a kóla mérgező lenne rájuk nézvést. Ezzel szemben szinte nincs is olyan szülő, aki hagyná, hogy kisgyereke kávét igyon. De miért, mi különbség ilyen szempontból a kávé és a kóla között?

Valójában semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá, hogy a gyerekeknek bármi bajuk származna a kávéivásból. Viszont egyre több kutatási eredmény utal arra, hogy a kávé számos súlyos betegség veszélyét csökkentheti.

De akkor miért ivódott ilyen mélyen a köztudatba az, hogy a gyerekeknek pontosan ugyanolyan tiltott a kávé, mint az alkohol és a dohányzás? Az ok egy 100 éves lejárató hadjárat, amelyet egy olyan amerikai pótkávégyártó indított a kávé ellen (természetesen üzleti érdekből), amelyről önök közül a legtöbben még sosem hallottak.

Andrew Ivy, az Amerikai Orvosi Szövetség orvosa a nürnbergi perekben tanúskodott, miután számos SS-katonát vizsgált meg. A nácik az SS-osztagokat tartották a legértékesebbnek, ezért az olyan létfontosságú orvosi beavatkozások terén is előnyt élveztek mindenki mással szemben, mint a vérátömlesztés. Az SS-katonák bőrébe ezért beletetoválták a vércsoportjukat, hogy ha megsérülnek, villámgyorsan kaphassanak vért.

Andrew Ivy (1958)

Fotó: University of Southern Californi / Getty Images Hungary

Ivy Chicagóba hazatérve magával vitte a potenciális vérdonorok, illetve az átömlesztésre szorulók azonosításának eme remekül bevált módját. Nem is kellett sokáig várni az alkalmazásra, hiszen beköszöntött a hidegháború, és az ötvenes évek elején az atomfegyverek bevetése nemcsak lehetőségként, hanem egészen valószínű forgatókönyvként merült fel. Márpedig amikor tömegesen égnek meg, illetve szenvednek akut sugármérgezést az emberek az atomrobbanásokban, ott

A hetvenes évek vége a könnyűzenében a diszkó aranykora volt. Az évtized elején még a feketék, a latinók és a meleg szubkultúra zenéjének számító diszkó 1977-ben, a Szombat esti láz mozis sikerével robbant be, aztán jött a Bee Gees, a Village People, a Jackson 5, Donna Summer és a többiek, és hamarosan diszkózene folyt a csapból is. A népszerűségi hullámmal párhuzamosan lett egyre gyűlöltebb a diszkójelenség a punkok és a rockerek között: szórakozóhelyek és rádiók önmeghatározósa lett az anti-diszkó, és ikonikus ruhadarab a “Disco sucks” feliratú póló.

Nottingham törvényen kívüli íjászának, Robin Hoodnak a története jó eséllyel mindenkinek ismerősen cseng, hiszen az angol mondakör egyik legismertebb alakja, egy csomó könyv és film örökítette meg, a szegényeket felkaroló, gazdagokat fosztogató középkori fenegyereket.

Manapság viszonylag nehéz lenne íjjal terrorizálni az ide-oda utazgató milliomosokat, de egy tavaly elítélt olasz bankár bebizonyította, hogy Robin Hood szellemiségét a modern korban is tovább lehet vinni.

Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az emberek száz százaléka a születésnapján születik. Ez valószínűleg az égvilágon senki számára nem okozott meglepetést, de azt már biztosan kevesebben tudják, hogy az emberek hajlamosak pont azon a napon meghalni, amikor születtek, ami eléggé beárnyékolja a dolog ünnepi jellegét.

A Szülinap-hatás néven ismert jelenséget több országra vonatkozóan is alátámasztották már tanulmányokkal, sőt, még az amerikai baseball-ligában, az MLB-ben is megfigyelhető. A kutatások eredményeiben azonban sok az ellentmondás, ami miatt az is felmerült már, hogy csak egy statisztikai anomáliáról van szó.

A tektonikus lemezek mozgása nem újdonság, ahogy az sem, hogy az egyes lemezek eltérő sebességgel vándorolnak az alattuk áramló magma által meghatározott irányba. Ausztrália viszont olyan gyorsan teszi mindezt, hogy időről időre újra kell számolni a GPS-koordinátákat, nehogy baj legyen belőle.

Fotó: UniversalImagesGroup / Getty Images Hungary

Egy modern utasszállító repülőgépen több száz embernek van hely, pár száz négyzetméternyi alapterületen. Ha telt ház van, fejenként alig több mint egy négyzetméter jut, ráadásul a belmagasság is elég csekély, és egy hosszabb út akár 10-12 óráig is tarthat. Mindez elég penetránsan állott levegőt eredményez, ha nem szellőztetünk sűrűn, mondatja a gyakorlati tapasztalat bárkivel, akivel előfordult már hogy egy kisebb, zárt szobában aludt többedmagával és reggel beleszippantott a levegőbe.

