Akár életfogytiglant is kaphat három német illegális autóversenyző
A verseny során megöltek egy gyalogost.
A verseny során megöltek egy gyalogost.
A 22 éves férfit kómában szállították haza.
Négy túlélőt mentettek ki a Földközi-tengerből.
Az eddigi francia kormányfő régi-új kabinetje szerdáig áll fel, és július elején szavaznak róla a nemzetgyűlésben.
Majd jót beszélgettek a migránsoktól.
A Politico szerint a CIA igazgatója szinten minden hétköznap három órát autózik Langley-ből a fehér házi rapportra.
Minimum két hét előzetes fenyegető üzenetért.
Hivatalosan is terrorcselekménnyel vádolják.
Az amerikai rombolóval ütköző konténerszállító legénysége csak 50 perc után szólt a parti őrségnek.
Petro Porosenko elnök kezébe kerülne így a hadsereg és akár erővel visszaszerezhetnék a szakadár területeket.
A túszok közül ketten vesztették életüket.
Egy szakbizottság elfogadta az RMDSZ tervezetét, amiről majd az egész szenátus is szavazni fog.
Senki sem sérült meg, de a sofőr meghalt. A kigyulladt autóban gázpalackokat találtak.
A működőképes MP40-es mellett rengeteg töltény is volt az ausztrál férfinál.
Erdoğan fontos szövetségesnek tartja a Szaúd-Arábia vezetésével lényegében gazdasági blokád alá vont emírséget.
„Olyan volt, mint egy horrorfilmben" – mondta a víztartályában a többieknek menedéket nyújtó portugál asszony.
Kábelalagutak és elektromos berendezések gyulladtak ki hétfőn. Szélsőbaloldali csoportok akciója lehet.
Dél-Dalmáciában az erdőtűz, Zágrábban a repülőtér miatt fájhat a turisták feje.
Hivatalosan 79-en haltak meg. Az eltűnteket is halálos áldozatnak kezelik.
A dzsihadistáknak hangosbemondókon keresztül azt üzenték, megadják magukat vagy meghalnak.
A 48 éves, magas, erős testalkatú férfi azt is mondta: megtettem a magamét.
Nem lesz személyi változás, mivel az összes miniszter mandátumot szerzett.
Egy 15 méter hosszú és 75 centi széles, sáros vízzel teli lyukon keresztül szöktek meg.
Egy autóssal keveredett vitába a ramadán idején tartott esti ima után. Holttestét egy tóban találták meg.
Még több térfigyelő és drón figyeli a zsidó telepek környékét, kamerákat szerelnek a katonák sisakjára és a járművekre is.
Pár nappal a kómába esett Warmbier hazaszállítása után.
A kínai gyártmányú mianmari gép 12 napja csapódott a tengerbe.
Az esti imáról hazainduló tömegbe gázolt egy autó egy mecset közelében. Halott és sérültek is vannak. A sofőr őrizetben.
Az amerikaiak szerint a szíriai gép a koalíció erőit bombázta, a szír hadsereg állítja, az Iszlám Államot bombázták.
Annyi bizonyos, mindketten élnek-halnak a számokért. Szavazzon!
A harcok jelenleg is tartanak, eddig két civil halt meg, 32-t viszont megmentettek.
Hiába állítja azt Trump, az ügyvédei szerint nem folyik eljárás ellene.
Viszont a kétharmadnál is nagyobb többségtől elmaradtak a nemzetgyűlési választások 2. fordulójában. A nagy pártok újabb pofont kaptak, Marine Le Pen bejutott. Macron a törvényhozói többség mellett nekikezdhet reformjainak.
A nyugati partvidék egyik szigetén négy ember eltűnt, hét megsérült. 78 embert kellett kimenekíteni.
Moszkvát a hidegháborúra emlékezteti a hangnem, amit az USA elnöke megütött pénteken.
Az ország északi részén hússzor akkora eséllyel lehet valaki áldozat, mint a főváros környékén.
Így nem volt komolyabb atrocitás, de zászlót azért égettek az ellentüntetők.
Híres baszk matadort döfött le a bika.
Régen látott nagy győzelem néz ki a pártjának a nemzetgyűlési választások második fordulójában, ami teljesen átrendezi a francia politikát.
Az USA befagyasztott rakétavédelmi rendszerével is kell majd foglalkoznia.
A száraz viharok okozták a Lisszabontól 200 km-re fellobbant tüzet. Magyar áldozatokról egyelőre nem tudni.
A támadás során három nő vesztette életét Kolumbia fővárosában.
A baleset okai egyelőre nem ismertek.
Van azért ott úszómedence, teniszpályák és külön moziterem is.
Ecuadorban lekapcsolták a hajót, ami vitte volna a szajrét.
Miért csak három tagállam, köztük Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás, kérdezi a lengyel kormánypárt.
A NATO főtitkára szerint a volt német kancellár igazi európaiként ismerte fel a lehetőséget a berlini fal összeomlásakor.
Már röpködnek az összeesküvés-elméletek, miért nem jutott Magyarország sorsára a kvótaügyben, a miniszterelnök is csak csodálkozik.
Gulyás Gergely olyan uniós példát rángatott elő a kormány civileket megbélyegző törvényének megvédésére, ami ezer sebből vérzik.
Hetek óta egy nem jogerős ítélet alapján hajtogatják, hogy terroristát védett az Európai Parlament. Az ítéletet a hibák miatt hatályon kívül helyezték, de a Fideszt ez se zavarja.
Az Európai Bizottság a borokra is rá akarja iratni a kalóriatartalmukat. A termelők köszönik, de ebből nem kérnek.
Segítünk: F-fel kezdődik és -ideszre végződik.
A gyorsan növekvő területben Szanyi Tibor is lát fantáziát, ő „okosfalvakat” alakítana ki.
Elsodorta a hullámzás a hajót. Egy ember meghalt.
Tízezer embert vártak Kölnbe, de csak 1000-2000-en voltak.
Uniós állami tiszteletadást szeretne a volt német kancellárnak Jean-Claude Juncker.
Áprilisban született, de akkor esik, ezért nyáron tartja nagyszabású parádéval egybekötött születésnapját a brit uralkodó. Idén a terror áldozataira is emlékeztek.
Lassan halad a rendőrségi vizsgálat a Grenfell toronyházban.
A dolog költséghatékony, az EU-s jogszabályok értelmében pedig nem is átverés.