A Fideszben már zúgolódnak Matolcsy ellen
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A kormányfő bizalma láthatóan továbbra is töretlen Matolcsy György iránt. Miután a Moody's hitelminősítő a befektetésre már nem ajánlott Ba1 kategóriába sorolta le Magyarországot, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője péntek délelőtt az Index kérdésére azt válaszolta: "A nemzetgazdasági minisztert Matolcsy Györgynek hívják, és ez a jövőben is így lesz."
Csak a pártfegyelem tart össze
A Fidesz-frakcióban ugyanakkor nem mindenki tartja ilyen stabilnak Matolcsy György pozícióját az IMF-es irányváltás után. Az Indexnek több képviselő is úgy írta le a helyzetet, hogy a frakció működésében az elmúlt két hét volt az eddigi mélypont. A Fideszre jellemző pártfegyelem továbbra is működik, és a képviselők nyíltan nem támadják, sőt nem is kritizálják a kormány gazdaságpolitikáját és Matolcsy György ténykedését, de a belső beszélgetésekben már sokan egyértelműnek tartják, hogy a miniszter nem alkalmas feladata ellátására.
A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János a hét elején ugyan deklarálta, hogy a képviselőcsoportban még mindig százszázalékos Matolcsy támogatottsága, a hvg.hu azonban például arról írt, hogy a miniszter eltávolítására már Kövér László is tett célzást a pártelnökség múlt heti ülésén. Kövér egyébként már a Magyar Hírlapnak adott november 15-i interjújában is elhatárolódott Matolcsytól, amikor arról kérdezték töretlen-e a bizalma a miniszterben. A házelnök erre csak annyit mondott, „kizárólag a miniszterelnök felelőssége, hogy kikkel hajtja végre a kormányprogramot”.
Az Indexnek nyilatkozó képviselők közül többen is felhívták a figyelmet arra, hogy Matolcsy mögé valójában már az utóbbi hónapokban is csak sokan azért sorakoztak fel, mert úgy érzékelték, a miniszterelnök bízik benne. A héten azt írtuk, Orbánnak Matolcsy elvesztésével esetleg gyengülnének hatalmi pozíciói.
Egy fantaszta ötletei
A képviselők szerint a miniszter frakció előtti előadásai az utóbbi időben már nem tudták meggyőzni a gazdasági kérdésekkel foglalkozó politikusokat, és rendszerint az volt a végső vélemény, hogy egy fantaszta ötleteit kell támogatniuk.
A képviselők szerint ez a vélemény az IMF-es tárgyalások felújításának bejelentése óta rendkívül felerősödött. A fideszesek között ugyan még most is jelentős többségben vannak azok, akik úgy vélik, külföldi pénzügyi körök szervezett támadása indult meg Magyarország ellen, de közöttük is vannak olyanok, akik kiábrándítónak érzik azt is, ahogy a miniszter kezelte a külföldi kapcsolatokat.
Egyszerű bénázás
Különösen az IMF-es tárgyalások bejelentésének módjával elégedetlenek sokan, amely jelentős mértékben hiteltelenítette a kormány szándékait. Bár a pártvezetés azt állította, hogy a kiszivárogtatás veszélye miatt kellett múlt csütörtökön az IMF előzetes értesítése nélkül bejelenteni a kapcsolatfelvételi szándékot, az Indexnek nyilatkozó képviselők közül viszont többen egybehangzóan állították, szerintük egyszerű bénázásról lehetett szó. Piaci információk szerint ugyanakkor a kormány ezzel a hirtelen lépéssel a várható leminősítést akarta megakadályozni, mert egyértelmű jelzést kapott a Standard&Poor's hitelminősítőtől, hogy még csütörtökön a bóvli kategóriába kerülhet az ország. Ez a lépés akkor még be is jött, a leminősítés elmaradt, sőt az S&P végül éppen tegnap közölte, kivárja az IMF-tárgyalások alakulását.
