Hova lett két budapesti Duna-sziget? Az egyiket bekebelezte a Margit-sziget, a másikat egyszerűen elkotorták

2011. október 16., 10:46 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Galéria megnyitása Nagyon érdekes posztot ajánlott figyelmembe a Dunai szigetek bloggere (kinek amúgy is érdemes figyelni a blogját, mert igen izgalmas). Egy Fortepanon megjelent kép indította nyomozásra, melyen jól látható, hogy a Margit-sziget nyugati oldala sivár, mintha letarolták volna róla az erdőt. Pedig épp fordítva történt: még nem nőttek ki rajta a fák, hiszen a 30-as években még egészen új volt a szigetnek az a része.

Nem sokkal korábban alakították ki a mainál jóval karcsúbb Szent Margit-sziget és a Festő-sziget egybeolvasztásából. A munkálatokhoz szükséges anyagot mederkotrással nyerték. Alighanem ennek esett áldozatául a Fürdő-sziget maradéka is (melyen egykor római híd pillérei és természetesen fürdők is voltak).

A sziget rövid történetét a képgalériával követhetitek végig, a részletes sztori pedig az eredeti posztban.

Kisföldalatti végállomás a Vigadó alatt és más csudák az 1957-es Érdekes Újság látványtervein

2011. október 12., 09:24 Módosítva: 2014.06.30 15:58

~dá~: Régi újság - a Vigadóról

Az Érdekes Újság 1957. október 5-i számának közepén találta ezt a fényképes összefoglalót Laci. a Vörösmarty téri irodaház terveiről. Pompás összeállítás, tele olyan nyalánkságokkal, mint a 25 ezer forintos fődíj, a tetőterasz vagy a kupola. A Vigadó alá  bevitt kisföldalattiról nem is beszélve (úgy látszik minden nagy előadóhelyen fontos, hogy bezavarjon valami kötöttpályás zakatolás, mint a Müpánál vagy az Erzsébet térre tervezett Nemzetinél). persze duplán fura elmerengeni azon mi lett volna, ha hiszen már ami lett, az sincs meg. Nagyításért katt a képre vagy ide - jó böngészést!

Séta Esztergomban kutyával és gördeszkával

2011. október 12., 07:35 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Cuki. (Tipp: Dzsilla, kösz!)

Már megint ruha nélkül vakuzott valaki a tükörbe - ingatlansaláta

2011. október 11., 08:00 Módosítva: 2014.06.29 12:27

Ruha nélkül vakuzva - nagyításért katt a képre!

 

Felesleges kommenteket elkerülendő: az ingatlansalátában nem csak béna ingatlanhirdetések vannak, hanem bármi, ami érdekes.

Acéltornácos ház lett az Év háza

2011. október 10., 08:21 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Galéria megnyitása

Idén tényleg remek épület lett az Év háza, hurrá! Kifejezetten szeretem ezt a házat. Tavaly a Média Építészeti Díja kapcsán jártam már benne, s bár drukkoltam neki, nem ez nyert. (Szakmai zsűritagként nem szavazhatok, így abszolút lehetek részrehajló. 2011-ben annyira erős a felhozatal, hogy a részrehajlás is nehezen fog menni.) Na de vissza Nagykovácsiba, mert hogy ott áll a ház.

Tovább

Félbevágott Mercedes a Szentendrei úton

2011. október 7., 10:51 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Az nem újdonság, hogy a Norc és Street View csinál fura térgörbületeket az összeillesztések mentén, de ez különösen jól sikerült. Még az árnyék is stimmel, a kocsi ívei is tökéletesek, a német autók/mérnökök szerelmesei is dicsérnék a precizitást. A tippért köszönet a Városjáró bloggerének!

Óriás Steve Jobs-graffiti Budapesten - halála bejelentése napján

2011. október 6., 21:37 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Steve Jobs grafitti a Filatorin - már a halála napján fotó: Jamr

Ez gyors volt. Ma jelentették be az Apple-vezér halálát és már el is készült róla az első óriásgraffiti a Filatorigátnál (szerény reklámmal a bal alsó sarokban). A fotót Levente, a remek Falanszter bloggere küldte - kösz!

