Na végre! Bekebelezi az Állatkert a Vidámparkot

2008. november 10., 15:52 Módosítva: 2014.06.30 15:50

jakata: Kép 010A Persányi már évekkel ezelőtt emlegette, hogy az Állatkertnek bővülnie kellene - kizárásos alapon vagy a Vidámpark vagy (a sínpárok számának csökkentésével) a vasút felé. Bár szerintem titokban azért megfordult a fejében, hogy milyen lenne egy madárház a Gundelben vagy egy majomház a Szépművészetiben is. Álma most úgy tűnik megvalósul: költözik a Vidámpark, és a helyét elfoglalhatja az Állatkert. A műemléki darabok természetesen megmaradnak, például a hullámvasút és a gyönyörű (bár mostanában nem zenélő) körhinta. Nem tagadom, szép emlékek fűznek hozzá, mégis azt mondom, nem kár érte. (Na persze, ha például a Mesebarlangot le akarnák bontani, az első sorban égetném az Állatkert-zászlót az ellentüntetésen.)

Tovább

Vajon kiknek tettek ki padot a Lágymányosi híd alá? Még a hajléktalanoknak sem jó

2008. november 10., 11:30 Módosítva: 2014.06.30 15:50

~dá~: Erre a második legrosszabb a kilátásRejtélyes célközönsége van a Lágymányosi híd alá állított kör alakú padnak. Persze lehet, hogy volt itt valami megállója valaminek, bár nem tudok róla. Mindenesetre most mindentől távol esik, viszont egy forgalmas útkereszteződésben van, ahol nem csak az orrunk előtt dübörögnek autók és villamosok, hanem a fejünk felett is. Ha háttal ülünk a forgalomnak, akkor viszont egy szép betonfalban gyönyörködhetünk.

Tovább

Villámbeszámoló a Modellfesztiválról

2008. november 10., 11:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Bár szívesen megnéztem volna a Modellfesztivál keretében az épülő négyes metró állomásait, a hétvégén egy másik mélyépítési projektet látogattam meg: egy barátom garázslehajtóját betonoztuk. Szerencsére azonban Kambekk a Városjáró (kiállításjáró) bloggere benézett és egy rövid kommentben megosztotta velünk az élményeit:

Tovább

Eltűntek a szelektív gyüjtők Wekerletelepről?

2008. november 10., 08:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Örök dilemma, hogy javára válik-e a városnak egy csúnya, de működő piac, egy lepukkant, de kihasznált mozi vagy egy ronda, de lelkiismeretes rendőr. Egy azonban biztos, mielőtt egy tájidegen trafóházat lebontanak, nem árt gondoskodni a környék áramellátásáról. Bár a városkép védelme tényleg a szívünk ügye, kiváltképp, ha Wekerléről van szó, azért itt - ha igaz a hír, amit Bálinttól kaptunk - nem biztos, hogy jó döntés született.

Tovább

Most a kerékpárosok dönthetik el, hol legyen biciklitároló - napi linkek

2008. november 9., 18:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Mondjuk ennek nem kellene hírnek lennie. Olyan ez mintha azt mondnám, hogy milyen nagyszerű, hogy a közös képviselő megengedi, hogy oda tegyem a fotelt a lakásomban, ahova akarom. (Esetleg még beugrik az a telek, amit úgy hirdettek, hogy a ráépített ház ablaka arra néz, amerre a vevő akarja). Mindenesetre, aki akar, hétfőn személyesen is beleszólhat, hol legyenek kerékpártárolók Zuglóban. Részletek a CritialMass.hu-n, további városos, épületes, ingatlanos linkek meg alább:

Tovább

Média Építészeti Díja 2008. Holnaptól szavazás az Indexen!

2008. november 9., 15:20 Módosítva: 2014.06.30 15:47

Szegény, szegény építészek! Nem elég, hogy lelkes amatőr bloggerek és lelketlen amatőr újságírók (vagy ami legrosszabb, ezek mutációi, khm-khm) össze-vissza kritizálják az alkotásaikat, de most már az elismerésükről is ők döntenek. Jön ugyanis kedden a Média Építészeti Díja az elmúlt év legjobb tervéről és megvalósult épületéről. Sőt! Vox populi, vox dei: a nép is megmondhatja mi a Jóistent gondol. Ma még csak az építészfórumon, de holnap és holnapután az indexen is. Nagyon tetszik az egész, csak az zavar, hogy egy ennyire vizuális dolognak nem igaz, hogy nem lehetett egy logót kitalálni. Jobb híján az egyik sokkoló pályamű képét tettük ide: a Clarl Ádám téri hotelét. Aki kíváncsi a zsűriző újságírók nevére, meg a díjátadó programjára, az kattantson tovább a sajtóközleményért.