Odakinn ordítanak a mínuszok, alig van oxigén, ráadásul 900-as tempóval halad a gép, hát kivisz menten a huzat.

Néhány évvel ezelőtt látott napvilágot az a tanulmány, ami szerint az emberek szétstresszelik a kutyájukat azzal, ha ölelgetik őket, mert ez a dominancia kimutatását jelenti. A tanulmány szerzője azt tanácsolta, hogy ehelyett inkább simogatással, vagy kedves szavakkal érdemes jutalmazni a kedvencünket, nem meglepő módon, hiszen a simogatást minden emlős szereti.

Elsőre elég nagy hülyeségnek tűnik, hogy egy állat élvezi, hogy egy másik állat fel-alá húzgálja a kezét a szőrén, pedig van értelme, amit annál semmi sem mutat jobban, hogy az emlősök agyában van egy olyan neuron, ami csak a simogatásra reagál.

Írország fővárosa, Dublin története bővelkedik a tragikus epizódokban, a pestistől a nagy ír éhínségig és a skótokkal való csetepatékig sok minden tépázta a várost az évszázadok alatt. A legbizarrabb tragédia azonban mind közül kétségtelenül az a tűzvész, amiben elpusztult egy fél városrész, viszont minden halottjával alkoholmérgezés végzett.

Svájc neve a csoki, az óra és a bankok mellett leginkább a (politikai) függetlenséget juttathatja az eszünkbe, még úgy is, hogy az ország azért több fegyveres konfliktusban vett részt, mint azt a legtöbben gondolják. 1944. április 1-jén, a második világháború alatt viszont ártatlan elszenvedői voltak egy vétlen amerikai bombázásnak.

Régóta lehet már tudni, hogy az emberek a létező legidiótább dolgok miatt is hajlandóak bíróságra menni, elég csak a tavaly lezárult majomszelfi-perre gondolni. A majom és a fotós évekig húzódó ügye elég szürreális volt, de 1999-ben egy ennél is sokkal hajmeresztőbb esetet kellett megoldania a New York-i bíróságnak, ahol a Pepsi volt a főszereplő, és egy vadászbombázó állt a dolgok középpontjában.

A mai vonós hangszereknél, a hegedűnél, a csellónál, a nagybőgőnél és társaiknál írott f alakú a testbe vágott hanglyuk (amelyet éppen ezért f-lyuknak is neveznek). Eközben más húros hangszereknél, sőt a hegedű és rokonainak ősi formáinál nem f, hanem annál sokkal egyszerűbb, például c vagy sima kör alakú a hanglyuk. Vajon hogyan alakult ki e furcsa forma, és valóban használ-e a hegedű hangjának? Mint kiderült, az f-lyuk történetére minden más technológiai fejlesztésnél jobban illik az evolúció kifejezés.

Micimackó a Disney legjövedelmezőbb karaktere (főként a minden elképzelhető használati tárgyra nyomtatott karakterek bevételei miatt), és a legutóbbi élő szereplős feldolgozások óta azt is sokan tudhatják, hogy Alan Alexander Milne a kisfia, Christopher Robin (vagyis Róbert Gida) plüssmackójáról mintázta. Az azonban már kevésbé közismert, hogy honnan kapta a plüssmackó a nevét. A karakter eredeti elnevezése (Winnie-the-Pooh) sok angol rajongót is fejvakarásra késztet, hiszen egyáltalán nem utal Micimackó csekély értelmű medvebocs mivoltára. Nos, a Pooh egy hattyútól ered, amit Christopher Robin megkedvelt egy parkban, és valamiért így nevezte el (bár a szó másrészről kakit is jelent). Sokkal érdekesebb azonban a Winnie tag. Ez a Winnipeg rövidítése, és a londoni állatkert egyik fekete medvéjére utal, ami egyáltalán nem a szokványos módon került a Regent's parki állatkertbe.

Talán nincs még egy olyan ikonikus és világszerte jól ismert alkotása a skandináv képzőművészetnek, mint Edvard Munch norvég expresszionista festő (1863-1944) Sikoly című titokzatos képe, ami csaknem annyira foglalkoztatja a közvéleményt, mint Leonardo da Vinci Mona Lisája. Míg sokan azt kutatják, hogy mi rejlik Gioconda rejtélyes mosolya mögött, mások Munch festményén a központi, görcsbe rándult testet, a koponyára redukált alak gesztusát, a rettegés, már-már halálfélelem motivációját kutatják. A 19 század végén készült alkotásról körülbelül mostanra jelenthetjük ki, hogy több-kevesebb bizonyossággal mindent tudunk róla.

