Japán robottal focizott Obama
Beszél, lépcsőt mászik és fut Aszimo, aki Honda-gyártmány, és örült, hogy találkozott az elnökkel.
Beszél, lépcsőt mászik és fut Aszimo, aki Honda-gyártmány, és örült, hogy találkozott az elnökkel.
Az év legnagyobb tevefesztiválján már elektronikát alkalmaztak zsokék helyett.
A Flexszel bemetszések és sebek nélkül, a szájüregen át végezhetők el a műtétek.
A rúdráncos robotok a világ egyik legnagyobb informatikai vásárán szórakoztatták a közönséget. Már egymillióért bérelhet, közel tízért pedig vehet egy ilyet.
Hol máshol lehetne nullgravitációhoz tervezett robotokat építeni teljes munkaidőben?
Egyelőre csak a szárazföldön, de tavasszal már a víz alá is merül a 635 kilós monstrum.
Legalább olyan profin manőverezik, mint az igaziak, bár az üzemideje elég rövid.
Egy svéd popsztárnak készítették. Tök bénán mozog, de hát ez emberekkel is előfordul, nem?
A Teletank egy távirányítású, lángszóróval szerelt harckocsi volt a finn-orosz háborúban. Azóta sincs ilyesmi.
Az Aliens rakodórobotja valóság: olasz fejlesztők gyári munkásoknak és speciális mentőknek ajánlják az emberi mozgást lekövető szerkezetet.
Hogy ásatásokat végezzen és kincset keressen az óceánban. Már tesztelik a Crabster CR200-at.
Kipróbáltuk, milyen lenne, ha soha többé nem kéne ablakot pucolni. Mert létezik már ablaktisztító robot.
Digitális-mechanikus, filctollal írja fel, mennyi az idő, aztán letörli és újraírja, ahogy múlnak a percek.
A kísérleti zene egyik úttörője összeállt egy japán robotikai céggel, ami profi zenészeket épít.
Japán tudósok jóvoltából már tudjuk, hogyan kell enni. Teszteltük a módszert, vannak hiányosságok.
Már két magas rangú amerikai katonai vezető is ezzel magyarázza a jövőben várható létszámcsökkentést.
A robotfejlesztő cégeket felvásárló Google már jelezte, hogy nem akar a hadseregnek szállítani.
Még bénák, leejtik a poharat, nem adják oda a levlapot, a szoba közepén vinnyogni kezdenek, hogy nem találják a gazdit. De már csinálnak valamit. És az a valami a jövő első villanása.
Mi-ré-dó-ré-mi-mi-mi, ré-ré-ré, mi-szó-szó, mi-ré-dó-ré-mi-mi-mi-mi-ré-ré-mi-ré-dó.
Saját internetet fejlesztettek a robotoknak, hogy információt cserélve tanulhassanak egymástól.
Saját tömege ötvenszeresét mozdítja meg 60 ezredmásodperces reakcióidővel az új szuperanyag.
Megvették a futurisztikus katonai robotokat fejlesztő Boston Dynamicset, és még hét másik robotos céget. Arról, hogy mik a célok, nagyon ködösítenek.
Egy amerikai telemarketinges cég robotokkal próbál biztosításokat elsózni. Alig lehet lebuktatni a szoftvert, aki még zavartan nevetgél is, ha kell.
Egy három mikrométeres robotot küldenek a testbe, amely a rákos sejtekhez érve gyógyszerrel permetezi be őket.
Egyesül a legdurvább robotokat gyártó Boston Dynamics a mindenttudó céggel. Örüljünk, vagy féljünk?
Egy kutatás szerint a weboldalak látogatóinak 61,5 százaléka robot. A többségük jóindulatú.
Német kutatók egy adag bikaspermából és nanocsövekből csináltak biorobotot.
Csápjaikkal segítik a gyors irányváltoztatást, ilyeneket szerelnének fel robotokra is.
Andy Rubin igazi robotokat építene, már keresik is a szakembereket a Google új részlegéhez.
A másfél méter magas biztonságiőr-robotnak nincs fegyvere, baj esetén a hatóságokat riasztja.
Az Ecobot áramot termel a rohadt gyümölcsből, aztán jól megméri a károsanyag-kibocsátást.
A jövő szuperrobotja egy kupac szeméten se tud átmászni. De most legalább nem tört el a bokája.
188 centi, 150 kiló, lézerradarja van, csavarhúzót használ, és ő lesz a jövőbeli megmentőnk.
Száguldozó pásztorok helyett nyugis robotok terelgetik majd az ausztrál tehéncsordákat.
A japán fejlesztésű Kibo üdvözölte a Föld lakóit. Augusztusban, teherűrhajóval vitték az ISS-re.
Az M-Blocks darabjai lendkerékkel mozognak, és mágnesekkel kapcsolódnak egymáshoz.
Kiszabadult a laboratóriumból, és elképesztő sprintet mutatott be a Boston Dynamics gépe.
Még egy élettelen egy tárgy is életveszélybe kerülhet, ha van, aki aggódik érte.
A 15 és fél méter magas, távvezérlésű Tradinno a legújabb Guinness-rekorder.
Egy magyar kutató tanulmánya szerint a kutyák hallgatnak az emberszabású robotokra.
A törékeny tengeri állatot összepréselhető lemezes páncél védi a támadóktól.
Sokszor a beteg élete múlik azon, hogy az orvos eltalálja-e a légcsövét, vagy a gyomrát fújja fel. A robot nem téved rossz útra.
500 darabból áll az egyedi faragvány, mozog keze-lába. A távirányításhoz 3000 dollár kéne.
Egy megszállott kaliforniai megépítette a filmbeli robotot. Mindent tud már, csak szeretni nem.
A feladata az lesz, hogy beszélgessen a japán űrhajósokkal és jó hangulatot teremtsen az ISS fedélzetén.
Megölt egy virágot. Eztán jött a fűírtás. A 400 ezres robotfűnyíró azt ígéri, rendben tartja a kertet. Megnéztük, mire képes egy 25 ezres fűnyíró ellen. Attraktor.
Egyelőre pont olyan hatékony, mint a lecserélni kívánt emberek, de legalább baromi ijesztő a vérmintavevő robot.
Az R2B2 nyomogatja az okostelefonokat, amíg nem sikerült bejutnia a készülékbe.
Rettenetes diszkózenére menetel a Boston Dynamics humanoid gépszörnye.
A rekordméretű, víz alatt működő robotrajt a grazi Karl Franzens Egyetemen tesztelik.
A T8 egész valóságosnak tűnik, furán mozog, félelmetes és nagyon drága.
A robotok nem veszik el a munkánkat: ahhoz egyelőre túl drágák és túl ostobák. De ők rengeteg munkát adnak egy csomó mérnöknek.
A 34 centis Kirobo emberekkel is tud társalogni.
A gitáros 78 ujjal és 12 pengetővel zenél, a dobosnak 21 ütője van, a billentyűs pedig fénysugarakkal csinál hangulatot.
Svájci kutatók az állatok lábát tanulmányozták. Gyors, mozgékony eszközt építettek.
Csak akkor tölt sört, ha úgy látja, a következő néhány másodpercben békén hagyjuk a poharat.