Tovább

Használt Makovecz 45 M-ért. Semmi különös, de gyönyörű a kertje

2008. november 9., 12:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Most komolyan? Mondaná erre valaki, hogy Makovecz? Valószínűleg nem kaptuk volna fel a fejünket erre a hirdetésre, ha nem lenne feltüntetve a szövegben a tervező neve. Bár közel áll szívünkhöz az organikus építészet magyar mestere, ez a baloldali nyitókép (ami ráadásul egyes hirdetésekben az egyetlen illusztráció), semmi különöset nem mutat a szentendrei házról. Igaz, a belseje már hangulatosabb, főleg a hatalmas ablakok a gyönyörű kertre és az erdőkre (meg állítólag a Dunára is).

Tovább

Iroda víztoronyból. Izgalmas üzleti ingatlan Kispesten

2008. november 9., 08:30 Módosítva: 2014.06.30 15:50

A legprofibb ingatlanos sem tagadhatná le, hogy ez az iroda évtizedeken keresztül levegőtlen volt és a falai vizesedtek. De ez persze a mostanában hirdetni kezdett kispesti Víztorony Irodaház esetében egyáltalán nem hátrány, sőt. Négy szint, ingyenes parkoló, irodák 18 és 160 négyzetméter között, akár 1600 Ft/nm bérleti díjért. (Mulatságos, hogy talán a régi emlékek hatására a honlapon egy helyen még 1600 Ft/m3 szerepel.)

Tovább

Miért nem rendeltek el szmogriadót? - napi linkek

2008. november 8., 17:57 Módosítva: 2014.06.30 15:50

A címben szereplő kérdést a, a Praktikus város bloggere tette fel, elnézegetve az időkép.hu légszennyezettségi térképét. A magas porkoncentráció miatt bennünk is felmerült, hogy az avarégetés mellett a százas cigik szívását, a bíróságon a régebbi akták leemelését is korlátozni kellene, a dealerek pedig önszabályozva legyenek szívesek egy napig leállni a koksz és speed forgalmazásával. De aztán szerencsére a hétvége megoldott mindent, most ugyanez a térkép jóval zöldesebb, a fővárosban meg annyira nem történik semmi (vagy legalábbis nem írnak róla), hogy mi is csak egy csokor nemzetközi linkkel tudunk szolgálni ma estére:

Tovább

Kamuzik a Hermina Bau. A Homár kedvenc spamelője most látványtervekkel szédít

2008. november 8., 09:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Magunktól is szívesen írunk rosszat, de ha még provokálnak is bennünket! A Homáron is többször vendégeskedő Hermina Bau így hirdeti Happy Land-jét:

Valami Amerika... a képek NEM illusztrációk, ez tényleg ilyen szuper lesz, sőt, még ennél is jobb!

Abba már bele sem kötünk, hogy ha a számítógépes grafika nem illusztráció, akkor mi? Viszont azt hogy értelmezzük, hogy minden harmadik látványterv egy virág makrofotója? Méhecskéknek is árulnak kecót 5 Ft/négyzetmilliméter áron? A baj azonban nem is ez a látványtervekkel, hanem amit Okoska To:rp írt az Urbanistának:

Tovább

Hatalmas új budapesti városnegyed épül. Gyalogút, bicikliút, park és sok más zöld ígéret

2008. november 7., 15:17 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Amikor megláttuk a Napi Gazdaságban az "új városnegyedet" beharangozó cikket, azt hittük, csak egy szokásos újabb lakóparkról van szó - ezúttal a XV. kerületből. Mitagadás, a távlati kép (katt rá!) sem győzött meg az ellenkezőjéről, de ha igaz, amit írnak, akkor ez végre nem egy hétköznapi projekt. A Szentmihályi út és a Páskom-liget térségében, az M3-as és az M0-s újpalotai szakaszának közelében épülő City Park ugyanis ígér oylanokat is, amik nem voltak általánosak korábban Budapesten.

