A Fidesz nyerte a bajai időközi választást

2013.10.13. 19:48

Ma szavaznak újra abban a 32-es bajai szavazókörben, ahol korábban a Fidesz jelöltje nyert, de utóbb kiderült, voltak, akik csaltak. Kövesse az eseményeket percről percre az Indexen!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vasárnao két kifogásnak is helyt adott a helyi választási bizottság vasárnap Baján. A város honlapján közzétett határozat szerint a Fidesz, valamint az MSZP-Együtt 2014-PM-DK fordult a testülethez arra hivatkozva, hogy az Összefogás Párt, amely nem állított jelöltet a választáson, a szavazókörrel szembenkampánygyűlést tartott. A helyi választási bizottság szerint az Összefogás Párt megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Egyrészt kampánycsendsértést követett el, másrészt megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. A bizottság különösen súlyos jogsértő magatartásként értékelte, hogy a párt demonstrációnak álcázott politikai kampányrendezvényt, választási gyűlést tartott - amelyen gulyást főzött -, s a párt nagyméretű plakátját tartalmazó furgonnal jelent meg. (MTI)

  • A helyi bizottság a másik vasárnapi határozata a Fidesz október 11-én közzétett közleményét találta jogsértőnek. A párt egy valótlan tartalmú, valamint egy olyan állítást tett, amely a jelölőszervezetek rossz hírét keltheti, ezáltal jelöltjük esélyeit csökkentheti. A testület felszólította a Fideszt és Zsigó Róbert polgármestert, hogy haladéktalanul tegye meg a lépéseket a megjelölt linken található sajtóközlemény eltávolítása érdekében. Az „Erőszak, rasszizmus, hazugság a baloldali kampányban” című sajtóközleményben a következő mondat szerepelt: amióta „a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség amióta betette a lábát Bajára, azóta a várost ellepte az erőszak, a rasszizmus és a hazugság”.

  • Zsigó nem kért a sajtóból

    Urnazárás után értük el Zsigó Róbert Fidesz-szóvivőt (Baja polgármesterét), aki semmit nem akart mondani az újságíróknak.

    Zsigó nem kért a sajtóból
  • Az Echo TV-t, a HírTv-t és az MTV-t beengedték a Fidesz pártirodába, mást nem. A Fidesz nem tart sajtótájékoztatót, ahogy Teket Melindáék sem. Teket egyébként a városházán várja az eredményeket.

  • Most mondták be az M1 Híradóban, hogy információjuk szerint a megismételt választáson is a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyert. Most nagyobb arányú a győzelem, 70 szavazattal kapott többet mint Teket Melinda.

  • Megtudtuk, hogy Zsigó Róbert a Fidesz pártirodájában, jóval a hivatalos eredmények ismerete előtt jelentette be, hogy Kovács Csaba, azaz a Fidesz jelöltje győzött. Azt mondta a jelenlévőknek (azoknak az újságíróknak, akiket beengedtek az eseményre), hogy ez tekinthető a végleges eredménynek, de azt nem mondta, hogy mindezt honnan tudja.

    Zsigó konkrét számokat is mondott:

    Kovács Csaba (Fidesz) 138, Teket Melinda (E14-MSZP-DK) 69, Markó György (Jobbik) 14, Ikotity István (LMP) pedig nulla szavazatot kapott.

  • A bajai választás körüli felhajtás teljesen abszurd és nevetséges, én legalábbis elmondhatatlanul unom már. A rossz értelemben mocskos (vagyis mocskos, de egyáltalán nem vicces) kampány után ráadásul úgy érzem magam, mint Tenczer kolléga, amikor a Bakancslista egyik legutóbbi részéhez egy olyan csatornába mentek le videózni, ahol valamikor derékig ért a szar. Nem nehéz megjósolni, hogy 2014-re országosan is nyakig fog. Ezt leszámítva a bajai történetből semmilyen, azaz tényleg semmilyen következtetést nem lehet majd levonni a 2014-es választásokra. Különösen nem a választás eredményéből. Persze az összes politikai szereplő mégis pontosan ezt fogja tenni, kétségünk se legyen. Ahogy afelől sem, hogy a mai választásnak nem most este lesz vége, hanem csak napokkal és sok-sok panasszal, óvással, fellebbezéssel és bírósági határozattal később.

