- Bajnokok Ligája
- szoboszlai dominik
- labdarúgás
- bl
- bajnokok ligája
- futball
- liverpool
- liverpool fc
- bologna
- anfield road
- arne slot
Szoboszlai passzából káprázatos gólt szerzett a Liverpool, a magyar középpályás remek választ adott a kritikákra
További Bajnokok Ligája cikkek
- Ez már lassan átok, újabb kulcsembere dőlt ki a Manchester Citynek
- Carlo Ancelotti megnyerte a tizenötödik trófeáját a Real Madrid vezetőedzőjeként
- Ősszel még a Bajnokok Ligájában szerepelt, januárra megszűnhet az NB I éllovasa
- Szoboszlaiék a vezetőedzőjük nélkül lépnek pályára a szerdai kupameccsen
- Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester City is vinné a Barcelona sztárját
587 nap elteltével csendült fel ismét a Bajnokok Ligája himnusza az Anfield Roadon. A vörösök a legutóbbi szezonban az Európa-ligában szerepelhettek csupán, így jó ideje az volt az utolsó közvetlen BL-élménye a helyi közönségnek, amikor a Real Madrid 2–0-s hátrányból szabályosan átgázolt a Jürgen Klopp vezette Liverpoolon, és 5–2-es győzelmével már az első felvonáson eldöntötte a nyolcaddöntőt.
Az azóta eltelt időben teljesen kicserélődött a Pool középpályája. A Real ellen másfél éve kezdő trióból Jordan Henderson és Fabinho már rég eligazolt, a szupertehetségek közé sorolt Stefan Bajcetic pedig súlyos sérülései után Salzburgban próbálja újra felépíteni önmagát.
Az újjáformált, ráadásul nyár óta Jürgen Klopp örököseként Arne Slot által irányított csapat új középpályájáról cserébe kirobbanthatatlannak látszik Szoboszlai Dominik. A magyar válogatott csapatkapitánya szerda este idénybeli nyolcadik tétmeccsén kezdett – úgy, hogy csupán egy találkozót, a holland menedzser részéről komolyabb rotációval megvívott West Ham United elleni ligakupa-meccset ülte ki.
Noha az Anfield környékén szóra bírt Liverpool-drukkerek kissé kritikusak voltak a 23 éves játékossal szemben, és arról beszéltek, a Bologna elleni BL-csörtén akár ismét kihagynák, hátha segít neki kicsit felfrissülni, Slot másképp gondolkodott.
Szoboszlai így kezdőként jubilálhatott: a mai volt ugyanis a 25. főtáblás mérkőzése az európai királysorozatban.
Egyúttal viszont debütálás is volt a meccs, hiszen bár anno salzburgiként megfordult már az Anfielden, BL-meccsen most először húzhatta magára a Pool mezét a legendás Kop által bíztatva.
Az elmúlt napokban ugyan egy-két percnél tartósabb időre még véletlenül sem bukkant elő a nap a vaskos és monoton szürke felhőréteg felől, az időjárás kegyesnek bizonyult a csapatokkal. Az angol liga élén álló Liverpool és az olasz bajnokságban mindössze 13. helyen szerénykedő Bologna összecsapását megelőző 24 órában komolyabb esőzés nem volt, így kiváló minőségű pályán, és természetesen telt ház előtt kezdődhetett meg az összecsapás. Mondani sem kell talán, mégis említést érdemel, hogy mennyire hátborzongató élményt jelentett a BL-induló után a Liverpool-drukkerek tolmácsolásában a klubhimnusznak számító You'll Never Walk Alone-t is végighallgatni a kezdőrúgást megelőző pillanatokban.
Bár az már a rajtot megelőző órákban is egyértelmű volt, itt aztán a hangulattal kevés probléma lehet. A stadion környéki bárok csordulásig teltek élettel, helyi idő szerint 17 óra magasságában, azaz három órával a kezdés előtt az Anfieldtől két sarokra található The Twelfth Man bárból szabályosan kifolytak a vígan fogyasztó emberek az utcára, és a jóval nagyobb kapacitással bíró The King Harrynél ugyancsak ez volt a helyzet. A scouse, ahogyan az angol nyelv helyi dialektusát nevezik, néha eleve nehézzé teszi a kommunikációt, hát még ilyenkor. Mindenesetre az elmúlt napokban tapasztalt optimizmus ezúttal is átütő volt: nemhogy győzelmet, többgólos sikert vártak el sajátjaiktól a vörös mezes drukkerek.
Bevallom, két ponton is komolyan elszámoltam magam a mérkőzéssel kapcsolatban. Az egyik az volt, hogy elég négy órával a kezdési időpont előtt elindulnom a szállásomtól alapesetben busszal 11 megállónyira, 19 percre lévő Anfield felé, ahhoz, hogy elkerüljem a komolyabb dugókat. Ha van a városnak komoly hiányossága, akkor az a villamosvonalak teljes hiánya: a meglévő járatokat a hatvanas években megszüntették, a síneket pedig elbontották. A 2000-es évek elején ugyan több terv is született Liverpool villamosvonalainak felélesztésére – az Anfield környéke különösen értékelné meccsnapon az autóforgalomtól független útszakaszon haladó tömegközlekedési eszköz lehetőségét, ám a tervek forrásigénye mindig nagyobb volt, mint a városban erre áldozható büdzsé. Így maradnak jobb híján az emeletes buszok. A menetidő végül erre az alig több mint három mérföldre majd' egy óra lett, azaz kicsit erősebb gyalogtempó. Ebből következett a másik baklövés, a hiábavalónak bizonyult remény, hogy a drukkerek bármely közeli törzshelyén jut még ülőhely és picit is csendesebb környezet beszélgetni...
