83 találat az Indexről, és a környékéről.
Már a napokban a minisztérium elé kerülhet az SMA-szűréssel kapcsolatos javaslat.
Sokan nem is tudnak róla, hogy veszélyben vannak.
A számítógép előtt dolgozókat több egészségügyi veszély is fenyegetheti.
A legtöbben félnek a vizsgálattól.
Teljes elutasításról csak a férfiak 10 és a nők 14 százaléka nyilatkozott.
Az onkológus szerint korán felismerve a mellrák jó eséllyel gyógyítható.
Ősszel országszerte több mint 20 helyszínen szerveznek a férfiaknak ingyenes szűrést.
Az országban több helyszínen is részt vehetsz az ingyenes vizsgálatokon a jövő héten!
Közel két év alatt 16 csecsemőnél mutatták ki a betegség jelenlétét.
Újabb országban jelent meg a majomhimlő.
Sokaknak nem tetszik, hogy bizonyos korosztályok számára kötelezővé tennék a szűrővizsgálatokat.
A szűrések fő célja, hogy a még tünet- és panaszmentes embereket megvizsgálják, felkutassák az esetleges rejtett betegségeket.
Az új terápiákkal javult a tüdőrák prognózisa. A korai stádiumban való felfedezése életet menthet.
A kötelező orvosi vizsgálatok köre így fest majd.
Még mindig több száz magyar hal meg évente bőrrák miatt. Összeszedtük, hogy milyen jelekre érdemes figyelni a nagyobb baj elkerülése érdekében
Egyre több a csaló, így érdemes bekapcsolni ezt a funkciót.
Sokak számára számos szűrővizsgálat érhető most el ingyenesen.
Széles a választék a víztisztító eszközök tekintetében a pár ezer forintos kancsóktól a több százezres rendszerekig.
Tünetmentes szakaszban kimutatható a betegség.
A betegség korai felismerése életmentő lehet.
Április végéig van erre lehetőség.
Az újszülöttkori SMA-szűrés kilenc magyar gyerek életét mentette meg.
2024.02.03. 07:16 Módosítva: 2024-02-03 20:17:30
Évente még mindig több száz nő veszíti életét a betegség miatt.
A betegség első tünetei 3-6 hónapos korban jelentkezhet, a génterápia ekkor már kevésbé hatékony.
„Érthetetlen és felfoghatatlan” – írta a miniszterelnöknek.
2023. december 31., 05:55
Sokan értetlenül állnak a döntés előtt.
2023. december 15., 11:06
A mosás során leváló mikroműanyagokat szűrheted ki a házi készítésű szűrővel.
2023. november 28., 15:56
Már kilenc újszülött kapta meg itthon az életmentő génterápiát.
2023.11.19. 05:53 Módosítva: 2023-11-20 07:20:28
A dohányzás kiemelt kockázatot jelent.
2023. november 11., 15:26
Ráadásul az egészségünk múlhat rajta.
Nem csupán a kitapintott csomó, a mellbimbó elváltozása is utalhat a mell rákos megbetegedésére.
Az Eurostat tette közzé a friss adatokat.
2023.10.21. 12:07 Módosítva: 2023-10-22 07:26:21
Megdöbbentő adatokat közölt az NNGYK a mammográfiai szűrésekkel kapcsolatban.
Drámaian nőtt az 50 év alattiak érintettsége.
2023. szeptember 18., 18:20
Ezeken a helyszíneken vehetsz részt a vizsgálaton.
2023. augusztus 16., 16:11
Beizzították a műszereket.
2023.07.16. 16:35 Módosítva: 2023-07-17 11:33:27
Az önkéntes, otthonról végezhető szűrőprogramban az 50–70 év közötti kockázati csoport 30 százaléka vett részt – közölte az NNK.
Megalázó, lekicsinylő, embertelen, lélektelen: az állami nőgyógyászati ellátásról nincs túl jó véleménye sok magyar nőnek.
Takács Péter az Indexnek: augusztusban jön az alapellátásban dolgozók béremelése.
Április 1-jével változás történt.
Egyre fiatalabbakat is érint a melanóma.
Nagyon fontos a rendszeres szűrés.
A betegséget még az AIDS-stádium előtt felfedezve a kezeléssel hosszú, minőségi élet élhető.
2022. november 29., 13:08
Novemberben zajlik a férfiak egészségért zajló mozgalom, mely során minden férfit a javasolt szűréseken való részvételre ösztönöznek.
2022. november 26., 19:59
Önkéntes fogorvosok járják az országot, és vesznek részt a gyermekmentő fogászati szűrőprogramban. Idén több mint háromezer kisdiák fogait ellenőrizték.
2022. november 18., 08:18
Egy kutatás 306 millió beteg adatait vizsgálta.
2022. november 17., 12:52
Egyes markerekre már fiatalkorban célszerű figyelni, ugyanis komoly egészségügyi problémákat jelezhetnek.
2022. november 13., 06:06
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 20-án a diabétesz világnapjához kapcsolódóan családi egészségnapot tart ingyenes szűrővizsgálatokkal.
Újabb jelentős mérföldkő a magyar egészségügyben.
2022.10.20. 10:43 Módosítva: 2022-10-21 06:09:31
Becslések szerint 2050-re 135 százalékkal nőhet a 70 százalékban végzetes kimenetelű csípőtáji törések száma.
Előbb-utóbb mindenkinek szemüvegre lesz szüksége, de a látásromlás folyamata lassítható, ezért érdemes évente ellenőriztetni szemünket.
A nőknél világszerte a mellrák a daganatos megbetegedések között a második leggyakoribb halálok.
2022. augusztus 26., 11:22
A műtétek száma is lecsökkent.
2022. augusztus 21., 10:59
Az Egyesült Államokban és Kanadában vetik be élesben elsőként.
Vércukor-, koleszterin-, vérnyomásmérés, prosztatavizsgálat is szerepel a szűrések között.
A módszer automatikusan képes detektálni a rákos sejteket.
Több mint két éve, hogy berobbant a koronavírus okozta világjárvány. Magyarországon ez idő alatt közel 2 millió fertőzöttet diagnosztizáltak.
2021.10.31. 13:59 Módosítva: 2021-10-31 17:01:23
Jelentősen visszaesett az onkológiai szűrések száma hazánkban.
Szinte lehetetlen más körzetben elvégeztetni a szűrést, illetve annál a magáncégnél, amely vállal ilyet tb-alapon, nagyon hosszú a várólista.