Győzzön a Jobbik matricákat ragasztott fel autóira az egyik szolnoki taxitársaság. Vajon üzletileg jó döntés volt ez?
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Urbán-Szabó László ellen ketten is feljelentést tettek csalás miatt, egyiküktől 30 millió forintot csalt ki a kamupárt vezetője. AZ MDU egyébként a mostani választáson 17 jelöltet állított, így az állam 17 millió forinttal támogatta őket.
Tegnap írtunk róla, hogy az Anima Sound Systemnél nem igazán örültek amiért az MSZP a megkérdezésük nélkül beválogatta egy számukat a 2014-es Buli Színe válogatásba. Az MSZP azzal védekezett, hogy az új Buli Színe csak egy Youtube-playlist, és hogy az ilyenekhez egyáltalán nem szokás engedélyt kérni. Az Anima System válaszolt az MSZP-nek, most azt írják, igazából az zavarja őket, hogy a playlist miatt úgy tűnik, mintha támogatnák az MSZP-t.
Mivel pártjuk munkáját meglehetős ellenszenvvel kísérjük, kérem, vegyék le a playlistről a Crossroads című Anima Sound System-dalt.
– áll a levélben, amit Prieger Zsolt, az Anima Sound System egyik tagja küldött Ferencz Gábornak, az MSZP sajtófőnökének.
A Népszabadságban hosszú riport van arról, hogy Gyöngyösön Vona Gábor Jobbik-elnök egyéniben szerezhet mandátumot. Ebből kiderül, hogy még a fideszes polgármester is aláírta Vona képviselői ajánlóívét.
Amikor megkérdezték, a polgármester Faragó László ezt azzal magyarázta, hogy Vonát és a családját is évtizedek óta jól ismeri, és az új választási rendszerben egyébként is pont az a jó, hogy egyetlen ember több jelöltet is támogathat. Hozzáteszi azért, hogy Vonával politikai hovatartozástól függetlenül vannak jóban.
A Népszabadság szerint sokan ennek ellenére azt gondolják, ezzel egy fideszes politikus nyíltan beismerte, hogy lemondtak a körzetről.
A Magyar Nemzetben csak a címlap aljára fért be egy rövid beharangozó a rendezvény előtt, amely a szervezők szerint minden idők legnagyobb békemenete lesz. Bezzeg a Magyar Hírlap a fejlécében invitál a demonstrációra, SŐT a címlapképen Széles Gábor lapogatja Orbán Viktor hátát, aki mellesleg egészoldalas interjút adott a lapnak.
Ilyeneket mond benne:
A mélyebb jelentősége az a Békemenetnek, hogy a modern társadalomelméletekben jegyzett flashmobbal vagy a protesttel szemben nyugalmi állapotban szervezi meg magát a társadalom.
Itt az újabb gigabotrány: a fideszes Király Nóra szerint Újbuda szocialista képviselője négy év alatt nem kevesebb, mint 5 millió forintot vett fel lakhatási támogatásként. Szerinte Mesterházy Attila szocialista elnöknek vissza kellene léptetnie a képviselőjelöltségtől Józsa Istvánt. Józsa István szerint a Fidesz hazudik, és jogszerűen kapta a költségtérítést. (MTI)
A nagy felvonulásra készül Budapest.
Sikeres volt a választási informatikai rendszer pénteki főpróbája, mondta Szász Péter, a rendszer auditját végző Zalaszám Informatika Kft. ügyvezető igazgatója a Nemzeti Választási Iroda sajtótájékoztatóján. A rendszer megfelel a törvényeknek és a jogszabályoknak, az igazgatási és informatikai követelményeknek; megfelelő teljesítményű és az úgynevezett "vészágak" jól működnek, illetve a felhasználói felület is jól szolgálja a felhasználókat.
A főpróbán 1569 rögzítőhely - helyi választási iroda és országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda - működött, több ezer munkatárs "vitte be" a rendszerbe a napközbeni jelentések adatait, valamint a több mint húszezer jegyzőkönyvet, írja az MTI.
A Krétakör társulat megrendezte a pártok választás előtti vitáját, ha már hivatalosan erre képtelenek voltak a politikai szervezetek. Igaz, csak az ifjúsági szervezetek vállalták a megjelenést. Leszámítva a Fideszt és a KDNP-t, akik ettől is visszariadtak.
At Indexen élőben folyó vita első fontos momentuma, hogy a DK és az MSZP képviselői rögtön ki is rohantak a teremből, mondván ők Jobbikossal nem vitáznak.
