„Az emberek egyre kevesebbet beszélnek, egyre többet suttognak, lehajtják fejüket, csattan a félelem bilincse” – mondta Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke Szegeden. Gyimesi László, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke erre úgy reagált, Ujhelyi nyílt köztéren, mikrofonba beszélt, így hazugság és otrombaság azt állítani, hogy nincs sajtószabadság és azt, hogy nem lehet senkinek önálló véleménye. (delmagyar.hu)
Jobbik: Vona arra számít, hogy minden jobbikos egy-egy két lábon járó médiacsatorna lesz. Az Ismerős Arcok következik, majd a Jobbik ifjúsági tagozata fáklyákkal vonul át a Magyar Rádióhoz.
Békemenet: Ez tök olyan mint egy iskolai ünnepség, ahol az eminensek az igazgató mellett tüntetnek.
Milla: A következő szónok Kónya Péter, a magyar Szolidaritás vezetője. 56-ra emlékezve ő az emelkedettséget, a büszkeséget és a közösségérzetet emelte ki. Ebből az összefogás szükségességét emelte ki, mert az országot Juhászhoz hasonlóan szerinte is a megosztottság és az agresszív hatalom erőszakos uralma jellemzi.
Kossuth tér: Márai Sándor Mennyből az angyal című verse szól. Itt lehet elolvasni.
Milla: Eddig Ungváry Rudolf és TGM beszédét szerette a legjobban a közönség.
Milla: Kónya szerint Orbánék mindig mindenkit bűnbaknak állítanak. Szerinte a kérdés most az, hogy valaki a diktatúra vagy a demokrácia pártjára áll. Ezután még hosszan beszélt a megosztottságról, amit szerinte Orbánék már a határon túlra is exportáltak. "Bajban a hon"-felütéssel beszélt még a kivándorlásról, a sajtószabadság korlátozásáról, a bíróságok és az ügyészség feletti kormányzati kontrollról és az országban garázdálkodó szélsőjobbosokról.
Milla: Juhász Pétert még türelemmel hallgatták, de Kónya Péter beszédénél mindenki kókadozni kezdett. Az előre megírt, patetikus beszédekre nem vevő a közönség, de mindjárt jön a főszereplő!
Békemenet: A nyugdíjas békemeneteseknek sörpadokat állítottak fel a Kossuth tér gyepén a Kossuth-szobor előtt. Az amúgy is nagy számban lévő öregek megtöltöttek egy kispályányi területet.
Milla: Kónya még hosszasan sorolta a bajokat Orbánnal. Végül mozgósításba kezdett. "Akárhogy ügyeskednek, a hatalmuk már nem tart sokáig! Le fogjuk győzni őket" - mondta. Saját mozgalmának ebben az ellenzéki összefogás segítése a szerepe. "Becsületes, a népet szolgáló, hiteles vezetőket akarunk!" - mondta. "Győzni fogunk, együtt" - mondta, majd az "éljen az összefogás" felkiáltással zárt.
Kossuth tér: Ghymes, szimfonikusok, gyermekkórus együtt, a szám címe: Kézfogás.
Milla: Mivel minden nagy szót ennyiszer elmondanak a tüntetés fő szónokai, Bajnai csalódást fog okozni, ha nem lesz tűz, személyesség a beszédében.
Békemenet: Egy kérdés maradt. Mikor lesz a kínai himnusz? És megint zenélnek, ez már emberiség ellenes!
Békemenet: Kicsit sok a zenélésből. A hátsó sorokból megindult az elszivárgás. Pedig még nem volt Orbán.
Békemenet: Ghymes együttes = az új Váci Mihály. A rajtitkár meg Orbán Viktor.
Milla: A hosszú felsorolások menthetetlenül unalomba fulladnak. Kónya Péter a nyolcadik felsorolást tartja, a tömeg kezd fáradni.
Kossuth tér: Orbán Viktor miniszterelnök a színpadon. Ováció fogadja. Élőben itt nézheti>>>
Kossuth tér: A Magyar Becsületrend első érmének átadásáról beszél először Orbán. Tamás Aladárné Szűcs Ilona 100 esztendős felvidéki tanítónő kapta. A tanítónő élt a kettős állampolgárság lehetőségével, és ezért a szlovák állam elvette szlovák állampolgárságát. Neki adja át a szót Orbán Viktor.
