Újbudán akciós krumplival kampányol. 10 kiló, 500 forintért, ha van helyi lakcímkártyája.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
"Lassan egy hétig olyan hajtás volt, hogy nem jutottam hozzá a FB profil karbantartásához: egyetlen fotó, egyetlen program sem került fel ide. Sajnálom, igyekszem egy kicsit összeszedni magamat!"
- írja a Kormányváltás szentesi jelöltje, Komáromi Zoltán.
A PM-es politikusnak három különböző emeleten vannak barátai.
"Küldje az SMS-t a parlamentbe" - mondják Seres Mária Szövetségesei (SMS), és nem csak a levegőbe beszélnek. Csütörtökön és pénteken platós teherautóval kitelepülnek a pártszékházak elé, kitesznek egy 140 centis átmérőjű, 55 colos tévéképernyőt, és azon keresztül sms-t lehet majd küldeni a pártoknak. Először, holnap kettőtől háromig a Jókai utcai MSZP-székház előtt lehet elcsípni őket.
Mi a magyar közpolitika gyökeres megújítására készülünk. Friss erőt, friss levegőt, új színt szeretnénk vinni a parlamentbe. A KTI érték- és programszövetséget hozott létre, letettünk az asztalra egy saját, 12 pontos programot. Erre van szükség a társadalom egyetértése, békéje, jóléte érdekében
- nyilatkozta Szili Katalin a KTI vezetője a Vaol.hu-nak.
Szerencsére Kubatov Gábor is tudja, mi az a rovat, ami nélkül ma már alig jelenik meg magyar újság (és akkor a válaszási tudnivalókat ismertető műkörmös cicákról egy szót sem szóltam)
Hegedüs Péter, az FKGP elnöke szerint a párt most fiatalabb, összefogottabb, fegyelmezettebb, célirányosabb, mint amikor Torgyán József vezette. A pártelnök a Zaol.hu-nak adott igen fiatalos interjút:
A mai napig forinttal fizetünk, amit 1946. augusztus elsején a Független Kisgazdapárt vezetett be, és ma is köztársaság az államformánk. Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy én inkább királyságpárti lennék.
Délután hatkor a Szabadság téren demonstrál a baloldali ellenzék, Tüntetés a kirekesztés szobra ellen címmel. Az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülő emlékmű felállítása ellen Horváth Csaba, Kerék-Bárczy Szabolcs, Fodor Gábor, Karácsony Gergely és Szelényi Zsuzsanna tiltakozik.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Az autógyárakra nem lehet a jövőnket építeni! címmel délután 2-kor sajtótájékoztatót tart Kecskeméten. Éppen ott, ahol tegnap jelentették be, hogy újabb 500 embert vesz fel a Mercedes-Benz.
A Népszabadságnak több fideszes forrás úgy nyilatkozott, hogy azért nincs a pártnak választási programja, mert nem akarnak semmi olyat ígérni, ami "túlköltekezéshez" vezetne a választások után. A miniszterelnök főtanácsadóinak egyike állítólag azt állította: a választás után így is egészen bizonyosan kiigazításokra lesz szükség, mert „több százmilliárd hiányzik a büdzséből” ahhoz, hogy tartani lehessen a 2014-es háromszázalékos hiánycélt. Orbán egy dologban biztos, nem szeretné elmondani a maga őszödi beszédét - írja a lap.
A mai nagy rohanás végén most tudom csak megköszönni minden barátomnak és ismerősömnek, hogy nevem napján gondolt rám és elküldte jókívánságait. Köszönöm! Ezúton kívánok én is minden druszámnak boldog névnapot! Isten éltessen titeket!
– írta Facebookján Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Ismerősei, akik csak ekkor eszméltek fel, hogy elfelejtették felköszönteni, gyorsan be is pótolták. „Akkor pihenj egy jót, szép időt hoztak a Sándorok, és még egyszer boldog névnapot″ – írta Éva, majd jött Csilla, aki az egész család nevében köszöntött: „Nagyon sok boldog névnapot kívánunk mi is a XXXX u. 18 alól. (Dr. ifj. XXXX Tibor és családja). Volt olyan is, aki a jókívánságok mellett hálálkodott is a miniszternek, például Petra: „Isten éltesse Miniszter urat! Köszönjük a tegnapi kunszentmártoni rendezvényt!".
