Magyar
Bécs-Budapest-Pozsony: üzleti ingatlanok (ingatlanmag)
Kormányzati negyed helyett zajvédő fal épül (index)
Betiltották a dohányzást a budavári játszótereken (index)
Majomfejű női szobor a Podmaniczky utcában (f:bp)
A legtöbb lakás a XIII. kerületben épül (archilink)
Hulladékkatasztrófa fenyegeti Moszkvát (index)
Luxusbudapest (bp jövője)
Egy éve újult meg a soproni Deák tér (koós)
Budapesti buhera 3. - jeltelen megállók (városjáró)
A budai vár díszvilágítása (éf)
Képes angol
Szex a falfirkákon (ekosystem)
Koponyaszőlő-grafiti Párizsból (wooster)
Nullenergiás készházak (jetsongreen)
Egyes írói vénával megáldott ingatlanosoknak nincs idejük könyvet, sőt akár még blogot sem írni, azért a hirdetésfogalmazásban élik ki tehetségüket. Amikor belebotlottunk egy társadalmi problémákat boncolgató hosszú hirdetésbe, azt hittük elszigetelt jelenségről van szó. Ám rá kellett döbbenünk, hogy Matus Mariann ingatlanreferens valójában közel száz hasonló kis mű alkotója. Egyik legfontosabb stílusjegye a pontok hiánya (a kevésbé fontos mondatokat felkiáltójellel, a fontosabbakat három felkiáltójellel zárja, esetleg a mondatok közepére is belebiggyeszt egyet-egyet). A másik, hogy a shift billentyűje elá még évekkel ezelőtt beragadhatott egy Expressz újság, mert csupa nagybetűt használ. No de lássuk miről is ír!
Magyar
Egy szép pesti csigalépcső (bp.ug) /kép/
Nálunk épít a Francia Nemzeti Könyvtár tervezője (hg)
Ilyen lesz a Krisztina Palace (épülettár)
A Megyeri-híd tervezőjéről (nol)
A vállalkozók kedvenc városai - galéria (vg)
Majdnem lerombolták Anna Frank házát (múlt-kor)
Designreptér épül Lengyelországban (hg)
Két pont között a leghosszabb út a kerékpárút (nol)
Mi menti meg a budapesti irodapiacot? (resource)
Antigraffiti-reklámfilm (szeretem bp)
Képes angol
Egy különleges hangulatú étterem (coolboom)
Szépre graffitizett ház (ekosystem)
Hadid Villája (architectural videos)
Ház egy csöpp zátonyon (strangeharvest)
Téglának írták, közben panel? Nyugodtnak ígérték, de egy fitneszteremből nyílik? Azt állították, csendes, de kiderült, hogy a főbérlő Paksi Endre? Megszoktuk, hogy átvernek minket, pedig nem csak kamuhirdetéseket találni a neten! Vannak akik kendőzetlenül beismerik, hogy ronda lakást árulnak. Itt van például egy kertes ház, ami nem is néz ki olyan rosszul a leírthoz képest - nagy hátránya, hogy szokatlan módon muszáj érte pénzt adni.
A képen látható tárgy akár a Star Wars-os városképpel foglalkozó postunkhoz is kapcsolódhatna, de valójában a formatervezett hulladékgyűjtős bejegyzésünkhöz van több köze. Ugyanis ez is az. Az olasz designer és építész Gianluca Soldi szemetesének neve Ovetto (vagyis tojásocska) és a London Design Festivalon debütált. Hogy kül- vagy beltéri egységről van-e szó, az nem derül ki az Inhabitat blog bejegyzéséből, de mi el tudnánk képzelni itt-ott a városban is. Még több kép és változat alább.
Bár nagyon szeretjük a negyvenes évek fővárosának stílusát, mégis úgy éreztük, itt az ideje valahogy megfékezni a Batman- és horrorrajongók ámokfutását a blogon. Éppen ezért újabb kérdést intézünk a Nemzethez: Önök szerint melyik épületünk szerepelhetne a Csillagok háborújában? Vagyis melyik az a budapesti helyszín/épület, amelyik elött nem nézne ki hülyén egy birodalmi lépegető, vagy amelyikben nyugodtan vívhatna lézerkardpárbajt ifj. Skywalker és Darth Vader?