Hamarosan dínópark nyílik a Zala megyei Reziben, ma járt ott az ötpárti kormányfőjelölt, Mesterházy Attila. A gyerekeknek már csak kilencet kell aludniuk, a választásokig!
Borsodban állítólag ilyen kakaóscsigát kaptak az ovisok. Megkerestük a képviselőt, hogy kaptak-e tőle kakaóscsigát az ovisok. A képet Csattogóslepke tette közzé.
Rózse Endre, a kormányváltó összefogás Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselőjelöltje posztolt a Facebookra egy hőmérős kocsmai csendéletet.
Hát persze hogy az, aki szerint a Jobbik a legrosszabb. A Szavazz a Jobbik ellen nevű csoport a hétvégén tart LMP-s flashmobot, majd a Békemeneten és a Kormányváltók nagygyűlésén is részt vesz. A csoport szerint mindegy, hogy a demokratikus pártok közül kire szavaz az ember.
Hende Csaba honvédelmi miniszter adott át új kormányablakot Szombathelyen. Az alábbi képen egy kormányablak ablaka látható, vagy egy kormányablak látható egy másik ablakból nézve:
Válaszolt az MSZP! Szerintük bárki készíthet lejátszási listát a Youtube-on anélkül, hogy a benne szereplőket megkérdezné. Ezért az Anima Sound System panaszkodása nem jogos.
A Youtube válogatás csak egy playlist, bárki készíthet ilyet anélkül, hogy a benne szereplő zenekarokat megkérdezné.
Azt, hogy Prieger Zsoltnak ez a válogatás gondot okoz, csak öntől tudom, az MSZP-t ezzel nem kereste meg. Ha a téma további részéletei is érdeklik, akkor javasoljuk, hogy kérdezze meg, Katy Perryt és Pharrel Williamst is, hogy a hozzájárulásukat adták-e.
– írta az Indexnek Ferencz Gábor MSZP-sajtófőnök.
–...itt van mellettünk ez az iskola
–Ott van, Gergő, ott van!
–Bocsánat...
Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjelöltje tartott Gyurcsány Ferenccel közös kampánybeszédet a XVI. kerületben. Elsőre sajnos nem találta el, hogy merre is van az iskola, amiről egy történetet szeretett volna elmondani.
Elhervadt a szegfű, megfonnyadt a narancs,
nem kell nekünk többé,
Brüsszelből jött parancs!
Győzzön a Jobbik!
Verset írt Baráth Zsolt jobbikos képviselő a választásokra, és ezt egy igényes kompozícióval is illusztrálta. A narancs ugyan nem fonnyadt, hanem penészes a képen, de a szép kompozíció így is biztosan hoz egy-két szavazatot.
Nem a Jobbik érte be a Kormányváltókat, hanem a Kormányváltók küzdötték le magukat a Jobbikhoz.
Ezt mondta Sik Endre, a Tárki vezető kutatója legutóbbi közvéleménykutatásuk elemzésekor a Népszabadság szerint. Egy másik elemző, Filippov Gábor szerint jól látható a Jobbik intenzív kampányának eredménye. A legizgalmasabb kérdés szerinte az LMP bejutásának esélye.
Miután megírtuk, hogy az MSZP megcsinálta a Buli színe II Youtube-válogatást, az Anima Sound System alapítója, Prieger Zsolt a következőket írta nekünk:
Senki nem kérdezte meg, hogy ebben a válogatásban szerepelhet-e a dalunk (Crossroads), és korábban sem adtunk oda egy dalt sem politikai pártnak semmilyen célból. Ezt a dalt is szeretném kivetetni ebből a válogatásból.
Megkerestük az MSZP-t is, amint válaszolnak ismét jelentkezünk. Erről a dalról van szó egyébként:
„Anyám, szavazz helyettem” a címe Dopeman új számának, ebben arra buzdít minden külföldön élő magyart, hogy ha már ő nem szavaz, a szüleit vegye rá arra, hogy váltsák le a kormányt.
Minden egyes menekült, tudja jól,
hogy a Dopeman zenéje most neki szól
Ha nehezen jön össze az a szavazat,
kérd meg az ősöket, hogy fogjanak össze és váltsanak.
Ilyen rímek mellett mondjuk nem csodálkoznék, ha újra összejönne a kétharmad.
Nagyon érzi a Jobbik ez a fiatalos vonalat, a szóviccek után a Jobbik és Vona Gábor is kiadott egy-egy okostelefonos alkalmazást. Az ugye fel sem merült bennünk, hogy az antigyurcsányista, szélsőjobboldali párt esetleg a NapiFeri sikerét irigyelte volna meg, de az biztos, hogy a NapiVona sokkal kevésbé vicces, mint Gyurcsány Ferenc alkalmazása. Viszont sokkal több benne a piros-fehér-zöld. 1:1
A 3900 grammal született Balogh Lilien ugyanis majdnem így járt. A nemzetgazdasági miniszter egy éppen most elkészült CT-t látogatott meg a Szent Margit Kórházban, amikor a vajúdó szobát is meglátogatta. A kép a szülés előtt készült.