  • Teket Melinda, az ellenzék jelöltje a főtéren a városháza előtt nyilatkozott az ATV-nek. Itt értesült az eredményről, hosszú percekkel azután, hogy azt a Híradó is bemondta és az Index is megírta. Teket azt mondta: ígéretet kapott arra, hogy a jegyzői hivatalból értesítik az eredményről, ehhez képest szinte ő tudta meg azt utoljára. Az eredmény hallatán az első reakciója a hitetlenkedés volt, Teket azt mondta, szeretné megvárni a hivatalos eredményt.

  • Teket Melinda mosolyog és láthatóan méltósággal viseli a vereséget, stábtagjainak arcán jóval egyértelműbben tükröződik a csalódottság. Nemsokára sajtótájékoztatót tart, a média képviselői a várakozás alatt is egymást fotózzák. A tévét kikapcsolták, a hangulat így még fagyosabb.

  • Miközben Teket Melindára várunk, valahogy nem fér a fejünkbe, hogyan tudhatta meg a közszolgálati televízió híradója mindenkinél előbb az eredményt. Arra jutunk, hogy ez nem lehet véletlen, hiszen a szakma csúcsa dolgozik a közmédiában, semmi meglepő nincs tehát ebben.

  • Baja immár másodszor is világosan megüzente, hogy nem kér többet a bukott baloldalból, ez a címe annak a közleménynek, amit most tett közzé az MTI-ben Baja fideszes polgármestere, aki mindenki előtt tudta a megismételt választást eredményét. A három mondatos közlemény ezzel zárul: "a bukott baloldalnak tudomásul kell vennie a vereségét".

  • A híradó stábja egyszerűen ott lehetett Zsigó Róbert sajtótájékoztatóján, ellentétben például velünk és a sajtó nagy részével, akiket Baja ura elzavart.

  • Elegáns, oldalt fehér, elől-hátul sötétkék ruhát visel. De az is lehet, hogy feketét, csak elfelejtettem levenni a napszemüvegemet. Mindenesetre nagyon csinos.

  • A baloldal látványosan kevesebb erőforrást fordított a bajai kampányra, mint a Fidesz. Pontosabban: a Fidesz meghökkentően sokat költött. Még pontosabban: a Fidesz jelöltjének népszerűsítésére, illetve Teket Melinda lejáratására valakik zavarba ejtően sok pénzt áldoztak. Annyit, hogy a valódi összköltség nyilvánvalóan meghaladja a legálisan a kampányra költhető keretet. A tanyakörzetet teleültették az út mellé leszúrt Kovács Csaba-hirdetőtáblákkal, három furgon hordozta folyamatosan körbe a Fidesz jelöltjét népszerűsítő molinót, miközben a hangszórók Teket Melindát savazó szöveget harsogtak. És akkor az ellenzéki jelöltet követő és kamerázó, legalább hat autóról nem is beszéltünk. Az autók bérleti díja, a sofőrök munkabére, a benzinköltség, valamint a plakátokra és reklámhelyekre fordított pénzeket összeadva a végösszeg több tízmillió forint is lehet. Az ellenzék persze ebből sem tudott ügyet csinálni.

  • A 32-es választókörben megismételt választás eredményének ismeretében a következőket mondhatjuk a bajai időközi önkormányzati képviselői választásról:

    • Kovács Csaba (Fidesz) összesen 508 szavazatot kapott
    • Teket Melinda (MSZP, Együtt 2014-PM és a DK) összesen 446 szavazatot kapott

    Három héttel ezelőtt 467-406 szavazat volt az arány ugyancsak Kovács javára, azaz a különbség alig változott: szeptember 22-én 61, most meg 62 szavazat volt a különbség. Ha csak a 32-es szavazókört nézzük, akkor három héttel ezelőtt 68 szavazat (97-29), most 69 (138-69) v olt a különbség.

  • A hivatalos eredményre vártak. Teket megköszöni mindenkinek a támogatást, és azoknak a szavazóknak, akik 22-én és ma is elmentek és rá szavaztak. "Ez most nem a mi győzelmünkkel zárult" - mondja az ellenzéki jelölt, hozzátéve,hogy mindent megtettek a tisztességes keretek között a győzelemért. Ha nem kapnak információt semmiféle törvénysértésről, akkor elfogadják az eredményt.