Főváros
A nagykörúti kirakatverseny eredményei (szeretem bp)
Elkelt a Krisztina Palace (napi)
Lézerrel lőtték a Parlamentet (index)
A Gellért-hegy pesti házfalakra vetítve (f:bp)
Az Országház a Dunára vetítve (f:bp)
Capital Square: Finta-irodaház a Váci úton (átrium)
Grund ecetfaligettel - Dohány Utca (utazó)
Fügefa a Klauzál utcában (utazó)
Abszurd névvita Ferencvárosban (főváros)
Vidéki városok
Lesz-e lakásár-csökkenés Magyarországon? (átrium)
Vissza a kutyaszart a feladónak (homár) /→urbanista/
Építkezések Kaposváron - Szita-interjú (sonline)
Jövőre megnyit a szegedi Bárka Étterem (délmagyar)
Előkészületben a soproni aluljáró-építés (kisalföld)
Újabb plázahullám jöhet Magyarországon (napi)
Elkészült Szentes városközpontjának rehabilitációja (hir6)
Nagy szükség van a pécsi elkerülő útra (bama)
Felháborodás a pécsi Jakab-hegyi úton (bama)
Nincsenek luxuslakások Magyarországon? (ingatlanmag)
Egy évet csúszik a szegedi parkolóház (délmagyar)
Say Pécs (reakció)
Bevásárlóközpont épül a győri Gardénia helyén (origo)
Külföldi városok magyarul
Rossz helyen van Tokió (index)
Széljárással változik a lengyel ház homlokzata (hg)
Alagútrendszert találtak Franciaországban (múlt-kor)
Forma 1-es felhőkarcolót tervez Schumacher (hg)
Nemzetközi piacon a Duna House (lakásmustra)
Képes angol
Egy megdöbbentő átalakítás (yatzer)
Kilométernél magasabb felhőkarcoló terve Dubaiban (ssn)
Ez csak 850, de furábban fog kinézni (ssn) /képek/
Marina Part Dubaiban (wan)
Lépmintás felhőkarcoló Kínában (ssn)
Holland látványterv. Legyen ilyen a Duna-part? (west8)
Origami-utcafront (wan)
Kimaradt valami fontos? Küldje el!
Miként Aradszky Lászlót, a batmanes-horroros sorozatunkat is csak a közönség szeretete élteti, különben rég abbahagytuk volna. Az Urbanista Szabó Családja (vagy a téma alapján inkább Scooby Dooja) azonban az újabb és újabb olvasói tippeknek hála továbbra is életben van. Bölcs Ész - nevéhez méltón - tökéletes időmértékes verselésű, epigramma tömörségű üzenetet küldött nekünk, amely összesen négy szóból áll. Ezzel ugyan nem spórolta meg nekünk sem a posztírást, sem a képkeresést, de olyan gotham-es épületre hívta fel a figyelmünket, hogy a hátunkon futkos a hideg! Annyit írt, hogy:
Kaptunk egy meghívót a Fionától (vagyis a Fiatal Nőkért Alapítványtól), hogy arról fognak beszélgetni, vajon közösségi tér-e egy bevásárlóközpont (amiről ugye Schnellert idéztük két napja, hogy aszongya az "ál közösségi tér"). Le fognak vetíteni egy filmet is "amelyet egy babakocsis és egy kerekesszékes önkéntesünkkel a Mammut környékét bejárva felvettünk. A kerületjárással az volt a szándékunk, hogy megnézzük, milyen akadályokba ütközik a kisgyerekes szülő vagy a mozgáskorlátozott személy egy egyszerű bevásárlás vagy postára menés közben." Ez ténlyeg érdekes, bár azért furcsa, hogy minderről a Mammutban rendeznek beszélgetést. Vagyis nem lennénk meglepve, ha azt hoznák ki, hogy az a környék egy kerekesszék-paradicsom. Tekintettel azonban korábbi szexista megnyilvánulásainkra, vezeklésképpen közzé tesszük a nőszervezet felhívását. (No meg amúgy a téma is érdekes. Tényleg. Önök szerint közösségi tér egy bevásárlóközpont?)