Tovább

Zugló vezeti a botrányosan visszaeső budapesti lakáspiacot

2008. november 7., 12:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Bár sokak emlékezetében még kertvárosként él Zugló, családi házat valójában már csak drogkutyával találni a sok társas között. Mindennek ellenére elég jól teljesít a XIV. kerület az új lakások terén, sőt! Míg a kínálatot nézve a XIII. kerület vezet, az értékesítésben (ami valamivel jobb mutató) már felzárkózott hozzá a szomszéd. Az Ingatlanmagazinon közzé tett elemzés szerint ráadásul "a tavalyi év azonos időszakához képest számottevő növekedést csak a XIV. kerület regisztrálhatott, kisebb javulás mérhető továbbá a VI., III. és XXII. kerületek eredményében, rendre egyre alacsonyabb bázison." Az eredményhez hozzá tartozik az is, hogy  "2008 harmadik negyedévében Budapesten 38 százalékkal kevesebb lakást értékesítettek, mint 2007 azonos időszakában, így az értékesítés visszaesése az idén stabilan 40 százalék körül állandósult". Hát így állunk.

Dögös irodaház épült Ferihegyen. Látványterv vs. valóság

2008. november 7., 07:21 Módosítva: 2014.06.30 15:50

A The Quadrum első ütemének tegnapi átadása valószínűleg az olyan konzervatív ízlésű pesti polgárokat sem zavarja, akik már a nyulak-szigeti domonkos zárda építését is városképrombolónak érezték. Az irodapark ugyanis a ferihegyi reptér mellett épül (jogilag ráadásul Vecséshez tartozva), vagyis mindenki jól jár: tökéletes közlekedési kapcsolat a bérlőknek, anélkül hogy zavarna valakit az épület. (Mondjuk azért a légi fotón látható parasztházakban nem laknánk, de a repülőtér és a raktárbázisok mellett valószínűleg nem ez az irodaház idegesítene legjobban bennünket). Ráadásul szerintünk elég dögösen néz ki, kiváltképp esti fényekkel (igaz persze, a kivilágítás jótékony hatása megérne egy külön postot). Mindenesetre jobb, ha a hazánkba érkező vendégek egy ilyet látnak, mielőtt befut a buszuk a Kökire. Na de nézzük milyen lett az első ütem!

Tovább

A budapesti Városháza Fórum a World Architecture News címlapján

2008. november 6., 12:56 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Ha valaki kíváncsi a sztárépítész fogalom jelentésére, nagyvonalakban ezzel lehet elmagyarázni. A World Architecture News keresője mostanáig semmit sem dobott ki a Budapest szóra, most meg éppen címlapon hozza szeretett fővárosunk legújabb projektjét. Aki követte eddig is a Városház Fórum sorsát a neten, az sok újat ebből a cikkből sem fog megtudni, de azért jól néz ki nyitóoldalon a budapesti Egeraat-terv. (Ha már nem lenne címlapon, itt a cikk. Aki pedig a hazai visszhangokra kíváncsi, íme pár napi linkgyüjtemény az Urbanistáról: itt és főleg itt.)

Holnap modellfesztiválra megyünk. Jöjjenek Önök is!

2008. november 6., 10:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Holnap mint Ludas Matyi én is építésznek álcázom magamat, hogy elvegyülhessek a  KÉK Modellfesztiválján. A Városházán olyan kérdésekre keressük majd a választ külföldi sztárépítészekkel, hogy például mi is látható ezen a képen, de lesz audiovizuális állófogadás, meg séta a 4-es metróban, meg építészirodák előadásai, multimédiás party, networking, ihaj! De a lényeg persze nem ez, hanem a kiállítás, ugyanis "száz magyar és külföldi építésziroda száz különböző pályázatra készített épületmakettjét állítják ki Közép-Európa jelenlegi legnagyobb építészeti központjában, több mint ötezer négyzetméteren. A résztvevőktől olyan anyagokat vártak, amelyekkel az adott tervezőiroda minden szempontból leginkább azonosul." Erre tényleg kiváncsiak vagyunk, csak győzzük végignézni! Részletes program alább:

Tovább

Holdra települési terv a tárgyalóban. Újabb klassz iroda Budapesten

2008. november 6., 07:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

~dá~: Nyüzsi az irodábanNem csak többszintes nagy irodák lehetnek menők (bár mint láthattuk, azért nem kizáró ok az sem). Elég, ha cégnél kidekorálják a tárgyalót a piaci terveikkel. Na persze ehhez nem árt, ha a terjeszkedést a Holdon képzelik el.

