178 találat az Indexről, és a környékéről.
A mentők egy embert vittek kórházba.
13 évesnek adta ki magát, most börtönbe került érte.
A tűzoltók az utasok átszállításában nyújtottak segítséget.
Kilenc nap alatt huszonhét produkció került színre három helyszínen.
A papok meg zaklatták az uralkodót.
Kis híján elszórakozta a három pontot a búcsúzó gárda.
A lila-fehérek sorozatban négy vereség után nyertek ismét az NB I-ben.
Feczkó Tamás csapata akár már szombaton búcsúzhat az élvonaltól.
Négy kör alatt nyolc pontot adott le előnyéből a fővárosi csapat.
A múlt szombaton történt szurkolói rendzavarások miatt vizsgálódik a szövetség.
Korai volt a vészharangot kongatni az Atomvárosban?
2024.04.20. 18:57 Módosítva: 2024-04-21 20:07:18
A Kisvárda elleni hazai döntetlen után ismét zöld-fehérbe borult a magyar futball.
Ráadásul a vendégek egyik játékosát hordágyon kellett levinni a pályáról.
Hat embert szállítottak kórházba.
A Paks és a Fehérvár csatája kiemelkedik a forduló programjából.
Végh Gábor, Orbán Viktor páholytársának cége fektetheti le a műfüvet.
Gólgazdag mérkőzésen a 90. percben született döntés.
Nem tartott sokáig a sereghajtó Mezőkövesd önfeledt öröme...
Újabb szűk győzelmével tartja első helyét a tolnai csapat.
Az egyre mélyebb gödörbe kerülő hazaiak a szépítésig sem tudtak eljutni.
A vendégeknél Sigér jó teljesítménnyel, Gradisar és Stefanelli góllal mutatkozott be.
A 31 éves támadó háromszor lépett pályára a selecaóban.
A honi bajnokságban jelenleg utolsó helyezett csapat sejtelmes poszttal jelentkezett be.
Az autóbuszban ukrán állampolgárok utaztak.
A PAFC elleni győzelmével a tabella harmadik helyére lépett a Fehérvár.
2023. november 25., 20:14
Márton vereséggel tért vissza Zalaegerszegre. Kisvárdán folytatódott az MTK pocsék szériája.
2023. november 12., 18:18
Dejan Sztankoviccsal a kispadon a csapat első alkalommal maradt alul hazai pályán.
Kinevezése a szezon végéig szól.
Egy góllal dőlt el a kiesési rangadó.
Két meccsen tizenöt (!) gól született a 10. fordulóban.
Ködös folyosókon rémséges látomások és hangok kísérnek.
2023. szeptember 24., 17:43
Gólgazdag mérkőzést játszottak a felek.
2023. szeptember 3., 14:57
Legutóbb kupadöntőbe vezette másodosztályú együttesét.
2023. augusztus 26., 20:14
A Kisvárda gól és pont nélkül maradt Miskolcon.
2023. augusztus 12., 18:55
Kisvárdán három forduló után köszönték meg Milos Kruscsics munkáját.
2023.08.11. 19:35 Módosítva: 2023-08-14 12:37:26
Bárány László, a Master Good vezetője elárulta, hol építik fel az új gyárukat.
2023. augusztus 7., 22:48
A Kisvárdának akadtak jó pillanatai, összességében megérdemelt vereséget szenvedett a csapat.
Eddig nem a ZTE tervei szerint alakul a 2023–2024-es idény első része...
2023.07.29. 20:05 Módosítva: 2023-07-31 08:24:40
A jégtakaró beborította a tájat.
Többen álmukból riadtak fel.
Négy ember állapota súlyosabb.
A sofőr jogosítványát elvették, de szabadlábon védekezhet.
A szabolcsi elkövetőt korábban már eltiltották a vezetéstől.
Az Újpest a Fehérvárt fogadja a labdarúgó NB I 2023–2024-es idényének kezdésén.
A kiesés szélén a fehérváriak.
Az Újpest, a Kecskemét és a Kisvárda is pótolta a hiányosságait.
Három gól született a Groupama Arénában.
Céljuk, hogy barátságosabb légkört teremtsenek stadionjukban.
Van, amikor már az is baj, ha a játékvezető túlságosan szabálykövető.
A Vidi harmadik nekifutásra is döntetlenre végzett Grzelak irányításával.
Egyre reménytelenebb a Vasas helyzete.
Műemléknek minősülő épületben okozott 35 millió forintos kárt.
Az Újpestről menesztett Milos Kruscic döntetlennel debütált a szabolcsi kispadon.
Miért szerződtet valaki egy napokkal ezelőtt kirúgott edzőt?
Ez volt a tizedik edzőváltás az idei szezonban.
A hazaiak még büntetőt is hibáztak az NB I szombati nyitómeccsén.
Újabb költségeket vesz a nyakába az Orbán-kabinet.
Holender a 90. percben büntetőt hibázott, de Feczesin kisegítette a kipattanónál.
Nem tudtak nyerni a dobogósok az NB I hétvégi fordulójában.