65 találat az Indexről, és a környékéről.
Mióta éneklünk nemzeti himnuszokat?
Több nemzet is magáénak érzi az elsőséget.
Mégsem bontják a műemlék csarnokokat a budapesti olimpia miatt
Legalábbis egyelőre nincs ilyen terv, tájékoztatott az egyik illetékes.
Castro fia lobbizhatja ki a baseballnak az olimpiát
A sportág nagykövetévé választották a kubait.
75 éves az olimpiai bajnok Keglovich László
A Mexikóvárosban győztes focicsapat tagja fedezte fel Fehér Miklóst is.
Két műemléképület is áldozatául eshet az új Budapesti Olimpiai Központnak
A Keleti pályaudvar fűtőcsarnokai túlélték Budapest bombázását is, de az olimpiát már nem biztos, hogy túl fogják.
Mi az, ami még a focinál is jobban kell a braziloknak?
A riói olimpia előzetes jegyigénylései szerint nem a focistadionokba akarnak a legjobban bejutni.
Közpénz se kell, hogy felépítsék a bostoni olimpiát
Ha ők kapják a 2024-es olimpiát, a 4,7, milliárd dolláros költséget a szponzorokból és bevételekből fedezik.
Az olimpia, ami megroppantotta a McDonald's-ot
A terv az volt, hogy minden amerikai érem után ingyen Big Maceket osztogatnak. Csak azzal nem számoltak, hogy a szovjetek bojkottot hirdetnek, és szinte mindent az USA nyer.
A tüske kis nyomot hagy, de engem feláldoztak
2001-ben a 18 éves súlyemelő, Likerecz Gyöngyi világbajnoki címével lett az év legjobb sportolója. A 2004-es olimpia után visszavonult. Géphiba, emberi felelőtlenség sodorta távol álmaitól. Részletesen elmesélt mindent, min ment végig.
Fukusima is bejelentkezett olimpiai versenyekre
Egyelőre nem tudni, milyen sportágakat vállalna át Tokiótól 2020-ban az atombalesetben érintett város.
Szülés utáni fotókon a magyar olimpikon! Kovács Katalin máris új versenyre edz
Olimpikon kajakosunk négy hónapja szülte meg kislányát, Lucát.
Szocsi éjjeli futamot akar, és májust
Putyin a maximumot akarja, ha már elköltött bő 40 milliárd eurót.
Az oroszok tömegesen internálnak ukránokat
Haramia külsejű kozákok quadriciklin. Elmaradhat a berlini olimpiád, túl jók vagyunk az angoloknak.
Schmitt Pál: Lehetne Budapesten a 2024-es olimpia
Vannak arra mutató jelek, hogy alkalmasak lehetünk rá, mondta az egykori köztársasági elnök.
Jakabos Zsuzsa látványos képpel nosztalgiázik
A fotóról ugyan hiányzik a feje, de a fürdőruhás test, és főként a póz mindenért kárpótol.
A NOB letiltotta a nyugat-afrikai sportolókat az ifjúsági olimpián
Az Ebola-járvány miatt mindenkit megvizsgálnak.
Tíz év alatt szellemvárossá vált az athéni olimpiai központ
Szinte minden lepusztult: sivárság elhagyatottság, gyomok eszik meg a sportlétesítményeket.
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt a magyar olimpiai bajnok - 22 évesen nyert érmet
Elhunyt Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító.
Mindkét válogatott nyert a sakkolimpián
Fölényes férfisiker Algéria, női győzelem Bolívia ellen Tromöben.
A japán miniszterelnök robotolimpiáról álmodik
Abe Sinzó 2020-ban robotversenyt is szeretne a nyári olimpia mellé. Sok alapja nincs, de szép terv.
Fele költségvetésből épít stadiont Zaha Hadid Tokióban
A sztárépítész ellen utcai tüntetések is szerveződtek a japán fővárosban, mondván, fele ennyiből is kijön. És tényleg.
Románia kolozsvári bevonulásról álmodik
Nők is indulhatnak az olimpián, a csehek és a finnek viszont nem. Esti Ujság, 1914.
Két magyar olimpikonunk is életet adott első gyermekének
Nézd meg képekben, mit történt a héten a hazai sztárvilágban!
Két magyar olimpikonunk is életet adott első gyermekének
Nézd meg képekben, mit történt a héten a hazai sztárvilágban!
Anya lett olimpiai bajnok kajakosunk! Már posztolta is az első babafotókat
Anya lett Fazekas-Zur Krisztina olimpiai és világbajnok kajakos.
4 hónapos lesz nemsokára! Ennivaló csöppség a tornász Berki Krisztián kislánya
Berki Krisztián a Facebookra tölt fel képeket a kicsiről.
10 év alatt rengeteget változott! Bombázó lett az athéni olimpia magyar sztárja
Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázóra alig ismertünk rá.
10 év alatt rengeteget változott! Bombázó lett az athéni olimpia magyar sztárja
Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázóra alig ismertünk rá.
Nem vehetik el a budapesti olimpiát!
Ha a császári udvar inkább Bécsnek is adná, a magyar sportnak ez jár, punktum. Esti Ujság, 1914.
Gyászol a magyar sportvilág! Elhunyt a legendás focista
Május 12-én elhunyt Orosz Pál olimpiai bronzérmes focista.
Moszkva bosszúból feláldozta a sportolóit
A szovjet vezetés 30 éve közölte, nem megy senki a Los Angeles-i olimpiára. Előtte pedig az USA bojkottálta a moszkvai játékokat.
Minden pénzt megérnek az olimpiai közvetítések
Az NBC 7,65 milliárd dollárt fizetett hat olimpia jogaiért. És még így is bőven megéri nekik.
A Pentagon kiborgolimpia fő támogatója
Pontosabban a kutatás-fejlesztési ügynöksége, a DARPA. A Cybathlonon bionikus művégtagokkal élő versenyzők mérhetik össze a tudásukat.