Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Képernyőfelvétel (74).png
    Fotó: RTL

    Geronazzo Mária már évek óta a reflektorfénytől távol éli mindennapjait, de a Blikknek most interjút adott, amelyben az egykori botrányhősnő reflektált a korábban őt övező médiafelhajtásra, de a jövőbeli terveiről is mesélt. Bevallása szerint csalódott a médiában, ezért amikor lánya azt kérte tőle, menjen ki hozzá Svájcba, maga mögött hagyta az országot. Hosszú évek óta ott is él már.

    Odakint visszavonultam, elcsendesedtem. Nem is bántam, mert így a spirituális tehetségemet tovább tudtam fejleszteni. Egy ezoterikus tévénél dolgoztam, sokat tanultam, nagymester lettem. Egyébként a hatvanhat munkatárs közül én voltam Mike Shiva mester kedvence. Volt egy csoportom tíz emberrel. Minden csütörtökön találkoztunk, és energiát adtam át. A legfiatalabb tag 70 éves volt, a legidősebb 85. Ezzel foglalkoztam az elmúlt 15 évben

    – kezdte a 67 esztendős Geronazzo, aki az életére visszatekintve úgy gondolja, nincs miért szégyenkeznie. Hozzátette, csak egyetlen döntését bánta meg az évek elmúltával.

    „Egy dolgot nem csinálnék meg még egyszer, ez a felnőttfilmem. Minden mást szerettem. Én kerestem a médiát, mert írtam egy könyvet, és így kezdődött… Mindig magamat adtam, olyan voltam, amilyen. A belső szépségben és a belső egyensúlyban hiszek. Úgy döntöttem, leszámítva a botoxot, már nem szeretnék változtatni magamon. Nem lesznek nagy »átalakítós« műtétjeim, így szeretnék maradni, ahogy vagyok. A belső boldogság tesz egy embert széppé. Ebben a korban, amiben én járok már, nem a külsőség a fontos.”

    A plasztikáival elhíresült sztár a 80-as évek végén csináltatta meg a védjegyévé vált hatalmas száját. Mint fogalmazott, akkor úgy szeretett volna változtatni magán, hogy a száján legyen a hangsúly. Sosem másoknak akart megfelelni, ezt a szájat magának csináltatta, és a mai napig imádja. Külsejének köszönhetően viszont még ma is felismerik az utcán:

    »Ön a nagyszájú Mária!« – mondják az emberek nekem, és mosolyognak, kedvesek. Nem tolakodóak.

    – mesélte az egykori botrányhősnő, aki négyszer is férjhez ment, de ma már szingli. Elmondása szerint minden házasságából ő lépett ki, mert párjai nem hagyták meg a privát szféráját, és féltékenyek voltak. Geronazzo a jövőbeli terveiről is beszélt.

    Szeretnék egy spirituális műsort készíteni az interneten, ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam.

  • Régen a karácsonyi zenék is zavarták a bevásárlóközpontokban.

    Árpa Attila és újdonsült felesége, Alexandra a napokban adtak interjút a Best magazinnak, melyből kiderült, hogy sűrű hónapok állnak mögöttük. Az 53 éves színész-műsorvezető az elmúlt időszakban egy percet sem pihent, hiszen nemrégiben ismét bokszkesztyűt húzott a Sztárboxban, majd Az Árulók című műsor játékmesteri feladatait látta el, de még arra is jutott ideje, hogy egy hollywoodi szuperprodukcióban szerepet vállaljon. Jelenleg viszont már pihenésüket töltik és az ünnepekre készülnek. Árpa mellesleg elmondta, hogy korábban nem szívelte annyira ezt az időszakot.