Az ember a Boráros térről betakarított tarlórépáját betárolja a 76-os troliba, aztán mire hazaér a Garay utcába, addigra az asszony is megjön a Városligeti tórol a libákkal. Vagy Önök szerint milyen lehet egy parasztház jellegű lakás a hetedik kerületben? Van benne egy tisztaszoba? Vagy a húsz négyzetméter felét egy traktor foglalja el? Esetleg az egészet egy kombájn? A hétfői parasztházas cikkünkhöz kerestünk anyagot, amikor belebotlottunk ebbe a hirdetésbe:
Főváros
2010-re felépülhet a Nemzeti Labdarúgó Aréna (hg)
Animáció 208 ablakra (index videó)
4-es metró: újabb fél évet késhet az átadás (index)
Egyéves Demszky-ígéretek: a fele sem igaz (index)
Mégsem lesz semmi a Tüskecsarnokból? (sportgéza)
Mitől vagyunk frászban a József Attila-lakótelepen? (lmv)
Minek új Budapest? Vissza a régit! (nol)
Mozikörkép (budapest jövője)
Költözhető a Sasad Liget (resource)
Képek egy fotópályázatra (városképp) /képek/
Itt van a BKV vonalhálózati térképe (kötött pálya)
Lepusztultság a Gödörnél (kihasználatlanul
Kvantitatív építészet (f:bp)
Új kiállítási központ a Tóparkban (budapest jövője)
HDR-fotók Békásmegyerről (katatones)
Mi lesz Budapest szívével (tájbájolás)
Vidéki város
Kik vagy beköltözni? Agglomerációs körkép (lakásmustra)
Felújítják Zalaegerszeg evangélikus templomát (múlt-kor)
Külföld magyarul
16 milliárdos moszkvai luxuslakás (ingatlanmag)
Világelső függőkert épül Jekatyerinburgban (hg)
Bontani vagy megmenteni? (muralmania)
NY design-bringatárolói (mnb) /→urbanista/
Képes angol
Szép felhőkarcolók Mexikó bicentenáriumára (wan)
A világ tíz leggazdagabb utcája (times) +képek (luxory)
Óriási lufiszobrok (weburbanist)
Már-már reménykedni kezdtünk, hogy véget ér a félelem és reszketés Budapesten, de olvasóink folyamatosan bombáznak minket az ötletekkel, hogy melyek a főváros legfélelmetesebb, "leggothamesebb" épületei. Így aztán nincs más választásunk, mint hogy továbbra is rettegésben dolgozzunk az Urbanista szerkesztőségében és folytassuk batmenes-horroros sorozatunkat. (Képünkön a Denevérember épp az Éjkirálynő jelmezében menekül az Erkel Színházból egy Lendvay Kamilló darabtól megrémülve.) Most pedig lássuk milyen épületekkel ijesztgetik mostanában az olvasók blogunkat.
Szeretné egyszerre élvezni a felázott falakba vágott szűk ablakokat és a rendszeres forgalmi dugókat? Költözzön budapesti parasztházba! Ezt nem pusztán a született rosszindulatunk mondatja velünk, hanem kicsit a sárga irigység is, ugyanis kitűnően felújított parasztházak vannak a főváros meglepően sok kerületében - köztük nem egy jó közlekedési kapcsolatokkal. Jöjjön néhány hirdetés, árak, tippek meg egy komplett falu Budapesten belül.
Ahogy írtuk előre, Városálom2010 címmel urbanisztikai konferenciát szervezett a Fidelitas. Mivel ez egy ifjúsági szervezet, ezt úgy kívánta fiatalossá tenni, hogy szimpatikus módon meghívott egy csomó blogot, például közlekedőset (Buszos), kreatív zsidózót (Judapest), jövőkutatót(Budapest jövője) helyi érdekekre ügyelőt (Városjáró) meg olyanokat is, akiket elsősorban az ingyen ebéd lehetősége vonzott (Urbanista). Számítottunk sok Demszkyzésre, meg "társadalmi párbeszéd szükségessége", illetve "hosszútávú koncepciók hiánya" tagmondatokra. Ehelyett teljesen élvezhető volt, viszonylag kevés pártpolitikával, sok valóban független arccal, meg Fideszes polgármesterekkel, akik ezúttal nem a sablonszöveget nyomták. Például ellenpéldaként nem csak Debrecen hangzott el rendszeresen, hanem mondjuk Szeged és Miskolc is.