Kérjük, hogy a kiállított szobor közelébe ne menjenek!!! Budapest legveszélyesebb szobra és leghülyébb talapzatfelirata

2011. október 6., 17:26 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Galéria megnyitása

A képen látható Széchenyi-szobor Kőbányán áll. Hogy kit ábrázol, az tulajdonképpen mindenkinek a fantáziájára van bízva. Mert hogy nincs rá kiírva semmi. Igaz a talapzatára oda van ragasztva egy lap, de azon egészen más szerepel:

 

Balesetveszély!!! Kérjük, hogy a kiállított szobor közelébe ne menjenek!!

 

Olyan mint egy jelenet a Galaxis útikalauzból. Vagy mint egy nemzetközi sztárművész installációja (egy kortárs múzeum csilliárdokat fizetne érte és lehetne írni a katalógusban, hogyan távolodik el a művészet az embertől, vagy valami hasonlót).

Persze az is lehet, hogy csak utólag jöttek rá: az a négy facsavar, amivel a legnagyobb magyar mintegy három méter magas emlékművét rögzítették, kevés lesz...

Még több fotóért katt a képre! (A minőségéért bocs, telefonnal készültek, nagy szélben. Az életemet kockáztattam az Urbiért, hogy csináltam pár közelit.)

Aranyos fordítóiroda-hirdetés

2011. szeptember 30., 08:22 Módosítva: 2014.06.30 15:58

~dá~: Fordító iroda

Marci küldte tovább ezt a fotót, egy jó hosszú levéllel, amiből nem sokat értettem. De a lényeg, hogy fordítóiroda, egy sima, egy fordított, sima és fordított szem, miegymás. Ott van a Károly körúton, az ex-kupolás Ford-szentélyes házban.

Holdbéli táj a Hajógyári-szigeten. A fesztivál után mintha elfelejtették volna helyreállítani a terepet - frissítve a szervezők és a Főkert válaszával

2011. szeptember 27., 21:33 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Galéria megnyitása Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt egy barátnőmmel vissza akartunk menni nosztalgiázni a Szigetre (lehet, hogy akkor még Diákszigetnek hívták?) néhány héttel a fesztivál után és egyszerűen nem találtuk meg a nagyszínpad helyét. Tökéletesen újragyepesítették a nagy rétet. Szomorú, hogy úgy néz ki, idén nem adtak ilyen sokat a rekultivációra. Bár soha nem tagadtam, elkötelezett híve vagyok a Szigetnek, E. fotói tényleg elszomorítóak (katt a képre), levele pedig alant olvasható.

Tovább

Felújították Kálvin téri áruházat. Csak a sarka maradt ki... Miért?

2011. szeptember 19., 19:05 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Érdekes jelenséget fedezett fel Zoli, s meg is osztotta az Urbanistával. Szépen felújították a mostoha sorsú és kalandos történetű Kálvin téri áruházat, ami önmagában nem érdekes (legalábbis nem kellene, hogy az legyen). Viszont az íves sarokrész úgy ahogy van kimaradt. Egész durván, egy ablak közepénél fejezték be a munkát, mintha ott fogyott volna el a festék/pénz/sör/lelkesedés/munkaidő stb. Vagy tudtok racionálisabb magyarázatot? (Nagyításért klikk a képre vagy a szövegben található linkekre.)

Tovább

Budapest legcukibb lakótelepi háza

2011. szeptember 19., 07:55 Módosítva: 2014.09.01 11:50
9

A Lakatos úti lakótelep korábban is a szerethető lakótelepek közé tartozott a négyemeletes, csúsztatott zsalus házaival, szellős beépítettségével, sok játszóterével és pingvinszobraival. A fenti képen látható alkotás még jobban megerősíti ezt a képet: ez alighanem Budapest legszerethetőbb lakótelepi háza. A fotókat Tücsinek (a Csibor és a Malacka hegedűsének köszönhetem), akiről most tudtam meg, hogy egy utcában laktak a nagymamáink - természetesen a Lakatoson!

Őzikés intim szféra és lakópark az Andrássyn - ingatlanoslecsó

2011. szeptember 17., 14:32 Módosítva: 2014.06.29 12:27
Tovább

Föld alá terelt Dózsa György út, lóvontatású járművek az Andrássyn, s más csudák. Lássuk melyik jó ötlet, melyik nem!

