Jobbra tolódott az MTV

2011.01.05. 11:31 Módosítva: 2011.01.05. 18:16
A Republikon Intézet elemzése szerint a kormánypártok az esti Híradó 83 százalékát uralják, az ellenzék nem szólhat bele, csak a legfontosabb kérdésekbe, és a kormányt legtöbbször maga a kormány kommentálja.

A Republikon Intézet vizsgálata szerint az MTV hírműsorainak 83 százalékát a Fidesz és a KDNP foglalta el. Az intézet a költségvetési szavazást megelőző két hét este fél nyolcas Híradóit vizsgálta, és összevetette azokat a 2009-es költségvetési zárószavazást megelőző időszak hírműsoraival.

“Tapasztalatunk szerint 2010-ben drámai jobbratolódás figyelhető meg, ami érinti a tárgyalt hírek jellegét, a megszólalók személyét, a pártok megszólalási lehetőségeit és a megszólalásokhoz fűzött moderátori kommentárokat. Míg 2009 általunk vizsgált híradóiban a legtöbbet szereplő 20 aktornak pontosan a fele, tíz volt MSZP-s politikus vagy kormánytag, addig a 2010-es listán a 20 szereplőből 16 kötődik a Fidesz-KDNP szövetséghez” - áll az intézet által kiadott közleményben, amely szerint a legtöbbet megszólaló politikusok húszas listájára csak két ellenzéki tudott felkerülni, a szocialista Szanyi Tibor a hatodik, míg az LMPS-s Schiffer András a tizenötödik lett. A Jobbik egyik képviselője sem jutott fel azonban a listára, miközben Orbán Viktor egyedül négyszer annyit szerepelt a hírműsorokban, mint az összes ellenzéki politikus együtt.

hirado02

“Az összes politikai szereplést vizsgálva még durvább a helyzet: Fidesz-KDNP tízszer annyit szerepelt, mint az MSZP, és több mint negyvenszer annyit, mint az LMP. Így az ellenzéki kommentárok is elmaradnak, a kormányt maga a kormány kommentálja: az EU soros elnökségének átvételéről szóló december 21-i riportban 4 Fidesz-kormánytag és Herman von Rompuy szólalt meg – ellenzéki álláspont azonban már nem tudott megjelenni. Ezzel szemben 2009-ben még olyan, kifejezetten a pártok belügyének tűnő kérdések kapcsán is helyet kapott a Fidesz álláspontja, mint Szili Katalin új mozgalma” - elemzi a Republikon Intézet.

Hasonló eredményre jutott az Index is, amikor a novemberi hírműsorokat elemzte. Az MTV novemberi műsorainak szúrópróbaszerű vizsgálatából kiderül, hogy a köztévé nem teljesíti a kiegyensúlyozottság és pártatlanság médiatörvényben rögzített előírását, sem az egyes műsorokban, sem egy 24 órás műsorfolyamban, sem öt nap átlagában nem jutnak egyenlően szóhoz a kormánypártok és az ellenzékiek. Az Index vizsgálatában az egyes lényeges különbség, hogy a reggeli műsorokat is elemeztük, így a tíz legtöbbet szereplő politikus listájára Vona Gábor, a Jobbik elnöke is bekerült.

Az MTV Híradója - a francia modell szerint - "egyharmad kormány" (adminisztráció), "egyharmad kormánypártok", "egyharmad ellenzéki pártok" arányban külön rögzíti az említéseket és a személyes megszólalásokat, és a vizsgált időben is betartották ezt az arányt - reagált a csatorna a Republikon Intézet felmérésére.

A vizsgált időszakban az említések esetében 68 százalék (50-18)-32 százalék volt az arány, a személyes megszólalások esetében volt valamivel nagyobb az eltérés, írták.

Hangsúlyozták továbbá, hogy az elemzésnél az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a vizsgált héten - különösen az EU soros elnökséghez kapcsolódva - több eseményen jelent meg és ebből adódóan, a téma fontossága miatt többször is nyilatkozott, mint az ellenzéki politikusok.