Alonsónak tetszik a 2019-es McLaren

2019.04.03. 08:39

Fernando Alonso tavaly jelentette be, hogy elhagyja a Forma-1-et, és más kategóriákban próbálja ki magát, de nem bírta sokáig, tegnap már a 2019-es McLaren-Renault-t tesztelte Bahreinben. A kétszeres spanyol világbajnok szerint az autó minden téren jobb annál, amit még ő vezetett 2018-ban.

Több a tapadása, az egyenesekben kevésbé lassul le, a motor is rengeteget fejlődött. Összességében jó irányba indultak el vele. 

– nyilatkozta Alonso, aki szerint a McLarenben megvan a potenciál, hogy a negyedik erő legyen vagy vezesse a középmezőnyt a Haasszal. 

A McLaren remekül teljesített az első két versenyen a Lando Norris-Carlos Sainz duóval. Bahreinben mind a két pilóta a Q3-ba kvalifikálta magát – Norrisnak ez idén már másodszor sikerült –, amire nem nagyon volt példa Alonso McLarenes időszaka alatt, Norris ráadásul hatodik lett a versenyen. 

A spanyol világbajnok a lehetséges visszatéréséről is beszélt:

Ha egy nap vissza is térek, amit kétlek, akkor csakis egy világbajnoki címre esélyes autóval tenném meg. Ez a lehetőség egyértelműen csábító lenne bármelyik versenyző számára. A hetedik, hatodik vagy a negyedik helyért küzdeni viszont közel sem olyan vonzó.