296 találat az Indexről, és a környékéről.
A kirándulónak a tűzoltók segítéségére volt szüksége, míg mentőhöz jutott.
Ezt a különleges helyet bizony nem máshol, mint a Mátrában találod.
Csodának nevezték, hogy életben maradt.
Ez nem horrorfilm, ez a valóság.
Az ország legszebb részein halad át a kéktúra.
Ma már egy telefonon elfér szinte minden, ami kellhet kirándulás közben. Ezekkel az alkalmazásokkal jól jársz az út során.
A rendelet hatással lesz a forgalomra is.
11 éve a világ egyik leghíresebb túrázós balesete.
Szerintünk ezt az öt erdőt mindenképpen keresd fel, ha ősszel kirándulni szeretnél.
Könnyed kirándulással is elérhetőek ezek a szépséges kilátópontok, nem kell több kilométert hegymenetnek kaptatni.
Horvátország nem csupán tenger és mediterrán hangulat, természeti kincsekben is bővelkedik.
Két további embert is keresnek még a hatóságok.
A nyár berobbanásával mindenki a tengerhez vágyik, ha már unod Horvátországot, ez a sziget biztosan levesz a lábadról.
Az eltévedt túrázók féltek, hogy rájuk sötétedik az erdőben, de még időben érkezett a segítség.
Veszélyesnek nyilvánították és lezárták a népszerű kirándulóhelyet, de most már odamehet, aki vállalja a felelősséget.
Július végén autós túrára indulunk délre, ahova velünk tarthattok személyautóval, terepjáróval, vagy akár motorral is.
A legnagyobb hőségben, víz nélkül kirándult az erdőben.
A holttestet még nem tudták lehozni.
Tarts velünk, ha bírod, hogy a táj az ágyad, és van egy közepesen oké sátrad, na meg autód, legyen az napi járós, vagy épített terepjáró.
Szlovénia legszebb helyei téged is elvarázsolnak.
Nem könnyű olyan túrát találni, amelyen a gyerekek és az egész család jól érzi magát, de mi segítünk!
Egy trabantos banda rója az utakat. Veszélyesen színes társaság.
A Balaton-felvidéknek is van saját kéktúrája, az útvonal mentén gyönyörű települések sorakoznak.
Még mindig nem tudni, valaha láthatjuk-e újra.
Három új körtúra várja a kirándulókat: a Visegrádi-hegységben, a Badacsonyon és a Mecsekben járhatod be a PICK Bordó körtúrákat.
A szakemberek arra kérik a kirándulókat, hogy semmiképp se lépjenek a területre.
Ezeket az apró településeket festői környezetben találod meg.
Ezek egynegyede a Bükk-vidéken található.
Varázslatos látványt nyújtanak a tengerszemek, Magyarországon több ilyen helyet is megcsodálhatunk.
Kutyusok is beléphetnek ezekbe a csodás magyar kastélyparkokba.
Van jó pár okunk arra, hogy elinduljunk a mélység felé, a hazai barlangokban ugyanis igazi csodák várnak.
Először láthatják az emberek a balmorali kastély egyes részeit.
Gyönyörű kálváriákat mutatunk, melyek vallási meggyőződéstől függetlenül is megérnek egy kirándulást.
Varbóc igazi gyöngyszem az országban, az Aggteleki-karszt és a Szalonnai-hegység között bújik meg.
Családi körtúra, brunch és locsolóbál is lesz.
Nemcsak a Zemplénben járhatunk olyan helyeken, amelyekhez még csak hasonlót sem találnánk Magyarország más tájain, hanem bizony a Bükkben is.
Regénybe illő ösvényeken sétálhatsz a gyönyörű magyar arborétumokban.
Tombol a tavasz a mesés magyar ösvényeken.
A népszerű túraútvonal az ország egyik legszebb erdőrezervátumába vezetett.
Használjuk ki, hogy még egy kicsit láthatjuk a téli természet magával ragadó csodáit – ha havunk nincs is, gyönyörű erdőink annál inkább.
A vadászidény akár egész éven át tarthat, amelynek során korlátozhatják az erdőlátogatást is. Erre figyelj, mielőtt útnak indulsz!
Rejtélyes körülmények között, egyik percről a másikra haltak meg a túrázók, egyetlen túlélő maradt.
A kéktúra útvonalán megbújó Irota a Cserehát gyöngyszeme.
„18 éve, egy hülye ötlettől vezérelve, Afrika térképpel a kezünkben gondoltunk arra, hogy ezt meg kéne csinálnunk” – nyitotta meg a rajtot Géza.
Könnyen tragédiával is végződhetett volna az eset.
Gyári dobozokkal túrásítja a Suzuki a vadonat új crossoverét.
Egyedül indult túrázni.
2023. december 31., 08:26
Néhány könnyű túrát télen is könnyen teljesíthettek.
2023. december 26., 08:50
Izgalmas teljesítménytúrák várják az indulókat a téli szünetben.
2023. december 10., 10:46
Páratlan falvak bújnak meg a Szalonnai-hegységben.
Meseszép falvak bújnak meg a Vértesalja festői vidékén.
2023. november 26., 13:16
Mesét idéz a 80 fős zsákfalu, Bódvarákó a dombok alatt.
2023. november 21., 14:16
Ősszel igézően szép a Duna menti Pörböly környéke.
2023. november 18., 10:36
Könnyű túrát tehettek ezekben a budapesti parkerdőkben.
2023. november 12., 11:45
Káprázatos kastély, arborétum, mesébe illő kilátó vár Budapesttől egy karnyújtásnyira.
2023. november 11., 07:16
Miután a járőrök ellenőrizték az iratokat, kiderült, hogy mindenki legálisan tartózkodik az országban.
Palócföld természeti kincseit egyszer látni kell az életben.
Az akadálymentes ösvények könnyű terepet járnak be, próbáld ki őket!
A csodás magyarországi vízesések környékén izgalmas túrákat tehettek.