Ha még egyszer visszajönnek a Bajnai-féle szakértők, a Gyurcsány-féle igazmondók, meg a hozzájuk hasonló Mekk Elekek, akkor nagyjából keresztet vethetünk mindenre, amit ez az ország huszonnégy éven keresztül - azon belül az elmúlt négy esztendőben - elért
– Kövér László házelnök a szabolcsi Balkányban aggódott egyet a 30% körüli támogatottsággal rendelkező baloldal visszatérésén. A helyi fideszes jelöltet, Simon Miklóst tüntetők várták, a tábláikra ragasztott papírlapokon a "Fideszes Simon nagyon kell a mentelmi jog?! "Elnök úr, maga tudja, hogy kinek kampányol?" "A tét: börtönpriccs, vagy parlamenti padsor?" mondatok voltak olvashatóak az MTI szerint. Simon szerint vannak ellendrukkerek, akik nem tudják elfogadni, hogy 2010 óta rengeteget fejlődött a nyírbátori választókerület, különösen Balkány városa. Kövér szerint pedig nem érdemes erre szót vesztegetni, ilyen a kampány. Simon Miklóst egyébként jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével vádolták meg még évekkel ezelőtt, de a parlament nem adta ki a mentelmi jogát.
Ha csak az óvodásoknak lenne szavazati joga, az MSZP-n kívül egyetlen párt se jutna be a parlamentbe!
Nem sikerült az ellenzéknek megtörnie, illetve beállítania úgy a Békemenetet, minthogyha ez valamiféle párthoz kötődő együttgondolkodás lett volna.
– kollégáink egy párhuzamos dimenzióban megtartott sajtótájékoztatóról jelentkeznek. A fenti egyébként Széles Gábor állítása.
Mesterházy Attila szerint 1000-1500 milliárd forintnyi uniós forrás jövője kétséges a rossz szervezés, menedzselés miatt, erről szegedi lakossági fóruma előtt beszélt. Elmondta, legyen szó fideszes vagy szocialista vezetésű önkormányzatról, a most elkészülő fejlesztések java része a 2010 előtt elvégzett munka eredménye. Ez azt mutatja, akkoriban zökkenőmentesebben érkeztek az uniós források Magyarországra. A beruházások 97 százaléka uniós forrásból valósul meg, ám az Orbán-kormány már nem használja fel olyan hatékonyan a pénzeket, mint korábban az MSZP-kormányok. (MTI)
Valóban nem szokásunk az MSZP és a Fidesz kedvenc, mára teljesen elcsépelt Bibó-idézetét használni. Ma éppen azért tettünk mégis kivételt, hogy a Fideszt a saját kedvenc idézetével ösztönözzük, Orbán Viktor ne féljen kiállni Vona Gáborral egy miniszeterlnök-jelölti vitára. Dúró Dóra sajtótájékoztatóján egy másik idézetet is felhasználtunk, méghozzá Selmeczi Gabriellától, aki az alfahir.hu kérdésére nemrégiben a Vona Gábor-Orbán Viktor miniszterelnök-jelölti vita kapcsán azt mondta: "Orbán Viktort nem kell félteni, nem szokott megfutamodni a kihívások elől".
– A Jobbik sajtófőnöke, Pál Gábor reagált Tóth kolléga posztjára, melyben furcsának találja, hogy már a Jobbik is akidemokratanemfélezik.
Míg Vona Gábor és Mesterházy Attila lépten-nyomon nyilvános tévévitát követel Orbán Viktortól, addig a hölgyek sem maradnak restek. Nagy-Korsa Judit, az Együtt PM miskolci jelöltje bográccsatára hívta ki Csöbör Katalint, az ottani fideszes képviselőt. "A politikus nők emberibb kapcsolatra törekednek riválisaikkal, mint a férfiak. Ha már nem akartál a régió, Miskolc és az ország jövőjéről szót váltani velem, hát akkor azt mondom: beszéljenek a fakanalak!" - írta levelében Judit arra utalva, hogy Katalin nem válaszolt az emailjére.
A teremtő a tökéletes. Ne akarjanak tökéletes miniszterelnököt, normálisat akarjanak, tisztességeset.
– Gyurcsány Ferenc Kálmán Olgánál méltatja Mesterházy Attilát. A nagy dicséret közben még olyat is mond, hogy Mesterházy nehéz helyzetből állította föl a szocialista pártot. Tessék? Mindössze azt felejti el hozzátenni, hogy az MSZP nehéz helyzetéhez nem más, mint az ő saját kormányzása vezetett. És hogy utána másfél évvel még ráadásul ketté is szakította az MSZP-t. De azért rendes dolog tőle.
Jelen állás szerint olvasóink őt tartják a legesélyesebbnek egy miniszterelnök-jelölti vita megnyerésére. De Orbán Viktor és Mesterházy Attila sincs sokkal lemaradva tőle, szavazni továbbra is lehet!