Persze ennyi erővel nyugodtan meghívhattak volna pár szoci kerületvezetőt is, de azért ne legyünk telhetetlenek. A kötelező pártpolitikai panelek elmondása a szervezőnek jutott (Schneller Domonkos - budapesti Fidelitas elnöke). Nyitóbeszédében meglehetősen furának hangzott a "nyomuló tőkések" és az "ingatlancápák" emlegetése egy bazi nagy WING logó alatt - ugyanis ők is a rendezvény szponzorai voltak. Ezt követte a frakcióvezető üzenete: Tarlós István levelének első mondatára nem emlékszem, de a másodiknál már tuti elszunyókáltam, pedig egy kellemesen nagymellű nő olvasta fel.
No de a műfajából adódóan szenderítő bevezetőkön túllendülve tényleg érdekes lett az egész konferencia: jött egy csomó szakértő, meg valóban gyakorlati problémákat boncolgató polgármester. Minden különösebb kommentár vagy kritika nélkül felsoroljuk a legérdekesebb gondolatokat. Íme:
Rogán Antal (V. kerület polgármestere)
- egy sima utcaburkolat cseréjéhez 27 engedélyt kell beszerezni a kerületi önkormányzatnak
- sok lehetőségről lemaradtunk, de lehetne Budapest még Európa első e-city-je: elég elöljárunk internet és mobil kommunikáció területén, de ezt nem használja ki a város. Lehetne olyan, hogy valaki belép egy zónába és automatikusan kap egy sms-t, hogy milyen látnivalók vannak ott, vagy milyen programok lesznek arra aznap.
Schneller István (urbanista, egyetemi tanár, Budapest volt főépítésze)
- a nagy városálmok gyakran elfedik a valóságot. Budapest kulturális főváros pályázata azért is bukott el, mert a bírálók "átláttak a szitán"
- a barnamezők hasznosítás közül csak a Millenáris, a MEO és úgy-ahogy a Westend sikerült, de a kompakt város lehetőségét elszalasztottuk
- Duna-tengely. Sikeres: Graphisoft Park, Nemzeti Színház környéke, Kopaszi-gát (kár, hogy még nincs kihasználva). Ellenpélda: Marina-part. Eladott jövő: Csepel északi csücskét rendezési terv nélkül eladták
- Lakóingatlan fejlesztés. Pozitív példa: IX. kerületi rehabilitáció, negatív példa: Corvin-Szigony.
- A közterületek beszorulnak az álközterületekbe (bevásárlóközpontok)
- Józan budapesti álmok: Duna-korzó fejlesztése, a Deák téri metrómegálló felszíni épületének "eltűntetése"
Vitézy Dávid (a VEKE szóvivője)
- Hogy kerülhet többe a 3-as villamos egy megállóval való meghosszabbítása és az 1-es átvezetése a hídon, mint az M0 teljes keleti szektorának megépítése?
- Sehol a világon nem önfenntartó a tömegközlekedés. Alternatív finanszírozási forma lehet a "helyettesítő termékek" árának (parkolási és behajtási díj) növelése, ingatlanfejlesztési hozzájárulás, illetve uniós támogatásra is alkalmas projektek
- Az elmúlt 50 évben teljesen példa nélküli a Marina-part, hogy egy ekkora városrész tömegközlekedés nélkül épült meg
- Orléans-ban az új, gyepesített villamosvonalat kivezették a "prérire" is, mert tudták, hogy ott a következő évtizedben parcellázás és lakóparképítés lesz. Nálunk az új lakóparkoknak nincs megoldva a közlekedése
Urbanisztikai kerekasztal:
Miklóssy Endre (építész, író, egyetemi oktató)
- Le Corbusier: "Budapest olyan szép, hogy még az építészek sem tudják elrontani"
- Budapest átlag lakósűrűsége 27-28 fő/ha, ami egy kis dunántúli faluénak felel meg
- Angyalföldön volt jó közlekedés (M3) + terület (barnamezők), ezért fellendülhettek a fejlesztések (vö: Orléans)
- nem csak állami pénzből kellett volna felépíteni a Megyeri-hidat. Meg lehetett volna valósítani telekfelérétékelődésből is
- a rendszerváltás óta 80 sportpálya tűnt el Budapestről
- van országgyűlési képviselőnk, van kerületi is. Miért nincsen választott budapesti képviselő, aki engem képvisel?