Eközben a stadion oldalában egy kamionplatón felhúzott ideiglenes színpadról szólt az élő zene, a szomszédos pubokban elfogyasztott sörök után pedig láthatóan jólesően fogyasztották a sült krumpli és a sültkolbászok, burgerhúsok legkülönfélébb kombinációit a kapunyitásra váró emberek. Sokan aztán még akkor is maradtak kinn, és élvezték a fesztiválhangulatot, amikor elkezdődött a kezdőrúgásig tartó közvetlen visszaszámlálás, kettő, majd már csak másfél óra maradt vissza a rajtig, és apránként besötétedett odakinn.
A vendégcsapat éppen csak elkezdte a melegítést, a már a stadionon kívül is komoly hangulatot teremtő bolognaiak olyan éneklésben-tombolásban törtek ki, mintha minimum vezetne a csapatuk… Holott ettől milyen messze voltunk.
A Liverpool lendületesen kezdett, Ryan Gravenberch elfutása és jobbról érkező lapos centerezése után Szoboszlai és Luis Díaz is csak centikkel maradt le a labdáról.
Már-már úgy tűnt, az olaszok túlélték az első rohamokat, és kissé kiszabadulnak a nyomás alól – Thijs Dallinga révén egy lesgólt össze is hoztak –, ám a házigazda a 11. percben megszerezte a vezetést. Mohamed Szalah jobbról érkező beívelését a hosszúnál berobbanó Alexis Mac Allister továbbította a kapuba (1–0).
A Liverpool mezőnyfölénye állandósult. Vinczenzo Italiano hiába igyekezett menet közben az oldalvonal mellől átszervezni csapata védekezését, nem tudott a Bologna annyira mélyre húzódni a kapuja előterében, hogy a gyors liverpooli akciókkal, vagy a rendre Szoboszlai által megindított visszatámadásokkal szemben biztosra mehetett volna. Ám az sem igaz, hogy ne lett volna esélye a vendégcsapatnak az egyenlítésre. Szűk 30 perc elteltével Dan Ndoye megpattanó lövése vágódott a keresztlécen, majd Kacper Urbanski dolgoztatta meg kétszer is Alissont.
A játékrész hajrájában egy Szalah esése után hiába követelt tizenegyes elmaradás borzolta a hazai kedélyeket, ám szünetben így is nyugodtan dőlhettek hátra az angol szimpatizánsok, a Slot csapat megérdemelten fordulhatott egygólos előnyben.
A második félidő pont úgy folytatódott, ahogyan az első abbamaradt. A Liverpool jól érezhető mezőnyfölényben, többnyire a vendégtérfélen járatta a labdát, ám az utolsó passzoknál valahogy rendre nem jött ki az ütem… A Bologna a játékrészben először az 57. percben ért oda Alisson kapuja elé, ekkor azonban Riccardo Orsolini rögvest bravúrra is kényszerítette a brazilt.
Szoboszlai nagy sprintje és centerezése után Díaz lábában lehetett volna ott a második hazai – szabályos – gól, de Lukasz Skorupski jó ütemű kivetődéssel mentett a röviden. Néhány hazai szurkoló egyre serényebben vakargatta a halántékát, hogy lesz ebből a remélt, sokgólos győzelem, míg a többség dalolászással szórakoztatta önmagát, például a klub legendás menedzserének, Bill Shanklynek a sikereit megidézve.
Hogy a végjáték mégse legyen olyan körömrágós, arról Szalah gondoskodott, Szoboszlai gólpasszából szépségdíjas találatot szerezett: a tizenhatos bal csücskétől húzott befelé, majd csaknem kipókhálózta a jobb felsőt a 75. percben (2–0).
A hajrá így igazi jutalomjátékká alakult, s ha nincsenek Skorupski bravúrjai, akár kiütésessé is válhatott volna a különbség. Liverpoolban ha tehetnék, alighanem kérvényeznék, hogy a BL új formátumában csakis olasz ellenféllel találkozhassanak a jövőben: az AC Milan után a Bologna is meghajolt a kikötővárosi klub előtt.
A játéknap többi mérkőzéséről itt olvashat!
A Liverpoolra a válogatott szünetet megelőzően már csak egy tétmérkőzés vár, szombaton Londonba, egész pontosan a Crystal Palace otthonába látogat a Premier League listavezetőjeként. A Bajnokok Ligájában legközelebb október 23-án lép pályára a csapat, az is különlegesnek ígérkezik Szoboszlai szempontjából, hiszen korábbi klubja, az RB Leipzig otthonába tér majd vissza, ahol Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal is összecsap majd.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 2. forduló
Liverpool FC (angol)–Bologna (olasz) 2–0 (1–0)
A mérkőzést felvezető cikksorozatunk részei
- Szoboszlais relikviára vágyik? Mutatjuk, mi jön ki 100 font alatt Liverpoolban
- A rajongás netovábbja vagy Szoboszlai által is joggal pályázott elismerés?
- Fontos emlékeztetőt kaptak Németországból a liverpooliak
(Borítókép: Liverpool- Bologna mérkőzés 2024. október 2-án. Fotó: Molly Darlington / Reuters)