Az ország többi részén sem fukarkodtak az átadásokkal a politikusok. A tapasztalt versenyzőknek az sem jelentett problémát, ha valami még nem készült el.
Péntekig regisztrálhat azok a külföldön élő magyarok, aki levélben nem, hanem csak személyesen, egy külképviseleten szavazhatnak április hatodikán. Azok esnek ebbe a körbe, akiknek van magyarországi lakcíme, de nincsenek itthon a szavazás napján.
Arról, hogy hogyan kell regisztrálni és szavazni, ebben a cikkünkben olvashat részletesen.
Ha a gyümölcsfákon múlik, megbukik a kormány – azt hiszem ezt üzeni Varga Zoltán MSZP-s képviselőjelölt Facebookra kitett képe, de lehet, hogy csak a várható termésről van szó.
Ingyen adja a kormány az öntözéshez használt vizet a mezőgazdasági felhasználóknak, írja az MTI. A hírből nem derül ki, hogy mikortól érvényes a döntés. A kormány döntése nyomán a 28 ezer kilométernyi állami kezelésű vízhálózat kezelése a vízügyi igazgatóságokhoz kerül.
A Matolcsy Györggyel való találkozó utáni sajtótájékoztatón Szili Katalin elmondta: ő már 2009-ben kezdeményezett lépéseket a devizahitelesek ügyében, de nem volt rá fogadókészség. A KTI teljes megoldást szeretne, ezért a természetes személyek csődvédelmére vonatkozó törvénytervezetet nyújtottak be. Január 6-án egy határozati tervezetet nyújtottak be a parlamentben, de ezt annak ellenére sem fogadták el, hogy „az alkotmánybíróság visszaigazolta azt, amit írtunk”.
Sziliék hat pontos tervet adtak át Matolcsynak, amiben összefoglalták, mit tehet az MNB az ügyben. Szerintük az ügy kezelésére külön munkacsoportot kellene létrehozni, az április végén lejáró kilakoltatási moratóriumot pedig meg kellene hosszabbítani. Matolcsy erre állítólag azt mondta: támogatja a kezdeményezést, mivel hasonlóan gondolkodik az ügyben.
Szili Katalin a Hír tv kérdéseire elmondta: Zuschlag Jánoshoz semmi köze, Welsz Tamást soha nem látta, Simon Gáborral pedig nincs semmi dolga, mivel már évek óta nincs köze az MSZP-hez.
Szili Katalin megérkezett az MNB-hez, három perccel Matolcsy György után. A KTI elnöke felment egy zárt megbeszélésre a nemzeti bank elnökével, Falus Zsolt és Szabó József társaságában, hogy beszélgessenek többek között a KTI kidolgozott ötletéről a devizahitelesek megmentéséről.
Várhatóan kilenckor tartanak majd sajtótájékoztatót arról, hogy mire jutottak.
Az LMP társelnöke egy lovasterápiával foglalkozó egyesületnél járt Békésben, ahol átbeszélték a problémákat, lehetőségeket és megismerkedett a lovakkal. A képen épp Dorinán lovagol.
Megjelent az LMP friss kampányvideója. Ha tudják, számolják meg, hány alma van benne. A kedvencünk, amikor Schiffer András a Parlament folyosóján ököllel jattol egy takarítóval. (Az ötlet Obamától jön, ő is ezt nyomta a Fehér Házban.)
Itt a videó:
És itt az obamás fotó:
Újbudán akciós krumplival kampányol. 10 kiló, 500 forintért, ha van helyi lakcímkártyája.
Vona Gábor a Jobbik érdi fórumán azt mondta, már beérték a baloldalt, és "még van tíz napjuk" arra, hogy beérjék a Fideszt is. A friss közvélemény-kutatási adatokra reagálva azt mondta: a kampány hajrájában egyre több a párt szimpatizánsa, akiknek összetétele is jelentősen változik. A korcsoportoknál és a nemeknél is egyre inkább kiegyenlítődik a támogatottságuk - írja az MTI.
Azt mondta, már nemcsak a fiatalok körében nagyon népszerűek, de egyre több a középkorú és az idős támogatójuk is, sőt, a női támogatók száma is emelkedik, és ez rendkívül örömteli - mondta a Jobbik elnöke.