Láng Zsolt (II. kerület polgármestere)
- lehetnének szigorúbbak az építési szabályok, de Budapesten még ezeket sem tartatják be. Máshol elképzelhetetlen, hogy egy építész eleve olyan tervet ad be, amiről tudja, hogy nem felel meg az előírásnak, de azt is tudja, hogy át fog menni (lobbi). Ha betartatnák az előírásokat rá lehetne venni az ingatlanfejlesztőket, a kicsivel költségesebb, de a város érdekeit jobban szolgáló projektekre
Eva M. Amichay (városgazdász, újságíró)
- amikor Sarkozy harminc éve polgármester lett, leállított minden projektet, mert azt mondta, hogy az első, hogy a város tiszta legyen
- ha egy külföldinek megmutatnák, hová épült a szennyvíztisztító, azt mondaná, ezek elmebetegek. Csepel közelebb van a városközponthoz, mint a Hajógyári-sziget
- Izraelben nem adnak már építési engedélyt napkollektor nélkül. A panelprogramban miért nem gondoltak az alternatív energiaforrásokra?
László Miklós (városszociológus)
- Pozsonnyal, Prágával, Varsóval, mostanában Bukaresttel vetjük össze Budapestet, pedig történelme alapján Berlinnel meg Párizzsal kellene
Ezt követte a blogger-kerekasztal Ughy Attilával (Fővárosi Közgyűlés Városképvédelmi Bizottságank elnöke) kiegészítve. Az ő legérdekesebb gondolata az volt, hogy mennyire széttagolt például a Nagykörúton belüli városmag közigazgatása, de három különböző színben vezetett kerületeket elég nehéz lenne egyesíteni. Hogy mit gondol Kambekk, a Városjáró bloggere és Papp Géza a Budapest Jövőjétől, vagy ne adj Isten szerény személyem, azt úgyis elolvashatják a blogjainkban.
Ja és voltak más blogos kerekasztalok is, szerintem az adott blogerek arról is biztos beszámolnak. Ökológia: varos.blogter.hu, buszos.blog.hu, ilovebp.blog.hu. Kultúra, szórakozás: beyondbudapest.hu, judapest.org. A rendezvényen megjelentek a varoskepp.blog.hu bloggerei is, sőt BDZSH nyert is a fotópályázaton. Gratulálunk!
(Nyitóképnek az első helyezett Láng Péter Attila fotóját loptuk le a honlapról arcátlanul. Neki is gratulálunk!)
Amúgy Kambekk megjegyezte, hogy szinte napra pontosan két évvel a választások előtt rendezték meg a konferenciát, épp úgy, mint ahogy annak idején a Szeretem Budapestet is így időzítette a megalakulását. Szerinte ezt tanítják. Úgyhogy kíváncsian várjuk, mit lépnek a szocik, hacsak nem más politikamarketing-tankönyvből tanulnak.
A zárszóban azt ígérték, hogy a Városálom2010 folytatódik. Követni fogjuk az eseményeket...
Bár belsőépítészettel nem nagyon foglalkozunk, gondoltuk hétvégére - amikor úgyis alig van olvasó - belefér ennyi lazaság. Pénteki linkekre vadászva akadtunk rá az idei Liverpooli Biennále egyik alkotására, amelyikről - magyar vonatkozása ellenére - nem nagyon írtak idehaza. (Mondjuk úgy, hogy egy árva sort sem találtunk). Alison Jackson kompozíciója, a bűvös kockázó Bush a kiállítás kávézójában ül az egyik asztalnál, és annyira élethű, hogy valószínűleg először senki nem jön rá, hogy szobor. Nem tudom, hogy a felismerés előtt ijednénk-e meg tőle jobban vagy utána. Meg azt sem, hogy mit csinálnak, ha nincs több hely a kávézóban. Inkább állnak a vendégek vagy felültetik mondjuk a bárpultra és elveszik a székét? Még több kép alább.