  • Csalással, hazugsággal és fizetett aktivistákkal is alig tudott győzni a Fidesz. Baja nem azzal vonult be a történelembe, hogy itt győzött a Fidesz, hanem, hogy itt bukott le először - olvas fel egy sajtóközleményt Teket Melinda stábjának tagja, Vajda Miklós.

  • Két beadványt készítettek az ellenzékiek a nap során: az egyik a gulyásosztogatással, a másik a szervezett szavazással kapcsolatos. Utóbbi esetében az Indexen megjelent felvételre is hivatkoznak, valamint tanúik is vannak arra, hogy a kormánypárt szervezetten szállította ismét a szavazókat az urnákhoz.

  • Teket Melinda újságírói kérdésre elmondta, adott esetben újra vállalná a megmérettetést. Egyébként visszatér szakmájához, a tévézéshez.

  • A jelölt elmondja, jövő októberben valószínűleg újra indul az önkormányzati választáson. Mosolyog, puszikat ad és fogat, egy kiskutya is feltűnik. És most lelépünk a kampányközpontból.

  • És akkor vissza az értékeléshez! Nagyon is sok: egy nappal azután került sor a Szolidaritás akciójára, hogy a bíróság úgy határozott, meg kell ismételni a bajai 32-es körzetben a választást. A hungarocell Orbán-szobor ledöntése, szétszedése majd vuduzása remek fegyvert adott a Fidesznek, hogy azóta is ezzel támadja az ellenzéket. Az ellenzék pedig szokás szerint mindent elbénázott, amit csak lehetett. Ahelyett, hogy úton-útfélen a kormánypárt orra alá dörgölték volna a bajai csalást, védekezésre kényszerültek. Így aztán a sajtó a bírósági döntést követő napokban attól volt hangos, hogy a szobordöntéstől az Együtt-PM-esek és az MSZP-sek is sorra elhatárolódtak. De nem ez az egyetlen összefüggés: a szobordöntés egyik résztvevője, a szolidaritásos Sztáronszky Ferenc egyben a bajai ellenzéki kampány egyik vezetője. Zsigó Róberték pedig természetesen ezt a labdát is jó érzékkel lecsapták. Ami nem is volt nehéz, hiszen Sztáronszky volt az egyik, aki a szobordöntés után az Orbán-figura levágott fejét cipelte.

  • "2010-ben még óriási fölénnyel nyert itt a Fidesz, most - még csalással, hazugsággal és fizetett aktivistákkal is - csak alig. A kormányváltó hangulat egyre erősebb az országban" - állapítja meg a Együtt 2014-PM- MSZP-DK közös közleménye. Szerint "Orbán Viktor helytartója, Zsigó Róbert olyan hadjáratot folytatott az ellenzék és a demokratikus hagyományok ellen, amely korábban elképzelhetetlen volt", az Összefogás Bajáért fiatal politikusa, Teket Melinda pedig derekasan helyt állt. Az ellenzék szerint amikor Baján lop, rágalmaz, fenyeget és csal a hatalom, akkor lélekben mindenki bajaivá válik. A közlemény szerint az ország tisztességes polgárai megtanulták, hogy a Fidesz a csalástól sem riad vissza, hogy megőrizze a hatalmát. Ez a kormányváltást akaró polgárok - ez a csöndes többség - tanulsága 2014 tavasza előtt. A választási csalásra utaló körülmények miatt a pártok élni kívánnak a jogorvoslati lehetőségekkel.

  • Zsigó nem akarta elárulni, honnan tudta az eredményt

    Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő az Index riporterének többszöri kérdésére sem volt hajlandó elárulni, hogy honnan tudta a bajai szavazás nem hivatalos eredményét azt megelőzően, hogy az nyilvános lett volna.