Nem ritka, hogy a növények különféle védelmi mechanizmusokat fejlesztenek ki a velük táplálkozó növényevők elriasztására – sőt alkalmanként a megölésére. E módszerek lehetnek mechanikusak (például áthatolhatatlan tövisek), de kémiai jellegűek is, amikor a növény méreganyagot termel, amely minimum rossz ízűvé teszi őt a növényevő állatnak, de a hatása sokszor halálos. (Kevesen tudják, hogy a világon sokkal több mérgező növény él, mint mérges gomba, és a dísznövényként tartott fajok között különösen sok a mérgező).

A fenti jellemzőkkel bíró növények célja egyértelmű, és a saját szempontjukból indokolható: meg akarják akadályozni, hogy az állatok elfogyasszák őket, esetleg élősködjenek rajtuk. Van azonban egy fanemzetség, a Pisonia, amelynek képviselői a Csendes- és az Indiai-óceán trópusi szigetein elterjedtek. E fákat angolul ördögkaromnak hívják (hivatalos magyar nevük nincs), és ez az elnevezés illik is rájuk. Ők ugyanis nem védelmi céllal ölnek állatokat – főként madarakat –, hanem minden látható ok nélkül. Szándékosan magukhoz édesgetik a szerencsétlen és egyébként nekik semmi rosszat nem tévő madarat, majd csapdába ejtik, amitől az áldozat elpusztul.

Mikor háborús hősökről esik szó, csak nagyon keveseknek jut eszébe, hogy egy állatra gondoljanak, pedig Judy, a fajtatiszta angol pointer igazi hős volt, akit bajtársai nem hagytak hátra, és ő sem hagyta, hogy nekik nagyobb bajuk essen.

A második világháború minden oldalon tele van váratlan hősökkel, akik néha tényleg a legfurcsább helyekről bukkannak fel. Szovjet oldalon elég csak a 309 német katonát ártalmatlanító mesterlövészre, Ljudmila Pavlicsenkóra, vagy akár arra a Marija Oktyabrszkajára gondolni, aki egy tankot kért a Vörös Hadseregtől, hogy megbosszulhassa a háborúban meghalt férjét, majd a bosszúhadjárat közben ő maga is odaveszett.

Oktyabrszkaja a Harcoló barátnőn

1978 egy napsütötte délutánja sokaknak emlékezetes maradt a Floridai Állami Egyetemen: elég volt a kampuszon sétálni ahhoz, hogy valaki egy szociálpszichológiai kísérlet alanyává váljon. Russell Clark pszichológus kilenc hallgatója – öt nő és négy férfi – járta az egyetemet, és diáktársaikhoz véletlenszerűen odalépve a következő kérdést tették fel: „Szia! Lefeküdnél velem ma este?”

A Nobel-díj az a fajta elismerés, ami leginkább világraszóló hírnévvel és néha egész életre szóló ingyen sörrel jár. Kivéve a második világháború alatt, amikor az arany plakett és rajta a név egyet jelenthetett a halálos ítélettel. De ha a tudósok összefognak, akkor a német katonák eszén is könnyen túljárnak. Ez történt akkor is, amikor két emlékérmét is "palackoztak" 1940 áprilisában Dániában.

Amikor friss marhahúst veszünk, általában az élénk vörös színt keressük, ezt tartjuk vonzónak, a kereskedők pedig próbálnak igazodni a kereslethez, és igyekeznek úgy becsomagolni az árut, hogy megtartsa ezt a színét. Akkor is, ha egyébként ez ellentétes lehet a vevő érdekével.

Mint köztudott, a tudomány mindent elront, amitől az emberek jól érezhetnék magukat. Kezdve a dohányzástól az alkoholon és a vörös húsokon át a műanyag szemét jóleső eldobálásáig. De a tudománynak sosem elég, így még a legbensőségesebb családi ünnepeket, így a születésnapi partikat is romba akarja dönteni. Azt állítják ugyanis a tudósok - akiknek valószínűleg senki sem menne el a szülinapi bulijába -, hogy abban a pillanatban, amikor az ünnepelt a régi szokást követve elfújja a tortáján az életévei számát jelképező gyertyákat, 1400 százalékkal gyarapszik a torta felületén tenyésző baktériumok száma.

A gonosz Hókuszpók nagyon próbálkozott, de sosem tudott túljárni a törpök eszén, néha még a saját macskája, Sziamiaú is csak röhögött a béna próbálkozásain. Eközben a Hókuszpók eredeti hangját adó Paul Winchell ha éppen nem szinkronszínész volt, találmányaival rengeteg ember életét mentette meg. Aztán kiderült, hogy az élete maga a szomorúság és fájdalom. 

A London melletti Heathrow nemzetközi repülőtérről annak sajátos kialakítása és működési rendszere miatt időről időre szellemjáratok is felszálltak, volt, hogy akár heti hat darab is. Nulla utassal repültek át a szomszédba, a walesi Cardiff repülőterére.