Példátlan módosítódömping
Arra, hogy Matolcsy támogatottsága a Fideszen belül mégsem 100 százalékos, az is utal, hogy a 2012-es adócsomaghoz csaknem hatvan módosítót adtak be kormánypárti képviselők, és volt további negyven, szintén kormánypárti többséggel elfogadott módosító. Tehát száznál több helyen nyúlt bele – vagy akart belenyúlni – a kormánytöbbség a nemzetgazdasági minisztériumi javaslataiba, igaz, a módosítók között volt olyan is, az egyszerűsített vállalkozói adó megszüntetéséről szóló, amelyet éppen NGM-hátszéllel adtak be.
Épp az eváról szóló vitában került először látványosan szembe a frakció Matolcsyval. És noha Orbán Viktor kezdetben gazdasági minisztere pártján állt – a november 7-i frakcióülésen még „határozott és kemény volt”, ahogy Lázár fogalmazott –, egy héttel később már azt mondta: „ők győztek meg engem”. A frakció erejét jelezte az is, hogy még az adótörvények zárószavazásának a napján is száznál több ponton nyúltak bele a jogszabályba – ilyenre nem volt példa az utóbbi tíz évben. Olyan módosítódömping volt, hogy azt az ellenzéki pártok fel sem tudták dolgozni, az LMP ki is vonult az ülésteremből.
Inkább írja alá Orbán
A Nemzetgazdasági Minisztériumban péntek reggel még nem tudták megmondani, ki vezeti az IMF-tárgyalásokat, illetve hogy egyáltalán mikor kezdődnek azok.(Úgy tudjuk, már hétfőn elkezdődhetnek a megbeszélések.) Az IMF-nek írt levelet információink szerint Orbán Viktor maga írta alá, pedig ilyen esetekben ez nem megszokott. Általában a gazdasági miniszter és a jegybankelnök jegyzi az ilyen megkereséseket. Ezúttal valószínűleg az IMF kérése volt, hogy Orbán maga írja ezt alá - ebben pedig nagy szerepe lehetett a 2010-es tapasztalatoknak.
Az utolsó miniszter
Európa pénzügyminisztereinek 19 fős, a Financial Times által összeállított listáján idén is a 17. helyet szerezte meg Matolcsy György. Mögötte csak két olyan pénzügyminiszter végzett, az olasz és a görög, akik a lista összeállítása idején már nem is voltak miniszterek. Három szempont alapján készült a rangsor, a hitelességi szempontok szerint a 16., a gazdasági növekedés alapján a 10. lett Matolcsy. Viszont abból a szempontból, hogy mennyire méri fel helyesen a helyzetet, mennyire hatékony és milyen hatása van Európában, Matolcsy az utolsó helyen végzett.
Az akkori, szakítással végződő tárgyalásokról a résztvevők azt mondták az Indexnek, az "IMF és az EU tárgyalói feleslegesnek érezhették magukat". Semmit nem tudhattak meg a 2011-es tervekről, úgy érezték a tárgyalásokon, hogy valójában senkivel nincs értelme beszélniük, mert még a minisztereknek sincs mandátumuk végleges vagy érdemi választ adni a kérdéseikre.
Igaz, akkor Orbánnal sem jártak sokkal jobban. Az akkori szakítás előtt két nappal a miniszterelnökkel folytatott tárgyalások szintén kudarcot hoztak. A megbeszélés a vártnál rövidebb lett, mert a magyar álláspontra szerintük a “take it or leave it” angol kifejezés volt leginkább jellemző, a magyar fél semmilyen módosításra sem volt hajlandó.
Az, hogy ragaszkodtak Orbán aláírásához, egyfelől nyilván annak is köszönhető, hogy a korábbi tárgyalások egyértelművé tették, a miniszterelnök az egyetlen, aki döntést hozhat fontosabb ügyekben. Másfelől forrásaink szerint egyértelmű jelzés abba az irányba is, hogy Matolcsyval nehezen tartják elképzelhetőnek a tárgyalások lebonyolítását.