Főváros
A Deák Palota: Erik van Egeraat irodaháza Pesten (éf)
Miért halad ilyen lassan a metróépítés? (főváros)
A Gozsdu-udvar elvarázstalanítása (éf)
Csak egy hónapig tündökölhet az új híd (index) /kép/
Máris kiégett az izzó a Megyeri hídon? (homár)
Szándékosan hullámzik a bicikliút a hídon (kerékagy)
Vidék és külföld
300 millióért eladó a mindszenti termálfürdő (délmagyar)
Az ország első iszapfürdője épül (ingatlanmag)
Kaposvár tovább építkezik (sonline)
Luxushotel Szentesen. Ki fog lakni benne? (ingatlanmag)
Még mindig nem épül a magyar Las Vegas (index)
A jövő házát tervezi a rock kedvenc grafikusa (hg)
Képes angol
Óriás világító pókháló a tér felett (biennial) /kép/
Villa hajókonténerből (inhabitat)
Annyira régen írtunk már legkedvesebb témánkról a kerékpártárolókról. Ma azonban friss hírt találtunk a Reakción. Három fiatal formatervező (szemmel láthatóan nem webdesigner) új, minden eddiginél praktikusabb biciklitároló tervezését tűzte ki célul. Munkájukat most egy kérdőív kitöltésével segíthetjük. Reméljük sikerül nekik nem csak elkészíteni, de ki is helyezni művüket, nem úgy mint szegény Kolbászból Kerítésnek. Hajrá!
Idd a kakaót, te impotens állat. Ez kell neked, nem a p*na. - ezekkel a szavakkal kínálta férjét reggelente egy ismerősöm szomszédja, amit a vékony falaknak köszönhetően az egész ház hallott. A luxuspanelről szóló bejegyzésünkhöz legtöbben arról kommenteztek, hogy mit is hallanak át a szomszédból. Az alábbiakban ebből adunk egy kis válogatást, és kiváncsian várjuk a további zajokat!
Főváros
A Rákóczi út-Kossuth utca tengelyről (éf) /→urbanista/
Falmászóház terve (éf)
Patinás házakban exkluzív irodák és szállodák (éf)
Kár még a toronyházakkal számolni (napi) /→urbanista/
Hullámzik a bicikliút a Megyeri hídnál (kerékagy)
Újpest polgármestere: Röhejes dolog a biciklisáv (lmv)
Kipróbáltam a Megyeri hidat és a 204-est (kötött pálya)
A Józsefvárosi Lakásépítő Társaság elképzeléseiről (lmv)
Fák az elvi engedély útjában (lmv) /→urbanista/
Gazdát cserélhet a budai szellemszálló (index)
A Tüskecsarnok a műfajában Maserati lesz (sportgéza)
Vidéki város
Impozáns épülettel gazdagodik Sopron (ingatlanmag)
Készül a legélhetőbb települések listája (ingatlanmag)
Kerékpáros-ellenőrzés Pest megyében (pestmost)
Külföld magyarul
Sziklaszerű álomvárost épít Gehry Utah államban (hg)
Új riválist kap a bilbaói Guggenheim (hg)
Menekülés New Yorkból a Hudson völgyébe (zóna)
Képes angol
Rozsdás vas az építészetben (landscape+urbanism)
A Szabadság-szobor 15 újraértelmezése (wu) /képek/
A londoni olimpia kenupályájának látványterve (wan)
Üdítő bankarculat Olaszországból (yatzer)
Kimaradt valami fontos? Küldje el!
Már nem húzhatjuk tovább a dolgot. Akármilyen lusták is vagyunk az Urbanistánál, megkezdjük több hetes adósságaink törlesztését. A tegnapi horroros és a ma reggeli templomos poszt után bemutatjuk végre az általatok küldött Gotham City-s épületeket is! Katonai Ügyészség, Nyugdíjfolyósító Intézet, gyanúsan sok iskola és egy csomó minden más.
Ígéretünkhöz híven pár külföldi példa után a magyar lakáspiacon is körülnéztünk, milyen átalakított templomok és zsinagógák vannak. Az Urbanista-olvasók tippjeit is felhasználva készítettünk egy kis körképet. Mindössze egyetlen kápolnából kialakított nappalit találtunk Budapesten, igaz vidéken több eladó is van. Viszont kaptunk képeket cseh hotelről és holland diszkóról is. (Egyébként eladó zsinagógát is találtunk, de azokról majd a holnapi folytatásban írunk bővebben).