2011. szeptember 16., 07:33 Módosítva: 2016.11.29 14:48

Bevallom, még életemben nem hallottam a Liget Köztársaság Egyesületről, pedig érdekes társaság lehet, hisz a közgyűlésein Szőcs Géza Bojár Iván Andrásként viselkedik. Csak míg egy arculati tanácsnokot azért fizetnek, hogy vad és eredeti dolgokat mondjon, hogy aztán leszűrjék belőle a használhatót a többiek, addig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárának nem kellene feltétlenül nagyközönség előtt brainstormingolnia. Még akkor sem, ha nem minden vad dolga használhatatlan, csak ki kellene szűrni belőle a használhatót. A teljes MTI-hírből lássuk a legfontosabb pontokat szemezgetve - hozzáfűzve egy-egy rövid értékelést is.

 
Tovább

Olcsó lakás, csak erős idegzetűeknek

2011. szeptember 12., 09:42 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Érdekes lakáshirdetés- fotó: Zsófi

Szia!  Még áprilisban találkoztam egy lakáshirdetéssel a körúton. Gondoltam elküldöm neked, hátha érdekel. Üdv,Zsófi

Vajon mennyire lehet felújítandó, ha kétszer is aláhúzták?

Napi cukiság: vadkacsák isznak a Benczúr utcában

2011. szeptember 10., 15:31 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Valami archívumból előkapott kép lehet, nem tudom mikor készült, de mindenképp aranyos fotó: a városligeti tóból (vagy az állatkertiből?) átruccant pár tőkés réce a Benczúr utcába. Hogy miért, az mondjuk rejtély számomra. (A fotó amúgy egy terézvárosi ingatlanpiac árzuhanásáról szóló cikket illusztrál).

Mentális térképek. Vagy ha ez nem lenne elég kattintékony cím: zsidók, prolik, cigányok, nyuggerek is vannak benne

2011. szeptember 9., 10:42 Módosítva: 2014.06.29 12:27

budapest

Azok kedvéért, akik nem hajlandók öt sornál hosszabb posztot elolvasni, instant GYIK kommentelés előtt: igen, mi is tudjuk, hogy Budapest nem ilyen, igen, mi is tudjuk, hogy ez egy régi térkép, nem nem azonosulunk vele, nem nem mi csináltunk és a poszt (többek közt) magáról a jelenségről szól, hogy ilyen térképek készülnek. Kösz!

Mentális térkép - életemben nem hallottam ezt a kifejezést szerintem, de amikor Dzsilla elküldte esszének is beillő posztját, egyből leesett miről is van szó. Főleg persze a mellékelt illusztrációknak köszönhetően. Egy kazalnyi neten keringő térképet gyűjtött egybe, sokuk még a vicceskép-megosztás Jurájából, az e-mailes továbbküldözgetés korából valók.

A legizgalmasabb persze a budapesti, kár hogy alkotójánál az önirónia szikrája is hiányzott: mondjuk Angyalföld vagy Újlipótváros nem csak hogy egyszerűen köthető társadalmi csoportokhoz, de emblematikus területek. Szóval igazán akkor lenne mókás, ha mindenki megkapná a magáét. Na de nem terelem a szót, íme a poszt, meg a képek:

Tovább

Eladó lakás a "BARÁTOK KÖZT" házban? De akkor mit jelenthet a jó lakóközösség?

2011. szeptember 8., 04:09 Módosítva: 2014.06.30 15:58

~dá~: Barátok közt ház - fotó: Réka

Azért Kós és Zrumeczky most büszke lenne, ha élne, hogy na, mégis vitték valamire...

Szia, lelkesen olvasom a blogot, és mindig jókat vigyorgok az ingatlanhirdetéseken, emberek mit meg nem tesznek, hogy túladjanak a lakásukon. Na mindegy. Kb. egy hónapja a Király utca környékén én is lefotóztam egy ilyesmi hirdetést, és Zámbó Jimmy szülőházát látva eszembe jutott, hogy elküldöm. Itt a tulaj azzal villog, hogy a "Barátok közt ház" egyik lakását árulja (külön aranyos ebben a kontextusban a "Jó lakóközösség!" megjegyzés). Üdv, Réka 

Ti vettetek már kastélyt buszmegállóba kiragasztott hirdetés alapján?

