Mire szórjunk el 8,8 milliárd dollárt? Fölösleges drónokra!
Az amerikai légierő 46 drónnal többet rendelt a kelleténél. Hát erre jók a hatástanulmányok.
Az amerikai légierő 46 drónnal többet rendelt a kelleténél. Hát erre jók a hatástanulmányok.
Csaknem három kiló metamfetamint szállított. Egy tijuanai bevásárlóközpont parkolójában zuhant le.
Romlik az amerikaiak légi fölénye, bár a technológiát valószínűleg pont tőlük lopták.
Túl sokat dolgoznak és túl kevés megbecsülést kapnak, szóval nem vonzó a karrierlehetőség. A légierő ezen akar változtatni.
Kickstarteren gyűjtenek a JetQuadre, ami az űrkutatás új platformja lehet.
A gépek bírják a terhelést, csak a mögöttük álló embereknek sok a terrorellenes háború.
Ha kell, lábait is behúzza a világ egyik legmenőbb filmgyártó robotja.
Ma még bárki vehet sugárhajtású minirepülőt, de a hatóságok már egyeztetnek a szabályozásról. Tudta, hogy egy repülő ablakán kifotózva bűnözővé válik? És azt, hogy a legkisebb drón is leterít egy utasszállítót? Hát ezért kell új törvény.
Jövőre már szállítani akarnak, ott túl lassú az engedélyeztetési eljárás.
Ez járhatott a TGI Fridays étteremlánc marketingeseinek a fejében, amikor kitalálták a karácsonyi ötletüket. Végülis négy napig nem is vágta le senki orrát az étteremben használt drón.
Az U–2 kémrepülő bázisa az 51-es körzetben volt, ezzel vették észre a kubai rakétákat. Most távirányítható drónná alakítják át.
Ezt találták ki az Egyesült Államokban, ahol nagyon elterjedtek a távirányítós kopterek.
Az Airbus továbbfejlesztette most is rekorder Zephyr nevű pilóta nélküli gépét.
Az Inspire–1 az építészek kedvence lehet, drága, de 3D térképet készít a talajról.
Repülés közben indítanának drónokat, és oda is térnének vissza a pilóta nélküli gépek.
Egy olajfinomító melletti várost próbálnak visszaszerezni az IS-től Bagdad közelében.
Addig nem is létezhet újdonság, ameddig a pornóipar ki nem próbálja azt.
Nem gyanúsítják az eddig őrizetbe vetteket.
Felszállna egy lebegő kifutópályáról? Eddig csak szuperhősök csináltak ilyet a Bosszúállókban.
Az égen táncoló drónokat lézerrel lövik le a kínai hadsereg légelhárítói.
Nem tudni, miért és kihez tartoznak. A Greenpeace tagadja, hogy köze lenne a drónokhoz.
Egy holland mérnökhallgató megoldása egy percen belül a helyszínen van.
Defibrillátort szállítanának a pácienshez, ha hirtelen megáll a szíve.
Konferenciát tartottak a pilóta nélküli gépekről Budapesten. Sok mindenre kell figyelni.
A szerbek beérnék az Eb-selejtező újrajátszásával.
London mellett, még májusban, most hozták nyilvánosságra. Nem ez az első eset.
Az USA-ban a rendőrség már drónokat használ bűnözők ellen, de semmi nem biztosítja, hogy nem egyszerű megfigyelésről van szó. Magyarországon nincs is szabályozás. Közben a bűnözők is rákaptak a drónokra.
Láttátok, milyen haladó megoldást alakítottak ki a Várban?
Csak most nem tört ki emiatt nemzetközi balhé.
A szerb belügyminiszter szerint az albán kormány tudta, hogy provokáció lesz a meccsen.
A szerb-albán meccsen az albán miniszterelnök testvére okozta a botrányt. Már le is tartóztatták.
Fejlődik a celebüldözési ipar, már a levegőből is felvételeket készítenek.
Itt a kézre erősíthető drón. Pontosabban a repülő karóra. Vagyis az önvezérlő kamera.
A népszerű társulat mindig is szívesen kísérletezett a legújabb technológiai vívmányokkal, avagy mitől repülnek a táncoló lámpaburák?.
Hét cég is engedélyt kap, Hollywood tapsikol.
A pilóta nélküli helikopter gyógyszert szállít majd egy északi-tengeri szigetre, akár naponta is.
A katonai közlemény szerint nem lőtték le.
Becslések szerint Kínának 2-3 tucat Pterodactyl drónja lehet. A robotrepülő népszerű exportcikk.
Fegyver nem lesz a pilóta nélküli gépeken, csak felderítenek.
Két éve tesztelik a szárnyas robotgépet, amiről kötélen eresztik le a megrendelt árut.
Ha meg akarnak figyelni valamit, bírói engedély kell. Kivéve ha vészhelyzet van.
Az MIT kutatóinak algoritmusával a drónok folyamatosan figyelhetik saját állapotukat.
Amikor 740 forint egy doboz sör, minden eszközt be kell vetni az alkoholcsempészéshez. Három módszer földön, vízen, levegőben, változó sikerrel.
Amikor 740 forint egy doboz sör, minden eszközt be kell vetni az alkoholcsempészéshez. Három módszer földön, vízen, levegőben, változó sikerrel.
A Global Hawk magasabban repül, mint a hagyományos repülők, és hamarosan Európa is szerezhet belőle.
A Los Angeles-i rendőrök most kezdtek el aggódni a drónok miatt, pedig már rég késő.
Izrael elsőként rendszeresítheti a lézeres légvédelmi rendszert. Miért kellett több évtizedet várni rá, hogy megvalósuljon a Csillagok háborúja?
Már van erre ügynökség is, felvették Rihanna kacsalábon forgó házát is.
Második tesztkörét is teljesítette a Királyi Légierő lopakodó reménysége.
Szakértők szerint félő, hogy lassan már nem is tudják, igazából gyilkolnak, nem egy játékban.
De a Hamász azt állítja, hogy háromból egy drónjuk elérte a hadsereg Tel Avivi központját.
Már a spájzban vannak az oroszok!
Egy tanulmány szerint nem valószínű, hogy a drónpilótákon eluralkodik a Playstation-mentalitás.
Néhány esetben nem sokon múlt, hogy halálos áldozatot is követeljenek.
Megszűnnek a gyárak? Vacsorát építünk magunknak? Persze, majd nagyjából 30 év múlva.
Ha ettől a csodaszép hawaii videótól nem akar majd deszkára állni, az csoda lesz!