Főváros
Átadták a csodahidat (index)
Feltárják Buda egyik legelső villáját (múlt-kor)
Multifunkciós fejlesztés a Tűzraktár helyén (resource)
Irodaház-körkép (bp jövője)
Káosz és/vagy gazdagság: central passage (f:bp)
Környezetfüggően változó homlokzatok (koós)
Játszma a belvárosi üzletekért (nol)
Demonstrációkra készülnek a plaza-ellenzők (nol)
Városrehabilitáció Szentlőrincen (nol)
A szupernagyi kidöntötte a KRESZ-táblát (kötött pálya)
Finta egyik funkcionalista épülete (városképp)
Tovább terjed a falfirka-mentesítés (szeretem bp)
Valaki súlyosan eltévedt Budapesten (szívlapát)
Vidék és külföld
Esztergomban épül a Piramis Center (ingatlanmag)
Hónapos elterelés Debrecenben (basahalom boulvard)
Csupa új busz lesz Debrecenben (kötött pálya)
Világítótornyok Írországban (reserva)
Női közlekedési táblák Svédországban (reakció)
Bealkonyul az elővárosi életformának? (napi)
Képes angol
10 különleges ázsiai hotel (otbeach) /képek/
Újabb képek a párizsi Piramisról (eikonographia)
Megdöbbentő elhagyott vágányok, állomások (wu)
Kimaradt valami fontos? Kommentbe vele!
Ma reggelig azt hittük, Peter Gibson (Roadsworth) az, aki leginkább szó szerint vett street artot csinál, ő ugyanis útburkolatokat fest fel, illetve tüntet el. Aztán rájöttünk, hogy az igazi utcaművész Michel de Borin, aki nem utcákon alkot, hanem utcákat. Ez itt balra például egy nagyon biztonságos körforgalom, hozzá való táblával (nagyításért katt rá!). Néhány további konstrukció pedig alant.
Folytatjuk a Batman-esnek induló, később horrorosra váltó sorozatunkat Budapest legfélelmetesebb épületeiről. Az alábbiakban az Urbanista-olvasók által beküldött, ajánlott, linkelt épületeket szedtük össze. Ráadásként bemutatunk egy Drakula-ruhás, rejtélyes Lugosi Béla-szobrot, amelyikről ráadásul senki nem tudja, hogy ki állította és mikor...
Nem Hölgyeim és Uraim. Ezt a térképet nem csak úgy összefirkáltuk. Szerény képeségeinket kihasználva megpróbáltuk berajzolni a Budapest alá tervezett valamennyi autóalagút nyomvonalát. Ugyanis évről évre (vagy legalábbis négy évről négy évre biztos) előkerül az autóalagutak kérdése. Legalább annyiszor, mint a négyes-ötös metróé vagy a gyalogos hidaké. És persze ugyanannyira nem épülnek meg. A Budavár alatt futó alagutat és a Ferenciek tere alatti forgalmat leszámítva nem nagyon lehet Budapesten föld alatt gépkocsikázni. Bár egy metró valószínűleg több utast tud szállítani nagyobb biztonsággal, mint egy autós alagút, előbb-utóbb alighanem föld alá kell kényszeríteni a forgalmat helyenként, mint ahogy sok más nagyvárosban is. Lássuk a legracionálisabb terveket, meg néhány elrugaszkodottabbat is a Fővakondvárosból.
Főváros
Az épülő 4-es metró alternatív hasznosítása (vastagbőr)
Hekkezés a Rómain - sok képpel (katatones)
Mansfeld "Hullócsillag" Péter (f:bp)
Budapest legnagyobb gettója (lmv)
Tanácsot hoztak létre a főváros fejlesztésére (mno)
Vidéki város
Debreceni wifi-térkép (debrecen.blog)
Sárospatak építészszemmel (koós)
Tüzépbarokká korcsosult szellemi örökség (ingatlanmag)
Külföld magyarul
Emberi test alakú holland épület (átrium) /kép/
Baksa tervezi New York első zöld hotelét (ingatlanmag)
A legszexisebb svéd akcentus városa (reakció)
Képes angol
Odalisk: újabb furcsa felhőkarcoló épül Londonban (ssn)
Lakás, ház egyetlen konténerben (jetson green)
Állatszobrok uszadékfából (weburbanist) /kép/
Kínai papírház (inhabitat)
Egy nagyon klasz csigalépcsős kép (stairporn)
Van valami jó linkötlete? Kommentbe vele!