A helyszínről közvetítő Német kolléga szerint a Yoda-figura Orbán Viktor hangján ismételt valamit, de az egész annyira szürreális volt, hogy nem tudta értelmezni a jelenetet.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata által most feltöltött snájdig borítóképen az "Ashtray Heart" felirat ugye nem a Placebo szerelmes dalára utal?
valamire
Orbán a ceglédi uszoda átadásán beszélt erről.
A sport támogatása a kormány szívügye, és a terület az elmúlt három évben mintegy 185 milliárd forint támogatást kapott.
Arl is beszélt, minden járási központban uszoda fog épülni, e célra több tízmilliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben.
Orbán azt is elmondja, hogy a jövőben is várnak ránk még küzdelmek, méghozzá a következő erőkkel:
Ezzel be is fejezi a megnyitót, Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!
Kossuth Lajos ceglédi toborzóbeszédére utalva ő is harcba szólítja a magyarokat. Mert a választás harc, melynek tétje az Egység.
Egy felújított uszodát ad át éppen, és közben arról panaszkodik, hogy ma a fiataloknak csak a 38 százaléka mozog rendszeresen. És mivel ezen az ő kormánya sem javított egy percentet sem, ezért inkább jön a bezzeg amikor ő volt fiatal, akkor alig lehetett hazarángatni a grundról. Ezért vissza kell szoktatni a gyerekeket arra, hogy
ne a számítógép virtuális világában éljék az életüket
Aki arra számított, hogy Gyurcsány kicsit piszkálja majd régi és minden bizonnyal leendő ellenfelét, Mesterházy Attilát, csalódhatott. Fegyelmezetten kampányol. Azt mondja, Mesterházy
Meg fog küzdeni ezzel a feladattal. Alkalmas rá, és meg fogja csinálni.
A Nyugat az élet, a Kelet a zuhanás
– Gyurcsány ma nagyon költői. Szerinte a kormányváltók repülni akarnak.
Elvégeztetett. A szélsőjobboldal is előkapta a legelcsépeltebb politikai szlogent, Dúró Dóra ma a parlament előtt a Vona-Viktor-Vitát követelte, mögötte az ifjúfasiszták Bibó István tételmondatát tartották a kamera elé (kösz a találatért 444!):
Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni.
Az egy dolog, hogy én nem nagyon látok metszéspontot a Jobbik és Bibó között, az egy másik, hogy ezt a szlogent már tényleg minden párt felhasználta.
Igen, még a Fidesz is. Kovács Zoltán 2004-ben a parlamentben ma is időszerűnek tűnő kifogásokat szemléltetett vele:
"Ez a mondat még a szocialista kormány számára is zsinórmértékül kell hogy szolgáljon. Mit tapasztalunk? Azt látjuk, ha valaki törvényesen, szakszerűen végzi köztisztviselőként a munkáját, de a kormánynak nem tetsző módon, félnie kell. Aki ragaszkodik a törvényességhez, mennie kell. Így történt ez Szász Károllyal, a PSZÁF elnökével."
Az persze alap, hogy az Internet hemzseg a Bibót idéző szocialistáktól. De én nem adnám alább Mesterházy Attilánál:
"Az utóbbi hónapok eseményeit figyelve azt láthatjuk, hogy száz nappal a kormány hivatalba lépését követően ismét belopózik a mindennapokba a „fortélyos félelem”, a fenyegetés, a hatalmi arrogancia.Egyre többen döbbennek rá, hogy a magyar demokrácia veszélyben van.Nem titkos összeesküvés, vagy idegen ország fenyegeti demokratikus intézményeinket és azok demokratikus működését, hanem a törvényesen megválasztott magyar kormány támadja a húsz éve közmegegyezéssel megteremtett demokratikus berendezkedést."
Már csak a minden bizonnyal a napsugar.net-ről és a citatum.hu-ról művelődő jobbikosok okulására érdemes egyszer az életbe' végigolvasni, ugyan mit is akart mondani szegény Bibó István:
"Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni. Nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen, gonosz szándékaitól, a lekicsinyléstől, és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, amelyek azáltal válnak valódi veszedelemmé, hogy félünk tőlük. A félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély óráiban ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség bérenceinek, árulónak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának és a nemzeti e gységnek a szabadság rovására való erőltetése."
– hallja félre a tévétől távolabb ülő kollégánk a Gyurcsány Ferencet köszöntő "húzzunk bele!" skandálást. Hát, olyan is volt, csak 2006-ban.