    Zsigó nem akarta elárulni, honnan tudta az eredményt
  • Most már történelem, de érdemes felidézni, hogy még az eredeti szavazás kampányában bukkant fel több olyan figura is Baján, akik a Fidesz választási elitkommandójához tartoznak. Baján járt a Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gáborak a jobbkeze, személyi titkára, Kindlovits Máté, akiről az Együtt 2014 emberei készítettek felvételt, amint állítólag éppen arra adott utasítást, hogy fideszes aktivisták hogyan zavarják meg egy szokásos libázós akciójukkal Bajnai Gordon kampányfellépését. (A bokrokból fotózott kép ugyanakkor azt is mutatja, hogy a folytonos kamerázások és megfigyelések kölcsönösek voltak.) A fotón palesztinkendőt viselő Kindlovitsról korábban is készültek felvételek, mégpedig a Fidesz-székház ostromakor: akkor éppen a pártközpontot védő fradista legényeknek adott parancsokat. De a libás akció (melyet a NolTV is dokumentált) végrehajtója is Kubatov egyik bizalmasa volt: Kádár Tibor, aki korábban szintén a pártigazgató titkáraként dolgozott. Kádár Tibor kulcsszereplő volt a 2010-es kampányban is, amikor a választási adatbázis hatékony kezelésével, valamint a mozgósítás vezénylésével járult hozzá a párt sikeréhez. A szakértelmük most is meghozta a gyümölcsét.

  • Menetrend szerint érkezett kedvenc kommentelőnk, Imre levele a mai napról:

    Öröm volt olvasni és nézni, hogy az Index görcsös arroganciája és a kormánydöntő akcióközponttá alakított ATV hogyan tolja önmagát egyre távolabb az egészséges önvédelemmel rendelkező, józan parasztésszel gondolkodó emberektől. Tudják, a bekemes csodafrizurák és a jampi divatszemüvegek nem igazán nyerőek az ötkeren kívül...

  • Úgy tűnik, a bajai tanyakörzetben nem a rezsicsökkentés, hanem a tűzifaosztás a csodafegyver. Kedden került nyilvánosságra egy titkos hangfelvétel, melyen a szavazók utaztatásával vádolt cigányönkormányzati vezető, Ajtai Tibor az ellenzék szerint tűzifát ígért a Kovács Csabára érkező szavazatokért cserébe. A felvételen Ajtaitól egyebek mellett az hangzik el, hogy "a Fidesz segít, ad tűzifát". Az Együtt-PM-es Karácsony Gergely ezután feketeöves választási csalónak nevezte Ajtait. A fideszes polgármester, Zsigó Róbert gyorsan reagált, mégpedig azt, hogy a rászorulóknak, nem pedig a szavazóknak ígértek tüzelőt, a bajai önkormányzat ugyanis nekik szokott szociális tűzifát osztani. Mi ugyanakkor itt most a helyszínen több forrásból is úgy értesültünk, nem a rászorultságért kaptak a helyi romák tűzifát. Sőt már szerdán is azt mesélték helyiek az Indexnek, a fideszes jelölt nevében kampányolók tüzelőfákat ígértek arra az esetre, ha Kovácsra szavaznak. Ezek után már azon se csodálkoznék, ha a 2014-es országos kampányban már az ingyenes rezsi lenne a Fidesz legfőbb ígérete. Itt, Baján a 32-es körzetben amúgy egész nap folyamatosan húztak el a tűzifával megpakolt teherautók.

  • Még egy idézet az MSZP-DK-Együtt-PM közleményéből:

    Baján négyből három nagy választókörben megmutattuk, hogy a Fidesz megszorongatható, illetve legyőzhető. A legkisebb választókörben lefülelt csaló fideszesek pedig azt mutatták meg az országnak, hogy miért legyőzendő! Ha minden alapos gyanú kivizsgálása után is kijelenthető lesz majd, hogy a Fidesz ma valóban győzött Baján, a győzelme akkor is egy vereséggel felér: egy alig fél ezres választókör megnyeréséért cserében egy egész ország előtt veszítette el a becsületét.

  • Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint szoros eredmény született Baján. A "többi körzet többségében" az ellenzék jelöltje győzött, a Fidesz csak a "csalóközben" tudott fordítani. Köszönjük, Attila. (Facebook)

  • Ki is dimenzionál itt túl és ki csinál bolhából elefántot? Kocsis Máté a Fidesz kommunikációs igazgatója ezt írja a Facebookon:

    Nagyon-nagyon sokan mentek el, hogy a baloldal végre megértse, nem kérnek belőlük. Köszönet a bajaiak józanságának, bizalmának és hitének!


    Khm. Egész pontosan 223-an mentek el ma szavazni.