Mindig is izgatott, milyen lehet egy luxuspanel. Pezsgőfürdő a babakocsi-tárolóban? Bungee jumping a szemétledobóban? Az ajtó elé kitett cipőket kipucolja a közös képviselő? Vagy esetleg ő a liftes fiú?
Aztán két-három éve láttam egyet. Az így hirdetett lakás egy viszonylag emberléptékű zöldövezeti társasházban volt, egy szokásos panelkecóhoz képest viszonylag tágas belső térrel. Volt benne sok stukkó, meg légkondi és rejtett világítások. Körülbelül ugyanazt tudta, mint egy nem panel, de nem is luxuslakás. Azóta sem tudom pontosan, hogy akkor ez a fogalom most mit is takar. Nézzük meg mondjuk ezt a luxuspanelnek hirdetett lakást, ahol az extrák, idézem:
Az útburkolati jelekkel művészkedő postunknál hívta fel a figyelmünket Dan Witz street-artos honlapjára solaitid, a városképp bloggere. A lassan harminc éve bütykölgető Witznek ismertük ugyan már a blogoszférában röpködő egyik-másik művét, de az oldalán egy igazi gyöngyszembe botlottunk. Ha van városi problémákat feszegető műalkotás, hát akkor ez az. 1980-as elkészítése óta semmit sem vesztett aktulitásából - mondhatni ma is friss, üde. Az utcai kutyagumiból ugyanakkor csak részben lehet műalkotást készíteni, a többségre vagy a kutyavécé, vagy a hordozható összeszedő készlet, vagy a kutyafuttató, vagy a brutális büntetés vagy a kutyák még brutálisabb kitiltása jelenthet megoldást. Hogy ennyhítsük kicsit a kép okozta sokkot, az alábbiakban megszavaztatjuk Önöket az ebürülék-eltűntetésről, és elhatározzuk, hogy összeszedjük a legveszélyesebb övezeteket.
Magyar
Te apád is sátánista? Nem, építész. (koós)
Semmi változás a Blahán (kihasználatlanul) /→urbanista/
Díj a Flórián Udvarnak (épülettár)
Aláírásgyűjtés a Hunyadi térért (lmv)
Ismét a Múzeumkertről: parkokból parkolókat (terasz)
Maratoni buszsávot épít a főváros (index)
Amilyen Budapest lehetne... (nol)
Régi pompájában a váci Göncöl Ház (pestmost)
Megnyitott a századik Duna House (resource)
Körforgalmi szökőkútak Miskolcon (épülettár)
Városfejlesztési ügyek Gyöngyösön (heol)
Belvárosi Távbeszélő Központ (bp jövője)
Konferenciás lettem (bp száksz) /→urbanista/
Képes angol és francia
Lapos piramis alakú felhőkarcoló Párizsban (nouvelobs)
Ház, amelyikből kiszöknek a tárgyak (yatzer)
Csíkos lakótelepi ház épült (wan)
Dizájnos holland birkahodály (wan)
Különleges parktervek New York-ból (l+u) /kép/
Google-iroda Svájcban (wan) /kép/
Van valami jó linkötlete? Kommentbe vele!
54 rendbeli rongálás vádjával lett világhírű művész Peter Gibson (művésznevén Roadsworth). A blogos legendárium szerint a népharag mentette meg a bírói ítélettől, mert egész Montrealnak tetszettek az ironikus aszfaltrajzai. Mondjuk nem tudjuk mennyire dobja föl a közlekedést, ha a dupla elválasztó vonal egyszer csak konnektorrá alakul. Mint ahogy azt sem, hogy mennyire állja meg a helyét, a design-portálokon zengett "a művész ezzel azt akarta mondani" társadalmi üzenet. De végül is mindegy. Innen nézve nagyon mókásak! A cipőtalp alakú vagy szögesdrótszélű zebra miatt pedig még egy két T-s vezető se csavarodna föl a fára. Jó sok kép alább...
Rovataink a Facebookon