    Régen sokat szidtam a karácsonyt. Ideges lettem, ha – mondjuk – egy plázában meghallottam, hogy október végén a Jingle Bells szól a hangszóróból. Már nem zavar. Jobban belegondolva plázákba sem járok. A karácsonyi vásárokat viszont messziről kerüljük. Felháborítónak tartjuk, mi mennyibe kerül. És nem csak mi. Múltkor sétáltunk a feleségemmel a belvárosban, elhaladtunk a vásár mellett, és hallom, hogy mögöttem valaki káromkodva kiabálja, hogy »8000 egy tál káposzta?!« Szerintünk sem normális. Majd megfőzzük otthon

    – jelentette ki Árpa, hozzátéve: feleségével nagyon élvezik a jelenlegi, teljesen hétköznapi teendőket, a pihenést és az evést, jövőre viszont, mint mondja, muszáj lesz odafigyelnie.

    „Azt vallom, hogy a jó alvás, az egészséges étkezés, a friss levegő, a megfelelő vitaminbevitel, a boldog pillanatok, a szex, a testmozgás mind szükségesek ahhoz, hogy az ember fizikailag és mentálisan jól legyen” – fogalmazott.

  • Jennifer Lawrence-t az évek során már számos világhírű színésszel láthattuk már együtt a mozivásznon, egyikükkel azonban – mint kiderült – nagyon nehezen ment a közös munka, ám nem azért, mert a kolléga kiállhatatlan lett volna.

    Az Oscar-díjas amerikai színésznő példaként a 2021-es Ne nézz fel! című Netflix-filmet emelte ki, melyben többek között Leonardo DiCaprio, Meryl Streep, Timothée Chalamet, Cate Blanchett és Jonah Hill is szerepelt. Közülük Hill volt az, aki miatt Lawrence küszködött.

    Nagyon-nagyon nehéz volt Jonahval forgatni, és egyszerűen nem elrontani egyik felvételt a másik után nevetéssel. Egyszer egy egész napot szenteltünk annak, hogy sértéseket vágjon a fejemhez. Hihetetlen volt. Jonahés Meryl voltak az egyetlenek, akiknek hagyni kellett volna, hogy improvizáljanak. Úgy értem, Jonah igazi humorzsák. Mindannyian próbálkoztunk improvizálni, de nem olyan jól, mint Jonah

    – árulta el a Vanity Fairnek Lawrence, aki korábban azt is bevallotta, melyik filmje lett akkora bukás, hogy kár volt azt elvállalnia.

    (via LadBible)

  • A showman szerint a magyar celebek külön állatfajhoz tartoznak.

    December elején tizennégy év kihagyás után újraindult aGyőzike Show , pontosabban annak újraálmodott változata, a Gáspárék, a Romantic frontembere és felesége, Gáspár Bea ugyanis úgy döntöttek, hogy újra beengedik otthonukba a kamerákat. A showman és nejekapott ezért hideget-meleget, sőt: a családfő azt mondja, volt olyan hazai celeb, akitől megkapta, hogy szégyellje magát, amiért bekamerázza a saját házát, mostanra azonban sokan mások is így tesznek.

    Gáspárnak, aki trendalkotónak tartja magát,  megvan a véleménye ezekről a sztárokról, a TV2 riportjában r eagált is a rosszindulatú megjegyzésekre, amelyeket valaha kaptak.

    Azt mondták a celebek, nem szégyelled magad, hogy bekameráztatod a házadat? Most akkor el szeretném sorolni: van egy műsorvezető, aki egy másik csatornán adja a napot, és ugyanúgy minket utánoz. Van egy műsorvezető, aki beülteti a celebeket autóba, aztán viszi őket. Van egy műsorvezető, aki bekameráztatta magát, és ugyanazt csinálja, mint én. Ezt én hoztam be Magyarországra, a cigány gyerek

    – fejtette ki a Tények Plusz riportjában Gáspár, hozzátéve, megítélése szerint sokan utánozni kezdték őket.

    A magyar celebek külön állatfajok. Amikor elkezdtük ezt a műsort forgatni, akkor mindenki letámadott minket, most meg mindenki minket utánoz. Milyen érdekes!