Tovább

A MOM Parkban van a tegnapelőtti 56-os graffiti. Hol van ez a másik?

2008. november 5., 21:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Nem kellett sokat várnunk arra, hogy valaki megsúgja, hol is található a tegnapelőtti postunkban bemutatott, különös hangulatú, 1956-os ihletésű graffiti.

Azt hiszem az ominózus kép a MOM Parknál levő parkban van. Egy domb támfala a betonfal, amin a grafiti található.

Írta Bret, KisJuhászBéla pedig egy másikat is mellékelt - ezt tettük ki most kis képnek. Erről tud valaki valamit?

Lézerközpont épülhet a szegedi laktanyában - napi linkek

2008. november 5., 19:23 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Hamarosan újabb sci-fis hangzású gigaprojekttel gazdagodhat Szeged. A Csillagbörtön után itt épülhet meg az európai Lézerközpont is. A beruházásra csak akkor van esélye, ha nem épül meg Debrecenben a szintén futurisztikus hangzású Neutronközpont. Argh! További részletek az ingatlanmagazinban, további épületes, városos, ingatlanos linkek meg alább...

Tovább

Létra a kádban. Nagy polgári igénytelenség ötven négyzetméteren

2008. november 5., 11:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50
A - felirat alapján az új élet reményével kecsegtető - mellékelt fotó nem a Hol teleljünk át, ha hajléktalanok leszünk? című postunk illusztrációja, hanem egy nagypolgári enteriőr a Hunyadi térről. Olyannyira nagypolgári, hogy ez az ingatlan címe is: "Budapest, 6. kerület, Hunyadi tér NAGYPOLGÁRI!" A családi tűzhely melegét egy nagypolgári sparhelt szimbolizálja, amiről a biztonság kedvéért két fotót is felnyomtak a hirdetés mellé. A nappali szemmel láthatóan lakott, viszont a fürdő az meg nem. Vagy valami általunk ismeretlen életforma szerint használják...
 
A tippért köszönet Nándornak, aki azt is írta, hogy 
külön figyelmet érdemel - a képek mellett - a szöveg:
 
"...Sétálhat kedvesével a fák hűsítő árnyékában, miközben gyermekei a szabad levegőn nagyokat futkároznak...

Egyforma üzletek egykupacban. Antikvitás utca, könyvesbolt út, ingatlanos megálló

2008. november 5., 08:45 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Bár csak viccnek szántuk, egy teljesen építő jellegű javaslat is érkezett arra a posztunkra, amelyik a politikai napilapok szerkesztőségének 1-es villamos mellé rendeződéséről szólt. 

Hát én nő létemre csak az Üllői úti hobbiboltok sokasodását követem nyomon a Kálvin és a Ferenc körút között... Lassan érdemes lesz rajzolni egy térképet, hogy melyik utcába milyen típusú boltok/cégek szeretnek költözni.

Írja Cricket (aki valójában Tücsök), mi pedig teljesen igazat adunk neki. Úgy hogy most gyorsan összeszedtünk pár példát és várjuk a további tippeket.

Tovább

A Tüskecsarnok helyett a Hungexpóban épült 4000 fős kongresszusi központ - napi linkek

2008. november 4., 17:46 Módosítva: 2014.06.30 15:50

"És a sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprőjével..." - jutottak eszembe Ézsaiás próféta szavai a pocsolyában álló Tüskecsarnokot nézve. Főleg, hogy úgy tűnik, egyik tervezett szerepét átveszi más. Ma több ingatlanos portál is azt írta a Világgazdaság (neten fellelhetetlen) cikkére hivatkozva, hogy "négyezer fős kongresszusi központot adtak át a napokban Budapesten".

Tovább

Látványterv vs. valóság. Sorozatunk első része egy zuglói társasház

2008. november 4., 11:44 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Befizeti az ember az első részletet egy új építésű neoreneszánsz ikerházba, amiből egy késő gótikus társasház garzonlakása lesz mire átveszi. Ismerős? Új sorozatot indítunk, amelyben közelmúltban megvalósult projektek látványterveit vetjük össze a valósággal. Ígérjük nem leszünk mindig genyók, ha valami az ígérthez megtévesztésig hasonlóra sikerült, azt is bemutatjuk. Mondjuk az első az pont nem ilyen. A kép egy tavaly átadott Tihamér utcai (XIV.) társasház látványterve - több oldalon ma is ezzel illusztrálva árulják a benne lévő lakásokat (pedig már mind elkelt). Itt ráadásul nagyban is megtekinthetők a képek. És aztán mi lett belőle mire elkészült? Ez:

Tovább

Millió feletti négyzetméterár a VI. kerületben: lakást árulnak a Hősök terén

2008. november 4., 10:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Ha én árulnám ezt a lakást, hozzátenném, hogy

Az ingatlanhoz tartozik egy közös használatban lévő, osztatlan közös tulajdonú, járólapokkal burkolt, több ezer négyzetméteres terület. IGÉNYES KIALAKÍTÁSÚ, EGYEDI SZOBORDÍSZEKKEL!!! Pályakezdő görkorcsolyázó fiataloknak ideális választás ez a különleges hangulatú lakás.

Tovább

Graffiti az 56-os forradalomról egy francia portálon - napi linkek

2008. november 3., 18:44 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Pár napja került fel ez a furcsa graffiti az ekosystemre, amiről az igazat megvallva semmit nem tudunk, csak annyit, hogy valahol Magyarországon van és puak jegyzi. Amúgy szintén mostanában nyílt a Hungarian Streetsen is egy komplett forradalmi galéria, de ott ez a kép nem szerepel. Kár. Ha valaki tudja, hol van, jelezze. Még több városos, építészes, ingatlanos cikk és blogbejegyzés linkje pedig alább.  

Tovább

Különös kupolák a Zsinagógával szemben. Ilyen volt a Károly körút 3/a mielőtt Ford-oltár lett

2008. november 3., 14:18 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Ez a kupolaszállító torpedóromboló itt a képen valójában a Károly körút 3/a - tudják, amelyiknek a tetején a Ford-szentély van, az aljában meg a Filmmúzeumból lett Belvárosi Színház. Annyira különös, hogy egyszerre vehetnénk be a Batman-es és a Star Wars-os sorozatunkba is. Az Aldous Huxley-regényillusztrációról szóló bejegyzésünkhöz az alábbi levelet kaptuk:

Csak egy kis adalék a Ford oltárhoz. Ebből a házból készítettem a diplomamunkámat (építész), így elég alaposan megkutattam a történetét. Meglepő tornyai voltak! Ezek a II. vh. során elpusztultak és a mai tetőt kapta a helyreállítás során.

Tovább

Kör alakú házat árulnak Pestszentimrén: átriumos nappali üvegtetővel

2008. november 3., 08:00 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Csillagvizsgálónak sem lenne rossz az a XVIII. kerületi ház, amelyiket kivételesen joggal nevez exkluzívnak, különlegesnek az ingatlanos. Tíz éves, száz négyzetméteres és kör alaprajzú. Kívülről kicsit bizarrnak tűnik a zöld tetejével és a csupaüveg falával, de a felülről megvilágított körgalériás nappalinak egész kellemes hangulata van - legalábbis ezen a képen. Az aranyhalas tó, meg az alsó szinti garázs és bolt némiképp árnyalja a képet - de azért nagyon kíváncsiak vagyunk. Ha valaki ismeri vagy járt benne, írja meg milyen.

Tovább

Városháza Fórum: volt pályázat, amelyik a Deák téri templomot is lebontotta volna - napi linkek

2008. november 2., 14:36 Módosítva: 2014.06.30 15:50

Tegnapelőtt arról számoltunk be, milyen lesz (na jó, lehet, hogy lesz) a Városháza Fórum, ma arról, hogy milyen nem lesz. A Városképp blog két részes összeállítást szentelt a témának. Az elsőben az elmúlt évszázadok ötleteit gyűjtötték össze. A legdurvább díjnyertes (!) terv a Deák téri templom lebontását is magába foglalta volna. Ráadásul ez a változat nem az 50-es években, hanem a 40-esek elején készült! Az összeállítás második része a 2008-as kiírásra érkezett nyertes és nyeretlen terveket veszi sorra. Egyetlen apró észrevételünk azért nekünk is lenne az idei pályázatokhoz: lehet hogy csak rosszul látjuk vagy egyszerűen nem része a látványtervnek, de hova lett a 47-49-es villamos? Nem arról volt szó, hogy a metróépítés ellenére megmaradnak? Aki tudja a választ, írja meg, aki pedig még több városos, építészeti és ingatlanos linkre kíváncsi, kattintson a tovább gombra.

Tovább