2011. szeptember 6., 19:21 Módosítva: 2014.06.30 15:58

(úgy ahogy van, via: xlamix.tumblr.com)

Eladó Zámbó Jimmy szülői háza. Az alap betonjába beleírta, hogy "Szeretlek Anyukám! Imre", de nem ez az igazi marketingfogás

2011. szeptember 6., 14:24 Módosítva: 2014.06.29 12:27

Galéria megnyitása

Zámbó Jimmy szülői háza eladó! - figyelmeztetett mrgeez és tényleg. A meglehetősen átlagos cinkotai családi ház állítólag a Király szüleié volt. Az ingatlanmagazin.com utánajárt a hirdetésnek. A cikkből az derül ki, hogy ingatlanos papírokkal tudja igazolni, hogy valóban a Zámbó-szülők otthonáról van szó, sőt nem csak azokkal. Mint elmondta:

 

Az alap betonjába maga Jimmy írta bele, hogy "Szeretlek Anyukám! Imre".

 

Ez már önmagában is ütősebb, mint amit egy átlagos marketingcsapat összebrainstormingol egy hét alatt, de a java még hátra van. A hirdetésben ugyanis az áll, hogy:

Tovább

A zebra, amely falnak vezet. A gyalogátkelőhelyeket gondosan felfestették, már csak a metrót kell megépíteni hozzá

2011. szeptember 5., 07:30 Módosítva: 2014.06.30 15:58
Zebra a falnak - fotó: Zoli

Szia Dá! Ajánlom figyelmedbe a mellékletben található zebrát. A pontos címe: 47.496061,19.076608. Három zebrát festettek fel, gondolom a 4-es metró miatt, ugyan metró nincs, zebra van. Az egyik zebra egyenesen a falnak ütközik. Üdv, Zoli

Tovább

Üzletközpont épül a Ferenciek tere alá

2011. szeptember 4., 11:31 Módosítva: 2014.06.30 15:58

Critical Mass Budapest: Ferenciek tere - Károlyi Mihály utca

A közterületépítés első és második főtétele szerint: 1. Plázaépítés nélkül nem újul meg közlekedési csomópont. 2. A megújulás nagysága egyenes arányban áll a pláza nagyságával. 

A Köki például nagyon megújul, így oda nagyon nagy bevásárlóközpont épül. Ahol eddig nem is volt semmi, csak most építenek valamit, ott az egész új közlekedési csomópont egy nagy bevásárlóközpont lesz, mint a gyalogos hídnál. A Ferenciek tere nem túl nagy közlekedés csomópont és nem is újul meg annyira, ide nem épül olyan nagy pláza.

Mint az MTI írja, a feladat itt:

Tovább

"Szent István körútn" A Nyugati aluljárójában található táblahibára nincs épeszű magyarázat

2011. szeptember 1., 12:53 Módosítva: 2014.06.30 15:58
"Szent István körútn" (Nyugati aluljáró). Fotó: Száva

 

A "Kossúth utca" ügye valóságos táblahibacunamit indított el az Urbanistán: küldtetek mókás ajtófeliratot és félrefordított múzeumi ismertetőt is. Persze a legizgalmasabbak a közterületi értelmetlenségek: az Astoria és az Örs aluljárója után itt a Nyugatié (és van még talonban hiba, vagyis lesz mit javítani a BKK-soknak).

Száva találata azért is igazi csemege, mert teljesen érthetetlen, hogy került a szó végére az n betű. Valaki belehamuzott a klaviatúrába? Vagy ez volt az utolsó tábla a leadás előtti hajnalon és az elaléló grafikus orra lenyomott egy n-t? Rejtély!

Debrecen titokzatos vára. Az építtető váratlan halála miatt torzó maradt csipkés falú, tornyos, sok oszlopos, várárkos erőd

2011. augusztus 31., 08:25 Módosítva: 2014.06.30 15:58
4

Az elmúlt száz évben többen építettek hóbortból, kedvtelésből várat (a legismertebb a sopronbánfalvi Taródi-vár és a székesfehérvári Bory-vár), melyeket a kegyetlen népnyelv - lássuk be legtöbbször joggal - bolondvárnak nevez. Jóval kevésbé ismert kisöccsük a debreceni Sámsoni úti vár. Az épület kissé kilóg a sorból, hiszen egy díszlettervező álmáról van szó, vagyis ha úgy tetszik, félig meddig profiról, akinek célja volt a "romantikázással".

Tovább