Kedves Besenyei Péter! Hagyjál légyszi aludni :(
Van az a nagyon rossz magyar jelenség, hogy ha az emberek nagyon szeretnek valamit és/vagy nagyon sikeres, akkor próbálnak az egészről annyi bőrt lehúzni, amennyit csak tudnak. Ilyen Besenyei Péter meg ez az egész belvárosi repülőfétis. Május elseje ugyebár munkaszüneti nap, idén ez péntekre esett, vagyis egy kiadós alvást terveztem aznapra. Aztán reggel 8 körül arra keltem, hogy kb. a fejem mellett vrummognak mindenféle idióták a Lónyay utcai lakásomnál.
Tényleg gyűlölöm a nyugdíjas/házmester tempót, még akkor sem megyek ki szólni az ablakom előtt üvöltve vedelő angoloknak, amikor már nem tudom hangosabbra venni a tévét. De az, hogy munkaszüneti napon arra riadjak fel, hogy már megint bombázzák Budapestet, azt kurvára nem kultiválom.
Persze, egyszer egy évben ki lehet bírni, de nekem csak utólag derült ki, hogy május elsején nem a Red Bull Air Race volt, hanem valami szefós motorbőgető baromság Nagy Futam néven, aminek részeként az aszfalton Forma-1-esek döngettek, a levegőben meg Besenyei Péter és még ki tudja kik repkedtek, hogy akkor se tudjon senki sem rendesen aludni reggel, ha rászigszalagozza a párnáját a fejére.
És csak most látom, hogy Red Bull Air Race is lesz július 4-én és 5-én, vagyis két teljes napon keresztül élvezhetem, ahogy vrumm, meg pszúúú, meg zsssss meg a tököm tudja még milyen hangot ad ki a fejed fölött egy csutkára csavart Slayer-koncert hangerejével felérő repülőgép. Csak a Slayert jó hallgatni, ezt meg nem.
Lehet azt mondani, hogy ez több ezer ember szórakozása, de ha például lufikba finganék és azokból Habony Árpádokat hajtogatnék ingyen, valószínűleg fele ennyi ember erre is kiváncsi lenne, hiszen INGYEN VAN.
Viszont fingástól még senkinek sem kellett korán reggel felkelnie. És egyébként is, már 2009 óta illik tudni, hogy a Red Bull Air Race egyáltalán nem menő.
Szóval nagyon szépen kérem a kedves, drága, szerethető kormányunkat, hogy ha mindenképpen tönkre akarják tenni a Duna-part környékén lakók életét ezekkel a baromságokkal, akkor maradjunk évente egy alkalomnál és hagyjuk aludni azokat, akik nem csak vrumm, meg pszúúú meg zzsssss.
KÖSZI.