Békemenet: A százéves néni hátáról beszélő Orbán az új könnyező Gyurcsány. Elképesztő fordulat!
Magyarok Világszövetsége: Alig van még valaki a Kossuth Lajos utcán, de ahol egy férfi gitározik és énekel Nimródról és Jézus táltos királyról a színpadon, mellette egy terhes nő furulyázik, köztük egy bölcsődés táncol a lemenő nap fényében. Ha táltos lennék, mind a 12 lábujjamat megnyalnám, hogy a radikálisoknak is van saját Palya Beájuk.
A beszédek előtt zenével szórakoztatják a közönséget a Milla tüntetésén.
Milla: "2014 sorsforduló lesz" - indokolta a Milla demonstrációján a politikába visszatérő Bajnai Gordon a döntését. Beszéde elején arról beszélt, hogy a döntés nehéz volt, és amikor annak idején azt mondta, ő nem politikus, komolyan hitt is ebben. Beszélt arról is, hogy március 15-én magánemberként már részt vett a Milla tüntetésén, de most már úgy érzi, politikusként kell kiállnia. A tömeg hosszan tartó tapssal fogadta a volt miniszterelnököt.
Kossuth tér: Tamás Aladárné Szűcs Ilona csak azt teszi, amit tennünk kell. Meghatottan köszöntette a tömeget. Hosszan ünnepelték a száz esztendős pedagógust. "Ennyit a magyar becsületről" - nyugtázta Orbán.
Békemenet: A százéves néni jobban beszélt, mint Budai Gyula!
Kossuth tér: "Mi, akik a magyar szabadság és függetlenség szenvedélyes hívei vagyunk" - definiálta Orbán Viktor a tömeget, amely Kolozsvártól Los Angelesen át mindenhonnan összegyülekezett. A szabadságszerető magyarok halált megvető bátorsága előtt tiszteleg. "Emlékezzünk a győzelem mámoros élményére". "Ők ébresztették fel a nyugati baloldal lelkiismeretét". Az MSZMP legyőzéséhez is 56 hősei adták az erőt.
Milla: Bajnai azért alapított egyesületet, hogy ösztönözze, szervezze és programmal támogassa a változást akarók összefogását. Értékelése szerint sokan "már 2010-ben sem pártokra szavaztak, hanem a változásra. Ők bíztak és megcsalattak" - mondta. "Mert Magyarországnak olyan kormánya lett, amelyért bocsánatot kell kérdnünk a világtól. De leginkább egymástól és gyermekeinktől" - mondta.
Milla: Bajnai ezután hosszasan sorolta a problémákat: Orbánék hűbéruraik között osztják fel az országot, nem teremtett munkahelyeket, elzárta a szegényektől az oktatást, és így tovább. "Ennek a kormánynak mennie kell" - jelentette ki ő is, elismételve, hogy önmagában a kormány leváltása nem elég. "Rezsimváltás kell!" - mondta.
Kossuth tér: Orbán a keserves útra is emlékezik, amely a szabadságharchoz vezetett. Az elnyomás keserű éveit idézi, a demokrácia és az egyházak eltiprását. Majd a Kossuth téren megtörtént 1956. október 23-án a forradalom csodája, mert mindenki (még a párttagok is) felfedezte: "Becsület nélkül nem lehet élni".
Milla: Ahhoz, hogy 2014 valóban sorsforduló legyen, korszakváltás is kell. Ehhez pedig a regisztráció miatt - amit ő a szabad választások megszorító csomagjának nevezett - már választói összefogásra van szükség. "2014 nem a bal- és jobboldal szokásos küzdelme lesz" - mondta, hanem a normális országot akarók és a megosztásból hatalmat építők összecsapása. Ehhez pedig új politikai közép kell, amely elzárkózik "a kommunistáktól, a szélsőjobboldaliaktól, a hatalom megszállottaitól és kufárjaitól".
Kossuth tér: A forradalom és szabadságharc leverőinek örökösei nem tűntek el a magyar közéletből, mondta Orbán Viktor. 2006. október 23-án ez kiderült, lovasroham, gumilövedék. "Jó, ha ezt észben tartjuk."
Milla: Bajnain érezni, hogy szokatlan neki a helyzet, de a tüntetőket ez nem nagyon érdekli. Nagyon népszerűnek tűnik.